Alapvetően egy rettenetesen tervszerű ember voltam, idegesítő rend- és tisztaságmániával egybekötve. Ha nem volt benne a naptáramban a vacsora Axl Rose-zal, hiába is csengetett volna este 6-kor, hogy pattanjak be mellé és irány az éjszaka.... Egyszerűen alkalmatlan voltam minden ilyen hirtelen változásra. 

Az élet viszont sokszor dobott egy-egy szar lapot, amivel minden tervem összedőlt, és jött az újratervezés. Ahogy születtek a gyerekek, úgy engedtem el egy sor ilyen kötöttséget. Már nem volt biztos, hogy szombaton a szobákat takarítom, vasárnap a lakás többi részét, és lassan az sem, hogy egy hét múlva a ceruzával naptárba írt progit sikerül-e megcsípni. Most már nem tervezek semmit. Körvonalak vannak és elképzelések. 

Például baromira nem volt benne a tervekben, hogy itthon kell maradjak és a táppénznek kell örülni. Klassz csaj vagyok, nem lesz gáz. 

Persze amikor beüt a krach, akkor nyafogok egy kicsit, hogy milyen undokság már, de nem szeretek elmerülni a Bánat Mocsarában (A Végtelen Történt megvan, ugye!?) Nemcsak azt tanultam meg, hogy a tervek olyanok, mint a buborék, hanem azt is, hogy minden problémára megoldás is kínálkozik, csak meg kell látni. Ezt sokan felelőtlenségnek gondolják, de ha nem így élnék, már megkattantam volna. És folyton csak nyüszítenék, hogy szarazélet. 

Az őszi szünetre is egy halom ötlettel készültem, de alig valami valósult meg. Hiába szerettem volna kreatívkodni... a kartonok és zizgő szemek a fiókban még mindig, mert gyerekeknek nincs kedvük. 

Menjünk le! Már reggel fél 9-kor ezt mantrázták. Menjünk. Csodásan süt a nap! De miért mindig ide a pályára rollerezni? Rémesen untam már, viszont a szünet az nem rólam szól. Legyen, amit a nép kíván...

Azért sikerült őket kimozdítani is. Átmentünk a barátnőmékhez. Azelőtt 9 évig egy házban laktunk. Egyidősek a gyerekeink. Jó volt a személyes tali. Gyerekek örültek egymásnak, mi meg élveztük a vénasszonyok nyarát a teraszon egy kávéval a kezünkben, és igyekeztünk kivesézni a gyerekeink lelki nyomorai mögött álló okokat és megoldásaikat. 

Nem volt könnyű hazaindulni. Hazafelé a „Mikor jövünk megint?” kérdések cikáztak. 

Denevérek és pókok nem készültek, ez igaz, de mindenkivel sikerült csípni egy kis kettesbenidőt lakáson kívül. Na jó, NagyFiúval nem, de őt kiaknázni lehet max. a lakásból. 

Volt még instant jelmez Halloween-bulira. KicsiLány volt hivatalos. Boszorkánynak készült, de a buli délelőttjén kibökte, hogy ő inkább denevér lenne. Szuper. Volt 2 órám a közös muffinsütésre és a jelmezre. Már indulni kellett volna, mikor én még Kedves leharcolt pólójából nyirbáltam a denevérszárnyat. Eléggé összecsapott lett a felvarrás, de KicsiLányt nem zavarta. Én meg csak reméltem, hogy azt a három órát kibírja az a tíz öltés. Kissé tépett szárnyú, de annál boldogabb denevérrel mentem haza.

Az egyik leszuperebb progi a rapidkirándulás volt. Ebéd után felpattantunk a buszra és irány az erdő. Nagyok nyilván poshadtak a szobájukban... Rémes. Igaz, NagyLánnyal végigcikáztuk a délelőttöt kettecskén és szuper volt. Ki is dőltem ebéd után. Nehezemre esett az indulás, de végre nem a pályára megyünk! A buszozás kikészített, de amint leszálltunk, éreztem, hogy az elemeim ezerrel töltődnek az erdő illatától! Ez mindenért kárpótolt! Nyilván nem volt túra, meg hegymászás, csupán gyökkettővel poroszkálás a lankásabb útvonalon, de ez már nagyon kellett! KicsiFiú csipogott folyton. Jött az ezer kérdésével és a tündérek, manók erdőbeli életéről elképzelt sztorijaival. Jó volt hallgatni. Semmi értelmetlen vinnyogás vagy dümmögés! Tavasszal voltunk utoljára. Rég volt, és már nagyon vágytam a fák közé.

Megvitattuk az erdő ökoszisztémáját, hallgattunk és figyeltünk, gombaillatot szippantottunk. Kicserélve mentünk a buszhoz sötétedéskor, miközben AnnaPetiGergő szinten elmeséltem a napunkat. Ez mindig nagy siker. Nagy tanulság és megfigyelés volt a napra, hogy KicsiFiú, aki az erdőben egy aranyos kis csiripelő manócska volt, amint beértünk a mozgalmas városba, újra bezizzent. Jött a dummogás és a mozgáskényszer. Ennyire még sosem tűnt fel a viselkedésváltozása. Vagyis de. Bizonyos mesék és játékok tiltólistán is vannak nála. Ezekből amúgy sincs eszement mennyiség nálunk. Alap esetben heti egyszer van mesenézés max. 2 órában. Játszás pedig fél óra, szintén heti egyszer. A szünetben ez nyilván lazább, de próbálom megúszni, hogy napi szinten 1-2 órát üljenek a tévé előtt a kicsik. Nagyok menthetetlenek már. Ők saját gépet/laptopot kaptak az apukájuktól. Nagy bánat ez nekünk, de nem könnyű ezeket a helyzeteket jól kezelni.

Szóval tanulság levonva. Többet kell erdőzni! Meg is beszéltük KicsiLánnyal, hogy ha már itthon vagyok, pénteken suli után felmehetnénk megint. Az ötlet mindenkinek tetszett! Régen, mikor még nem dolgoztam, sokszor felugrottunk játszózás helyett, akár télen is. Havaztunk egy kicsit, jól elfáradtunk és lelkileg feltöltődtünk.

Egyik reggel mikor már Kedves nem volt itthon, a kicsik bebújtak mellém. Egyszer csak éreztem, hogy Bébi egészen a hasfalamhoz tolta a hátát. Ki is lehetett tapizni. Amint ezt elmondtam, mindkét tesó óvatosan keresni kezdte a babát. Mikor KicsiFiú rálelt, olyan fejet vágott, mint Kevin karácsonykor! Irtó cuki volt! KicsiLánnyal csak nevetni bírtunk rajta. 

Majd a kicsik kikászálódtak, jött NagyLány is. 

Annyi hasznát látom már most, hogy itthon vagyok! Persze, most szünet van és nem kell sietni sehová, de gondolom jövő héttől sem muszáj 100 fokon égnem. Elég lesz a takarékláng.

Szombat este úgy döntöttem, hogy gyerekek nélkül is tudok én kreatívkodni! Megsütöttem a narancsos muffint, kigyurmáztam a marcipántököket, de ezt nem éreztem elégnek. Kedves kidőlt, de bennem még este 11-kor is dolgozott a tettvágy. Tököt faragni ugyan nem álltam neki, de kifesteni miért ne!? Felcsicsáztam az asztalt és ha már a kicsik úgyis hajnalban kelnek az óraátállítás miatt (hiába későn feküdtek direkt...a reményhal…), legalább egy kicsit elszórakoznak a meglepivel. 

Eredetileg Halloween napjára terveztük a családi mozit, de nem jött össze. NagyLány ottalvós buliba készült, amire délután 2-re kellett volna érkeznie, de ez sem sikerült. Önhibánkon kívül, de csúsztunk egy órát. Nyilván a vita a miben mehet és miben nem témában, csak nyújtotta az időt. Szemét egy anya vagyok....

- Puncinadrágban nem! 

- Utálom, amikor ezt mondod! 

- Hogy hívjam??? Mini short? (Nekem is van, a sajátomra is ezt mondom...)

- De hát nincs is hideg! 

- De van! 

- Meg fogok sülni! 

- Biztosan, hiszen 8 fok van!

Lebalhéztuk. Én nyertem. Alá vett egy leggings nacit. Juhú. És nyafogott a húszperces úton, hogy megsül. De azért jókedvű volt. Én meg csak figyeltem. Bakancs, alignaci, lakkozott körmök... jesszus! Csak egy pár év és ez nem az ünnepek része lesz csupán...

Megérkeztünk. Gyors puszimacsekérezdjólmagad! és futottam haza, hogy indulhassunk a délutáni progira. NagyFiút is csábítgattam, de szörnyen ellenállt. Nem elég, hogy fiú, még lusta kamasz is. Vajon mit vártam???

Kelta hagyományőrzésre mentünk. Samhain, a Halloween őse. Kedves a gyerekekkel feldobálta a lakásba a tök-pók-szellem dekorációt, én kiosztottam a nasi egy részét és indulás! Bár sajna a kézműves foglalkozásról lecsúsztam, az este látványos volt. Igen, én csúsztam le. Gyerekeket csak a fáklyák és a futkosás érdekelte. Az agancsos fejdísz viszont engem. Kiderült, hogy KicsiFiú elérte azt a szintet, hogy viszonylag kevés fegyelmezéssel végig lehet menni vele a múzeum zárt részén is. KicsiLányt pedig minden érdekelte. Ezek friss változások náluk. Kezdtük is szövögetni a terveket, hogy hová is merészkedhetünk velük.

A tervezett mozit nyilván számonkérték este, de 7-re értünk haza. Esélyük nem volt. Cserébe megdumáltuk, hogy reggel 8-kor pizsiparty! De ne legyen már 6-kor nyafi, hogy mikor lesz már 8, mert akkooor...! 

Hotel Transylvania. Jó döntés volt reggelre csúsztatni. Én is most láttam először, de már az elején éreztem, hogy KicsiLány este nem lett volna ehhez elég bátor. Így viszont jól szórakoztunk mindannyian. Reggelire chipset ettünk és pizsiben ültünk 10-ig! Igazi rendbontás!

Ezzel a mozival le is zárult a szünet. Mi összekaptuk egy kicsit a lakást, gyerekek a sulis cuccokat. 

Ha már suliba kell menni és az milyen rémes, hát sütöttem reggelire kakaós csigát! 

Indulhatnak a dolgos hétköznapok! Kíváncsian várom, hogy mikor jön el a pont, amikor már uncsi lesz a htb élet. Ha szülésig megúszom, akkor már oké. Utána már sok minden lesz az életem, csak uncsi nem!

Nanta

A terhesnapló előző részeit itt találod:

7. hét: 43 évesen az ötödik gyermekemet várom

8. hét: Mókusra hasonlít a gyerek. Vagy teknősre

9. hét: A melltartóimat lecseréltem "E, mint elefánt" kosarasra

10. hét: Nem akarom hasba szúratni magam

11. hét: Megbökdösték a hasam a szülői értekezleten

12. hét: Nyüszítek és hisztizek, ha nem alszom ebéd után

13. hét: Magányra vágyom négy gyerek mellett

14. hét: Evelynnek hívtam a babát, reméltem, hogy nem fiú

15. hét: Skandináv hörgős metált hallgatok a babával

16. hét: Négy gyerek mellett nem annyira nyugis a babavárás

17. hét: Hasra estem terhesen, amikor a busz nyomott egy satuféket

18. hét: Leszívja az agyam a gyerek, annyit beszél