Miután a legtöbb anya az online oktatás oltárára dobta az idei szabadságát is, különleges érzés a nyári szabi néhány napja. Imádom. Hatalmas tervekkel mentem neki a hétnek. Ezekből úgy látom, csak a délutáni alvás teljesül. Ha nem, akkor mindenkinek jajjj. Amúgy is. Úgy 7 fejem nőtt, és mindből egyszerre vagyok képes tüzet okádni. Őszintén remélem, hogy ez az állapot nem tart el 9 hónapig, mert mindenkit kiborítok napi egyszer tuti. Magamat is. Vettem citromfű teát és bízom benne. Szerintem Kedves is bízik. Látom, milyen nehezére esik olykor nem megszólalni. 

Az idegbetegséget leszámítva ott van még a délelőtti masszív émelygés, aztán a buszundor. Attól is émelygek. Valamint a vadászkutya szaglás... Büdös az egész világ. Minden utcai kukát száz méter távolságból kiszagolok.

Szerencsére a kívánósságom nem az édességeket preferálja. Nekem szőlő kell. Sok szőlő. Vagy szőlőlé. Meg túró rudi vagy túrósrétes, de ebből napi egy pont elég.

Persze, tartsuk titokban. Ez nem ment túl jól. Mondjuk nem vagyok babonás, de azért az első vizsgálatot megvártam volna... Bébi viszont hiába incuri, a melleim nem annyira.  Már most úgy festenek, mint két működésben lévő légzsák.... Van kolléganő, aki már észre is vette.

Nehezek és nagyok. Utálom. 

Kedves nem utálja.

A lobbanékonyságom is szembeötlő. Így mikor a főnöknőm félrehívott, hogy miben segítsen, mert látja, hogy valami nem kerek... Hát próbáltam mindenre kenni a szétszórtságomat meg a heves reakcióimat, de annyira segíteni próbált, hogy aztán megtörtem. 

Néhány nagyon közeli barátnak és a szűk családnak is megsúgtuk.

Teltek a szabinapok a rekkenő hőségben, én meg próbáltam túlélni... Ahogy mindenki más is.

Menjünk esti sétára, lelkendezett KicsiFiú. NagyLány is jött. NagyFiú nyilván már nem nagyon jön. KicsiLány meg újabban fél a sötét utcán így Kedves „beáldozta” magát és itthon oltalmazta.

Irány a Halászbástya, mert ott van egy olyandeolyan játszó. Már csak 35 fok volt és 70%-os páratartalom. Alapból is úgy vagyok, hogy ha meg akarsz ölni, vigyél szaunázni... Ebben a csibekeltető üzemmódban meg százszorosan.

Kb. 500 lépcsőn túl épp örvendeztem, hogy mindjárt ott vagyunk. Éljen a GPS... úgy háromszor közölte a kellemetlen hang, hogy „Ön megérkezett”, miközben játszótér közel s távol nem volt. Csak lépcsők... Feladtuk. Szép a Budai Vár játszótér nélkül is. Csalódottságunkat azért hazafelé egy kis palacsintával enyhítettük.

Kezdtem vágni a centit a napig, amikor végre láthatom a Bébit. Rettentő izgatott voltam, mintha nem tudnám mi lesz. Persze minden nap küldte a jeleket, hogy jól van, de az a tuti, mikor látom is. És láttam. Kis cuki gumimaci.

Azért vicces volt mikor a vizsgálat után kérdeztem a dokit, hogy a korom miatt milyen vizsgálatokat ajánl... visszakérdezett „Miért, hány éves?” majd a válasz után az alacsony kockázatot lehúzta és átírta MAGASra.

A telefonnal képernyőről lőtt fotómmal boldogan repkedtem haza, és persze azonnal küldtem Kedvesnek a Mi Bébink sztárfotóját, amin szerintem mókusra hasonlít, szerinte dinóra. NagyLánynak pedig teknős. Mert a gyerekek közül ő tudta meg először. Körbeugrált, ölelgetett és örömködött, amiért végre nagylány és igazából babázhat.

NagyFiúval is négyszemközt osztottam meg a hírt sejtve, hogy ő nem lesz túl lelkes. Nem is volt. Egy ironikus „remek” csúszott ki mindössze a száján. Kicsit próbáltam enyhíteni a szitun azzal, hogy felvázoltam neki, mik lesznek az előnyei a dolognak. Itthon leszek, tehát újra lesz házi kenyér, kalács és kekszsütés. Valóban megjelent egy halvány mosoly az arcán.

KicsiLány és KicsiFiú tutira érzik. A szekrény mélyéről előkerültek a babák, és KicsiLány babakocsiért könyörög. KicsiFiú pedig folyton puszilgatja a pocimat. Kis drága...

Hát őket is beavattuk. KicsiLány rettegőre fogta. Aggódik, hogy Kedves szívében ezután már nem lesz helye... lassan megnyugodott és várja a babázást. Addigra már 10 éves is elmúlik, akár büfiztethet is... Na, aaaazt tuti neeem! Engem ne hányjon le!

KicsiFiú viszont szélesre feszített vállal mondta, hogy ő majd mindentől megvédi. Rettegjen a vihar meg a sötét, mert Bébinek lesz egy bátor és erős védelmezője egy majdnem 8 éves NagyTesó személyében.

Mindenféle feszültségeket és kérdéseket enyhítendő, toltunk egy családi mozit a kanapén. Volt kóla meg popcorn és a Nicsak, ki beszél? Aztán persze jöttek a kínosnak számító kérdések, amiben kínosan is éreztem magam. Kedves a másik szobában kuncogott, én meg álltam a sarat és álomba magyaráztam KicsiFiút...

Nanta

A terhesnapló előző részét itt találod:

43 évesen az ötödik gyermekemet várom