10. hét

Bár a dokit megkérdeztem, hogy milyen plusz vizsgálatot javasol a koromra tekintettel, elég szűkszavú volt. Elrebegtem, hogy a hasbaszúrást elkerülném, erre odalökte, hogy kombinált teszt, a kórházban is csinálják. Fizetős. Nyilván... Mi nem? Főleg amiben szerepel a Gyerek vagy a Baba szó. 

Azért 12 év hosszú idő... így a védőnővel elég közeli a viszonyunk. Parásabb, mint én... úgy mindenben, szóval kicsit szűröm a tanácsait, de mindig segítőkész, csupa jóindulat. Gyorsan fel is hívtam, kicsit örömködtünk, aztán a lényegre tértem. A hasbaszurit ő sem tolta. Szintén a kombináltat javasolta és ha neadjisten gyanús, akkor még vannak horror áron egyéb szuperprecíz, szeme színét is kimutató vérvételek... Hátnemistudom érzés volt. Na, itt kezdődött a kattogásom. 

Persze bejelentkeztem a kórházi kombináltra, majd agyaltam tovább. Rögtön hívtam Kedves édesanyját, aki egyrészt villámgyorsan mindennek a mélyére keres, amúgy is egészségügyis dolgozó volt, mellesleg Kedves is későn jött baba volt... Arra jutottunk, hogy kombinált legyen, és ha kell, vállaljam nyugodtan az amniót. Neki is megcsinálták. Nem volt gáz.

Közben ilyen-olyan fórumokon próbáltam megtudni, hogy mik a tapasztalatok:

A korunkra való tekintettel a kombinált ritkán ad megnyugtató eredményt. Ilyenkor a legtöbben amniocentézisre, azaz a hasbaszurira mentek. Aki megteheti, az inkább a szuper teszt mellett dönt és kifizeti érte egy unalmas magyar átlagember havi bérét. Persze a végén mindenki megnyugszik, a babákkal nem volt baj. Na, itt jöttek a kérdések a fejemben. Vajon száz hajlott korú anyára hány pozitív eredmény születik? És hány beteg baba? Tudom, hogy az internet a legjobb barátom, de kb. csak a vizsgálatok nevéig és a „Milyen betegségeket szűr?” kérdésig terjedtek az információk. 

Igazából cseppet sem parázom. Én. Bébi szerintem a felhők szélén ücsörögve várta évek óta, hogy elszánjuk magunkat és végre megkezdje földi életét. Tuti, hiszen csettintésre jött. Szóval minden oké vele. Szerintem. Persze, azért van kockázat, nem is legyintek erre, de engem már egy tökéletes hightech ultrahang simán megnyugtatna. 

Kedvessel is meghánytuk-vetettük a témát. Elsiránkoztam, mi bajom a hasbaszurival. Jaaaj, persze biztosan nem én leszek az 1 százalék, akinél megvalósul a kockázat. Remélném. Ahogy azt is, hogy kizárólag negatív eredményt kaphatok. 

Nem azon aggódom, hogy Bébinek baja lenne. Mert nincs és kész! Hanem azon, ami akkor jön, ha tévedek... Ezt a rémsztorit meg is osztottam Kedvessel. Itt le is zárult a kattogásom. Döntöttünk a vizsgálatokról, amik pontosan azok lettek, amiket már a kattogás elején elhatároztam. Megbeszéltük, hogy hol csináltatjuk és most oké vagyok. 

Már időm sem lenne ezen agyalni.

„Milyen és mennyi füzet kell?”

„Kinek mi maradt a technika dobozban?” 

„Kinőtted a melegebb ruhákat?”

„Tolltartód előkerült már?”

„Íróasztal rendben van?”

„Ki fogja elhozni KicsiFiút a suliból, azokon a napokon, amikor 5-ig nem érünk oda?”

Ezek a kérdések kerültek a helyére. Meg az az érthetetlenség, hogy ha egy elsős eljöhet a nyilatkozatomra egyedül az iskolából, akkor vajon a 12 éves testvére miért nem hozhatja el, ha én írásban hozzájárulok??? Ki érti ezt...

Nanta

A terhesnapló előző részeit itt találod:

7. hét: 43 évesen az ötödik gyermekemet várom

8. hét: Mókusra hasonlít a gyerek. Vagy teknősre

9. hét: A melltartóimat lecseréltem "E, mint elefánt" kosarasra