30. hét
Elkezdett bennem dolgozni a fészekrakó ösztön. Alig bírom lefelé nyomkodni, hogy
„Ej, ráérünk arra még!”
Igazából a bölcső kérdése piszkál. Szeretném tudni, hogy befér-e majd oda, ahová gondoltam. Ha nem, hát újratervezünk. Csakhogy ahhoz először el kellene hozni. Szóval gyorsan le is boltoltam az időpontot keresztanyámmal. Meg a fürdőszobai kisszekrényben is muszáj volt szabaddá tennem két polcot a majdani pelenkázáshoz. A cicacuccok, amik ott voltak, most egy darabig tuti nem kellenek. És választottunk szőnyeget is a hálóba. Gyerekmintásat. Cuki lesz. Pasztell menta, Bambi mintával. Semmi harsány. Valahogy ez jön belőlem, legyen akármi az elhatározás.
Hát ennyire megy a ráérés... Beléptem egy FB csopiba is, ahol a kórház dolgairól lehet informálódni egyéb anyukáktól és lelkes szülésznőktöl, védőnőtől. Kicsit meg is okosodtam. Szerencsére a Covid miatt nincs nagy változás az apás szülés terén. Látogatásról viszont ne is álmodozzak. Cserébe már csak két napot kell bent lenni három helyett, és már első éjjel sem kell beadni a babát. Mondjuk nem is szoktam, de eddig ezért alá kellett írnom mindig a felelőtlenségi nyilatkozatot. Legalábbis szerintem tök megalázó volt a papír, amit az orrom alá toltak ilyenkor.
Voltam a védőnőnél is. Hát jah... sok volt a szaloncukor, nyögött a mérleg. Szerencsére az újrázós vizelet leletem negatív, és az egyéb vérleleteimet is elfogadhatónak találta. Meghallgattuk Bébi szívhangját (jelentem fejen áll a leányzó) és az most is olyan jujjdejó érzés volt, mint már akárhányszor a sok-sok év alatt.
Mondták már nekem elsőgyerekes anyukák lelkendezésük után, hogy „Jóvanna, neked már nyilván nem akkora szám, hogy... (itt jön a baba legfrissebb tudománya)! Már átélted párszor, értem én."
Nos, ez szerintem nettó hülyeség! Pont olyan megható volt bármelyik gyerekemnek a szívhangját először meg akárhányszor hallani, és minden új tudásuk egy csodának bizonyult szintén. És hiába ötödjére állok a szülés előtt, most is vannak paráim. Kevesebb, mint az elsőnél, de nem kevesebb, mint a másodiknál! A kisbabázós időszak meg kb. tényleg ugyanúgy egy talány. Mert az Bébitől függ. Persze talán lazábban kezelek majd dolgokat, de ki tudja!?
Mikor KicsiFiú kb 1 hetesen rojtosra harapta a mellem, kénytelen voltam tápizni 2-3 napig, mert annyira fájt, hogy fejni is csak annyit bírtam, hogy ne feszüljön... Na, akkor volt, hogy hiába negyedik gyerek, én kétségbeesve hívtam a barátnőmet, hogy nem megy a cumisüvegből etetés! Mit rontok el??? Azelőtt ugyanis sosem próbáltam. Szóval minden szülés dobhat újat, és minden baba hozhat rettegős állapotba. Nincs az a rutin...
Lazább vagyok persze. Most pl. úgy fest nem lesz pelenkázószekrény a szobában. Mert nagy helyet foglal és ugyanminekaz. Lesz a fürdőben egy pelenkázólap a mosógépen és pont. Oda muszáj a popsimosás/ fürdetés miatt, hogy ne kelljen végigkacskaringózni a szobáig. Ha a szobában kéne pelusozni pl éjjel, akkor azt ágyon, asztalon, bárhol megoldom. A babacuccoknak meg van fiók a hálóban. Több is. Azelőtt mindig volt a szobában és a fürdőben is pelenkázó. Most viszont nem érzem olyan rémesen fontosnak. És ha az lesz, akkor szerzünk egyet!
Ötödik gyerek... elalszik a fiókban is. Írhattam volna, hogy majd a kutya nyalja le a cumit, de nincs kutyánk és nem vagyok cumipárti sem. Sőt. Azért minden alkalommal volt egy vésztarcsi darab a fiókban, mert sosem lehet tudni, de amikor eljött a pont, hogy kipróbáljam, akkor a baba jóóó messzire kiköpte. Én meg nem vagyok képes érzelmileg arra, hogy addig nyomkodjam a bömbiző baba szájába a szilikont, amíg beletörődik a sorsába. KicsiFiú azért rendes volt. Ő egész jól vette, ha megpróbálkoztam ezzel, mert mondjuk a kettő- vagy négyéves tesója éppen felkiáltott a klotyóról, hogy kész van... ez volt a leggyakoribb ok. Vagy a fürdetésük alatti ébredése fordult elő sokszor. De nyunny-nyunny, aludt tovább. Végeztem a dolgommal és kivettem a cumit. Erre sokszor fel sem ébredt.
Aztán úgy három hónaposan éjjel már nem tudtam elcsitítani szopi után fél órával, mikor újra kelt. Másnap reggel KicsiLány, aki akkor 2,5 éves volt, megtalálta az újszülött cumit és benyomta a szájába. Öt éves koráig kirobbantani sem lehetett onnan. Volt, hogy két cumit is betömött egyszerre. Mondjuk csak itthon engedtem, de nem szerettem. Pikkpakk szétrágta őket, és csak az 1-es méret felelt meg neki. Azt hittem, cumival fog érettségizni is, de egy hányós éjjel a cumi elrepült, és csak néhány nap múlva találtam meg, hiába kerestem. Hát akkor már hallgattam róla.
Orális fixáció.
Megszenvedtünk vele az elválasztással. Akkor 20 hónapos volt, én meg már KicsiFiúval a pocakban. Fájt az a napi két alváshoz nyunnyogás is. Néhány nap után jött a cumisüvegben tápi. Onnantól nyugi volt. NagyLánynál is hasonló volt a helyzet. Muszáj volt elválasztani és szintén 20 hónapos volt. Neki nem lett cumi, cserébe mindent IS a szájába vett még 4-5 évesen. Folyton rettegtem, mikor mit fog lenyelni.
A fiúk jobban vették ezt. Ők 2,5 évesek voltak, mikor elválasztottam őket. Simán ment. Nálam ez a 2,5 év a lélektani határ. Addig szívesen. Nyilván olyankor már csak elalváshoz.
A lényeg a lényeg. Vannak elveim, de nem megdönthetetlenek. Most ezt a szopi dolgot kicsit máshogy gondolom, mint azelőtt. Az éjszakai alvás reményében nem tartom kizártnak, hogy este lesz Jó éjt! tápi, amikor már eszik legalább napi egy adag valamit. De ne ugorjon rögtön egy évet!
A napokban megtörtént, amit a gyerekek annyira vártak! Este Kedves ücsörgött a kanapén, épp filmezett. Mi meg melléhuppantunk kicsit fogmosás és lefekvés között. Bámultuk a tévét. Legalábbis én szeretem bámulni Bradley Coopert (pszt!). Szóval KicsiFiú a pocimra hajtotta a fejét csak úgy. Bébi pedig kb. azonnal küldte is az üdvözlést. Sőt, többet is gyors egymásutánban. Volt nagy örömködés. Persze KicsiLány is odabújt, és szerencsére ő is kapott néhány bökdösést. Az állítás, miszerint a harmadik trimeszterben a babák érezhetően kevesebbet mozognak... hát nem tudom. Bébi egyelőre Michael Flatley-t megszégyenítve nyomja. Sokszor a takarón keresztül is látszik.
Kedves folyton hülyéskedik a pocakomnak. Sokat dumál hozzá, meg ilyen lököttségeket csinál. Bírom! Bár mondtam neki, hogy ha majd normális hangon szól hozzá, nem fogja tudni, ki a bánat ez a pasi! Cuki, ahogy azon aggódik, hogy vajon jó apa lesz-e… Én meg a kérdést sem értem. Hiszen most is az.
A kettesben töltött napjaink lassan a végéhez érnek. Még talán kétszer mennek el a gyerekek apukához, míg Bébi megszületik. A mostani hétvége lesz az egyik. Valószínűleg nem lesz világmegváltó program. Mondjuk egy kávézó vagy valami. Meg festegetek. Sokat haladtam a számfestővel és ez inspirál. Most valahogy mindketten kuckózósban vagyunk. Én már nagyon utálom a telet!
TAVASZT IDE! Most, de azonnal!
Nanta
A terhesnapló előző részeit itt találod:
7. hét: 43 évesen az ötödik gyermekemet várom
8. hét: Mókusra hasonlít a gyerek. Vagy teknősre
9. hét: A melltartóimat lecseréltem "E, mint elefánt" kosarasra
10. hét: Nem akarom hasba szúratni magam
11. hét: Megbökdösték a hasam a szülői értekezleten
12. hét: Nyüszítek és hisztizek, ha nem alszom ebéd után
13. hét: Magányra vágyom négy gyerek mellett
14. hét: Evelynnek hívtam a babát, reméltem, hogy nem fiú
15. hét: Skandináv hörgős metált hallgatok a babával
16. hét: Négy gyerek mellett nem annyira nyugis a babavárás
17. hét: Hasra estem terhesen, amikor a busz nyomott egy satuféket
18. hét: Leszívja az agyam a gyerek, annyit beszél
19. hét: Puncinadrágban nem mehetsz a buliba, lányom!
20. hét: A terhesség olyan, mint az öregség... csak rövidebb
21. hét: El kellett engednünk öreg cicánkat
22. hét: Tejszínhabba rejtett gyűrűvel kérte meg a kezemet a párom
23. hét: Már megint nekem kell tanítani a gyerekeimet
24. hét: Négyből három gyerekemme gondok vannak
25. hét: Nincs esküvő gebasz nélkül!
26. hét: A Jézuska jön, nem a Köjál!
27. hét: Megint megsérültem a busz fékezése miatt
28. hét: "Úristen! Ott a feje! Nehogy nyomjon!"
29. hét: Így fogadta el a négy gyerekem az új páromat
