Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az én fiam a legszebb kisbaba az idén!

 
Tulajdonképpen egybefüggő akart ez lenni. A terhesnaplótól a szülésélményen át a Pepenaplóig. A szopásos szoptatás csak közbevetés lett volna. Na, mindegy. Pepe az első gyerekem, aki felkúszott a mellért, ahogy meg van írva (na, jó, nem tették olyan messzire), és rá is szívta magát ügyesen. A csecsemősnővér is elmondta, mennyire kis formás és ügyes gyerek, és hiába...
A bejegyzés folytatódik
 

Ordítok szoptatás közben

Isten áldja a szoptatást! Gyerek a mellen. Tündéri gyerek, imádom, életem értelme, a legszebb, legédesebb gyerek, akit valaha láttam. Persze mind az volt a maga idejében....
A bejegyzés folytatódik
 

Maga még mindig túl vidám, de majd én teszek róla!

Nézegetem a terhesmappámat, szépen időrendben benne a papírjaim, az utolsót, a kórházi zárójelentést, meg a "távozási lapot" most tettem bele. Tetejére a kiskönyv:...
A bejegyzés folytatódik
 

Segítség! Csorog a magzatvíz!

39. hét (a fene vigye el) ~~~ morgás ~~~ Ez nem ér. Emlékszem, az első 19 hét alig akart eltelni, most meg, mint az elszabadult metrószerelvény, robog az idő. Nem...
A bejegyzés folytatódik
 

Mondd meg, mikor fogok szülni!

    38. hét (nem mondok már semmit...) Kérdeztem a dokit még  múltkor, hogy mi most a protokoll, csak úgy besétálok a kórházba, és kérek időpontot...
A bejegyzés folytatódik
 

Szétdurrant vénával hisztizik a kismama

37. hét (na, jó, most már hagyjatok békén. Három hetem van?? CSAK?! Kérhetnék halasztást? Nem kéne sok, csak egy félév. Esküszöm, addig mindent megtanulok. Basszus,...
A bejegyzés folytatódik
 

Terhesnapló 15: Hízom és durcás vagyok

36. hét Jó ég, ezt leírni is ijesztő.  Írtam valamikor, hogy kezdek nosztalgiázni? A minap végignézegettem az elmúlt egy évem írásait, befejezve körülbelül...
A bejegyzés folytatódik
 

Még meg sem született a negyedik, de már vágyom a következőre

35. hét Beteg a Nagylány. Tegnap reggel még semmi baja nem volt. Délután, amikor hazajöttek, a szokásos cserfessége nélkül olyan volt, mint akivel valami nagyon...
A bejegyzés folytatódik
 

Segítség! Betojtam a közelgő szüléstől!

34. hét Elromlott a mosogatógép.  Ez, lássuk be, nem túl kedves tőle, mert így aztán napi jó egy órákat állok a mosatlan mellett. Alapban szeretek mosogatni,...
A bejegyzés folytatódik
 

Hisztiről és szexről nem beszélünk!

33. hét Kérdeztem én a kedves barátaimat, hogy na, milyen naplót akarnak a hétre? Hisztiset vagy szexománt? Mondták, jöhet mind a kettő. Én meg itt vagyok a lében...
A bejegyzés folytatódik

Írj bármilyen, a bloghoz kapcsolódó témában posztot,
és mi szerkesztés után közzétesszük a Bezzeganyán.
Ha témajavaslatod, ötleted, kérésed van, azt is oszd meg velünk
a bezzeganya@bezzeganya.hu emailcímen!

Bezzeganya

blogavatar

Az anyaság valódi oldala. Hasznos infók, tanácsok, humor, közösség. A blogot az olvasók (is) írják. Ha te is megosztanád terhességgel, anyasággal, gyerekneveléssel kapcsolatos tapasztalataidat, véleményedet, megírnád szülésed történetét, vagy segítséget szeretnél kérni, várjuk írásodat a bezzeganya@bezzeganya.hu címen. A blog szerkesztői: Tünde és Vakmacska. www.bezzeganya.hu

Utoljára kommentelt

Instagram

Hirdetés

Facebook

Címkefelhő

(40)abortusz (49)absz (25)advent (40)adventi kalendárium (29)ajándék (29)ajánló (69)Akác (48)allergia (28)Almajemima (31)alvás (39)AMK (79)Anide (22)Anna (34)anya (191)anyaság (214)anyatej (20)anyós (30)apa (68)apanapló (23)autizmus (42)baba (36)babanapló (113)baleset (20)banyavári (28)Banyavári (23)Barnalány (34)betegség (140)Betti (21)Bezzeganya (21)Bezzeganya klub (50)Bicse (21)Bodza (25)Bojszy (27)Brumibaby (26)bántalmazás (24)bébinapló (20)bölcsinapló (31)bölcsisek (34)bölcsőde (38)Center (264)Citabella (36)család (237)családtervezés (49)csecsemő (49)csecsemők (48)császármetszés (193)Down (33)drlucifer (36)egészség (93)erőszak (53)etetés (38)fesztivál (23)fogyinapló (24)fogyókúra (50)főzés (147)gasztro (38)Gitta (27)gyerek (338)gyereknevelés (467)gyermekirodalom (66)gyermekorvos (30)gyermekvállalás (46)gyász (46)Halacska (37)halál (59)heti kérdés (21)hiszti (22)Hollandrémület (20)házasság (89)hétvége (79)húsvét (39)ikrek (88)interjú (63)Iphigenia (20)irodalom (31)iskola (200)iskolakezdés (31)iskolások (103)Itoshii (31)Janka (35)Juditty (119)játék (68)jótékonyság (40)kamaszok (30)karácsony (146)Katz (25)kertedi (62)Kicsidelfin (20)kiemelt (95)kirándulás (21)kismama (1044)kiállítás (27)koraszülés (31)koraszülött (28)koronavírus (62)kreatív (32)Krikett (24)kultúra (97)kutatás (78)kutya (32)kérdőív (25)két csík (29)kórház (186)kórházteszt (325)könyv (94)könyvajánló (50)külföld (39)Lapis Lazuli (21)lapszemle (40)Lhunara (21)Lilacsiga (20)lombik (48)lombiknapló (29)macska (22)magzat (21)meddőség (76)Meni (76)mese (63)Mikulás (24)Minakó (25)Mindy (31)Mirca (31)mozi (25)MsPoppy (23)MTI (120)munka (114)Másutt (93)nagycsaládos (91)Nanta (100)napló (209)nevelés (65)nyaralás (30)Nyina (40)nyár (81)(32)nők (61)oktatás (106)oltás (20)olvasó (20)OriasCJ (24)orvos (71)otthon szülés (23)Pankuci (54)Petya (35)Pirilány (26)Polli (25)PR (27)program (44)programajánló (194)programok (22)pályázat (28)párkapcsolat (85)pénteki mese (48)recept (183)Rosa Rugosa (25)rotarix (22)rák (25)rövidhír (38)Salty (95)segítség (23)Shadow (94)sport (27)sulinapló (28)szex (44)Sziget (27)szinvaltoszemulany (31)szolgálati közlemény (29)szoptatás (123)születés (22)születésnap (34)szülés (1170)szüléstörténet (669)szülő (31)tanulás (38)terhesnapló (737)terhesség (1317)terhesség hétről hétre (79)terhességi teszt (39)testvér (29)teszt (58)Tildy (58)tinédzser (24)tippek (25)táplálkozás (35)tápszer (21)történelem (21)Tünde (812)ultrahang (47)utazás (68)Vakmacska (576)Vemhes Tevelány (29)vetélés (52)vicces (66)videó (44)válás (35)védőnő (22)yzzma (27)Zea (23)Zizik (39)Zserbó (29)Zsuzsi főz (192)Zsé (38)állat (32)életmód (77)óvoda (77)óvodások (64)örökbefogadás (20)újszülött (35)ünnep (38)ünnepek (21)Őrjöngő Farkas (45)