38. hét

Nem tudom, mennyire szokványos, hogy szülés előtt két héttel az ember lánya még konyhát épít, falat fest és csempéz, de nincs mit szépíteni rajta, az én 38. hetem most ezzel telt. Álmomban nem jutott volna eszembe a terhesség elején vagy akár csak két hónappal ezelőtt is, hogy mindezt ennyire a finisben kell majd megcsinálni, de mint annyi más tervemet, a járványhelyzet ezt (is) felülírta. Pedig mennyire vágytam rá, hogy az utolsó hetekben már csak olvasgassak, pihenjek, lélekben és fejben a Baba érkezésére készüljek, esetleg albumot vagy minivideót szerkesszek az elmúlt kilenc hónap képeiből…

A valóságban ehelyett ismét tettünk egy kört az Ikeában konyhabútor-ügyben - itt be kell vallanom, hogy a járás már amúgy is nagyon kellemetlen és nehezemre esik, de azt talán nem is kell ragoznom, hogy egy ikeás túrát végigvinni ennyi idős terhesen miért fárasztó. Elég, ha annyit mondok, hogy irigykedve néztem a babakocsiban tologatott nagyobb gyerekeket, amiért nekik velem ellentétben nem kell talpalniuk... Komolyan elgondolkoztam rajta, hogy terheseknek miért nincsen valami hasonló találmány - ha nem is tolókocsi, de legalább valami minimotor amivel kényelmes(ebb)en végighaladhatnék az áruházon.

Közben ezerrel pörögnek a kiárusítások is, amiket ki kéne használni, mert volna mit venni - a Nagynak ruha-cipő kell, mert mindent kinőtt és nincs kitől örökölnie (ezt hálisten el tudtam intézni online, már meg is jött a csomag, amiből csak két nadrágot kell visszaküldenem), nekünk új matrac kéne az ágyunkba - de azt nem veszek látatlanban az interneten, ahhoz el is kell(ene) menni megnézni és kipróbálni őket - erre a héten azonban egy perc se maradt.

Ennyi év után is fel tudnak ültetni a francia ügyintézők
 

A szüleimet kedden kora délutánra vártuk - úgyhogy aznap délelőtt a férjem két meeting között még falat festett, én pedig elmentem, hogy végre személyesen beírassam a fiúkat a jövő évi szerdai napközibe. Telefonon már az elmúlt hetekben biztosítottak róla, hogy van hely mindkettejük számára, és a balatoni nyaralás alatt két emailt, illetve három hívást is váltottunk a témában, hogy visszatérve már tényleg csak az adminisztráció és a fizetés miatt kelljen odamennem. Megérkezve aztán hideg zuhanyként ért a hír, hogy mindezek ellenére csak a Nagy szerepel a listán… Most mondjam azt, hogy ez a tipikusan francia ügyintézés?

Egy pillanatra totál lefagytam, az ügyintéző pedig ekkor dobta be:

„Szerencséje van, mert valaki lemondta a helyét, így tudok adni egy másodikat is… Ez az ön szerencsenapja, úgy tűnik”

- heherészett hozzá. Csak azért nem rúgtam le gondolatban a fejét és nem mondtam neki semmit, mert mire az első döbbenetből felocsúdtam, már meg is oldódott az ügy - de nem tudom, mit tettem volna, ha tényleg csak az egyik gyereket tudom beíratni. Ezek után már csak azt nem értem, minek kellett a nyaralásunk alatt emaileznem és telefonálnom velük többször is... Azért azt nem bírtam megállni, hogy a telefonomon elő ne keressem, és meg ne mutassam neki a két emailt, amiben letisztáztunk mindent - erre csak a vállát tudta vonogatni, hogy ő erről nem tud semmit.

Miben más a francia és magyar kórházi csomag?
 

Hazatérve végre rendesen összeraktam a kórházi csomagomat is - tudom, már korábban is írtam, hogy egy esetleges magyarországi szülésre készülve egyszer már összepakoltam, de a magyar és francia szülésre nem ugyanazt kell vinni, vagyis most átrendeztem a táska tartalmát, hogy az itteni szabályokkal legyen kompatibilis.

Gondolom, érdekel titeket, miben tér el a két lista, úgyhogy gyorsan össze is foglalom: míg a magyar kórházra készülve a listámon szerepeltek olyan tételek is, mint az evőeszköz, bögre, vécépapír, Tena-betét, babapelenka, vagy épp apuka műtősruhája, addig a francia csomagból mindezek hiányoznak. Van helyette kötelezően magunkkal vitt iratköteg (a vércsoport-kártyától kezdve az előző laboreredményeken át az apasági elfogadó nyilatkozatig/házassági anyakönyvi kivonatig), a babának saját ruhákat kell vinni (bár magyar tapasztalatom nincs, de úgy hallottam, hogy nem szeretik a csecsemősök, ha saját holmit visz az ember a gyereknek, mert elkeveredik, és ezért inkább kórháziba öltöztetik). Itt viszont kell: 5 db body, 2 kismellény vagy kardigán, 1 sapka, zokni vagy cipőcske, 5 rugdalódzó és egy hálózsák. Kórház elhagyásához gyerekülés, takaró és sapka.

Anyukának a szüléshez semmi más nem kell, mint a gyerek ruhái egy kistáskában és egy vizes spray, amivel frissítheti magát a szülés közben - de szülés utánra se kell sok holmi: két hálóing vagy pizsama (bár én leginkább a kórháziban voltam minden alkalommal, mert így nem sajnáltam, ha véres lesz is), háziruha, ha az anyuka nem szeretne folyton hálóingben vagy pizsamában lófrálni, papucs, nedves törlő és neszesszer, anyatejes táplálás esetén pedig ajánlják a szoptatós melltartót és a tejfogó párnát. És ennyi. Se pelust, se betétet, se semmi mást nem kell vinni, mert mindent adnak. Jótanácsként még odaírják, hogy vihetsz fényképezőgépet, száraz sampont és szoptatóspárnát.

Úgyhogy most ezek alapján újrarendeztem a táskámat és kiegészítettem még pár dologgal: a leírtakon kívül tettem bele babavizet, mellbimbókrémet, bimbókiemelőt, cumit és cumisüveget is - sose tudni alapon. Ezekhez jó hasznát vettem az eddig őrizgetett, még a legelső kórházi vizitemkor kapott babás termékmintáknak is (egy jó nagy csomagról beszélünk) és azokból is tettem a táskába. Illetve rendeltem magamnak egy új papucsot is, mert a régit Magyarországon hagytam, az itthoni felhozatallal pedig nem voltam elégedett - csak egyet találtam, az is kicsit nagy - a kérdés már csak az, ideér-e a szülésig. Július 30-ára ígérik a kiszállítást, hát meglátjuk.

Végre kész a babasarok!
 

Mire megjöttek a szüleim, pont elkészültünk a festéssel, így rögtön helyére is lehetett tenni a bútorokat. Apukám és a férjem felfúrta az összes függönykarnist, mi pedig lemostuk az ablakokat és feltettük a függönyöket: máris sokkal barátságosabb így a lakás - és nem mellesleg a szomszédban dolgozó munkások se azt nézik reggelenként, hogy hálóingben, nagy hassal jövök ki a konyhába rendezkedni.

Anyukám is rögtön üzembe helyezte magát: miután kiválogattam, melyik babaruhákra lesz szükségem és mindet kimostam, két napig egyfolytában vasalt a döglesztő hőségben - ennek köszönhetően csütörtökre az összes babaruha, takaró és pelenka a helyére került. Előszedtük a bölcsőt és a pelenkázót és ideiglenes jelleggel a hálószobánkba tettük, kialakítva egy kis „babasarkot”. Az első pár hónapban úgyis minden gyerekemet magunk mellett altattam, és ebben most sem teszek kivételt - ennyi idő pedig remélhetőleg elég lesz arra is, hogy a leendő babaszoba elkészüljön - ahol előbb az extra szigetelést fel kell tenni, arra falat kell építeni és azt le is kell festeni. 

Miután megtisztogattam a bútorokat, rögtön tele is pakoltam a pelenkázót a kimosott és kivasalt kis ruhákkal. Annyira furcsa volt belegondolni, hogy ezekbe a pöttöm (tudjátok, milyen aranyosak azok az apró, alig 56-os méretű kisruhák) bodykban meg rugdalózókban két hét múlva már egy igazi testecske fog pihenni... És a legfurcsább, hogy még fogalmad sincs, hogy fog a kis gazdájuk kinézni. Nekem nagyon nehezemre esik arcot párosítani a Babához, ezért alig várom, hogy már a valóságban lássam őt... De a lényeg, hogy végre megnyugodhattam, kész a babasarok, lesz hova hazahozni a legifjabb családtagot. 

És beindult a nagy konyhaépítési projekt
 

Ezzel párhuzamosan kipakoltuk az eddigi rumliszobát (leendő Kornél-szobát) is és átvittük egy másikba a dolgokat, hogy tudjuk szigetelni a falat, a fiúk szobájába pedig összeszerelték a nagyszekrényt és vágtak bele polcokat is. Ezután közös erővel nekiláttunk a konyha csempézésének, ami a végére igazi családi koprodukcióvá alakult. A férjem meg is jegyezte, hogy ez az igazi családi társasjáték, ami összehozza az embereket. Először szokás szerint mind a négyen egyszerre beszéltünk (mint valami amerikai filmben) és mindenki ragaszkodott a saját elképzeléséhez, aminek hangot is adott. Végül sikerült sorba rendezni és kiosztani a feladatokat - igaz, én leginkább csak a fotózásban és a brain-stormingban jeleskedtem, minden mást a többiek csináltak. A végeredményre két napig kellett várni, de megérte, mert nagyon szép lett és mindenki keze munkája benne van. 

Másnapra maradt a konyhaszekrények összerakása, felfúrása a falra, a munkalap beszerzése, harmadnapra pedig a méretre szabás, összeillesztés, mosogató és sütőlap-beszerelés. Én itt is csak asszisztálni tudtam, úgyhogy délután a nagy hőségben inkább lepihentem a szomszéd szobában és a dekopír-fűrész meg a fúró monoton hangjára majdnem el is aludtam. Persze nem is a való élet volna, ha minden zökkenőmentesen, hiba nélkül zajlik, például nem reped meg a fal, vagy sikerül normális méretre vágni a csap és mosogató nyílását, esetleg van akkora munkalap, amire szükségünk van és nem csak 10 centivel rövidebb... Nem kevés idegfeszültséget spóroltunk volna meg mindannyian. És bár közel se lett minden tökéletes, de így is mérhetetlenül hálásak vagyunk a szüleimnek, hogy rászánták az idejüket és az energiájukat, hogy segítsenek, mert nélkülük fogalmam sincs, hol tartanánk most. Egyben vicces is volt, hogy gyerekek nélkül, négyesben csináltuk velük a lakást - tisztára olyan érzésem volt, mintha friss házasok lennénk a férjemmel, és most rendezkednénk be, miközben jön az első gyerek, a szüleim pedig gardíroznak minket „fiatalokat”.

Másnap reggel hatkor keltünk, hogy elbúcsúztassuk az utazókat. A férjem még elrohant a pékségbe anyámnak friss croissant-ért, aztán elindultak. Mi, itt maradók bávatagon tévelyegtünk a lakásban, nem tudtuk mihez kezdjünk magunkkal. Aztán 9 körül éreztem, hogy kávé ide vagy oda, baromira nem vagyok még magamnál, túl keveset aludtam, úgyhogy besötétítettem és visszafeküdtem, hogy aztán félálomban hánykolódjak egy-két órát. Arra ébredtem, hogy folyik rólam az izzadtság, olyan meleg van. Egész nap hőség volt, leeresztett redőnyök mögött próbáltunk pakolni a férjemmel, bár erőt egyikünk se nagyon érzett magában.

Az viszont nagyon jó volt, hogy végre kettesben vagyunk… A férjem főzött ebédet, közben beszélgettünk, tervezgettünk… Ahogy színváltószeműlány írta nemrég, ez a mi „randi-hetünk” - annyi különbséggel, hogy randi helyett mi pakolós hetet tartunk, és nem tudjuk előre, egy várva-várt látogató érkezése nem rövidíti-e le az egészet… Mindketten egyetértünk benne, hogy egyszerre szeretnénk is már, ha itt lenne velünk a Baba, meg azt is, hogy adjon még nekünk pár napot, ami alatt élvezhetjük a kettesben létet és tovább haladhatunk a dolgainkkal.

Az orvos szerint még bőven van időm
 

A csütörtöki utolsó kórházi viziten (vicces, mert ezen kívül összesen egy volt face-to-face még a negyedik hónapban, a többi ugyebár mind telefonos volt) nem biztattak sok jóval a szülés dátumát illetően. Egy fiatal doktornő vizsgált, és mivel tanulókórházba járok, volt vele egy gyakornok is. Miután átnézte a legfrissebb laboreredményeimet és mindent jónak talált, kikérdezett róla, hogy vagyok, majd lemázsált (76,4 kg voltam a kórházi mérlegen - nem is értem, hogy lehet ez), aztán a vizsgálóágyra küldött, hogy ott egy centivel lemérje a hasamat (36 cm a szeméremcsonttól a mell alattig), ráhallgasson a baba szívhangjára (ezt elég nehezen találta meg) aztán levegye a streptococcus-mintát és végül megnézze, nyitva van-e már a méhszáj. Ez utóbbit sajnos csak akarta, mert annyira kicsi keze volt és elmondása szerint annyira messze van a méhszájam, hogy nem érte el, így kitapintani se tudta, hol tartunk. Úgyhogy most teljes tudatlanságban vagyok azt illetően, hogy zárt vagy legalább egy-két centit kinyílt-e már, pedig nagyon érdekelt volna.

Azt viszont kerek perec megmondta, hogy itt még nem lesz egy darabig szülés - szerinte augusztus 12-13-a lesz a reális dátum. Ezen egy kissé meglepődtem, mert az eddigi számítások szerint augusztus 8-10 közötti dátumot tartottak reálisnak, és az ultrahang is ezt támasztotta alá, amit el is mondtam neki. Mivel lelkiismeretes volt, kétszer is átszámolta a gyakornokkal az adatok alapján a dátumot, de mindig a 12-e jött ki neki, úgyhogy azt mondta:

„Természetesen sose lehet tudni, lehet, hogy már holnap megérkezik a baba, hiszen benne van már az időben, de az biztos, hogy mi 12-éig nem piszkáljuk. Ha addig se születik meg, akkor 12-én reggel 9-kor jöjjön be és megnézzük, mi a helyzet.”

Ebben maradtunk.

Még ugyanezen a napon elmentünk a férjemmel a háziorvoshoz is Covid-tesztért - volt ugyanis olyan óvatlan, hogy miután beleköhögött egy online meetingbe (a betegség ugyanis még egyikünknél se múlt el teljesen), elpoénkodott vele, hogy biztos covid… hát ezt nem kellett volna, mivel a kollégái is tudták, hogy hetekig külföldön voltunk, és ezért a főnöke a meeting végén tapintatosan felszólította, hogy menjen el teszteltetni és addig a lábát ne tegye be az irodába, amíg negatív eredményt nem tud felmutatni.

Úgyhogy mit volt mit tenni, kértem időpontot és mindkettőnknek felírták a tesztet. Ő még aznap el is ment a helyi laborba teszteltetni (elmondása szerint drive-in rendszerben, kocsival mentek a legtöbben, ő volt egyedül gyalog, de őt is beállították az autósok közé) és szombatra megvolt az eredmény: se most nem beteg, se eddig nem volt az. Abban egyeztünk meg, hogy én csak akkor megyek tesztelni, ha nála találnak valamit, ezek után viszont már nincs rá szükség, úgyhogy a receptem egyelőre félreteszem.

A fiúk jól érzik magukat, nekünk viszont már nagyon hiányoznak
 

A héten többször is beszéltünk a gyerekekkel, akik ugyebár az anyósomnál voltak. Nincs olyan nap, hogy eszünkbe ne jutnának. Szerencsére az otthoniak bőven tudósítanak minden kalandjukról fotókkal és videókkal illusztrálva azokat: hogy a Kicsi darázsba lépett és minden nap „neveli” a nagypapát, hogy a Nagyról kiderült, kivételes zenei tehetséggel van megáldva, hogy minden nap van valami program: vagy a Duna-partra mennek le, vagy a Margitszigetre és persze nem maradhat ki a délutáni fagyizás sem. A Nagy közben három napot az unokatestvéreinél is töltött, ahol igazi jó hangulat és bandázás volt a része: voltak uszodában, játszótéren, parkban és azt is megengedték neki, hogy az unokahúgával sokáig sutyorogjanak és nevetgéljenek fekvés után a sötétben. Úgy tűnik, szuperül töltik az időt, nem győzik mesélni a telefonban, mennyi minden történik velük - ami azért könnyebbé teszi a távollétüket is.

Így viszont van időm kattogni egy újabb dolgon: bár a szüléstől továbbra se tartok, de egyre többször jut eszembe, hogy vajon a Babával minden rendben lesz-e. Megvallom őszintén, hogy félek: a kisördög egyre azt hajtogatja a fejemben, hogy az nem lehet, hogy kétszer is minden rendben ment, két egészséges gyerekem van, és akkora mákom legyen, hogy a harmadikkal se lesz semmi gebasz. Nem mondom, hogy egyfolytában ezen agyalok, de ma is napjában többször eszembe jutott... Főleg, hogy egész nap jöttek a jóslófájások, így a nap nagy részében csak feküdtem. Azért annyira sikerült összeszedni magam, hogy délután elmentünk megnézni azokat a fránya matracokat is, és kiválasztottunk közülük egyet, így az utolsó pipa is rákerült a szülés előtti to-do list-emre... Most már tényleg nincs más hátra, mint megnyugodni és várni a nagy eseményt...

Shadow

Előzmények:



6. hét: A születésnapomon teszteltem pozitívat
Most, muszáj megnéznem! – gondolom, pedig még nem telt el a három perc, de már nem érdekel, úgyhogy dobogó szívvel veszem a kezembe, és emelem a szemem elé.
Tovább>>>

7. hét: A világ legjobb éttermébe vitt a férjem, én meg majdnem az ételre hánytam
Amikor kihozták a desszertet (gyümölcsrizst kértem friss gyümölcssalátával), azt hittem, hogy mindjárt ráokádok a tányérra.
Tovább>>>

8. hét: Jól rámijesztettek az ultrahangon
Megijesztett a szonográfus, amikor a vizsgálat végén azt mondta:  "Látok itt még egy kis sárgatest-aktivitást, van itt egy második petesejt..."
Tovább>>>

9. hét: Miért csak 36-os kismamanadrágot árulnak?
Tapasztalataim alapján a kismamák nagy többsége NEM 34-36-os méret, és főleg nem a terhessége előrehaladtával. Ennek ellenére tényleg egyetlen nagyobb méretet sem találtam.
Tovább>>>

10. hét: Beparáztattak az ultrahangon
„Most már úgy vagyok vele, hogy mindegy, fiú-e vagy lány, csak egészséges legyen!”
Tovább>>>

11. hét: Hívták a szülésznőt, megjelent egy nagydarab férfi
Ami (nekem) eleinte furcsa volt, hogy Franciaországban a szülésznők sokszor férfiak.
Tovább>>>

12. hét: Elütötték a járdán a terhes kismamát
Szánkózás, utcai baleset és orvosi vizsgálatok a 12. héten. A járdán jött belém a rolleres.
Tovább>>>

13. hét: Beszólt a doktornő a súlyom miatt
„Látom, a Madame nem fukarkodott jól tartani magát” - mondta a doktornő, pedig csak három kilót híztam...
Tovább>>>

14. hét: Hiba volt terhesen a másik gyerekemet cipelni
Megfogadtam, hogy többet ilyet nem teszek, mert eléggé ijesztő volt ez az egész.
Tovább>>>

15. hét: Terhes vagy? Hát harmadszorra is elköveted ugyanazt a hibát?
A főnököm egy roppant vicces fickó és az első reakciója ez volt a hírre:  „Nahát, az első két alkalomból nem tanultál, harmadszorra is elköveted ugyanazt a hibát?”
Tovább>>>

16. hét: Naná, hogy a nyaralás alatt lett beteg a gyerek!
A repülés és a hotelbe jutás szerencsére már simán zajlott, majd jött a második – nem várt – fordulat: a Nagy éjszaka belázasodott.
Tovább>>>

17. hét: Nem fogadhatsz orvost a szüléshez, de hálapénz sincs
Kórházat lehet választani, és ott ahhoz kerülsz, aki épp ott van. Így aztán rögtön kiküszöbölődik a kell-e hálapénz és fogadjak-e szülésznőt/orvost kérdéskör is.
Tovább>>>

18. hét: Gáz, hogy terhesen nincs kedvem a szexhez?
Még mindig semmi kedvem a dologhoz - az a filmekben látott „a terhes nő majd lekaparja a falat” érzés egyáltalán nincs meg bennem.
Tovább>>>

19. hét: Karantén: nem tudom, hogy fogjuk tudni kibírni
Terhesen, két kisgyerekkel, Franciaországban. Még csak néhány napja tart a karantén, fogalmam nincs, hogy fogjuk kibírni.
Tovább>>>

20. hét: Összezárva a család: azt hittem, állandóan veszekedni fogunk...
Meg is beszéltük a férjemmel egyik este, hogy mindketten azt hittük, rengeteget fogunk veszekedni, ehhez képest meg még az átlagosnál is kevesebb köztünk a vita.
Tovább>>>

21. hét: Nem kell tovább titkolni, hogy terhes vagyok
Fiúk, tudjátok, hogy miért voltunk ma a kórházban? Anyát megvizsgálta a doktor néni, mert egy kicsit nagy a hasa mostanában. Biztos észrevettétek ti is.
Tovább>>>

22. hét: Csendet akarok! Halálra kínoz a migrén!
Amikor érzem, hogy már megint éles fájdalom hasít a fejembe, és kezdődik elölről, legszívesebben üvöltenék.
Tovább>>>

23. hét: Anya, nagyon hiányzik a papa és a nagyi, elegem van a vírusból!
Próbáltuk vigasztalni szegénykémet, és kábé századszorra mondtuk el neki, hogy a vírus miatt most sajnos akkor se tudnánk meglátogatni őket, ha épp otthon lennénk.
Tovább>>>

24. hét: Cicát szült a fiam, és meg is szoptatta
Annyira édes volt, ahogy a kis pólóját felhúzta, és a plüsst a melléhez nyomta, aztán a cica helyett hörpintett egy nagyot, hogy meg lehetett volna zabálni!
Tovább>>>

25. hét: A férjem helyett a szoptatóspárnát ölelem
Esténként a szoptatóspárnát fogom átölelni a férjem helyett, ő legalább nem panaszkodik a melegre - igaz, ez utóbbit a család minden tagja magának akarná.
Tovább>>>

26. hét: Kismama karanténban: 54 nap alatt 6 órát voltam lakáson kívül
Nem lenne rossz, ha feloldanák a kijárási tilalmat... 54. napja, hogy folyamatosan a lakásban ülök és ezalatt az 54 nap alatt nettó hat órát voltam a lakáson kívül.
Tovább>>>

27. hét: 11 kilót híztam, és még van három hónap a terhességből
Még 12-13 hét van hátra, a terheskörlevél szerint pedig innentől minden héten számíthatok hízásra. De akkor mennyi lesz a vége?!
Tovább>>>

28. hét: Két gyerekkel, terhesen költözünk
Most már nincs más hátra, mint nekilátni a költözésnek - amire van még jó két hetünk. Drukkoljatok, hogy addig mindent áthordjunk!
Tovább>>>

29. hét: Veszélyezteti a gyerekét, aki használt gyerekülést vesz?
Csak a marketingszöveg miatt mondják a kereskedők, építve arra, hogy nincs olyan szülő, aki egy elöregedett műanyaggal veszélyeztetné a gyereke életét.
Tovább>>>

30. hét: Két gyerekkel terhesen költözni? Soha többé!
A férjem hulla fáradt volt a sok pakolástól, nekem meg szétment a fejem, annyira fájt. Azt hittem, elsírom magam, ahogy körülnéztem a lakásban - mintha bomba robbant volna.
Tovább>>>

31. hét: Bébiszittert kaptam anyák napjára
A közeli játszótéren sikerült összefutni a leendő, magyar bébiszitterünkkel. kisgyerekgondozó végzettsége van, otthon évekig bölcsis néni volt.
Tovább>>>

32. hét: Nincs időm felkészülni a baba érkezésére
Nem mondom, hogy a hátralévő időben egész nap csak a pocakomat simogatnám a kanapén elterülve, de a mostaninál azért több nyugalmat, csendet és pihenést szeretnék.
Tovább>>>

33. hét: Gyerek az étteremben: a tiéd hogy viselkedik?
Ez a gyerekkel étterembe járni dolog nekem mindig egy óriási mumus, főleg, mióta elmúltak kétévesek, és/vagy ha ketten vannak velünk.
Tovább>>>

34. hét: Úgy nézek ki, mintha dinnyét loptam volna
Ahogy jártam-keltem a városban, egyre több ember jegyezte meg, mekkora nagy. Na ja, nekem mondod?!
Tovább>>>

35. hét: Megvan a baba neve, csak anyukámnak nem tetszik
A név egyébként eddig mindenkinek nagyon tetszik egyetlen embert leszámítva: anyukámat...
Tovább>>>

36. hét: Egy hónappal a szülés előtt már késő epidurált kérni?
A rendszer kint az, hogy külön szerződésben, külön honoráriumért látnak el a kórház altatóorvosai az általuk csak péridurale-nak hívott fájdalomcsillapítóval.
Tovább>>>

37. hét: Egy hónapig nem látom a kisfiaimat
Tudom, hogy ez soknak tűnik, nekem is az, mert még sosem voltam ennyi ideig távol tőlünk (a maximum eddig három hét volt).
Tovább>>>