27. hét
Dec. 21.
Tök átlagos nap. Semmi extra... délután 4-ig. Akkor elindultam vásárolni. Hiába főváros, meg egész központi része, értékelhető bolt jobbra is, balra is két buszmegálló. A többiben max kifli-zsömlét érdemes venni. Szóval felpattantam a buszra. A múltkori eset óta körültekintően! Leülök, persze, de a leszállásjelző legyen karnyújtásnyira és kapaszkodó is, és az ajtó minél közelebb. Lehuppantam egy négyes hely szélére. Páran voltunk csak. Előkaptam a telefont, hogy a sulis méleket megnézzem, mit szabtak ki büntetésnek házifeladat címén KicsiFiú számára.... ez nem derült ki jobban, mint amit rebesgettek a szülők-gyerekek, de megnézegettem a sulis karácsony fotóit. Közben oldalra nyúltam, jeleztem.
A következő pillanatban pedig a szemközti szék merevítésén tompítottam arccal a fékezést és kanyarintottam egy cifra káromkodást, nem éppen az orrom alatt sziszegve. Sajgott az orrom is, a szemem is. Gyorsan megtapiztam. Fáj, mint a rohadás, de nem vérzik semmim. A buszon hárman voltunk. Egy kb. velem egyidős csajszi odajött, kérdezgette jól vagyok-e. Jól persze. Csak a szemem fáj. Meg az orrom. Leszálltunk. A vezető meg sem mukkant. Én meg, ahogy múltkor is csak úgy kóvályogtam... Éreztem, hogy nincs komoly baj. A hasamat nem ütöttem meg egyáltalán, agyrázkódásom tuti nincs. Biztos lila lesz, de nem tört el semmim. Aztán kitört belőlem az ovis zokogás. Tuti megint egy kisebb sokkot kaptam. Szegény Bébi. Annyira sajnálom emiatt. A boltban még némileg nehezen koncentráltam, de minden meglett. Közben próbáltam a szelfikamerát tükörnek használni, de nem igazán láttam semmit magamon.
Kicsit rettegve hazabuszoztam, közben rám csörgött a barátnőm, hogy mennek korizni, viszi a gyerekeimet is, én meg akkor sz@rjak a karácsonyi rendre és pihizzek. Mire megérkeztek, egész szép lila lett a szemem. Mire Kedves hazaért, még lilább volt. Az orrom sebes, a szemhéjam lila és sebes, a szemem alatt „csak” lila. Mint akit jól elvert az Ura... ezen viccelődtünk kicsit, hogy majd mit mond a családnak a karácsonyi találkozókon.
Dec. 22.
Tiszta zen volt a nap. Lazában kifőztem ebédre a túrósderelyét és kutyultam egy paradicsomlevest. Kicsit próbáltam még finomítani a gyerekszoba rendjén szép szóval, délután meg lementem a kicsikkel a kifli-zsömle boltba kifli-zsömlét venni és csavarogtunk egy nagyot. Ezt szeretem a tavasz-nyár-őszben! Keveset vagyunk a lakásban és nem látom a pusztulatot a konyhában, meg a sok feladatot mindenütt. Szóval kisimultan cirkáltunk, mikor Kedves rám csörgött, hogy hurrá-hurrá, most indul, azaz időben érkezik! Futás haza, rendrakás, fürdés! A nagy kapkodásban és ki fürdik előbb vitában KicsiFiú felkenődött az ajtófélfára. Neki a másik szeme lett lila. Jól fogunk kinézni a fotókon... Kis nyüszítés, futás tovább... Mindjárt kész vagyunk! Vacsi nem fontos! Lesz popcorn... Mire Kedves hazaér, a kanapén sorakozzunk, mint a verebek, mert akkor lesz idő a Polar Expresszt megnézni! Ez minden évben családi mozi. Szigorúan karácsony előtt. Idén viszont majdnem nem jött össze. Igaz, hogy akkor kezdtünk bele, mikor már a kicsik feküdni szoktak, de nem ájultak be. Élmény volt, mint mindig. A végén persze a főcímen muszáj volt elmorzsolnom egy könnycseppet, dehát olyan megható az a dal, hogy brühühüü....
Dec. 23.
Mióta szünet van, azóta Kedvessel kelek fél 9-kor. Mámorító luxus!
Miután elindult, nekiláttam a konyhának, mert eléggé harci helyzetben hagytam a mozizás után. Majd 10 felé leültem kényelmesen iszogatni a kávémat, mikor jött a felismerés! Basszus! A táppénzes papírom! Azért ma kell mennem! Délig van rendelés!
Kávé ledönt, cucc összepakol és futás. Dokitól a munkahelyre, onnan vásárlás. Szerencsére ezek így egy vonalban vannak. Még kitérőt sem kellett tennem. Kerek egy óra alatt megjártam. De majdnem délre értem vissza. Persze hulla voltam, mert bazigyorsan fáradok. Utálatos dolog...
Hát akkor a pihentetőbb mézesszaggatást és lekvározást választottam, meg hogy ebédre szendvics lesz és vacsira eszünk mirelit kaját... valahogy minden lassan haladt, és engem egyre jobban nyomasztott, hogy a karácsonyi ebédet is elő kell készíteni. Fáradt voltam. Csak aludni vágytam, vagy bután nézni ki a fejemből. Ott, ahol csend van és félhomály. A csillogóan rémes hangulatomat igyekeztem nem átadni a gyerekeknek. Kedves viszont korán érkezett. Nagyon. Ennek igazán örültem, mert a kajarészét a napnak megúsztam, de a rosszkedvem ráragadt. Vidám karácsonynak néztünk elébe...
Nálunk a fát az angyalok hozzák, díszítik. Miután a „hívők” elaludtak.
Csakhogy KicsiLánynak ez sehogy sem ment. Hát beavattuk.
„Ha nem tudsz aludni, van kedved díszíteni a fát?”
Volt. Én lehevertem a kanapéra, a két lány meg boldogan díszített. Szerencsére nem okoztunk nagy traumát. Sejtettem, hogy nem olyan sziklaszilárd már az a Mikulásba vetett hit. Az egész arcát betöltő boldogsággal tette fel a csillagot a fa tetejére, miközben lábujjhegyen egyensúlyozott a fellépőn. Édes volt! És fáradt, szóval ezután tíz perccel aludt is. Gyorsan betoltam az ajcsikat a fa alá, közben Kedves is magához tért a félálomból, majd együtt estünk az ágyba kedvetlenül.
Dec. 24.
Az köztudott, hogy amíg a Polar Expressz zenéje nem csendül fel, nincs karácsony! Ez reggel 8 órát jelent. Akkor kapcsol be az ébresztő erre a zenére. Nálunk mindig pizsis karácsony van, de idén megbeszéltük, hogy valami ünnepibb legyen már.
Karácsonyi pizsama? Jó lesz... Akinek van. Többieknek valami ünnepre utaló is megteszi. Már reggel 7 előtt hallottam a susmogást és találgatást a fa tövéből, de ügyesen állták a sarat.
Szerencsére az esti depis hangulatunk totál elröppent, és vidáman mentünk neki a napnak.
Az ajándékok betaláltak!
NagyFiú nem tudott hova lenni a boldogságtól, mikor kibontotta a kedvenc Kispál albumának kazettás változatát. Jó régi ám! Vagy 20 éves darab. Nem is volt könnyű hozzájutni.
NagyLány pedig még a fürdőlabdát is magához ölelte, de nyilván a fülinek és a vágyott nyakláncnak örült a legjobban. Ez mind meglepő, mert valami hiba minden ajándékában szokott lenni. Ritkán örül még annak is, amire amúgy nagyon vágyott. De most!
KicsiLány odavolt a boldogságtól, hogy lett ugyanolyan baba, mint ami van már, csak más színű szemmel (na ez a kívánság se volt egyszerűen megoldható egy márkás szériababa esetében, amit már nem gyártanak) Indulhat a bölcsis játék!
És KicsiFiú nem is tudta minek örül jobban!? A pénztárgépnek vagy az élethű fúrónak?
Mi pedig Kedvessel megbeszéltük, hogy idén főleg mi leszünk egymás ajándékai meg az „IGEN”, amit kimondtunk. És nasi, mert az kell.
Szóval minden jól sikerült. Az ebéd is fini lett és az esti karácsonyi mozi is betalált. Annyira nem akartuk idén Kevint. Lett Télapu...
Másnap gyerekek apukával el. Mi meg csak úsztattuk a napot. Maradékon éltünk és próbáltuk pusztítani az ipari mennyiségű édességet. Mi lett volna, ha sütök is?
Este pedig mozi!!! Igazi!
Mikor kijött, hogy dec. 16-tól a mozikban, csak vérzett a szívem. Jaaaj, nekem nagyobb pocakkal már rosszak a mozis tapasztalataim. NagyLány nem bírta a Jégkorszakot sem. Ez meg akció és bumm meg csatt és minden. De kell...ene. Moziban, mert a látvány... szóval elszántam magam, lesz, ami lesz.
Nem volt semmi.
Igen, hangos volt meg izgis, de végig olyan boldogságos érzésben voltam, hogy Bébinek sem lehetett rossz. Mozi után Kedves meg is cirókázta...
„Jól van! Te is Pókember-fan leszel!”
Vasárnap meglátogattuk Kedves családját, hétfőn átjött hozzánk Anyum. Ezzel nálunk véget is ért a karácsony.
Most pedig kezdetét veszi a Szilveszterre való készülődés, mert az nálunk nagy buli! Már 10 éve. Szóval megyek is készíteni a Kuflikat a tortához! Mert ez KicsiLány kívánsága. A Kufli torta. Pedig két éve is ilyet kért és csináltam is.
Az egyik kedvenc kreatív kihívásom a gyerekek tortája. Imádom csinálni!
És tűzijáték is lesz! Mert az is 10 éve van nálunk. (Tavaly 9 óriási tortatűzijáték volt egy díszdobozon az ablakunk alatt... ugye a helyzet miatt nem volt más) De idén újra fellövünk egy igazi látványos tűzijátékot, miközben azt kiáltjuk teli torokból:
„Boldog szülinapot, Lucaaaaaaa!”
Nanta
A terhesnapló előző részeit itt találod:
7. hét: 43 évesen az ötödik gyermekemet várom
8. hét: Mókusra hasonlít a gyerek. Vagy teknősre
9. hét: A melltartóimat lecseréltem "E, mint elefánt" kosarasra
10. hét: Nem akarom hasba szúratni magam
11. hét: Megbökdösték a hasam a szülői értekezleten
12. hét: Nyüszítek és hisztizek, ha nem alszom ebéd után
13. hét: Magányra vágyom négy gyerek mellett
14. hét: Evelynnek hívtam a babát, reméltem, hogy nem fiú
15. hét: Skandináv hörgős metált hallgatok a babával
16. hét: Négy gyerek mellett nem annyira nyugis a babavárás
17. hét: Hasra estem terhesen, amikor a busz nyomott egy satuféket
18. hét: Leszívja az agyam a gyerek, annyit beszél
19. hét: Puncinadrágban nem mehetsz a buliba, lányom!
20. hét: A terhesség olyan, mint az öregség... csak rövidebb
21. hét: El kellett engednünk öreg cicánkat
22. hét: Tejszínhabba rejtett gyűrűvel kérte meg a kezemet a párom
23. hét: Már megint nekem kell tanítani a gyerekeimet
24. hét: Négyből három gyerekemme gondok vannak
25. hét: Nincs esküvő gebasz nélkül!
26. hét: A Jézuska jön, nem a Köjál!
