38. hét

Jött a védőnő, lecsekkolta, melyik fiókba vagy sarokba tesszük majd Bébit. Nem hiszem, hogy valós környezettanulmány lett volna, hiszen ismer már száz éve. Ő ilyen kis lelkiismeretes. Sokan panaszkodnak a védőnőkre. Hogy felesleges, meg lopja az ember idejét. Hát nekem ritkán van kérdésem és nem is csinálok mindent az ajánlások szerint, de engem nem zavar, hogy jön. Olyan ez, mint a kaller a vonaton. Ez a munkája. Az a havi fél óra nem bosszantó, szemben a nyamvadt CTG-vel, ami viszont heti egy délelőtt.

Ez a mostani pedig életem összes eddigijén túltett. Egyrészt 8:20-ra mentem és 10-kor tappancsoztak fel, másrészt Bébi sem volt jófej. Olyan durván sellőt játszott, hogy értékelhetetlen volt a vizsgálat. Kb. 2 centinként látszott valami vonal. Pedig se kávé, se kóla... Így ülés helyett a második felvonásban fekvés lett. Akkor meg 5 perc után bealudt. Bezörögtek hozzá, de nem sok hatása volt, ezért kb. 15 percig löködtem szegényt. Aztán még ugye be kell jutni a dokihoz is. Már délben el is tudtam jönni a kórházból.

Volt kolléganőm mondogatta mindig, hogy minden sz@rnál van egy megasz@rabb. És tényleg. Felkészítettek, hogy a hosszú hétvége miatt a következő alkalomra kétheti hidegélemmel menjek. Remélem, még egy kis meghosszabbított tanársztrájk is becsúszik, hogy igazán fincsi napunk legyen. Vagy ki tudja, mi lesz...

Az ultrahangon minden oké. A lepény ugyan III-as, azaz már elég vacak, de az áramlás rendben és ez a lényeg. Méretek rendben, kicsivel nagyobb, 3054 g a becslés. Viszont már nagyon nehéz volt megmérni a buksiját, mert annyira lent van! Azt észrevettem, hogy már a bugyimat se tudom felhúzni kb. Ezek után reménykedem, hogy az a bizonyos következő CTG kimarad az életemből. Biztos, ami tuti felhívtam a barátnőmet, hogy mennek-e valamerre hétvégén és kimanikűröztem. A hajmosást még reggel letudtam, mert azt mindenképp muszáj volt.

KicsiLány is úgy búcsúzott reggel, hogy

„Holnap megszületik Evelin!”

A tényleg kicsiknek megvan az ilyesmi képességük, de őt már nagynak gondolom ehhez. 

És jött a szombat. Nekiálltam ebédet főzni. Jóslók... nem nagy cucc. Megszoktam. Azért mikor már egy órája jöttek és a keresztcsontom is beszállt a buliba, kezdtem reménykedni. Próbáltam jópofát vágni, de minden hang idegesített és senkit, de senkit nem tudtam elviselni magam körül. Az idő csak telt és erősödtek a fájások. Nem volt olyan komoly, hogy bárkinek is szóltam volna. Csak csendben szuszogtam és toltam a napot. Azért 3 felé, mikor lezuttyantam Kedves mellé, megemlítettem, hogy kitudjamilesz. 

Semmi nem lett.

Ennek örömére a vasárnapi napsütésben a kicsikkel kivonultunk erdőzni. A nagyok.... be vannak betonozva az ágyukba. Kedves meg intézte a dolgait. Ezt sajnáltam, de mivel este dolgozni ment... nem hiszem, hogy eljött volna velünk. Sebaj. A kicsikkel volt kettes progija külön-külön. Én meg kibírom a hiányát, mert muszáj.

Megint szuper volt a kirándulás! Bár úgy terveztem, hogy csak a lankásabb részen mászkálunk, KicsiFiú a kezembe nyomott egy szép nagy botot és elindultunk egy keskeny ösvényen... ami egy meredek útra vitt, de hát van botom... mondta ő. Mindenféle keményedés nélkül feljutottam, sőt! Nagyon jólesett ez a séta. Ennek örömére a következő emelkedőt is bevállaltam. Napsütés, madárricsaj, boldog gyerekek a fákon... lelkibéke. Előirányoztuk ugyanezt a következő szombatra is. Sajna akkor is csak egyedül tudok menni a gyerekekkel. Nem jó az éjszakás hét. 

A tanárok megint kiakasztottak. Irtó nehezemre esik nem zsigerből reagálni egy olyat, hogy ahelyett, hogy teleírják az üzifüzit azzal, hogy a gyerek nyüzsög és indulatos, megírhatnák a nevtanos papírt, például... Már három hete megbeszéltük, hogy persze, mi is szeretnénk.

Vagy egy olyan beírásra, hogy a gyerek nem fogadott szót és nem tette be a táskájába a házifeladatot szívesen megírnám mondjuk ezt:

"Tisztelt Tanárnő!

Gyermekem este többszöri felszólításra sem pakolta el az autóit!"

KicsiLány kapcsán pedig megfogadtam, hogy soha többet nem formálok véleményt se önálló posztként sem pedig hozzászólásként a sulis csoportokban. Hiába csak szülők vannak benne. Felnőtteknél is megy az ovistílus. Másnap meg is szégyenítették a gyerekemet az osztály előtt, amiért ilyen anyja van és még egyszer el ne mesélje itthon, ami a suliban történik. Kiváló tanítás! Taps-taps, fütty-fütty. Boldogság, hogy ilyen kiváló pedagógusok tanítják a gyerekeimet...

Tiszta mázli, hogy tudja minden gyerekem, hogy BÁRMIT elmondhat itthon. Sőt, el is kell, mert csak akkor tudunk neki lelkileg vagy bárhogyan segíteni. Főleg a jelenlegi helyzetben annyi rémhírt hallanak a suliban, és még ami igaz, azt is nehéz feldolgozniuk. De ha a rémhírek nem gyerekektől érkeznek, akkor itthon is nehezebb helyzetben vagyunk. És egyáltalán... Nem hiszem, hogy harmadikosoknak rögtönzött híradót kell tartani, ha valami tragikus baleset történik vagy véleményt kell formálni a vírusról/oltásról.

Bosszankodtam egy darabig az üzenőn, aztán visszahajítottam a táska mélyére. Még 3 napig nem kell a sulira gondolni... ráér az...

Anyukám unokázott két napot, mi meg a semmittevésnek áldoztunk. Se mosás, se főzés, se takarítás, se program. 

Míg Kedves kialudta az éjszakai melót, a nagyokkal leszaladtunk hambizni. Halálos, hogy NagyFiú egy meglett apákat megszégyenítő méretű burgert úgy szippantott fel, hogy mi NagyLánnyal még mindig csak piszmogtunk a saját átlagos burgerünk felett. Igazi tavasz volt és megnyitott fagyizó is. Naná, hogy kikunyizták azt is! Jó volt velük hármasban lenni, csak ilyenkor mindig annyira hihetetlen, hogy ekkora gyerekeim vannak... 184 centis, 90 kilós, 44-es lábbal... hogy lehet nekem ekkora fiam??? 

Nyugiban telt a hosszú hétvége utolsó napja. Fájások, keményedések jöttek-mentek, de már kb. semmi jelentőséget nem tulajdonítottam nekik. Viszont a megrendelt rugi elkészült! Tervezgettük fejben, hogy jó lenne, de valahogy itt megállt a dolog. Aztán úgy hozta a hirtelen, hogy megrendeltük... nem kevés fejfájást okozva a készítőnek, de nagyon menő lett! Imádjuk! 

És még rossz esetben is legkésőbb 3 hét múlva használatba vehetjük.

Nanta

A terhesnapló előző részeit itt találod:

7. hét: 43 évesen az ötödik gyermekemet várom

8. hét: Mókusra hasonlít a gyerek. Vagy teknősre

9. hét: A melltartóimat lecseréltem "E, mint elefánt" kosarasra

10. hét: Nem akarom hasba szúratni magam

11. hét: Megbökdösték a hasam a szülői értekezleten

12. hét: Nyüszítek és hisztizek, ha nem alszom ebéd után

13. hét: Magányra vágyom négy gyerek mellett

14. hét: Evelynnek hívtam a babát, reméltem, hogy nem fiú

15. hét: Skandináv hörgős metált hallgatok a babával

16. hét: Négy gyerek mellett nem annyira nyugis a babavárás

17. hét: Hasra estem terhesen, amikor a busz nyomott egy satuféket

18. hét: Leszívja az agyam a gyerek, annyit beszél

19. hét: Puncinadrágban nem mehetsz a buliba, lányom! 

20. hét: A terhesség olyan, mint az öregség... csak rövidebb

21. hét: El kellett engednünk öreg cicánkat

22. hét: Tejszínhabba rejtett gyűrűvel kérte meg a kezemet a párom

23. hét: Már megint nekem kell tanítani a gyerekeimet

24. hét: Négyből három gyerekemme gondok vannak

25. hét: Nincs esküvő gebasz nélkül!

26. hét: A Jézuska jön, nem a Köjál!

27. hét: Megint megsérültem a busz fékezése miatt

28. hét: "Úristen! Ott a feje! Nehogy nyomjon!"

29. hét: Így fogadta el a négy gyerekem az új páromat

30. hét: Hiába ötödik terhesség, ugyanúgy vannak paráim

31. hét: Beteg lettem terhesen

32. hét: Még sosem szültem ekkora fejű babát

33. hét: Anyúúú, mekkora már a cicid?!

34. hét: Beparáztatott a védőnő

35. hét: Hétköznap kelteni kell 7-kor, hétvégén 6-kor magától ébred, mi az?

36. hét: Hogy bírom ki a szülésig?!

37. hét: A hétvégén épp ráérnék szülni...