35. hét

Úgy néz ki, hogy az epepangást jól megúszom! A tündéri doki, aki a szárnyai alá vett, nemcsak felhívott örvendezve, hogy milyen szuper lett a vérvétel eredménye, hanem mindentIS megkérdezett mindenről. Például, hogy voltam-e covidos vagy kaptam-e oltást mostanság, mert ezekre egy héttel több kismamánál jelentkeztek epepangásos tünetek, amik csak átmenetiek és magától múlnak. Mielőtt utánanézhettem volna, hogy mi mikor is volt, csengetett a nagybevásárlás. Gyorsan átvettem és már bogarásztam is a naptárat. Láss csodát! Pontosan egy héttel a betegség után kezdtem vakarózni! Dokit visszahívtam és lelkendeztünk egy kicsit, majd abban maradtunk, hogy csökkentem a gyógyszeradagot, és két hét múlva kontrollon találkozunk. Meg persze ha bármi változna, tünetem van ilyenek, akkor jelentkezem. Minden oké lesz és pont.

Már csak a méhlepény legyen rendben. Összefutottam volt osztálytársammal, aki hosszú évekig volt szülésznő ott, ahol szülni fogok. Ismer mindenkit. Ebben volt megnyugtató infó és kevésbé az is. De no para! Nekem már zsigerből megy minden és így is fognak hozzám állni. Remélem is. Jó lenne úgy szülni, ahogy nekem jó...

Méhlepénnyel kapcsolatban meg... sétáljak sokat, hogy a vérkeringés oké legyen. És persze beszéljek Bébivel alfában, hogy 2-3 hét uszikálással érje be, aztán várjuk szeretettel idekint. 

A séta nem gond. Általában félhullán heverek le feldobni a fájós csülkeimet. Igen, már csülkök... Nem húzom túl magam, csak már gyorsan kikészülök. Agyrém.

A héten volt menet bőven. Lemondtam a GYET-et, igényeltem a CSED-et (nyilván két különböző helyen) és intéztem a táppénzt. Meg elcsattogtam a nem körzetes gyerekorvosunkhoz, hogy nyomjon egy plecsnit a kiskönyvembe. Ez normál esetben 15 perc séta, de most így nemnormálisan, inkább 25. Megavásárlás és az anyumaradjunklent... Ezek után jobban imádtam, mint bármikor a kozmetikust! Egy utolsó szépítő, egyórás arcmasszázs! Hogy szebb lettem-e, nem tudom, aligha... de nagyon jó volt ez a kényeztetés! Aromaterápia, relax zene és a masszázs.... ahhhh, fantasztikus volt! Havi egyszer ennyi jár(t). Legközelebb talán majd nyár közepe-végefelé... addigra tuti rojtos lesz minden idegszálam. Tudom, hogy cuki a baba, meg egy álom az anyaság, de azért nem teljesen az. Legyünk őszinték. Az első időszak bazinehéz. Mindegy hányadik gyerek. Mert ha nem a picivel jössz épp rutinba, akkor a nagyot vagy nagyokat simítgatod az új helyzetbe, miközben próbálod kiismerni a fincike aktuális szokásait....ilyen ez.

Az alfába le meg még várat magára. Amúgy sem vagyok benne túl jó, de azért időnként összejön. Addig marad a mezei beszélgetés. 

Minden kimosva, fiókba rendezve. Kisbőrönd és szülőszobás hátizsák becuccolva. KicsiLánnyal csináltuk együtt. Korán hazaért a suliból, mert értekezlet volt. Mellémkucorodott, Bébi pedig épp bulit tartott odabent. KicsiLány pedig nagyon élvezte. Bár a pakolászás ráért volna, hirtelen jött az ötlet, hogy fogjunk neki kettesben. Mindent, ami Bébinek kell, ő tette be, a cumit és cumisüveget sterilizálta a mikróban. Hát teljesen odavolt! Főleg a sterilizálást érezte felelősségteljes dolognak. Csak úgy csillogtak a szemei! 

A víz és a túlélő kajakészlet beszerzése hátravan. Persze a legfontosabb azért már itt figyel...

„Anyúúú, mit keres epres Oreo a bölcsőben???”

- vont kérdőre NagyFiú. 

„Hááát, ha már akciós volt éppen... kell a szüléshez energia, na.”

Élvezem az átmeneti tavaszt. A kabátot le is dobtam pár napra és vártam a hétvégét, amikor kimozdulunk egy kicsit valamerre. 

Karnevál a Római piacon - Fánkparádé.

Ez pont jó lesz! Közel is van, bármit is lehet ezentúl csinálni - sütkérezni, kavicsozni - dejóislesz. 

Már hajnalban sejtettem, hogy tévedek, mikor a szél ráncigálta a redőnyt. Az ablakon kinézve sem lettem bizakodóbb. Nap sehol, a fák szinte fekszenek, kukák szerteszét. Sebaj! Kell a progi és olyan guszta képek voltak a neten, szóval kell a fánk is.

Mit nekünk szél! Ellobogtunk a vásárra, ahol ugyan néhány látványos jelmez megfordult, de fánkot még távolról sem láttunk! Nem kis csalódás volt!

Mondjuk ismerősökkel összefutva mondták, hogy egy árust láttak, kilométeres sorral, meg 500 Ft egy lekváros fánk. Köszi. 

A kézműves cuccok viszont nagyon inspirálóak voltak! El is határoztam, hogy fogok horgolni cuki csörgőt. Meg tényleg varrok bevásárálószatyit, mert van, csak a java elég megviselt már. Ha fánkot nem is sikerült, de horror áron csokis muffint azért vettem. Sebaj, nagyon egészséges volt. 

Természetesen a nagyok nem jöttek. Nekik nem ért ennyit egy fánk. És hát... igazuk volt. Cserébe nagy egyetértésben nyomkodtak. Ez is ritka. Na, nem a nyomkodás. Természetesen az egyetértés a kényes pont.

Kedves pedig pasinapozott vidéken. Hónapok óta nem jött ez össze. Na, jó, a legénybúcsú decemberben, de az másik társaság. Kicsit gondolkozott, hogy most menjen-e, mert talán majd következő hónapban... Ezen jót mulattam és egyetlen félmondattal meggyőztem, hogy menjen csak bátran!

Aztán küldte a fotót a mindenféle sörökről. Én meg nyálcsorgatva néztem. Ki tudja, miért, ha néhanapján vesz és söri rám kacsint a hűtőből, az nekem újabban fáj. Szeretem ugyan, de csak mostanság érzem a kínzó vágyat. Vettem is alkoholmenteset magamnak, hogy ha legközelebb... na, akkor majd együtt sörözünk este. Leginkább az együtt beájulunk az ágyba megy, de azért csak sikerült alkalmat találnom az ivásra, hahaha. Még ha csak illúzió is.

Könyörgöm, valaki magyarázza meg a gyerekek alvási szokásait! Ha 8-kor fekszik hétköznap, ébreszteni kell 7-kor. Ha 9-kor fekszik hétvégén, már reggel 6-kor kipattan a szeme és karattyol meg legót turkál. Miért? Miéééért???? Tudom, létező jelenség, ezért van belőle annyi mém, de akkor is miért kell??? Én kiegyeznék egy 7 óra- fél 8-cal, ezt a 6 órát viszont nem tudom megemészteni. Meg a vasárnap reggel 7-kor feltett kérdést:

„Lemehetünk az udvarra?”

„Mi vaaan???? Neeem! Majd 10 felé.”

Ez egy társasház. Meg is lincselnének... 

Végül olyan jól eljátszottak, hogy alig akartak lemenni. A farsangi jelmezhez kölcsönkapott bosszantó hangú fegyver viszont kizárólag szabadtéren engedélyezett. Ilyen időben maradt az udvar, mert KicsiFiú 20 kilóját tuti odébb löki a szél.

Nem állítom, hogy ez volt a legjobb hétvégénk. Valahogy nyomorultul vagyok. Mármint hangulatilag. Hogy mi az oka? Talán a sok vágyódás.... a napsütés után, a kirándulások után, a szabad mozgás után. Tudom, hogy ez a tél vége terhesség nélkül is beránt a depibe, így a szülés előtti testi vergődéssel meg végképp. 

Voltak azért szuper pillanatok. Most a nagyokra esett a fókusz. Egyszerűen így lett. Meg is hallgattam KicsiFiú jogos sérelmeit. Dehát ez ilyen egy nagycsaládban. Mindig másik gyerek a prioritás. Akinek épp több foglalkozásra, figyelemre, beszélgetésre, énidőre van szüksége, az kerül kicsit jobban előtérbe. Most NagyLány az. Kicsit bújtunk meg dumcsiztunk. Jó volt. Bár a végén jól beszólt! 

Az ágy közepéről próbáltam valahogy kikecmeregni és feltápászkodni, mikor heherészve megszólalt:

„Mi van, Anyu, partra vetődsz?”

„Köszi Macsek, én is szeretlek ám!”

De tudok röhögni magamon, nem csak a hiszti megy.

És ha NagyFiú megnyílik és beszélgetni támad kedve, hát akkor megyek. Alvás helyett is. Tökre elvarázsolt, imádom! Jók a témái és érdekesek a meglátásai.

KicsiLány meg épp Kedvest bújja. Ő általában is, de most jobban. Meg is dumáltuk, hogy ez figyelmeztetés. Nagyon várja Bébit, de fél, hogy Kedves nem fogja őt úgy szeretni, ahogy eddig... Ezt még a legelején kimondta, de tutira vesszük, hogy a mostani helyzetnek ez az oka. Meg biztosan az is, hogy Kedves munkarendje eléggé megborult és az ilyesmi nagyon kihat a kicsikre. Ha nincs itthon fektetéskor, az megviseli őket. Merazestipuszi az kell! És hát ilyenkor a napi simi-törődés is csak tőlem várható. Mivel ők még elég kicsikék voltak, mikor Kedves az életünkbe került, ezért jóval fontosabb szerepe van számukra, mint az azóta kamaszoknak. Pláne úgy, hogy apuka nem igazán van jelen. Elvileg a következő hétvégre elviszi őket. Így legyen. Elég vacak a gyereked szemében ugyanazt a bánatot és csalódottságot látoni, amit te is annyiszor átéltél.... Karácsony pedig rég volt.

Megjártunk egy fogadóórát is. Gyakorlatilag nem volt sok értelme. Annyi, hogy akkor a suli elindítja (végre) a nevtanos dolgot KicsiFiúnak. Azt eddig is sejtettem, hogy komoly szemléletbeli különbség van köztünk és a tanárok között, de így, hogy szemtől szembe, egyesével vettük a problémákat, még jobban kiütközött. És mivel Kedves ugyanazt éreztea beszélgetés során, mint én, így nem kenhető arra, hogy az anyai szív féltve óvja vagy felmenti a büdöskölköt. 

Bár ez még rémesen messze van, kíváncsian várom a szakember véleményét. Addig jobb híján felvértezzük őt az iskolával szemben, mert mi gyereket szeretnénk nevelni, nem pedig versenylovat.

Nanta

A terhesnapló előző részeit itt találod:

7. hét: 43 évesen az ötödik gyermekemet várom

8. hét: Mókusra hasonlít a gyerek. Vagy teknősre

9. hét: A melltartóimat lecseréltem "E, mint elefánt" kosarasra

10. hét: Nem akarom hasba szúratni magam

11. hét: Megbökdösték a hasam a szülői értekezleten

12. hét: Nyüszítek és hisztizek, ha nem alszom ebéd után

13. hét: Magányra vágyom négy gyerek mellett

14. hét: Evelynnek hívtam a babát, reméltem, hogy nem fiú

15. hét: Skandináv hörgős metált hallgatok a babával

16. hét: Négy gyerek mellett nem annyira nyugis a babavárás

17. hét: Hasra estem terhesen, amikor a busz nyomott egy satuféket

18. hét: Leszívja az agyam a gyerek, annyit beszél

19. hét: Puncinadrágban nem mehetsz a buliba, lányom! 

20. hét: A terhesség olyan, mint az öregség... csak rövidebb

21. hét: El kellett engednünk öreg cicánkat

22. hét: Tejszínhabba rejtett gyűrűvel kérte meg a kezemet a párom

23. hét: Már megint nekem kell tanítani a gyerekeimet

24. hét: Négyből három gyerekemme gondok vannak

25. hét: Nincs esküvő gebasz nélkül!

26. hét: A Jézuska jön, nem a Köjál!

27. hét: Megint megsérültem a busz fékezése miatt

28. hét: "Úristen! Ott a feje! Nehogy nyomjon!"

29. hét: Így fogadta el a négy gyerekem az új páromat

30. hét: Hiába ötödik terhesség, ugyanúgy vannak paráim

31. hét: Beteg lettem terhesen

32. hét: Még sosem szültem ekkora fejű babát

33. hét: Anyúúú, mekkora már a cicid?!

34. hét: Beparáztatott a védőnő