32. hét
Szerencsére hivatalosan is szabadjára lettünk végre eresztve. Kedves lobogott haza a táppénzes papírral. Közveszély elhárítva, mindenki egészséges. Fellélegzés megvolt, vártuk az ultrahangot.
Bébi cseppet sem volt rendes kislány! Feljöttünk a metróból és megint éreztem, hogy egy ponton mintha százas szöget vertek volna a hasam aljába. Ez el is tartott vagy 15 percig. Addigra sikerült levánszorogni a rendelőhöz. Gondoltam, legalább most kiderül, hogy mit csinál ilyenkor ez a lány, ami nekem annyira tud fájni. Hát a kis okos fejét ékeli be. Sőt, annyira befészkelt, hogy a hátát simán ki lehet tapizni. A vizsgálófej éppcsak hozzám ért, már sziszegtem, mert Bébi kemény kis csontjaihoz nyomódtak az idegeim. Ez itthon is sokszor előfordul, ha bárki hozzáér a pocimhoz. De a lényeg a lényeg. Minden szuper. Bár a méhlepényem kezd öregedni, de csak a szélében vannak meszes foltok. Okát persze most sem tudni, de kaptam pár hasznos tanácsot, hogy mindamellett, hogy bizonyára van benne genetika, azért a kalciumbevitelre figyeljek, mert lehet sok. Vagy a cukor is okozhat ilyesmit, csökkentsem a szénhidrátbevitelt is és igyak, igyak jóóó sokat. Az áramlás oké. Ez a legfontosabb. Bár ezzel a többieknél sem volt gond és NagyFiú normális 3130 grammal született, KicsiLány meg 4350-nel, szóval a méhlepény képes volt őket megfelelően ellátni akkor is, ha voltak benne meszes foltok. Hát nem tudom... valami mégiscsak volt. Mindegy, mert tenni többet nem tudok, mint remélek és figyelek a kajára.
Méreteit tekintve teljesen oké, inkább kicsivel nagyobb. Kb. 1800 gramm és hogy a szonográfust idézzem "Szép nagy feje van!"
Szuper! Eddig mindig kicsi fejű gyerekeim születtek. Volt haszna. Hát úgy fest, most nem lesz olyan kényelmes, ami eddig sem volt igazán az. De cserébe hosszúcombú is a lány, szóval már most mondom... reszkessetek pasik! Ez a paraméter NagyLánynál sem múlt el. Két hosszú comb, hatalmas szemek, csípős természet. Ideális... muhahaha.
Mivel Bébi igazán szégyenlős, most sem kértünk akárhány D vizsgálatot meg videót sem. Jó döntés volt, mert nem sikerült olyan fotót se lőni, amitől elmorzsolnánk egy meghatott könnycseppet. Azért egy lájti nózisziluett van róla. Miközben vártunk a fotó nyomtatására, kibukott belőlem, amin addig csak kattogott az agyam....
„Még sosem szültem ekkora fejű babát!”
Volt a hangomban némi kétségbeesés. A pultos leányzó kérdezte, hogy hányadik baba. A válaszom után a nagyobb meglepetés engem ért.
„Nem Ön ír a Bezzeganyára?”
Natessék. Lebuktam! Megszűnt az inkognitó. A gyerekeim száma és a vörös kócosságom keltette a gyanút. Cserébe kaptam néhány bátorító szót is, ami igazán jólesett!
Hazafelé azt is megtudtam, hogy NagyFiú felvételije teljesen jól sikerült. Ezalatt azt értem, hogy a várakozásainkat - amiket a tanulmányi eredményeihez mértünk - még túl is teljesítette. Reméljük, ez elég lesz az áhított sulihoz.
Hisztisarok/Parapercek
A pocim elég sokat keményedik. Néha fel is ébredek rá, hogy fáj. Leginkább az aggaszt, hogy fáj, a keményedés egy dolog. Napközben is random előfordul. Nem kell hozzá különösebb terhelés sem. Ilyenkor rám jön a rettegés. Még 5 hetet ki kell bírni!
És viszket a bőröm kb. mindenhol. A tenyerem is simán. Néha úgy kell magam türtőztetni, hogy ne vakarjam magam szanaszét. Rémesen idegesítő és aggodalmas is. Nem látszik semmi. Csak viszket.
És ott a reflux, ami megkeseríti az estéimet.
Persze nyomban Googledokit játszottam és szétparáztattam magam viszketés témában, hogy biztos epepangás... van ilyen terhesség alatt. Meg akkor már a méhösszehúzódások miatt is, mert a korom meg ha epepangás, akkor lehet koraszülés is...
Ne egyek zsírosat első körben...
Refluxra se zsírosat, se savasat, se nasikát...
Keményedésre pihenés.
Aztán valahogy visszatértem a földre... A jóslók okék teljesen, csak nekem eddig nem a hasam alja, hanem mindig a csípőm széttolása jellemezte ezt. A viszketés simán lehet attól, hogy szörnyen száraz a levegő a lakásban. Próbálunk ellene tenni. Nem sok sikerrel.
A lepényem miatt is most nagyon figyelek az ivásra. Nehéz. Étvágyam se nagyon van. Nehéz meginni 2-3 litert. Egyszerűen tele vagyok. Nem megy le! De küzdök. És várom az egész buli végét.
Minden kellemetlen keményedésnél megfordul bennem, hogy azért csak-csak haladnom kell a dolgokkal. Így aztán nekiálltam és megvarrtam a babakocsiba a hiányzó cuccokat, mint a puhi betét, amire fekszik majd Bébi, meg a hordozó pántjaira is kell a védelem, mert az sajna nem volt meg. És rózsaszínre festettem néhány uniszex cuccot, mint törcsi vagy textilpelus.
KicsiFiúnál annyira lazában toltam, hogy 2 nappal szülés előtt mostam a babarucikat és cuccoltam össze a kórházi batyut. A védőnő ugyan piszkált, hogy ideje lenne, de május 20-ra vártam és nekem megfelelt május 1-jén ez a progi. Ráérek. A lányok egy perccel nem születtek előbb a kiírtnál, sőt, de NagyFiú is csak egy héttel... hova siessek??? Gondoltam én. KicsiFiúnak viszont dolga volt idekint. Virág helyett született Anyák napjára, alig betöltve a 37. hetet. Lehet, Bébi is kivárja az idejét, de én szeretném letudni a dolgokat. Egyrészt mert gyökkettővel haladok mindenben és mindenhová, és abban is veszettül elfáradok. Másrészt minden nap alszom ebéd után, mert anélkül nincs túlélés. Szóval nekem most ez a megnyugtató. Mosni még nem akarok, de amit be kell szerezni a kórházi napokra meg a babának még, az legyen meg. Ebben a hónapban úgyis meg kell legyen. Akkor meg tökmindegy, hogy az elején vagy a végén... Becuccolni a táskát csak márciusban tervezem. Most a beszerzéseket érzem fontosnak. Belefutottam egy oldalba, ahol egy csomó jócucc van egy helyen és brutál akció mellett, hát örvendezek.
És ott a szoptatós melltartó kálvária. Kettő azért kell. Én bárhol szoptatok, nem vagyok szívbajos! Nem pakolom ki a tejboltot, de lehet azt diszkréten is. Elég egy kendő hozzá vagy egy textilpelus... Szóval a jó és szép melltartó kell! Mert szeretem magam ebben az időszakban is nőnek és csinosnak érezni. És vannak dögös szoptatós melltartók is, amiktől az apukák szeme is felcsillan, csak bírja az ember lánya megfizetni. Persze első a kényelem és a tartás. Főleg nagyon nagy méretben, mint amivel én is küzdök! De igenis a nőiességünk megőrzése és a csábítás művészete baba mellett is fontos. Szerintem. Viszont nagyon nem könnyű! Főleg eleinte. Így mindent összevetve nincs mit tenni, be kell nyelnem azt a békát, hogy súlyos tízezreket verek majd el. Úgyhogy melltartóvadászat indul.
A neten próbálkoztam a jól bevált márkával. Vagy gyűjtöm a lelkierőt, hogy bemásszak abba a nagy és piszokdrága bababoltba. Jól is esne a kimozdulás. Ezt viszont csak addig gondolom, amíg ki nem teszem a lábam a kapun. Ott aztán szembejön a szürkeség és már futnék vissza, mint maci a barlangba. Viszont bevillant az agyamba a gazdaságos hipermarket, ami útba ugyan nem esik, de nem a világvége, és vettem már ott régen melltartót. Útnak indítottam a gyerekeket és kilőttem. Igaz, hulla voltam, mire hazaértem, de megérte. Vettem néhány praktikus és néhány szép meg egy csodálatos darabot! És büszke is vagyok magamra, mert nem hatott meg semmiféle leértékelt nagyon pici rugi, body, naci sem! Pont a napokban néztem, hogy van elég! Vagyis inkább sok. Ezt mantráztam a "New Born" feliratokat nézve.
Kezdem észre venni magamon, hogy nem kívánom a társaságot. Kb. senkiét. Csendet szeretnék és semmittenni. Legalábbis a nap nagy részében. Lehet annyi az egész, hogy így lakásban hosszú volt ez az egy hét összezártság. Nekem normál esetben is nagy a magányigényem. Így a vége felé meg még inkább.
Mindenesetre feldobtam magam. Vagyis a Facebook. Telenyomta a falamat azzal, hogy a kedvenc énekesemnek szülinapja volt. Ez a tény annyira nem hoz lázba, de látva a koncertfotókat megcsavarodott a szívem kétszer, miközben hallottam a brutál hangját a fülemben, a szívemben. Gyorsan el is múlt a csendigényem és bevezettem Bébit a Power Metal birodalomba. Az utcán meg miközben ordított a fülembe Michael Kiske, csak szívből vigyorogni tudtam. Képes voltam 600 km-t vonatozni 4 éve, hogy újra halljam élőben. Nem tudom, hogy mi lenne a patrónusom, de tuti annak a Helloween koncertnek az emléke hozná elő belőlem. Hajlamos vagyok elfelejteni időnként, hogy a zenének milyen elképesztő ereje van felettem. Sok volt a gothic metal mostanság, jöhetnek a pörgős riffek, amiktől ilyen súlytalanságszerű lelkiállapotba kerülök.
Próbálom magamba szippantani az egyedüllétet. Van rá másfél napom, aztán a kamaszoknak síszünet. Hazudhatnám, hogy hurrá, de az örömködést meghagyom nekik. Én meg filózom, miként fordítsam hasznosra az itthonlétüket. Ebbe a tervbe semmiképp nem volt állatorvos, de az élet kiszámíthatatlan. Meg kell műteni a mamimalackát. Szóval megint csuriban az ujjunk, hogy ne legyen komoly a baj, és ezzel a műtéttel letudjuk az egész bajt!
Nanta
A terhesnapló előző részeit itt találod:
7. hét: 43 évesen az ötödik gyermekemet várom
8. hét: Mókusra hasonlít a gyerek. Vagy teknősre
9. hét: A melltartóimat lecseréltem "E, mint elefánt" kosarasra
10. hét: Nem akarom hasba szúratni magam
11. hét: Megbökdösték a hasam a szülői értekezleten
12. hét: Nyüszítek és hisztizek, ha nem alszom ebéd után
13. hét: Magányra vágyom négy gyerek mellett
14. hét: Evelynnek hívtam a babát, reméltem, hogy nem fiú
15. hét: Skandináv hörgős metált hallgatok a babával
16. hét: Négy gyerek mellett nem annyira nyugis a babavárás
17. hét: Hasra estem terhesen, amikor a busz nyomott egy satuféket
18. hét: Leszívja az agyam a gyerek, annyit beszél
19. hét: Puncinadrágban nem mehetsz a buliba, lányom!
20. hét: A terhesség olyan, mint az öregség... csak rövidebb
21. hét: El kellett engednünk öreg cicánkat
22. hét: Tejszínhabba rejtett gyűrűvel kérte meg a kezemet a párom
23. hét: Már megint nekem kell tanítani a gyerekeimet
24. hét: Négyből három gyerekemme gondok vannak
25. hét: Nincs esküvő gebasz nélkül!
26. hét: A Jézuska jön, nem a Köjál!
27. hét: Megint megsérültem a busz fékezése miatt
28. hét: "Úristen! Ott a feje! Nehogy nyomjon!"
29. hét: Így fogadta el a négy gyerekem az új páromat
30. hét: Hiába ötödik terhesség, ugyanúgy vannak paráim
31. hét: Beteg lettem terhesen
