37. hét

A márciust felvételivel indítottuk. Rettegtem, hogy meg fogok fagyni abban az egy órában, amíg NagyFiút várom a suli előtt, de az időjárás is lapozott szerencsére a naptárban. Legalábbis ezzel hitegetett. Bizakodva sütkéreztem a fincsi napos padon. Aztán megjelent NagyFiú. Nem csak lógatta az orrát, hanem veszettül sugárzott róla a teljes elkeseredés. KicsiFiú szöges ellentéte, ha csicsergésről van szó. Kérdezik - válaszol. Tömören. És mindenki milyen sokáig volt a felvételis szobában, bezzeg ő. Tuti semmi esélye, mert nem csiripelt össze mindent. Próbáltam lelket önteni belé, hogy azért még nincs minden veszve, nem mindenki olyan közlékeny, pláne ilyen helyzetben és hát ez nem az a szakma, ahol a csendesebb természet akadály lenne... meg ha mégis, akkor nem ez az ő útja. Teljesen vigasztalhatatlan volt. Másnapra valahogy kiheverte a depit és sokkal vidámabban látta a helyzetet. Elvégre több ilyen profilú sulit is jelöltünk. 

Kontroll vérvétel is pipa. A tündéri doki nem csak telefonon az. Élőben még alaposabb. A vizsgálat eredménye pedig gyorsan megjött. Szóval semmi epepangás! Csak egy kis postcovid volt. Azért tuti, ami biztos napi egy gyógyszer még menjen pár napig. Ha minden oké és nincs tünet, akkor "Helló, bogyó!"

Van az a mondás, hogy "Repülő fent, gyerek bent még nem maradt!" És ez megnyugtató összevetve azzal, hogy egyik este 7-kor égető vágyat éreztem a szekrények tetejének portalanítására. Bár semmire, még a magasabb fellépőre sem állok már fel, most még a kis létrát is képes voltam megmászni! Már beterveztem egy ablakpucolást is, mert az is tarthatatlannak tűnik.

Mikor dobták be sorra az új koncertdátumokat, 4-5 volt szívig ható fájdalom. Már bő két éve volt az a brutál Sabaton buli, ahol utoljára teljes zenei eufóriában lelazultam, de arra gondoltam, hogy hosszú még az élet. Kicsit azért feltört belőlem a rosszmájúság, hogy akkor a szomszéd tehene is, mikor megint csak eltolták a bulikat. Dehát így jár, aki így jár. Hurrá maszk és mindenmentesség! Azért örülök, csak a kimaradt bulik...

Ezen a nyáron nyilván nem az őrjöngés lesz a fő programom. Őszintén remélem, hogy otthon sem... muhahaha.

A hangos, dübörgő zene, mikor az egész testemben lüktet a basszus.... Na, ez most nem lesz egy darabig. Sőt, ugye még a turbóban SOS nagytakarítás mehet hangos zene mellett, de lassan ez is megszűnik. Talán ha itt lesz Bébi, már igényem sem lesz annyira erre. Leköt majd a baba látványa, az illata, a lénye és már attól feldobódom majd, ha két szoptatás között valamikor a nap folyamán meg tudok fürdeni több mint öt percet szánva erre a tevékenységre, lesz tiszta ruha, meg valami sajtos tészta ebédnek. A zene meg halkabban is örömöt fog okozni.

Jelenleg az adrenalinszintemet a terhesgondozás tartja rendben. Képtelen vagyok nem utálni, hogy egy egész órát várok a vizsgálatra, amire volt időpontom. Azután még egy órát a dokira, hogy kiértékelje. Mindezt egy olyan széken, amiről alig bírok felkászálódni, mert a keresztcsontom meg a szeméremcsontom is nagyon sokat fáj most már. És hogy teljes legyen a boldogságom, a következő héten kétszer is mehetek! A CTG és vérvétel sajna nem mehet az ultrahanggal egy napon, mert akkor nincs labor. Bámmmmm. Szuperség...

De a járványos buli enyhítésének köszönhetően legalább feloldották a látogatási tilalmat. Ez nagy boldogság! Bár a gyerekek nem jöhetnek be, és ezért fáj a szívem, legalább Kedvest megölelhetem minden nap! Meg az sem rossz, hogy nem kell egy full fólia vizet vinni a rohamcsomaggal együtt. Tudom, sokan elvannak látogató nélkül, de az nem én vagyok. Persze nem vágyom én egész Aprajafalvára, de legalább a nagykiscsaládom napi 15 percben, az szükséglet. 

Igazi szabályszegő vagyok, mert olyan helyen nem szültem, ahol be lehetett menni az osztályra, de minden gyerekem minden tesóját berántottam némi fertőtlenítés után egy pillanatnyi babasimire az üveg mögé. Most maradnak a fotók, és majd itthon mindent bepótolhatnak. 

Nem akarok politizálni, de az időjárás monnyonle!!! Tudom, nem meglepő, hogy a héten háromszor is havazott, hiszen március van, mikor kéne havazzon?!? Hát nem most! 

A babák a pocakban kicsit olyanok, mint az időjárást jelző békák. Legalábbis ezt tapasztaltam. Ha vacak idő van, akkor begubóznak és csak a minimális mozgást produkálják. Irigylem őket, mert olyankor én is azt érzem mindig, hogy a paplan alatt volna jó bekucorodva. 

Nagyon nem bánom, hogy Bébi visszavett a ficánkából, legyen az oka akár időjárás, akár a szűk hely, de a nyújtózkodásai is elég kényelmetlenek tudnak lenni. Azért még így is eléggé mozgékony. Hárman ültünk a CTG-n és csak Bébi játszotta a sellőt. Folyton odébb úszott, szóval menni kellett utána.

Azt hiszem, mondhatom, hogy startra kész minden. Kedves egész hétvégén szívta a vérem a fészekrakó ösztönnel... Gondolok arra, mikor összecuccoltam a babahordozót, overált, takarót... hogy én már nagyon készülök... mindezt olyan piszkálósan. Mondja ő, miközben a baldachinvassal próbált szót érteni (ugyan felraktuk, de csak a Szentlélek tartotta) mert a kiságyra tervezett cucc az ovális bölcsővel nem annyira kompatibilis ugyebár... Sajna nekem már nem nagyon van humorérzékem, de azért még csak kirakatduzzogok, ő meg jön kirakatvigasztalni, szóval jól elmókázunk. Valójában az én vérem szívása úgy érzem, egyszerű feszültségoldás részéről, mert szerintem nagyon is izgul már!

Én is, de nem csak a babázás miatt. A hétfő megint rettenetes volt, mint olyan sokszor.

De, fel kell kelni! Nem, nem maradhatsz itthon! Öltözz! Ne dumálj, hanem egyél! Eltetted a....? Anyúúú, hol van a....? Én tudjam? Nem az enyém! Fésülködni is kéne, a fogmosás nem helyettesíti! Indulj, mert elkésel!

Aztán a nagy hangzavar után végre csend lett, és senki nem késett el, semmi nem maradt itthon. Csak NagyFiú nyüszített el egy "Jó reggelet, Anyuci!"-t a galériáról. A hangja tele aggodalommal és izgalommal. Egy utolsó felvételi vár rá. Magyar és matek szóbeli. Rettegett. Ahogy közeledtünk, kicsit oldódott a feszkó. Retro környék. Másnak egy szoci, elhanyagolt rész, de ő imádta. A suli hangulatát is. Elég cink volt, hogy felkísértem, de nem ismertem a rendszert, hogy kijönnek elé, gondoltam a lépcső tetején mondok egy "helló"-t aztán visszasétálok. Nagy a suli és zegzugos. Ha már felsétáltam, itt is ücsöröghetek. Mondta mosolyogva a titkárnő a pocakomra pillantva. Igazából jó volt hallani a kérdéseket és a válaszokat. Kb. 10 perc volt az egész. Se matek, se magyar kérdés nem volt. A gyerekre voltak kíváncsiak. Sejtettem, hogy így lesz, de mi van, ha mégsem, hát nem hangoztattam.

Mivel mindent hallottam, így el tudtam oszlatni az aggodalmakat és megerősítettem benne a hitet. Van remény bejutnia! Látszott az arcokon, a hozzáálláson, a kérdéseken, hogy szimpi nekik ez az elvarázsolt, jólelkű és kedves kölyök. 

Nem nagyon néztem be, de a fülem és minden idegszálam odakoncentrált. A nagy izgalmat aztán lenyomtuk egy kis kínai kajával. 

Azt hiszem mindketten nagyon megkönnyebbültünk. Persze még hátra van a lényeg, hogy hová is veszik fel, de a felvételik stressze kilőve.

Részemről meg... most már nyugodtan várom, hogy Bébi elérkezettnek lássa az időt a randira. Nincs semmi halaszthatatlan dolgom, hétvégén pedig épp ráérek.

Nanta

A terhesnapló előző részeit itt találod:

7. hét: 43 évesen az ötödik gyermekemet várom

8. hét: Mókusra hasonlít a gyerek. Vagy teknősre

9. hét: A melltartóimat lecseréltem "E, mint elefánt" kosarasra

10. hét: Nem akarom hasba szúratni magam

11. hét: Megbökdösték a hasam a szülői értekezleten

12. hét: Nyüszítek és hisztizek, ha nem alszom ebéd után

13. hét: Magányra vágyom négy gyerek mellett

14. hét: Evelynnek hívtam a babát, reméltem, hogy nem fiú

15. hét: Skandináv hörgős metált hallgatok a babával

16. hét: Négy gyerek mellett nem annyira nyugis a babavárás

17. hét: Hasra estem terhesen, amikor a busz nyomott egy satuféket

18. hét: Leszívja az agyam a gyerek, annyit beszél

19. hét: Puncinadrágban nem mehetsz a buliba, lányom! 

20. hét: A terhesség olyan, mint az öregség... csak rövidebb

21. hét: El kellett engednünk öreg cicánkat

22. hét: Tejszínhabba rejtett gyűrűvel kérte meg a kezemet a párom

23. hét: Már megint nekem kell tanítani a gyerekeimet

24. hét: Négyből három gyerekemme gondok vannak

25. hét: Nincs esküvő gebasz nélkül!

26. hét: A Jézuska jön, nem a Köjál!

27. hét: Megint megsérültem a busz fékezése miatt

28. hét: "Úristen! Ott a feje! Nehogy nyomjon!"

29. hét: Így fogadta el a négy gyerekem az új páromat

30. hét: Hiába ötödik terhesség, ugyanúgy vannak paráim

31. hét: Beteg lettem terhesen

32. hét: Még sosem szültem ekkora fejű babát

33. hét: Anyúúú, mekkora már a cicid?!

34. hét: Beparáztatott a védőnő

35. hét: Hétköznap kelteni kell 7-kor, hétvégén 6-kor magától ébred, mi az?

36. hét: Hogy bírom ki a szülésig?!