38. hét (nem mondok már semmit...)

Kérdeztem a dokit még  múltkor, hogy mi most a protokoll, csak úgy besétálok a kórházba, és kérek időpontot ctg-re? Mondta, aha, bár a helyemben azért a szülészet környékére sétálna. Erre persze elképzeltem, ahogy berongyolok teszem azt a sebészetre vagy a fertőző osztályra, és azt is megállapítottam, hogy ennél hülyébbnek már ezzel sem tudnék kinézni. Aztán telefonon kértem időpontot, gyorsan, gyorsan, mert valamiért az volt a fejemben, hogy biztos rengetegen vannak. Kellemes csalódás volt, mindjárt másnap reggelre kaptam helyet, a telefonban ismerősnek tűnő hang közölte, hogy nem vagyunk olyan sokan. 

Szokásomhoz híven jó húsz perccel hamarabb értem oda (gyűlölök késni, de kicentizni is időpontokat, inkább odaérek hamarabb, és várok, mint bárkinek rám kelljen várni), kicsit elveszetten, az egyszerre ismerős és ismeretlen épületben inkább megkérdeztem, merre kell mennem. Amikor az emeletre értem, már nem kellett útbaigazítást kérni, muszáj volt mosolyognom, ahogy betöltötte a teret a több különböző szívhang zaja, csak követnem kellett. Közben belül regisztráltam, hogy ide még nem ért el az általános felújítás, a folyosón a falak, a padló ugyanaz, mint tíz éve volt, egyre kopottabb, egyre fakóbb, foltosabb. A vizsgálók belül már megújultak, kellemes hangulatot áraszt minden, új burkolat, szép függönyök (Nagyon kellett vigyorognom. Ahol az ambulancia, a ctg, az ultrahang van, ott mindenhol feküdtem már egy-egy gyerekkel a hasamban, ez volt régen a terhespatológia).

Hiába érkeztem könyvvel felszerelkezve: azonnal behívtak. Kedves kis szülésznő-hallgató ültetett le, első napja volt itt, nem és nem találta Pepe hátát. Az ismerős szülésznő is sokáig tapogatott, meg is jegyezte, hogy nagyon pici helyet foglal ez a gyerek, nem mérték kisebbnek? Nem, mondtam, a 32. héten pár nappal még nagyobbnak is mérték, de hozzátették, hogy nagyon kompakt. Na, a kölök húsz percig szórakoztatta a csajokat, miközben bejárta a hasamat pontról pontra, végig aludt. A szülésznő szólt, hogy jó eséllyel elküldenek ultrahangra, képtelenség utolérni a babát, és az alvás miatt a szívhangja is lassabb, mint kéne. Jó is, hogy szólt, mert mivel a protokollban nincs ilyenkor ultrahang, tutira a szívbaj jött volna rám: tényleg elküldtek. Morcosnak tűnő, elfoglalt szonográfus nézte körbe a hasam, olyan számokkal dobálózott közben, amiket még sose hallottam (nem néztek még flowmetriát, vagy nem ennyire nyilvánvalóan, egyik kölknél sem). A végén, mielőtt egy mosolyt eleresztve megmutatta a monitoron Pepe arcát (nézze, milyen kis cuki képe van), megnyugtatott, hogy az áramlással minden rendben, tényleg csak aludt a kis csibész. Legközelebb igyak egy kávét nyugodtan, mielőtt jövök.

Éjjel persze rám jött a parázás. Nem, nem a szüléstől félek, azt már megbeszéltem magammal, hogy így is, úgy is kijön, addig minek félni, közben meg időm nem lesz rá – nem, az tartja a lelkemet fogságban mostanában, hogy ezt a gyereket el kell látni valahogy. Jaja, lehet röhögni, igen, tudom, hogy már három is túlélte a gondoskodásomat. Eszembe is jutott az az elsőgyerekes lány, aki vagy tíz éve rítta nekem, hogy nála még a növények is feldöglenek, mit fog csinálni egy gyerekkel?! Na, ja, akkor pont benne voltam a közepében, könnyen vihogtam rajta, hogy a gyerek majd ordít, ha éhes... (Kíváncsi vagyok, hogy mi lehet velük). Az utóbbi napokban ilyesmikkel szórakoztatom szűkebb baráti körömet, még nem utaltak pszichiátriára  (vagy csak rosszul adták meg a címemet, ki tudja?)

Készülődöm. Kórházi csomag: fejben kész. Szoba: határozottan alakul, Férj kipakolta, kifestette, elkezdődött a visszapakolás. A legújabb hangyám, amin megint tízen vigyorogtak, hogy nem lesz a gyereknek lepedője, tegnap részben megoldódott: egy lepedő már hivatalosan is van. Köszönet érte. Holnap ctg után bemegyek egy bababoltba, és veszek még, mielőtt EBBE kattanok be. 

Egyre többet alszom. Miközben nagyon rossz feküdni, pláne megfordulni, ha elkezd fájni valamim, egyszerűen azt érzem, muszáj aludnom. Éjjel tíz órákat, nappal még kettőket alszom, mint aki előre tartalékol, pedig tudom, hogy ilyen nincs. Párhuzamosan a gyerekek egyre kevésbé mennek az agyamra, mintha alkalmazkodnának a babához előre: a Nagy a szokásos rendességén felül még komolyabbnak tűnik, a Középső reggelente reggelit csinál mindenkinek, a Kicsi – na, a Kicsi még nem az igazi, de érzem, hogy ő is csendesedik, alakulgat. Vagy csak az utolsónapokos szemem látja őket így és még ígyebbül. Az sem baj.

Elkezdődtek a jóslások is: sokan meg vannak győződve arról, hogy Pepe nem bírja ki odabent a terminusig (Anyukám szerint túl szép vagyok, jobb lesz készülődni. Na persze ajánlottam neki új szemüveget, de azt mondta, szemtelen vagyok, és különbenisigazavan. Kiröhögtem. Ilyet különben nem kéne csinálnom, mert egyszer majd megnézhetem magam, de nem bírtam megállni). Én meg vagyok győződve az ellenkezőjéről: legalább hatnapos csúszást vettem tervbe, nem hiszem el, hogy kihagyná a kölyök a poént, hogy április elsején jöjjön. Leintettek. Esetleg nem ártana egy fogadási irodát nyitni, szépen kereshetnék vele. 

Mennem kell... tegnap végre hazajött az új gizi, és ma beszerelik, addig csak el kell még mosogatnom. Mostanában tán utoljára kézzel.

És tavasz van. A szomszéd kétéves kislány órákat csicsereg az udvaron, utcán, kurjongat, fel-felnevet, a kutyákkal beszélget. Tegnap, amikor az ablakon kinéztem, valami moccant egy bokor mögött: szarka ugrált elő, és próbált úgy tenni, mint ha ott sem lett volna. Egyre több zöld kis csúcs jön elő a földből, a jácintok, nárciszok, liliomok, tulipánok kezdenek feléledni... Sose szültem még tavasszal. Lehet, hogy most mégsem lesz hó?

Banyavári

Na, akkor játsszunk! A Bezzeganya fogadóirodán kérjük megtenni tippjeiket: melyik napon fog szülni Banyavári? (Hónap, nap.) Az első öt olvasó, aki eltalálja a dátumot a kommentjében (szigorúan csak egyet szabad írni), egy meglepetéskönyvet kap majd a Bezzeganyától. Kivételesen Banyavári is részt vehet a játékban. Csak mert olyan jó a szívünk (és ő tudja, milyen könyvről van szó).

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?