Binnnnngggg! Félidő!!!! Valószínűleg kevesebb van előttem, mint mögöttem.
Izgis és rémisztő egyszerre. Izgis... persze, hogy az! Bár leginkább helyezkedni érzem, mint ficánkolni, de azért már nagyon kíváncsi vagyok rá! És jó lesz érezni az édes magzatvízillatot, megölelni a kis pici csupi testét!
Félelmetes!!! Olyan gyorsan ment el az első fele! A második se lesz lassabb! És ott a kitolás, amit nem szeretek. Az nagyon fáj. És a kórházban is nagyon utálok lenni. Kiszolgáltatottan érzem magam. Folyton csesztetnek valami hülyeséggel, amiért én máshogy csinálom, mint ahogy a csecsemősök mondják...
Persze még van 18-20 hetem. Addig biztos felkészülök lelkileg.
Unatkozás, muhaha! Elég mozgalmas hét volt. Kb. minden napra jutott valami. Hivatal, védőnő, ultrahang, doki, nagybevásárlás... És mivel csak vánszoroghatok, minden kétszer annyi idő. Na. ezt nem szeretem. Nagyon nem.
Kedves szabin volt a héten, hát kihasználtuk. Vagyis inkább én őt. Jól megcuccoltam, ettől belassított. Így már nem kellett folyton lihegve mondanom, hogy ne szaladjon már, mert nem bírom ezt a tempót! Arra már x terhességgel ezelőtt gondoltam, hogy ez tuti azért van, hogy elmerengjen az ember lánya azon, milyen lesz majd az öregség. Ilyen! Csak nem 3-4 hónapig tart az a rész, amikor már sehová nem sietsz, előnyben a bebújós cipő, nyögve mászol ki az ágyból, erőt gyűjtesz, hogy guggolásból felegyenesedj...
A héten eljutott a varrógépem a szervízbe. Sokkolt, hogy mennyiért javítják! Meg kell tanulnom szétszedni! Viszont az lebeg a szemem előtt, hogy végre varrhatok!
Kicsit még duzzogtam a villamoson, de mire a rendelőbe értünk már, pont nem izgatott a varrógép, csak az, hogy a kóla-puncs mignon beindította-e Bébit annyira, hogy ne toszogassanak megint az ultrahang alatt.
Kedves már nem izgult annyira, mint múltkor. A kukát kikerülve rutinosan mellém ült és nyomban megfogta a kezem.
Imádom, hogy nem a kórházira járunk! Nem kértünk semmi extrát. Sima 2D. Mondta is a szonográfus, hogy jól sejtettük... nem sokat láttunk volna úgysem akárhány D-ben sem. Így viszont hatalmas élmény volt! Folyton ficergett, cumizta az ujját. A szája be nem állt egy percre sem! Tiszta apja, már látszik! Mondtam is Kedvesnek, hogy KicsiFiú és Bébi majd kétoldalról nyomják neki a sódert! Aztán elképzeltem, hogy mint a libák... sorban követnek és mindhárman mondják a magukét! Jajjjjj!!! Vizuálisak vagyunk... Jót röhögtünk!
Voltam már mindenféle ultrahangon, de sima 2D-ben ilyen minőséggel nem találkoztam! Nyilván fejlődött a tudomány, hiszen a többi gyereknél is ebbe a rendelőbe jártam, de...
Láttuk még a szemgolyóját is! Bazi érdekes volt, de elég kísérteties! Nem is mutogattuk otthon! Szerintem a kicsik hetekig nem aludtak volna a látványtól!
Minden szervét láttuk! Minden oké, méretek rendben. Hosszúcombú csaj lesz! Akárcsak NagyLány. Nála is mondta a doki mindig. Nem tévedett.
Megint nagyon feldobódtunk a vizsgálat után.
A védőnő kicsit letörölte a mosolyomat, mikor a terheléses cukor eredményeit nézegette. Ugyanis az éhgyomri eredmény magasabb, mint a cukros lötty után! Meg amúgy is. Sok a plusz kiló. Szám szerint 5!
Túúúdom! Megígértem, hogy erős leszek és nem engedek a puncsos bármik és fánkok csábításának. A fánkokkal tényleg tudtam undok lenni! De a puncsos bármik... rajtuk sokszor megesett a szívem. Sajnos. Mióta itthon vagyok, könnyebb, mert ahhoz, hogy beszerezzek ilyesmit, sétálgatni is kell. Bár nem hiszem, hogy ami kalória egy ilyen sütiben van, az lesétalható egy 2x15 perces úton. Szerencsére nem sok dolgom van arrafelé.
A hétköznap délutánok egész nyugiban teltek. Minden nap tudtam matekozni NagyFiúval. Kényelmesen jutott idő társasozni és beszélgetni. Mesélni is hosszabban tudtam este.
A pénteki kirándulás progit sajnos megvétózta az időjárás. Helyette könyvtáraztunk. Ilyen is rég volt. Pedig anno... Na, majd most újra! Annyi könyvet hoztunk, amennyit csak lehet! Egy órát tuti elmolyoltunk keresgéléssel, lapozgatással, és meseolvasással a gyereksarokban.
Nagy meglepetésemre KicsiLány olvas! Regényt. Semmi komoly, de hogy ennyi betűt egyszerre még sosem olvasott eddigi életében, az fix.
Tavasz végén a húgom felajánlotta az acélbetétes bakancsát. Úgy húsz éve vettük. Ő feketét, én bordót. Ugyanaz a fazon, ugyanaz a méret. Pár éve megváltam a sajátomtól, mert úgy nézett ki, hogy azt már koncertre se... Most elővettem a fekete bakancsot és csak néztem... majd megígértem neki, hogy a jövő tavasz már a miénk lesz! Ebbe a romantikába toppant bele KicsiLány.
„Aztaaa! De szuper bakancs! Enyém lehet? Felpróbálhatom?”
Elnyomtam egy keserédes mosolyt és már próbálta is. Iszonyúan illik hozzá! Ez megdobogtatta a szívem. Én lányom! De... azérazmilyenmár... Még 10 éves sincs (na,jó... szilveszter már nincs messze) és acélbetétesben nyomja?! Én meg mennyit güriztem érte! A fél fizumba került! Dehát ilyen ez... Igen, harmadikos. De! Felnőtt S méretű ruhákat hord és 37-38as lába van... a KicsiLány. Nyehehe, aki ugyanakkora, mint a nővére, sőt... mivel más alkat is, így a kinőtt ruhák öröklése totál felejtős!
A kirándulást bepótoltuk vasárnap. Már vagy ezerszer voltunk a Hármashatárhegyen, de ezen az útvonalon még sosem jártunk. Kicsit strapásabb volt, mint múltkor, de sokat megálltunk. Most nem jött be a „KicsiFiú csendben manózik”. Ettől még jó progi volt, csak a feltöltődés része nem annyira valósult meg. KicsiLány az acélbetétesben jött. Én szóltam! Nem is nyafizott, csak egyszer megemlítette, hogy elfáradt egy picit a lába... Hát... a bakancs darabja 70 dkg. Nem baj! Legalább izmosodik!
Eljött a pont, amikor trükkösen kell felhúzni a kabát cipzárját. A tavaly vásárolt szűkített derekú gyönyörű kabim... hátazugye...
Nekiindultam a turinak, hátha lelek valamit. Ritkán jutok ilyen helyre, szóval kamilláztam nagyokat. Pont belecsúsztam a „Minden 100Ft fél óráig” akcióba. Azt hittem, ennyiért csak nyalókát lehet kapni! Így lett kabátom. Meg NagyFiúnak rögtön kettő is. Bébinek 56-os overál meg egy cuki rugi. És még jónéhány cucc. Ezután a bolti bevásárlást kihagytam. Az összes szatyrom dugig volt.
A kórházi terhesgondozás megint kb. időpocsékolás volt. Megtudtam, hogy a cukoreredményen nincs mit izgulni (mondjuk nem voltak álmatlan éjszakáim emiatt), és mivel rutinos kismama vagyok, nem is kell jönnöm, csak a 26.hét után. Persze előtte még újra vár rám a cukros löttyös terhelés. Jajjjj, de izgis! Alig várom!
Hamarosan advent. Ha valamit szeretnék addigra elkészíteni, akkor jobb, ha ezen agyalok! Annak több értelme van. Meg is nézem, milyen fonalaim maradtak. A horgolótűm izgatottan vár!
Nanta
A terhesnapló előző részeit itt találod:
7. hét: 43 évesen az ötödik gyermekemet várom
8. hét: Mókusra hasonlít a gyerek. Vagy teknősre
9. hét: A melltartóimat lecseréltem "E, mint elefánt" kosarasra
10. hét: Nem akarom hasba szúratni magam
11. hét: Megbökdösték a hasam a szülői értekezleten
12. hét: Nyüszítek és hisztizek, ha nem alszom ebéd után
13. hét: Magányra vágyom négy gyerek mellett
14. hét: Evelynnek hívtam a babát, reméltem, hogy nem fiú
15. hét: Skandináv hörgős metált hallgatok a babával
16. hét: Négy gyerek mellett nem annyira nyugis a babavárás
17. hét: Hasra estem terhesen, amikor a busz nyomott egy satuféket
18. hét: Leszívja az agyam a gyerek, annyit beszél
19. hét: Puncinadrágban nem mehetsz a buliba, lányom!
