Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Janka adventi naptára: édesburgonya, cékla, sütőtök

 
Mozgalmas héten vagyunk túl, eddig úgy tűnik, hogy igazán eseménydús decembernek nézünk elébe. Rögtön egy "kötelező" tennivalóval kezdtük a hétköznapokat, kedden délutánra volt időpontunk a fogászatra, hogy a Nagy fogait életében először megnézzék. Sokáig kerestem a megfelelő fogorvost, aki kellően türelmes ilyen kicsi gyerekekkel is, nem akarja őket egyből...
A bejegyzés folytatódik
 

Babanapló: Napi egy óra, e.gy.e.d.ü.l.

Hétfőre már egészen jól voltam, a láznak semmi nyoma nem volt már vasárnap sem, csak az orrom folyt továbbra is és persze vártam, hogy lassan beinduljon a betegség végső...
A bejegyzés folytatódik
 

Ha nem hagysz aludni, hamar kajára foglak!

Az öcsém végül hétfő délutánig maradt nálunk. Addigra többé-kevésbé kikúráltam a már jól bevált Algopyrin – C vitamin – forró tea kombóval, hogy...
A bejegyzés folytatódik
 

Bagzó macskák vonyítanak a gyerekszobában?

Úgy tűnik, hogy a héten ténylegesen megérkezett a hideg idő. Na, annyira nem hideg, mint ami október utolsó napjaiban és november elején normális lenne, de legalább...
A bejegyzés folytatódik
 

Babanapló: sose nézz a gyerekülés alá!

Eseménydús hetünk volt, sok minden történt a kis családunkkal, ezért van egy olyan érzésem, hogy ez egy hosszú iromány lesz. Főzzetek egy kávét, mielőtt tovább...
A bejegyzés folytatódik
 

Anya, te is szoktál sírni, nem csak a babák???

Ott a ruhád kikészítve, siess, gyorsan kezd el felvenni, addig én felöltöztetem és megetetem Jankát. A zoknit se felejtsd el! Hadd fésüljem meg a hajad, jaj, még...
A bejegyzés folytatódik
 

Gesztenyék közt szellőztetjük a popónkat

Viszonylag eseménytelen hetet tudhatunk magunk mögött. Megmondom őszintén, örülök, hogy ezt így le tudom írni. Fárasztóak a napjaink, de legalább már nem érzem úgy,...
A bejegyzés folytatódik
 

Babanapló: beállt a napirend, de mi az a pópecsó?

3 hét kellett hozzá az új tanévből, de végül sikerült összekapnom magam. Ahogy az angol mondaná, „I finally have my shit together.” Sikerült kialakítani...
A bejegyzés folytatódik
 

Babanapló: Pápá, cumi, én már nagylány vagyok!

Ez a hét rögtön egy kisebb csodával indult. A nagylányom teljesen egyedül, önszántából abbahagyta a cumizást. Jó, nem volt annyira rákattanva, napközben már évek óta...
A bejegyzés folytatódik
 

Melyik Disney-hercegnő élete hasonlít az enyémhez?

Borzasztó meleg volt egész héten, árnyékban is 37-38 fokokat mutatott a hőmérő minden egyes nap, ezért igyekeztünk minimalizálni a szabadban töltött időt, de azért...
A bejegyzés folytatódik
«
12

Írj bármilyen, a bloghoz kapcsolódó témában posztot,
és mi szerkesztés után közzétesszük a Bezzeganyán.
Ha témajavaslatod, ötleted, kérésed van, azt is oszd meg velünk
a bezzeganya@bezzeganya.hu emailcímen!

Bezzeganya

blogavatar

Az anyaság valódi oldala. Hasznos infók, tanácsok, humor, közösség. A blogot az olvasók (is) írják. Ha te is megosztanád terhességgel, anyasággal, gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataidat, véleményedet, megírnád szülésed történetét, vagy segítséget szeretnél kérni, várjuk írásodat a bezzeganya@bezzeganya.hu címen. A blog szerkesztői: Tünde és Vakmacska. www.bezzeganya.hu

Utoljára kommentelt

Instagram

Hirdetés

Facebook

Címkefelhő

(39)abortusz (49)absz (25)advent (40)adventi kalendárium (29)ajándék (29)ajánló (67)allergia (28)Almajemima (31)alvás (36)AMK (79)Anide (22)Anna (34)anya (182)anyaság (208)anyatej (20)anyós (29)apa (64)apanapló (23)autizmus (42)baba (31)babanapló (105)baleset (20)Banyavári (23)banyavári (28)Barnalány (34)betegség (137)Betti (21)Bezzeganya klub (50)Bicse (21)Bodza (24)Bojszy (27)Brumibaby (26)bántalmazás (23)bébinapló (20)bölcsinapló (31)bölcsisek (34)bölcsőde (38)Center (264)Citabella (36)család (217)családtervezés (46)csecsemő (48)csecsemők (48)császármetszés (185)Down (30)drlucifer (36)egészség (88)erőszak (53)etetés (37)fesztivál (23)fogyinapló (24)fogyókúra (50)főzés (147)gasztro (38)Gitta (27)gyerek (331)gyereknevelés (437)gyermekirodalom (64)gyermekorvos (30)gyermekvállalás (46)gyász (46)Halacska (34)halál (56)heti kérdés (21)hiszti (22)Hollandrémület (20)házasság (87)hétvége (77)húsvét (35)ikrek (88)interjú (61)Iphigenia (20)irodalom (31)iskola (190)iskolakezdés (30)iskolások (103)Itoshii (31)Juditty (119)játék (65)jótékonyság (40)kamaszok (29)karácsony (140)Katz (24)kertedi (61)Kicsidelfin (20)kiemelt (95)kismama (1013)kiállítás (27)koraszülés (29)koraszülött (27)koronavírus (62)kreatív (32)Krikett (24)kultúra (96)kutatás (76)kutya (32)kérdőív (24)két csík (29)kórház (186)kórházteszt (292)könyv (87)könyvajánló (48)külföld (39)Lapis Lazuli (21)lapszemle (40)Lhunara (21)Lilacsiga (20)lombik (47)lombiknapló (29)macska (22)magzat (20)meddőség (76)Meni (76)mese (63)Mikulás (24)Minakó (25)Mirca (31)mozi (25)MsPoppy (23)MTI (120)munka (105)Másutt (92)nagycsaládos (91)Nanta (100)napló (155)nevelés (59)nyaralás (29)Nyina (40)nyár (79)(32)nők (59)oktatás (104)oltás (20)olvasó (20)OriasCJ (24)orvos (71)otthon szülés (23)Pankuci (49)Petya (31)Pirilány (26)Polli (21)PR (25)program (43)programajánló (190)programok (21)pályázat (28)párkapcsolat (83)pénteki mese (48)recept (183)Rosa Rugosa (25)rotarix (22)rák (25)rövidhír (38)Salty (64)segítség (23)Shadow (83)sport (22)sulinapló (28)szex (44)Sziget (27)szinvaltoszemulany (31)szolgálati közlemény (29)szoptatás (118)születés (22)születésnap (30)szülés (1115)szüléstörténet (657)szülő (31)tanulás (35)terhesnapló (716)terhesség (1278)terhesség hétről hétre (79)terhességi teszt (37)testvér (28)teszt (58)Tildy (58)tinédzser (24)tippek (24)táplálkozás (35)tápszer (21)történelem (20)Tünde (799)ultrahang (46)utazás (62)Vakmacska (572)Vemhes Tevelány (29)vetélés (51)vicces (66)videó (42)válás (31)védőnő (22)yzzma (27)Zea (23)Zizik (39)Zserbó (29)Zsuzsi főz (192)Zsé (38)állat (32)életmód (74)óvoda (76)óvodások (63)örökbefogadás (20)újszülött (35)ünnep (36)ünnepek (21)Őrjöngő Farkas (43)