17. hét
Szeretem én nagyon ezt az áldott állapotot, de azért vannak áldatlan részei. Mint pl. a kirügyezett fejem. Eskü, hogy kamaszkoromban összesen nem volt ennyi ragyám, mint most. Néha olyan vagyok, mint egy unikornis, máskor meg inkább egy rügyet bontó csipkebokor. Aztán ott a fogínygyulladás és a leggyűlöletesebb: a herpesz. Egyik múlik, másik már égeti is a számat. A covid mellékhatása, hogy rájöttem a kézfertőtlenítő egyéb hasznos funkciójára. Nagyon gyorsan eltünteti a herpeszt. Legalábbis a fájó hólyagokat. És ott van még a gyűlöletes cukorterhelés. Azt hittem, ezek lesznek a legrémesebb dolgok ebben a 9 hónapban. Sajna tévedtem.
Szombaton süttettem magam egy közeli padon, míg a gyerekek rollereztek a pályán. Isteni volt. Egy darabig. Aztán olyan émelygős. Előre is mentem. Úgyis ki kell főzni a tésztát... Ha kész, jövök értetek, puszi!
Ebéd tálalva, irány szólni a sáskáknak... csak még egy gyors pisi.... Rózsaszín meg barnás. Legalább nem piros, de azért soknak tűnt. Jött a frász és a lábremegés. Gyerekek haza, ebéd betol, szülészet hív...
Nem kell a pánik, csak nyugi. Ne legyen görcs és piros vér... pihi. Amúgy is nyomorult voltam, hát aludtam is meg vacogtam is a takaró alatt. Láz nincs. Émelygés van. Meg gerincfájás, de az olyan... szokásos. Reggelre kutya bajom nem volt. Vidám ébredés pici hátfájással. Kicsit kómásan kislattyogtam a fürdőbe, és akkor jött a hidegzuhany. Piros. Igazi piros. Olyan megvanós. Szülészet hív, kicsiknek elektromos cumi, nagyoknak meg kiadtuk, hogy ma szendvics az ebéd. Ha éhesek, egyenek. KicsiLány legalább annyira meg volt ijedve, akárcsak mi. KicsiFiú meg boldog volt, hogy korlátlan idejű mesenézéshez jutott.
Nem keveset kellett várni, de addig a vérzés el is múlt. Ez megnyugtató volt. De akkor miért? Nem csináltam semmit!
És nem is. Csak rossz helyen van a méhlepény. Mellső fali és kicsit rálóg a méhszájra. Szóval ultrapihi. Házimunkát felejtsem el és a munkámat is. Emelni semmit. Vásárolni társaságban. Jó volt látni, hogy Bébi ficánkol, szóval vele minden oké. A méhszáj zárva. Nincs nagy baj. De azért kétségbeestem. Én olyan vagyok, mint a búgócsiga! Ezer fokon égek, 220-szal élek! Most pedig kézifék! Ijesztő volt elsőre. A héten még bejárok dolgozni, de csak langsam. Könnyített változat. Dokival egyeztetve. Rábólintott.
Az őszi szünetben már otthon leszek. Egy hét szabira esélyem sem volt. Mondjuk nem így gondoltam ennek megoldását.
Ez az egész a gyerekeknek nagyon jót fog tenni. Végre KicsiFiú megnyugszik, mert már nagyon zaklatott a sok délutántól, amikor gyakorlatilag mesélni érek csak haza. Reggel meg ha találkoztunk, akkor csak hajcsárkodni volt idő. Öltözz, egyél, moss fogat! DE! Kaját tedd be, húzd a cipőt! Induljunk, mert késő van! Persze az 5 percnyi integetés a suli ablakából, a dobbanó szívecske mutatása, meg a Puszi, szeretlek! meg van mindig, de ez egy hétévesnek nem elég törődés. Oké, hogy Kedves ápolja a lelküket, de engem nem tud pótolni.
A maradék bő 4 hónapban feltöltöm a gyerekeket. És magamat is! Valahogy a házimunkázást is megoldom.
Persze NagyFiú totál nem érti, mi a kétségbeesésem oka...
„De hát festhetsz meg olvashatsz egész nap! Az összes sorozatot megnézheted! Mi ezzel a baj????”
Semmi. Ha mondjuk róla lenne szó és nem rólam. Én nem tudok ennyit lustulni. Újra megtanulok horgolni és megcsináltatom a varrógépet! A tiszta ruhákat majd lábbal löködöm a szárítóig, ahogy a felmosóvödröt is. Kreatív leszek. Ahogy voltam, mikor NagyFiúnál kb. ugyanez volt. Nála is mellső fali lepény, de nem vérzés volt, hanem görcsök.
Azért jó is történt. Egyrészt lesz új sütőnk, ami nagyon happy, mert a régi... Édesem... húszéves, már nem mindig akart sütni. Ilyen random volt a dolog. De jövő héten már kalácsot fogok sütni meg kakaós csigát. És sütőtököt is!
Igaz, nem adta magát könnyen a dolog, de kijártuk. És az az apró kis csoda, hogy a gázrózsák rácsa befér a mosogatógépbe... hát az külön gyönyör.
A gyerekek is cukik voltak. Egyik este nagy hangzavar volt. Vagyis azért ez elég sok esténkre igaz... szóval ricsaj volt és mondtam csak úgy magamnak, hogy szegény Bébi! Miket kell már most hallgatnia! KicsiFiú meghallotta és nyomban érdekelni kezdte, hogy hogy is van ez???
„Akkor most hallja, amit beszélünk? És akkor ha mondok neki valamit, azt is hallja?”
Én meg bólogattam. Ettől felcsillant a szeme. A jóéjtpuszi után odabújt a pocimhoz:
„Jó éjt, Evelyn!”
- cincogta, mielőtt betakarózott. Én meg persze olvadoztam, mert milyen édes már?!
A cukorterhelés nem is volt rémes. Azért nyeltem nagyokat, mikor csomagoltam a szendvicseket meg kitettem a kakaós kekszet reggel az asztalra... A lötty viszont így citrommal még fincsi is volt. Lehet dobálni paradicsommal! Szeretem azt is! Az volt inkább rossz, hogy a hirtelen cukorbomba felkavarta a gyomrom. De kiültem a padra és ott jó volt.
Letelt a két óra, levették a vérem, felpattanam a buszra, hogy akkor irány a munka. A baj akkor lett, mikor felálltam, hogy leszálljak, de a busz nyomott egy satuféket, én meg hason végignyaltam a buszt a vezetőfülkéig. Mondtam, köszi, jól vagyok, mikor végre feltápászkodtam. A sofőr nagyon rémült volt. Nem csodálom. Én úgy két métert csúsztam a hasamon. A középső ajtóhoz indultam, de a vezetőnél landoltam.
Bevágott elé egy autó. Csak a térdem fájt, de az egészet akkor fogtam fel, amikor leszálltam. Lehet, hogy kicsit sokkot is kaptam. Miután leszálltam, el is sírtam magam. Onnantól kicsit zombiban nyomtam. Felhívtam Kedvest, hogy jajjjj, mi történt. Frászt kapott. Szóltam bent a lányoknak, hogy azt hiszem, visszamegyek a kórházba. A bejutás nem ment flottul, de meglett. Szerencsére Bébi vígan van, méhszáj zárva. De nem engedtek haza. Akármi is lehet. Ez nem játék, szóval 24 órás megfigyelés.
Próbáltam szervezni, hogy bekerüljön néhány cucc a kórházba. A nagyoknak minden elismerés! Klasszul összecuccoltak! NagyLány szuperül belogikázta táskába. Kollégák, barátnők érdeklődtek. Égett a vonal. Közben jött az e-mail, hogy KicsFiúnak rendkívüli szünet holnaptól, mert covidos van az osztályban. Juhúúú. Kedvest riasztottam újra... Holnapra intézz szabit!
Hát ennyi a heti horror. Jöhet a csokit vagy csalunk!
Nanta
A terhesnapló előző részeit itt találod:
7. hét: 43 évesen az ötödik gyermekemet várom
8. hét: Mókusra hasonlít a gyerek. Vagy teknősre
9. hét: A melltartóimat lecseréltem "E, mint elefánt" kosarasra
10. hét: Nem akarom hasba szúratni magam
11. hét: Megbökdösték a hasam a szülői értekezleten
12. hét: Nyüszítek és hisztizek, ha nem alszom ebéd után
13. hét: Magányra vágyom négy gyerek mellett
14. hét: Evelynnek hívtam a babát, reméltem, hogy nem fiú
15. hét: Skandináv hörgős metált hallgatok a babával
16. hét: Négy gyerek mellett nem annyira nyugis a babavárás
