39. hét
Izgalomban nem volt hiány a héten sem.
Felkerültek az ideiglenes felvételijegyzékek a sulik honlapjára. Lehetett egerészni. Az első suliba bekerült várólistára, de mivel bőven háromszoros a túljelentkezés, NagyFiú pedig nem valami előkelő helyen áll, így halvány reménnyel tekintünk a dologra. A másik suli, amihez olyan sok reményt fűztünk, meglett, DE. Kevés volt a jelentkező a szakon, így nem indul. Pedig a két suli profilja ugyanaz. Értem persze. Az első suli előkelőbb, de NagyFiúnak ez a másik élőben jobban bejött. Éljen a módosítás lehetősége! Hiszen vész esetére jelöltünk meg másik szakirányú sulikat is, ami viszont indul, szóval iskolának telefon, ofővel egyeztetés. Juhúúú, ha nem is álmai netovábbja válik valóra, legalább a suli megvan. Már csak az kell, hogy 21-én be tudjak menni a suliba a módosítást elintézni.
Bár tudtam, hogy NagyLány személyije lejárt, nem éreztem veszettül sürgetőnek a dolgot, később meg el is felejtettem. Még sosem használtuk szerintem. Viszont a tizedik szülinapjára horvátországi hétvégét kapott (volna) anyumtól. Így két évvel később reméljük, már semmi nem jön, ami ezt megakadályozná! A foglaláshoz viszont kell a személyi. Méghozzá SOS! A Kormányablak még a sulinál is közelebb van szerencsére, így belestünk. Potom 4-5 óra várakozási időt jósoltak. Jesszus! Kössz, nem. Továbbcsattogtunk eredeti célunk felé, nadrágot venni NagyLánynak. Megérne egy misét a történet! Azért lett gatya, csak ki kellett böjtölni a sok kamaszpanaszt. Hazafelé úgy döntöttünk, mégis megpróbáljuk azt a személyi dolgot. Végülis kisbabával még bonyibb lesz a sztori. Kedves beült várakozni, mi meg felszaladtunk enni és egyéb szükségleteinket kielégíteni, majd csere. Mákunk volt, de nagyon! Egyszer csak egy kedves munkatárs kiszaladt az irodából és megesett a szíve a szemben ülő családon - két kisfiúval küzdöttek jó ideje - és előrehívta őket. Majd meglátott a pocimmal és minket is hívott. Neki hála két óra alatt meglett a személyi!
Aztán jött az éjszaka. Hajnalban elég erős fájásra ébredtem. Bár totál rendszertelen volt a dolog és egyszerűen tudtam, hogy ez még mindig csak gyakorlat, nem bírtam elaludni. Nyilván mert fájt is, meg a tudatalatti izgalom.
Eléggé kókadtan indultam a CTG-re azzal a hittel, hogy gyökeret is verek ma ott, annyian lesznek. Ehhez képest 3 óra alatt végeztem! Reménykedtem a vizsgálatban, de hiába.
Másnap reggel egy kis nyákdugó csillantott némi reményt, hogy egyszeeeer valamikooor vége lesz ennek az állapotnak, és nem csak a pocakomon keresztül mehet a simipuszi. Néha tök jól ki lehet tapizni, hogy ez a lába, az a popsi, itt a térde, ott a sarka.
NagyLány egyre többet cirókázza a pocimat. Ha Kedves éjszakás vagy estés, akkor néha megnézünk kettecskén egy-egy részt a Vikingekből. Én már persze végignéztem Kedvessel, ő meg mindig kérte, hogy hagyjuk nyitva az ajtót, mert szeret rá elaludni. Bámmmm. Meg a mindenféle dübörgő viharokra is, amitől a gyerekek inkább frászt kapnak... Tudom, hogy nem az ő korosztályának készült, de ő valahogy érzelmileg jóval érettebben gondolkozik, mint egy átlag 12-13 éves. Erre akkor jöttem rá, mikor szétmentünk az apjával. Még csak alsós volt és totál tisztán látta az ok-okozatot, megfogalmazta, véleményezte. Közel azon a szinten, mint egy felnőtt.
De vissza a Vikingekhez.... mivel tudom, mi lesz, így ami olyan, azt nem nézi - irány a pléd alá. A többit viszont összebújva nézzük, így sokszor érzi, ahogy Bébi nyújtózik. Akkor pedig válaszol neki. És nem hittem volna, de nagyon pozitívan hat rá egy ilyen tévézős közös progi. Beszélget. Ugyan csipogós, de komoly témákról csak úgy nem tudsz vele beszélni. Viszont ez a sorozat felvet néhány kérdést és témakört, ami független attól, hogy milyen évszámot írunk.
NagyLányról meg annyit, hogy kitalálta, hogy szeretne besegíteni járni az állatosboltba, mert az jó. Meg is kérdeztük pár hete és azóta hatalmas lelkesedéssel megy minden szombaton. Etet és takarít mindenféle állatot. Na, jó, halat nem. De most pl. pókot is etetett. Nnaaa én is ilyen arcot vágtam kb! Nagyon hasznosnak tartom, hogy ezt így bevállalta. Kötelesség, felelősség. Némi szénát, malackaját kap cserébe és egy halom tudást, tapasztalatot. Mi meg az árnyoldalát is. Mert mindig van egy übercuki vagy egy rosszsorsú esetleg féllábú, töröttfarkú, nem túl szép de kedves állat, akit feltétlenül szeretne megmenteni. Mi meg kemények vagyunk.
„Látod, milyen jó, hogy mész minden héten? Szeretgethetsz mindenféle állatot, és a butafejű cukimalacot is simókázhatod!”
Azt hiszem, elengedtem azt, hogy mikor esik meg az eset. Amíg van bennem olyan érzés, hogy ezt még el kell intéznem szülésig, addig tuti semmi nem lesz. Már azon is túl vagyok, hogy mi lesz, ha Kedves melóban van, mert az tokkal-vonóval vagy 50 perc hazáig vagy a kórházig. Itthon lesz. Mert őzike vagyok, és akkor tudok szülni, ha biztonságban érzem magam. A kórházba érve mindig le is állnak egy kicsit a fájások, amíg meg nem érkezem oda lélekben is.
Bíztam abban, hogy a sok erős egyéniségű gyerek mellé egy valamivel szelídebb csillagjegyű lányka születik, de áááá, felejtsd el! Nem vagyok nagy horoszkóp guru, de a fő vonalakban látom az igazságot. Így azt reméltem, hogy két Oroszlán, egy Bak és egy Bika gyerek mellé nem Kos lesz az ajándék. Nézem a jó oldalát. Meghozza nekünk a tavaszt! Minden oldalról. És ugyan mit vártam??? Egy ötödik gyerek minden lehet, csak éppen érzékeny, szelíd lélek nem! Már ha túl szeretne élni és érvényt szerezni az akaratának.
És hogy hogyan is vagyok én? Hát... a saját papucsomban már nem férek el, így valamelyik 44-es éppen használaton kívüli papucsot próbálom megszerezni. Egyik este nem kicsit voltam nekikeseredve. Néztem az elefántlábaimat, siránkoztam az elefántmelleim miatt, és nyüszögtem az elefántseggem látványán. Már csak az orrmány hiányzik... Nyilván a kamaszok tiszta szívből röhögtek fel ezen megállapításomon. Igazából a lábam a legzavaróbb, mert a többi csak a látvány, a lábaim viszont kényelmetlenek is. Már nincs az a cipő vagy zokni, ami nem köt gúzsba.
Sehová nem tudok úgy menni, hogy a pocim helyén ne egy betonkemény gombóc legyen rögtön. Az, hogy Bébi sokszor úgy fekszik, hogy a melleim alatt érzem hosszan valami keményebb részét, amitől kb. lenézni sem tudok, nemhogy lehajolni... hát ez sem segít.
De már nincs sok hátra!!!
Nanta
A terhesnapló előző részeit itt találod:
7. hét: 43 évesen az ötödik gyermekemet várom
8. hét: Mókusra hasonlít a gyerek. Vagy teknősre
9. hét: A melltartóimat lecseréltem "E, mint elefánt" kosarasra
10. hét: Nem akarom hasba szúratni magam
11. hét: Megbökdösték a hasam a szülői értekezleten
12. hét: Nyüszítek és hisztizek, ha nem alszom ebéd után
13. hét: Magányra vágyom négy gyerek mellett
14. hét: Evelynnek hívtam a babát, reméltem, hogy nem fiú
15. hét: Skandináv hörgős metált hallgatok a babával
16. hét: Négy gyerek mellett nem annyira nyugis a babavárás
17. hét: Hasra estem terhesen, amikor a busz nyomott egy satuféket
18. hét: Leszívja az agyam a gyerek, annyit beszél
19. hét: Puncinadrágban nem mehetsz a buliba, lányom!
20. hét: A terhesség olyan, mint az öregség... csak rövidebb
21. hét: El kellett engednünk öreg cicánkat
22. hét: Tejszínhabba rejtett gyűrűvel kérte meg a kezemet a párom
23. hét: Már megint nekem kell tanítani a gyerekeimet
24. hét: Négyből három gyerekemme gondok vannak
25. hét: Nincs esküvő gebasz nélkül!
26. hét: A Jézuska jön, nem a Köjál!
27. hét: Megint megsérültem a busz fékezése miatt
28. hét: "Úristen! Ott a feje! Nehogy nyomjon!"
29. hét: Így fogadta el a négy gyerekem az új páromat
30. hét: Hiába ötödik terhesség, ugyanúgy vannak paráim
31. hét: Beteg lettem terhesen
32. hét: Még sosem szültem ekkora fejű babát
33. hét: Anyúúú, mekkora már a cicid?!
34. hét: Beparáztatott a védőnő
35. hét: Hétköznap kelteni kell 7-kor, hétvégén 6-kor magától ébred, mi az?
36. hét: Hogy bírom ki a szülésig?!
37. hét: A hétvégén épp ráérnék szülni...
38. hét: Beindultak a fájások... aztán elmúltak
