35. hét

Véget ért a falusi idill, és átváltottunk a balatonira. Egy utolsó nagy rétesgyúrás után a dédivel (a gyerekek életükben először kóstolták meg), átcuccoltunk a balatoni nyaralóba apukámmal és a fiúkkal négyesben. Ezt a helyet azért szeretem, mert a faházat még a nagyszüleim építették, és közvetlenül egy kis erdő mellett van. Vagyis nincs szembeszomszéd (csak oldalsó), a házzal szemben csak a zegzugos, zöld „lombkastély” áll. 

És természetesen a tízmillió madár, ami benne lakik. Reggelente már hajnalban rákezdenek napdicsőítő énekükre, de olyan hangosan, hogy felébred rá az ember a nyitott ablak mellett. Érdekes, de ez a „zaj” sohasem zavar, sőt, sokszor direkt nyitva hagyom az ablakot, hogy halljam őket, ahogy rákezdenek hajnalban, egy a pillanatnyi felébredés után nyugodtan alszom vissza az énekükre... És hiába a hajnali fél ötös madaras-ébresztő, mióta itt vagyunk, még egyszer se tört rám a migrén a kialvatlanság miatt. A Kicsi viszont megtisztelt látogatásával egy este, amikor is öt óra után közölte, hogy

„Felkelt a Nap! Reggel van! Fel kell kelni!”

és csak nagy nehézségek árán sikerült az ágyamba terelni, ott pedig a selymes kis talpacskáját nyomkodva visszaaltatni, hogy legalább a Nagyot ne ébressze fel.

Sajnos az első esténk amúgy sem volt zökkenőmentes, mert ahogy megérkeztünk és túlestünk a vacsorán, én pedig nekiálltam volna ágyazni, a hasam valami furcsán amorf formát vett fel és annyira fájt az alja, hogy szó szerint lépni nem bírtam - főleg, hogy kisugárzott a fájdalom a jobb lábam forgójába is. Arra gondolok, hogy talán keresztbe fordult a Baba, de legalábbis helyezkedett, attól fájt ennyire - mindenesetre a fiúkat apukámra bíztam, én meg ledőltem, hogy aztán egész éjjel félkómában aludjak a fájdalomtól. Reggelre hálistennek elmúlt, a hasam is visszanyerte a formáját és én szívből remélem, hogy nem is jön vissza már a maradék pár hétben.

Bicajozás és fürdés minden mennyiségben - csak nem nekem
 

Ezután teljes erővel rákapcsoltunk a „balatonozásra”, ki-ki a maga módján: apukám nekiállt füvet nyírni (nektek is megvan az a „lemegyünk a nyaralóba és tuti mindig van valaki a telepen, aki épp füvet nyír” feeling? Aztán pedig a levágott fű édes illata a szélben?), a fiúk folyton „csapdát” építettek a kertben - ami azt jelentette, hogy random dolgokat összekötögettek zsineggel, aztán elrejtették valahol, egy óvatlan pillanatban pedig krétával összefirkálták a ház falát - nesze neked öt perc csend és nyugalom. 

Persze nem maradhat el a napi többszöri biciklizés sem - ez úgy hozzátartozik az ittléthez, mint a levegővétel... anyukám gyerekkora óta már a harmadik generáció tanul meg itt az árnyas, kavicsos utakon seprűnyél segítségével bicajozni. A Nagy, aki tavaly tanult meg biciklizni, ámde év közben totál elfelejtette, egy kis gyakorlás után most újra megy, és sokkal jobban, mint eddig bármikor! A Kicsi még csak a futón száguld, a rendes pedálos bicajt max próbálgatja, de legszívesebben a „Papa” biciklijén lévő gyerekülésben lógatja a lábát, mi pedig vigyük. Én már csak nézem őket, de bicajra szállni nem merek.

És természetesen nem maradhat ki a napi kétszeri fürdés sem - ezt én csak a partról, a pokrócon ülve vagy fekve (már mindkettő rossz) asszisztálom végig, hogy aztán az utolsó fürdésnél én is bemenjek a vízbe combközépig, egy kicsit lehűteni magam. Lehet, hogy felesleges ez az elővigyázatosság, de nem merek teljesen elmerülni, nehogy összeszedjek valami fertőzést az utolsó egy hónapra.

Hajnyírás és szörf a programon

Mivel már nagyon boglyas lett a fejük, és folyton izzadtak a hajuktól, úgy gondoltam, itt a megfelelő alkalom, hogy felkeressük a bejáratott balatoni fodrásznéninket is. A Nagy arra a kérdésre, hogy milyen hajat szeretne, csak annyit válaszolt: „rövid legyen és vikinges” (és tényleg olyan lett), a Kicsi pedig, aki már a múltkor is kijelentette, hogy ő többet fodrászhoz az életben nem megy, most egy nyikk nélkül engedte levágni a haját és ő is igazán nagyfiús lett az új frizkóval. 

De egyébként is olyan nagyok! A Nagy már tökéletesen tud kártyázni magyar kártyával, a nagymamámnál például minden reggelt azzal kezdett, hogy lejátszott 2-3 partit a nagynénémmel. A Kicsi pedig sokkal nyugodtabb és elfogadóbb az újdonságokkal szemben. ÉS ami a legnagyobb szó, rengeteg új ételt kóstolt meg, mióta Magyarországon vagyunk: barackos gombóc, sárgarépa a levesből, a cseresznye után pedig a meggy is felkerült a favoritok listájára.

Délután a strandon aztán bevártuk az unokanővéremet, aki már alig várta, hogy találkozhasson velünk. Az unokatesóim ugyanis a Balatonon laknak, tíz percre a nyaralónktól, és ha lent vagyunk, együtt szoktuk tölteni a napok nagy részét. Mivel nekem nincs idősebb testvérem, és mivel gyerekkorunk óta nagyon közel állunk egymáshoz az unokanővéremmel, ezeket az alkalmakat mindketten nagyon várjuk - főleg, mióta én külföldön élek. Vele szinte egy időben megjött a tesója is, az unokabátyám is, aki átevezett szörffel a szomszéd strandról. Na, ezzel annyira levette a lábukról a fiúkat, hogy először egy jó órán keresztül egyfolytában a szörfdeszkán egyensúlyoztak vele, majd a deszkáról beugrottak/egymást belökve a vízbe huppantak. Miután elment, a Nagy addig nem nyugodott, míg nem talált magának egy műanyag miniszörfdeszkát valahol a parton, arra ráállt a két centis vízben, majd közölte:

„Én ezentúl már csak szörfözni akarok!”

Természetesen a Kicsi sem maradhatott le, úgyhogy végül mindkettejükről készítettem pár büszke „szörfözős” fotót. 

Megvan a Baba neve, a fiúk pedig mindenkinek el is újságolják
 

És bár eddig nem írtam, de a Babának már hetek óta megvan a neve, amit a gyerekek lelkesen el is újságolnak mindenkinek, legyen szó rokonról (unokatesók) vagy idegenről (fodrásznéni, szomszéd, stb). A Nagy azt csinálja, hogy rögtön a bemutatkozás/köszönés utáni második mondataként, a saját neve után szokta bedobni a hasamra mutatva. A Kicsi fifikásabb, ő inkább megrángatja a kezem, és miután lehajolok hozzá, a fülembe súgja:

„Anya, mondd meg nekik, hogy egy baba van a hasadban, és úgy fogják hívni, hogy Kónél!”

úgyhogy ilyenkor (ha nem akarom, hogy hisztizni kezdjen), engedelmesen felállok és töredelmesen bevallom, hogy bizony, egy kisbaba van a hasamban, akinek a neve Kornél lesz - a Kicsi meg a lábam mögé húzódva hallgatja, hogy híven tolmácsoltam-e a szavait, de ő maga a világ minden kincséért se mondaná el, hiába biztatom. 

Érdekes dolog ez a névválasztás, már régen akartam írni róla, de aztán mindig jött más téma. Eredetileg egyáltalán nem gondoltam a kiválasztott keresztnévre. Mivel lélekben arra készültem, hogy ez alkalommal úgyis lányom lesz, csak lánynevek voltak a tarsolyban - főleg, hogy már a Kicsinek is alig találtam annak idején nekem tetsző, megfelelő fiúnevet. Januárban aztán kiderült, hogy temethetem a lányos álmaimat, ennélfogva a kiválasztott két nevet is... úgyhogy ismét nekiállhattam végigtúrni a névjegyzékeket, hogy találjak valamit. Egyrészt kell, hogy „nemzetközi” legyen a keresztnév, vagyis angol-magyar-francia berkekben is megértsék, az írásmódja lehetőleg ne különbözzön (jelentősen) a francia és a magyar változatban, a fiúk is könnyen le tudják írni (ez korábban nem volt szempont, de mióta mindketten írni kezdtek, már igen), nyilván passzoljon jól a vezetéknévvel, és ha lehet, a jelentése is legyen valami pozitív. 

Namost ennek a számos szempontnak kb. egyetlen név sem felelt meg, ami tetszett volna - pedig esküszöm végigtúrtam még januárban a magyar, a francia és az angolszász névjegyzéket is. Többezer nevet néztem át, de az az igazság, hogy míg a Nagy nevében anno öt perc alatt megegyeztünk a férjemmel, a Kicsiét már hetekig túrtam, és akkor is alig öt nevet sikerült összeírnom, amire rábólintottam volna. Őt igazából a férjem kezdte el „nevén nevezni” a neki tetsző, listámon szereplő nevek egyikét kiválasztva, és bár eleinte nekem nagyon furcsa volt az a keresztnév, amit választott, de aztán ahogy egyre többször mondta, és vele együtt a család is, megszoktam és végül rajta ragadt a gyereken.

Nagyjából pont ugyanígy volt most is, annyi változtatással, hogy az öt darab, nagy nehezen összeszedett fiúnév közül nekem egyik se volt a szívem csücske. Mint írtam, lánynévből kettő is volt a tarsolyomban, melyeket már sok-sok évvel ezelőtt kiválasztottam. Ezek egyike volt a Kornélia - szívem szerint ezt adtam volna névnek, feltéve, hogy a Baba lány. De mivel nem az, a listára bedobtam a fiú változatot - annál is inkább, mert véletlenül majdnem az összes fenti szempontnak megfelelt. Igaz, a franciáknál Cornelius-ként szerepel, de a C és K cserét még ők is be tudják emelni csont nélkül, és mivel a magyar változat nagyban hasonlít a franciára, szerintem nem lesz baj a kiejtéssel sem. Amilyen keresztneveket láttam már a fiúk ovis csoportjaiban az évek alatt, ez még az abszolút beemelhető kategória számukra is. 

A név egyébként eddig mindenkinek nagyon tetszik (vagy csak megtartják a véleményüket, amikor elmondjuk), egyetlen embert leszámítva: anyukám rögtön ahogy meghallotta, kijelentette, hogy szerinte ez nem jó, ő utálja ezt a nevet, találjunk ki mást. Kénytelen lesz azonban megszokni, mert mi már nem változtatunk rajta.

Nem úgy sikerült a kettesben nyaralás, ahogy terveztem
 

Másnap - péntek lévén - megjött a férjem, a gyerekek pedig visszamentek Budapestre, hogy legyen pár napunk kettesben is. Mióta itt van, nem szűnik meg mondogatni, hogy milyen szép vagyok... szerinte jót tesz nekem a barnaság (egy kicsit megkapott a nap). Bár nagyon jól esik, amikor ilyeneket mond, én egyáltalán nem érzem magam topformában. A homlokomon kiütöttek a terhességi pigmentfoltok, konstans gyötör a gyomorsav és az aranyér, minden egyes pisilésnél hosszasan várnom kell, hogy sikerüljön. Kényelmetlen az ülés a székeken és mióta leszedtem a kinezio tape-et, ismét fáj a derekam, a tükörbe nézve pedig sokszor az jut eszembe, hogy kezdek olyan lenni, mint egy óriási kaszáspók - nagy potroh-has és az abból kiálló vékony kezek-lábak. Ennélfogva már ruhából is alig tudok valamit magamra húzni.

Este együtt vacsoráztunk az unokatesómékkal és a hétvége nagy részét is négyesben töltöttük. Nagyon jól éreztük magunkat - a parton sétálva családi kooperációban lőttek rólam pár giccses-naplementés fotót a napló számára (lásd alább), de amúgy is fergeteges jókedvünk volt - szerintem én az elmúlt hónapokban összesen nem nevettem annyit, mint most egy este alatt. Mindannyian élveztük a többnapos együttlétet, mivel olyan ritkán kerül rá sor, de azért egy kicsit sajnáltam, hogy a kettesben tervezett pár napból így szinte semmi sem lett. Tudjátok, mire gondolok: amikor csak kettesben vagytok, és ahhoz, hogy jól érezd magad, igazából szólni sem kell, mert elég, ha ott van a másik. 

A férjem azzal nyugtatott, hogy a hétvége után is lesz még egy napunk, amikor ezt bepótolhatjuk - ám legnagyobb bosszúságomra ebből sem lett semmi, mert az eredetileg „csak egy órát dolgozom”-ból estig tartó munkát kerekített, pedig megígérte, hogy kiveszi a napot. Nem teljesen az ő hibája, a koronavírus miatt ugyanis minden, ami egy jó hónapja kellett volna napirenden legyen a munkahelyén, az mostanra tolódott át, és azt se mondom, hogy rosszul telt a nap, mert így legalább volt időm a legújabb Elena Ferrante könyvbe temetkezni, de azért az hiányzott, és a szemére is hánytam, hogy már megint nem sikerült kicsit a másikra figyelni és kizárni a külvilágot.

A gyerekek ma jönnek vissza, és a Baba születéséig egyre fogy az idő - nem tudom, lesz-e még egy ilyen alkalom. Most azonban felkészülünk, mert az idő jó, így a következő napokban újabb és újabb családtagok jönnek, hogy meglátogassanak minket és nem mellesleg csobbanjanak egyet a Balatonban. Nektek is jó pihenést!

Shadow

Előzmények:



6. hét: A születésnapomon teszteltem pozitívat
Most, muszáj megnéznem! – gondolom, pedig még nem telt el a három perc, de már nem érdekel, úgyhogy dobogó szívvel veszem a kezembe, és emelem a szemem elé.
Tovább>>>

7. hét: A világ legjobb éttermébe vitt a férjem, én meg majdnem az ételre hánytam
Amikor kihozták a desszertet (gyümölcsrizst kértem friss gyümölcssalátával), azt hittem, hogy mindjárt ráokádok a tányérra.
Tovább>>>

8. hét: Jól rámijesztettek az ultrahangon
Megijesztett a szonográfus, amikor a vizsgálat végén azt mondta:  "Látok itt még egy kis sárgatest-aktivitást, van itt egy második petesejt..."
Tovább>>>

9. hét: Miért csak 36-os kismamanadrágot árulnak?
Tapasztalataim alapján a kismamák nagy többsége NEM 34-36-os méret, és főleg nem a terhessége előrehaladtával. Ennek ellenére tényleg egyetlen nagyobb méretet sem találtam.
Tovább>>>

10. hét: Beparáztattak az ultrahangon
„Most már úgy vagyok vele, hogy mindegy, fiú-e vagy lány, csak egészséges legyen!”
Tovább>>>

11. hét: Hívták a szülésznőt, megjelent egy nagydarab férfi
Ami (nekem) eleinte furcsa volt, hogy Franciaországban a szülésznők sokszor férfiak.
Tovább>>>

12. hét: Elütötték a járdán a terhes kismamát
Szánkózás, utcai baleset és orvosi vizsgálatok a 12. héten. A járdán jött belém a rolleres.
Tovább>>>

13. hét: Beszólt a doktornő a súlyom miatt
„Látom, a Madame nem fukarkodott jól tartani magát” - mondta a doktornő, pedig csak három kilót híztam...
Tovább>>>

14. hét: Hiba volt terhesen a másik gyerekemet cipelni
Megfogadtam, hogy többet ilyet nem teszek, mert eléggé ijesztő volt ez az egész.
Tovább>>>

15. hét: Terhes vagy? Hát harmadszorra is elköveted ugyanazt a hibát?
A főnököm egy roppant vicces fickó és az első reakciója ez volt a hírre:  „Nahát, az első két alkalomból nem tanultál, harmadszorra is elköveted ugyanazt a hibát?”
Tovább>>>

16. hét: Naná, hogy a nyaralás alatt lett beteg a gyerek!
A repülés és a hotelbe jutás szerencsére már simán zajlott, majd jött a második – nem várt – fordulat: a Nagy éjszaka belázasodott.
Tovább>>>

17. hét: Nem fogadhatsz orvost a szüléshez, de hálapénz sincs
Kórházat lehet választani, és ott ahhoz kerülsz, aki épp ott van. Így aztán rögtön kiküszöbölődik a kell-e hálapénz és fogadjak-e szülésznőt/orvost kérdéskör is.
Tovább>>>

18. hét: Gáz, hogy terhesen nincs kedvem a szexhez?
Még mindig semmi kedvem a dologhoz - az a filmekben látott „a terhes nő majd lekaparja a falat” érzés egyáltalán nincs meg bennem.
Tovább>>>

19. hét: Karantén: nem tudom, hogy fogjuk tudni kibírni
Terhesen, két kisgyerekkel, Franciaországban. Még csak néhány napja tart a karantén, fogalmam nincs, hogy fogjuk kibírni.
Tovább>>>

20. hét: Összezárva a család: azt hittem, állandóan veszekedni fogunk...
Meg is beszéltük a férjemmel egyik este, hogy mindketten azt hittük, rengeteget fogunk veszekedni, ehhez képest meg még az átlagosnál is kevesebb köztünk a vita.
Tovább>>>

21. hét: Nem kell tovább titkolni, hogy terhes vagyok
Fiúk, tudjátok, hogy miért voltunk ma a kórházban? Anyát megvizsgálta a doktor néni, mert egy kicsit nagy a hasa mostanában. Biztos észrevettétek ti is.
Tovább>>>

22. hét: Csendet akarok! Halálra kínoz a migrén!
Amikor érzem, hogy már megint éles fájdalom hasít a fejembe, és kezdődik elölről, legszívesebben üvöltenék.
Tovább>>>

23. hét: Anya, nagyon hiányzik a papa és a nagyi, elegem van a vírusból!
Próbáltuk vigasztalni szegénykémet, és kábé századszorra mondtuk el neki, hogy a vírus miatt most sajnos akkor se tudnánk meglátogatni őket, ha épp otthon lennénk.
Tovább>>>

24. hét: Cicát szült a fiam, és meg is szoptatta
Annyira édes volt, ahogy a kis pólóját felhúzta, és a plüsst a melléhez nyomta, aztán a cica helyett hörpintett egy nagyot, hogy meg lehetett volna zabálni!
Tovább>>>

25. hét: A férjem helyett a szoptatóspárnát ölelem
Esténként a szoptatóspárnát fogom átölelni a férjem helyett, ő legalább nem panaszkodik a melegre - igaz, ez utóbbit a család minden tagja magának akarná.
Tovább>>>

26. hét: Kismama karanténban: 54 nap alatt 6 órát voltam lakáson kívül
Nem lenne rossz, ha feloldanák a kijárási tilalmat... 54. napja, hogy folyamatosan a lakásban ülök és ezalatt az 54 nap alatt nettó hat órát voltam a lakáson kívül.
Tovább>>>

27. hét: 11 kilót híztam, és még van három hónap a terhességből
Még 12-13 hét van hátra, a terheskörlevél szerint pedig innentől minden héten számíthatok hízásra. De akkor mennyi lesz a vége?!
Tovább>>>

28. hét: Két gyerekkel, terhesen költözünk
Most már nincs más hátra, mint nekilátni a költözésnek - amire van még jó két hetünk. Drukkoljatok, hogy addig mindent áthordjunk!
Tovább>>>

29. hét: Veszélyezteti a gyerekét, aki használt gyerekülést vesz?
Csak a marketingszöveg miatt mondják a kereskedők, építve arra, hogy nincs olyan szülő, aki egy elöregedett műanyaggal veszélyeztetné a gyereke életét.
Tovább>>>

30. hét: Két gyerekkel terhesen költözni? Soha többé!
A férjem hulla fáradt volt a sok pakolástól, nekem meg szétment a fejem, annyira fájt. Azt hittem, elsírom magam, ahogy körülnéztem a lakásban - mintha bomba robbant volna.
Tovább>>>

31. hét: Bébiszittert kaptam anyák napjára
A közeli játszótéren sikerült összefutni a leendő, magyar bébiszitterünkkel. kisgyerekgondozó végzettsége van, otthon évekig bölcsis néni volt.
Tovább>>>

32. hét: Nincs időm felkészülni a baba érkezésére
Nem mondom, hogy a hátralévő időben egész nap csak a pocakomat simogatnám a kanapén elterülve, de a mostaninál azért több nyugalmat, csendet és pihenést szeretnék.
Tovább>>>

33. hét: Gyerek az étteremben: a tiéd hogy viselkedik?
Ez a gyerekkel étterembe járni dolog nekem mindig egy óriási mumus, főleg, mióta elmúltak kétévesek, és/vagy ha ketten vannak velünk.
Tovább>>>

34. hét: Úgy nézek ki, mintha dinnyét loptam volna
Ahogy jártam-keltem a városban, egyre több ember jegyezte meg, mekkora nagy. Na ja, nekem mondod?!
Tovább>>>