16. hét
Az első várandósgondozás pipa. Érdekes tapasztalat volt mindenesetre. Bevágódtam perce pontosan - ez nagy dolog - és egy gyors pisi után már szólítottak is. Minden adatomat és leletemet egyeztették, rögzítették. Itt végeztem öt perc alatt. Várjak, amíg a doktor úr szólít. A váró rogyásig mamikkal. Feltalálom magam, nem gond. A gyereksarokban árválkodott két babzsákfotel, hát lezuttyantam. Teltek a percek. Már untam a fészt, az iskolás szülői méleket, és azon bánkódtam, hogy miért nem hoztam könyvet. Hogy lehetek ilyen kis naiv?! Komolyan azt hittem, hogy jelent bármit is egy időpontra érkezés?
Kezdett felderengeni a régmúlt, amikor fél délelőtt kínlódtam itt, néha akár egy-két gyerekkel. Az időpontom után 1, azaz egy órával lecsattogott A Doktor Úr. Ahogy néztem a várakozók számát, sejtettem, hogy ez nem lesz gyors. Végül is egész hamar bejutottam. És arra jutottam, hogy ezek a szerencsétlenek az egyetemi évek helyett lazán mehettek volna a csokigyárba is dolgozni. Az se lenne nagyon más.
- Jó napot! Dr.AkármilyenAndrásvagyok! (Úgy hadart, a nevét se értettem.)
Kéremakiskönyvet.
Hányéveshányadikterhességhányszülés?
Magasvérnyomáscukorkeringésibajok? Leletekjókleszazrosszabbis...
Kombinálttesztszuper. Kellpluszegycukorterhelés.
Megvizsgálompisilninemkell.
Ultrahangleszfeküdjönfel.
Ahaottvanszívműködésvanlátja? (Dehogy látom! A monitor tenyérnyi, tőlem minimum egy méterre... de elhiszem.)
Csakaztkellnézniéle.
Viszlát.
Na, pont ennyi ideig tartott. Örülök, hogy minden rendben, mert amúgy ijesztő belegondolni, hogy ha bármi lenne, akkor a mindig másik doki ezeket hogy látja át összességében????
Arra már felkészítettek, hogy esélyem nincs mind a három vizsgálatot ugyanannál a dokinál megejteni. Hát jó...
A plusz cukorterhelés gondolatától kicsit émelyegni kezdtem, de majd jól teletolom citrommal. Kicsit az is para, hogy ezután egy bő húsz percet kell majd buszoznom, hogy bemenjek dolgozni. Azt cukros lötty nélkül se bírom...
A hétköznapokba megint jutott egy sor feszkó. Hazaért? Miért nem? Rövidujjúban??? Dehát kitettük a hosszút és bazihideg van!!! És erre jött a két bónusz. Már dolgozom, mikor hívnak otthonról. NagyLány az, hogy KicsiFiú nem hajlandó felvenni a kötelező fehér inget... Magyarázok, megértek, javaslok. És remélem, hogy megoldják. Meg persze, csak ez nem 12 éveseknek való feladat.
Péntek délután 1/4 6. Ülök az ablakban, előttem az ügyfél. Hívnak a suliból...
- Üdvözlöm, az iskolából telefonálok.
- Melyikből? Van egy csomó gyerekem, és mind máshová jár.
- Nézze, 5 óráig van ügyelet és én is mennék haza....
Hívom NagyLányt... Azt se tudta, merre van arccal, a pontos időről pedig végképp fogalma nem volt. Nekem meg égnek állt a hajam. Egyrészt mert vérciki, de leginkább szegény KicsiFiú...
Bébit pedig nem győztem cirókázni, hogy szeretem és sajnálom és nem lesz semmi baj. Amikor hirtelen rám szakad egy ilyen stressz, azt érzem a pocimban is. Szerencsére nem volt sok ilyen... Persze, nyugis babavárás kell. Ez elsőre még sikerülhet is, de mikor már x darab gyerek miatt aggódsz a távolból, akkor kicsit nehezebb.
A hétvége jóval nyugisabbra sikeredett. Ritka esemény, de havi egyszer előfordul, hogy gyerekeknek apás hétvége jut. Ami nekünk ugye szabad hétvége, és most nagyon kellett.
A szombat igazi nemzetközi nap volt. Délelőtt festegettem, mert az nagyon jóóó.
És Úriasszony voltam. Elmentünk rament enni ebédre, ezzel Ázsia letudva. Mivel más is szereti és ebédidő volt, így csak az ablaknál volt hely. Míg hűlt a leves, bámultam az utcát. Látványos volt. A szemközti romos házon fel-feltűnt néhány színes odanemvaló de frappáns ötlet. Telihassal az is kiderült, hogy ez egy romkocsma. Szerintem vagy 2 órát lődörögtünk a belvárosi oázisban. Lenyűgöző mennyiségű növény mindenütt. Elvarázsolt, poénos és találékony részletek. Annyira feltöltött a hely, hogy alig várom, hogy visszamehessünk! De akkor majd este! Igen, megfagyni egy kicsit. Kedvesnek még csak, mert bedönt pár felest és máris jobb a klíma, de nekem... talán lesz tea-ha-ha-ha.
Szóval Japán ebéd után skandináv áruház. Imádom, de a „csak egy kis semmi kell csak” is úgy néz ki, hogy harmincezer és a fülünkön is szatyor... és messze is van. Nem is mentünk már vagy három éve. Most jók voltunk. Igaz, Bébinek semmit nem kaptunk, mert pont az a minta nem volt. De legeltünk egy kicsit álmaink mezején... ilyen ágyneműk, olyan szőnyegek csodás tányérok és bögrék, miegymás. Azért a szép, nagy hátizsákjaink megteltek, nyugi! Kifelé viszont a hot-dog kötelező. Pláne vacsiidőben. Illetve A csoki. Tudom, hogy a svéd húsgolyó a menő, de nekem a karamellás csoki KELL. Pepparkakor recept itt lapul, azt már nem veszek jó rég... csak ha szép a doboza. Most nem az... de a csoki... EZ A CSOKI..... az mindig szééép!
Otthon bevágódtunk a kanapémoziba. Popcorn, kóla, Bohém Rapszódia. Igazi moziban is láttuk háromszor... mert mondtam, hogy hallgatok emészthető zenéket is. Szóval estére maradt Anglia első számú zenei királynője. Isteni volt. És jó hangos. Biztos szerettek a szomszédok...
Vasárnapra szalonnasütős kirándulást terveztünk. Az időjárás viszont nem tervezte, de így is jó volt. Én festettem meg kreatívkodtam egész nap. Najóóó... főztem egy isteni szilvalevest, de azért az nem volt halálos. A csiripörit Kedves intézte míg pingáltam. Voltak naaagy tervek, hogy banános palacsinta nutellával... de az én agyam ötletelt, Kedvesét meg odaszögezte a sorozata.
Jó kis hétvége volt. Kár, hogy vége lett. Még lehetett volna két napsütéses nap. Egyik mondjuk gyerekekkel...
Najólvanmááár! Lelibbenek a felhőkről... irány a meló...
Hát elkezdődött a hét. Túl korán, túl sötétben. És még fahéjas csigát se volt időm lőni a megállóban...
Aztán jött a kedd a maga sugárzó napsütésével! Főztem, mostam, festettem és még dolgozni is mentem! Tetszik ez a nyújtott idősík!
Nanta
A terhesnapló előző részeit itt találod:
7. hét: 43 évesen az ötödik gyermekemet várom
8. hét: Mókusra hasonlít a gyerek. Vagy teknősre
9. hét: A melltartóimat lecseréltem "E, mint elefánt" kosarasra
10. hét: Nem akarom hasba szúratni magam
11. hét: Megbökdösték a hasam a szülői értekezleten
12. hét: Nyüszítek és hisztizek, ha nem alszom ebéd után
13. hét: Magányra vágyom négy gyerek mellett
14. hét: Evelynnek hívtam a babát, reméltem, hogy nem fiú
15. hét: Skandináv hörgős metált hallgatok a babával
