40. hét 

Éreztem, hogy nem úszom meg: meglesz még ez a negyvenedik hét és az ígért bónusznapló… Az egyetlen baj, hogy nem igazán van miről írni. Dermedt fásultságban folynak össze a napok, semmi sem tagolja az időt, nincs különbség hétvége és hétköznap, tegnap és ma között. Én már szó szerint belemerevedtem a várakozásba… Olyan érzésem van, mintha folyamatos készenlétben kéne állnom, mert bármikor jöhet a „számonkérés” (bár hogy pontosan mit kérnének rajtam számon, azt nehéz lenne megfogalmaznom), de hiába az ugrásra kész állapot, a megfeszített idegek, a kitartó várakozás mert nem és nem jön a várva várt esemény… Úgyhogy csak töltöd az időt nap-nap után, nagy dolgokba már nem vágsz bele, mert „mi van, ha indulni kell?”

A férjem fejében is hasonló gondolatok keringenek, csak neki jobban sikerült megfogalmaznia: mint mondta, olyan érzése van, mintha várnánk, hogy lecsapjon ránk valami, mondjuk a villám. És csak hogy még idegtépőbb legyen a nap nap utáni várakozás, pár nap enyhébb idő után visszajött a hőség is. Éjjelenként se megy 25 fok alá a hőmérséklet, napközben pedig a negyvenet is eléri. Nem lehet aludni, folyik rólam az izzadtság egész nap. A gyereket azonban ez sem hatja meg: hidegfront, telihold, melegfront, majd újra hidegfront - ő a füle botját se mozgatja rá, csak sokat tornázik odabenn, és továbbra se mutatja semmi jelét, hogy szeretne megszületni. Pedig az apja már minden nap elmondja neki a hasamhoz hajolva, hogy nagyon várjuk, és hogy megszülethetne már.

Ezzel párhuzamosan egyre többször csekkolnak be a barátok és családtagok, érdeklődve, van-e már valami? És még mindig egyben? Nahát! De feltétlen szóljunk, ha mégis elindulna! Tudom, hogy jót akarnak és ők is izgulnak, meg ilyenkor nincs is igazán mit mondani, de nem, nem segít a gyerek még nem maradt bent meg hasonló szólamok puffogtatása.



A végtelen várakozást pedig csak erősíti, hogy szinte minden nap ugyanaz a forgatókönyv játszódik le, több-kevesebb változtatással: hajnalban felébredek a Babára vagy arra, hogy éhes vagyok és fáj az oldalam, és míg a férjem alszik, kiosonok a nappaliba, hogy legalább ő pihenhessen még egy kicsit. Egy-két órával később, mikor már épp ébredezik, lever az álmosság, és én alszom vissza még egy órát. Miután felébredek, együtt megreggelizünk, aztán nekilátunk az aznap magunkra kiszabott munkának: pakolás, rendezkedés, takarítás, az utolsó dobozok felszámolása - épp mihez van kedvünk és energiánk aznap. A férjem távmunkázik is eközben, olyankor én pihenek - meg amúgy is, mert még a kisebb munkáktól is hamar megfájdul a derekam és/vagy dobogni kezd a szívem.

Időnként beiktatunk egy utat valamelyik áruházba (de a barkácsban most már taktikusan olyan kocsit választottam legutóbb, amire le tudtam ülni várakozás közben!), vagy beszerző körútra. Estére általában elkezd fájni a derekam és az alhasam, amitől azt hiszem, hogy végre megindul a szülés. Izgatottan kezdem figyelni magam, felülök a labdámra, hogy jobban viseljem a fájdalmat (ez mindig segít), gyorsan lezuhanyozok, az időt pedig filmnézéssel múlatjuk, hogy kiderüljön, kell-e indulnunk a kórházba - majd miután (megint) nem történik semmi, a fájások maximum 10 percesek maradnak, legkésőbb éjfélkor lefekszünk aludni. Ezután álmatlanul forgolódom, óránként ébredek, kétszer is meglátogatom a vécét - hogy hajnalban aztán ismét a nappaliban kössek ki, és kezdődjön elölről az egész.

A nő a szülés előszobájában is nő
 

Azért persze minden nap történik valami kis esemény is. Kedden például otthoni spa-napot tartottam: míg a férjem munkában volt, én a szépségápolásban merültem el. Tudom, hogy hülyeség, de nem akarok egy hete mosatlan hajjal vagy szőrösen, esetleg betört, tövig sikált körmökkel menni szülni - viszont a költözés-pakolás-takarítás szentháromság nem igen járul hozzá a folyamatos ápolt külső fenntartásához. Félre ne értsetek, nem vágyok topmodell kinézetre, és nem full sminkben akarok szülni menni, de azt sem akarom, hogy én legyek a leglecsoffadtabb az egész osztályon. Úgyhogy - részben azért is, hogy elüssem az időt - kinyomkodtam a mitesszereket, arcpakolást tettem fel, hajat mostam, megcsináltam a körmeimet, szőrtelenítettem: egyszóval teljes puccba vágtam magam. Sajnos hiába: azóta eltelt egy hét és tegnap kezdhettem az egészet elölről.

Bicajt vettünk a fiúknak
 

Szerdán elkísértem a férjemet, hogy a fiúknak új bicikliket vegyünk - azazhogy számukra lesz csak új, mert használt darab mind a kettő. Én nagyon pártolom a second-hand vásárlást, leginkább környezeti és anyagi szempontok miatt - a cuccaink kb. nyolcvan százalékban használt, de jó állapotban lévő holmik - pláne egy gyerekbiciklinél, amit újonnan méregdrágán lehet csak beszerezni, és maximum egy-két év alatt kinövik a delikvensek. Eddig még soha nem is vettem nekik újat. Úgyhogy most is a neten keresgéltem, és találtam is nagyon aranyosat töredék áron. A Nagy kalózosat, a Kicsi szuperhősöset kap majd - és tök rendesek voltak az eladók, mert mindkettőhöz grátisz adtak egy-egy sisakot is.

Igazából ez egy nagyon régi (tavaly őszi) projekt volt már, hogy új bicajt vegyünk nekik, csak eddig valamiért mindig elhalasztódott. Viszont most eltökéltem magam: ha már a Balatonon ilyen szépen felfejlődtek a biciklizésben, akkor itthon is legyen min folytatniuk - főleg, hogy a férjem saját bevallása szerint már alig várja, hogy hármasban járjanak bicajozni majd kora ősszel. A Balatonon már tesztelték is a dolgot a strandra le- és feljárva, és mind vele, mind Apukámmal szépen (és viszonylag fegyelmezetten) mentek úttesten is meg mindenütt, úgyhogy remélem, itt is így lesz. A Nagynak ráadásul születésnapja lesz nemsokára, így neki egyben ez lesz az ajándék is. Utána egy mexikói étteremben ebédeltünk, hátha a csípős ízek kihozzák majd a Babát (nem).

Már nagyon hiányoznak a gyerekek
 

Délután felhívtuk a fiúkat. Már mindkettőnknek nagyon hiányoznak, a férjem egyik nap egyesen azt mondta, félembernek érzi magát nélkülük. A Nagy az anyósoméknál volt, és rögtön azzal indított:

„Szeretnék veletek és Kornél babával lenni”

- aztán megint csalódottan vette tudomásul, hogy még sehol sincs a baba. A férjem anyukája elmesélte amúgy, hogy lerajzolta az egész családot, mindenki feje fölé odaírta a nevét, csak a Babáét nem tudta, azt előírta neki a nagymamája, és úgy másolta le utána. A Kicsi az én szüleimnél volt és bár ő épp nagyon jól érezte magát, azt azért reklamálta, hogy szeretne a Naggyal lenni. Anyukám szerint egy igazi nagydumás: be nem áll a szája, egyfolytában mesél, történeteket talál ki, és vicceket mond, rendkívül élvezik, hogy vele lehetnek.

Szerencsére most már kevesebb, mint egy hét, és ismét itthon lesznek. Vagyis ha a Baba nem siet, a végén még bejönnek értünk a kórházba is. Olyan nagyok már! A Nagy hétfőn elment táborba - igaz, nem ottalvósba, csak napközisbe, de így is szomorú voltam, hogy nem lehetek vele és nem kísérhetem el személyesen… Szerettem volna ott lenni vele, mikor először megy ilyen helyre, nehogy leblokkoljon a sok ismeretlen arctól - így viszont csak annyit tehettem, hogy írtam a táborvezetőnek, és megkértem, hogy mivel senkit sem ismer, az első nap ne hagyja magára, hanem istápolja egy kicsit, míg feloldódik. Szerencsére jól sikerült a nap a beszámolók szerint: három kisfiúval is játszott és az ebéd is finom volt - neki egyelőre ennyi a lényeg az egészből.

Mi lesz most?
 

Szerdán reggel 9:15-re kell mennem a kórházba - nem mondták, hogy bent tartanának aznap, bár a számítások szerint aznap már 41+3 napos leszek. A Naggyal is túlhordás volt, az akkori tapasztalataim alapján most is csak egy szimpla vizsgálatra számítok, maximum ctg-vel (eddig egy se volt). Talán ez alkalommal sikerül kideríteni azt is, nyílik-e már a méhszáj - ennyi vaklárma után szerintem illene már, hogy legyen valami kis előrelépés e téren. A hasam most már tényleg le van csúszva, de ha nem lesz rossz az áramlás, nem hiszem, hogy bármit is kezdenek velem, vagy hogy bent tartanak, max. visszarendelnek pár nap múlvára. Meglátjuk.

A szüléstől továbbra sem félek, sőt, szeretnék már túl lenni rajta. A legnagyobb parám inkább az, hogy nem tudom, mennyire lesz gyors a dolog így harmadszorra, és félek, nehogy túl későn érjünk a kórházba (nincs a szomszédban, legalább fél óra ajtótól ajtóig kocsival), nehogy aztán emiatt ne kapjam meg a végén az epit. Úgyhogy egyelőre marad a készenléti állapot és az állandó éberség. Remélem, a kórházban azért mondanak majd valami biztatót is.

Shadow

Előzmények:



6. hét: A születésnapomon teszteltem pozitívat
Most, muszáj megnéznem! – gondolom, pedig még nem telt el a három perc, de már nem érdekel, úgyhogy dobogó szívvel veszem a kezembe, és emelem a szemem elé.
Tovább>>>

7. hét: A világ legjobb éttermébe vitt a férjem, én meg majdnem az ételre hánytam
Amikor kihozták a desszertet (gyümölcsrizst kértem friss gyümölcssalátával), azt hittem, hogy mindjárt ráokádok a tányérra.
Tovább>>>

8. hét: Jól rámijesztettek az ultrahangon
Megijesztett a szonográfus, amikor a vizsgálat végén azt mondta:  "Látok itt még egy kis sárgatest-aktivitást, van itt egy második petesejt..."
Tovább>>>

9. hét: Miért csak 36-os kismamanadrágot árulnak?
Tapasztalataim alapján a kismamák nagy többsége NEM 34-36-os méret, és főleg nem a terhessége előrehaladtával. Ennek ellenére tényleg egyetlen nagyobb méretet sem találtam.
Tovább>>>

10. hét: Beparáztattak az ultrahangon
„Most már úgy vagyok vele, hogy mindegy, fiú-e vagy lány, csak egészséges legyen!”
Tovább>>>

11. hét: Hívták a szülésznőt, megjelent egy nagydarab férfi
Ami (nekem) eleinte furcsa volt, hogy Franciaországban a szülésznők sokszor férfiak.
Tovább>>>

12. hét: Elütötték a járdán a terhes kismamát
Szánkózás, utcai baleset és orvosi vizsgálatok a 12. héten. A járdán jött belém a rolleres.
Tovább>>>

13. hét: Beszólt a doktornő a súlyom miatt
„Látom, a Madame nem fukarkodott jól tartani magát” - mondta a doktornő, pedig csak három kilót híztam...
Tovább>>>

14. hét: Hiba volt terhesen a másik gyerekemet cipelni
Megfogadtam, hogy többet ilyet nem teszek, mert eléggé ijesztő volt ez az egész.
Tovább>>>

15. hét: Terhes vagy? Hát harmadszorra is elköveted ugyanazt a hibát?
A főnököm egy roppant vicces fickó és az első reakciója ez volt a hírre:  „Nahát, az első két alkalomból nem tanultál, harmadszorra is elköveted ugyanazt a hibát?”
Tovább>>>

16. hét: Naná, hogy a nyaralás alatt lett beteg a gyerek!
A repülés és a hotelbe jutás szerencsére már simán zajlott, majd jött a második – nem várt – fordulat: a Nagy éjszaka belázasodott.
Tovább>>>

17. hét: Nem fogadhatsz orvost a szüléshez, de hálapénz sincs
Kórházat lehet választani, és ott ahhoz kerülsz, aki épp ott van. Így aztán rögtön kiküszöbölődik a kell-e hálapénz és fogadjak-e szülésznőt/orvost kérdéskör is.
Tovább>>>

18. hét: Gáz, hogy terhesen nincs kedvem a szexhez?
Még mindig semmi kedvem a dologhoz - az a filmekben látott „a terhes nő majd lekaparja a falat” érzés egyáltalán nincs meg bennem.
Tovább>>>

19. hét: Karantén: nem tudom, hogy fogjuk tudni kibírni
Terhesen, két kisgyerekkel, Franciaországban. Még csak néhány napja tart a karantén, fogalmam nincs, hogy fogjuk kibírni.
Tovább>>>

20. hét: Összezárva a család: azt hittem, állandóan veszekedni fogunk...
Meg is beszéltük a férjemmel egyik este, hogy mindketten azt hittük, rengeteget fogunk veszekedni, ehhez képest meg még az átlagosnál is kevesebb köztünk a vita.
Tovább>>>

21. hét: Nem kell tovább titkolni, hogy terhes vagyok
Fiúk, tudjátok, hogy miért voltunk ma a kórházban? Anyát megvizsgálta a doktor néni, mert egy kicsit nagy a hasa mostanában. Biztos észrevettétek ti is.
Tovább>>>

22. hét: Csendet akarok! Halálra kínoz a migrén!
Amikor érzem, hogy már megint éles fájdalom hasít a fejembe, és kezdődik elölről, legszívesebben üvöltenék.
Tovább>>>

23. hét: Anya, nagyon hiányzik a papa és a nagyi, elegem van a vírusból!
Próbáltuk vigasztalni szegénykémet, és kábé századszorra mondtuk el neki, hogy a vírus miatt most sajnos akkor se tudnánk meglátogatni őket, ha épp otthon lennénk.
Tovább>>>

24. hét: Cicát szült a fiam, és meg is szoptatta
Annyira édes volt, ahogy a kis pólóját felhúzta, és a plüsst a melléhez nyomta, aztán a cica helyett hörpintett egy nagyot, hogy meg lehetett volna zabálni!
Tovább>>>

25. hét: A férjem helyett a szoptatóspárnát ölelem
Esténként a szoptatóspárnát fogom átölelni a férjem helyett, ő legalább nem panaszkodik a melegre - igaz, ez utóbbit a család minden tagja magának akarná.
Tovább>>>

26. hét: Kismama karanténban: 54 nap alatt 6 órát voltam lakáson kívül
Nem lenne rossz, ha feloldanák a kijárási tilalmat... 54. napja, hogy folyamatosan a lakásban ülök és ezalatt az 54 nap alatt nettó hat órát voltam a lakáson kívül.
Tovább>>>

27. hét: 11 kilót híztam, és még van három hónap a terhességből
Még 12-13 hét van hátra, a terheskörlevél szerint pedig innentől minden héten számíthatok hízásra. De akkor mennyi lesz a vége?!
Tovább>>>

28. hét: Két gyerekkel, terhesen költözünk
Most már nincs más hátra, mint nekilátni a költözésnek - amire van még jó két hetünk. Drukkoljatok, hogy addig mindent áthordjunk!
Tovább>>>

29. hét: Veszélyezteti a gyerekét, aki használt gyerekülést vesz?
Csak a marketingszöveg miatt mondják a kereskedők, építve arra, hogy nincs olyan szülő, aki egy elöregedett műanyaggal veszélyeztetné a gyereke életét.
Tovább>>>

30. hét: Két gyerekkel terhesen költözni? Soha többé!
A férjem hulla fáradt volt a sok pakolástól, nekem meg szétment a fejem, annyira fájt. Azt hittem, elsírom magam, ahogy körülnéztem a lakásban - mintha bomba robbant volna.
Tovább>>>

31. hét: Bébiszittert kaptam anyák napjára
A közeli játszótéren sikerült összefutni a leendő, magyar bébiszitterünkkel. kisgyerekgondozó végzettsége van, otthon évekig bölcsis néni volt.
Tovább>>>

32. hét: Nincs időm felkészülni a baba érkezésére
Nem mondom, hogy a hátralévő időben egész nap csak a pocakomat simogatnám a kanapén elterülve, de a mostaninál azért több nyugalmat, csendet és pihenést szeretnék.
Tovább>>>

33. hét: Gyerek az étteremben: a tiéd hogy viselkedik?
Ez a gyerekkel étterembe járni dolog nekem mindig egy óriási mumus, főleg, mióta elmúltak kétévesek, és/vagy ha ketten vannak velünk.
Tovább>>>

34. hét: Úgy nézek ki, mintha dinnyét loptam volna
Ahogy jártam-keltem a városban, egyre több ember jegyezte meg, mekkora nagy. Na ja, nekem mondod?!
Tovább>>>

35. hét: Megvan a baba neve, csak anyukámnak nem tetszik
A név egyébként eddig mindenkinek nagyon tetszik egyetlen embert leszámítva: anyukámat...
Tovább>>>

36. hét: Egy hónappal a szülés előtt már késő epidurált kérni?
A rendszer kint az, hogy külön szerződésben, külön honoráriumért látnak el a kórház altatóorvosai az általuk csak péridurale-nak hívott fájdalomcsillapítóval.
Tovább>>>

37. hét: Egy hónapig nem látom a kisfiaimat
Tudom, hogy ez soknak tűnik, nekem is az, mert még sosem voltam ennyi ideig távol tőlünk (a maximum eddig három hét volt).
Tovább>>>

38. hét: Nem érte el a méhszájamat a szülészorvos
Úgyhogy most teljes tudatlanságban vagyok azt illetően, hogy zárt vagy legalább egy-két centit kinyílt-e már, pedig nagyon érdekelt volna.
Tovább>>>

39. hét
És eljött az az igazi, csak a terhesség legvégére jellemző „most-már-tényleg-marhára-elegem-van, valaki-vegye-már-ki-ezt-a-gyereket” érzés.
Tovább>>>