36. hét
Kornél felült. Nyolc hónaposan és egy hetesen. Persze én megint lemaradtam róla (nyilván, hisz azért ülök itthon vele, hogy le ne maradjak egyetlen fontos pillanatról se), mert épp mosogattam. Az apja látta meg, aki a kertből jött be, hogy a járóka közepén csücsül - de a feltápászkodást ő sem látta, csak a végeredményt.
A járóka amúgy egyszerre ellenség és barát is neki: egyrészt folyton kiszervezi belőle a játékokat a rácsok köré egy pont akkora sugarú körben, hogy ő már ne érje el őket és emiatt nyüszítve kérjen segítséget. Másrészt viszont sokszor azért kezd elkeseredett sírásba, mert beteszem őt, mikor épp olyan munkába fogok, ami mellett nem tudnék rá figyelni - ezt ő úgy éli meg, hogy direkt eltávolítottam valami izgis dologtól, amit én csinálhatok, de ő nem. Továbbra is nagy kedvenc a porszívó - ha bekapcsolom, és ő épp nem a járókában van, úgy ugrik rá, mint egy mérges oroszlán, és érzésem szerint meg akarja harapni - ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy lefetyeli egy kicsit a tetejét.
Egyéb újdonság, hogy a múlt heti bal alsó egyes foga mellett egy bő héttel később megjelent a második fog is - mely a bátyjaival ellentétben nem a jobb alsó egyes lett, hanem a bal kettes. Irtó cukin tud velük vigyorogni. Lelkesen rágja az eleinte nagyon-nem-kedvenc, de mára megszeretett kölesgolyót a két fogkezdeménnyel. Bár több fognak egyelőre nyoma sincs, de mivel egész nap a szájában turkál, én hamarosan újabbakat is várok.
Mégis be kellett iktatni egy-két látogatást
Családi fronton nem túl sok újdonság van. Végre végeztünk a kerítésfestéssel - jó melós volt, mert egyrészt baromi hosszú a kerítés, másrészt háromféle festékkel festettünk - csak hogy ne legyen unalmas a dolog - a fát lazúrral, a rudakat zománccal, a lábazatot pedig betonfestékkel. Jópár napig eltartott! A Kicsi nem nagyon díjazta, hogy egész nap csak figyelhet minket a babakocsiból (pedig igyekeztem csak az alvás + az utána következő kómázóidejében festeni, a többi időben pedig vele foglalkozni), úgyhogy vettem neki a közeli áruházban egy esőruhát, amiben már nyugodtan le mertem tenni a - sok eső miatt - viszonylag sáros földre, hogy kússzon-másszon. Nagyon élvezte! Tettem ki neki pokrócot is, de arról egy perc után lemászott és inkább a kertben kavirnyolt. Alaposan megnézegette a füveket, a kavicsokat hosszasan válogatta (néhányat a szájába is betett), a virágokat megsimogatta, a sárba beletapicskolt a kezével - egyszóval világi jó élete volt.
Csütörtökön délután, mikor elkezdett pötyögni az eső, felfüggesztettük a festést és inkább elmentünk meglátogatni a nagymamámat. Tudom, hogy azt mondtam, hogy senkivel nem találkozunk, de bántott volna a lelkiismeret, ha nem megyünk el hozzá Kornéllal. Alig negyvenöt percre lakik ugyanis és hát 88 éves… Sose tudni, mi történik vele, míg nyáron ismét haza tudunk jönni, és még sosem látta a legkisebb dédunokáját élőben. Úgyhogy átugrottunk hozzá egy villámlátogatásra. Nagynénémmel vártak már minket minden földi jóval: engem meggyes-mákos rétessel, a férjemet piskótatekerccsel, Kornélt pedig foszlós kakaós kaláccsal.
A Kicsi nagyon élvezte a vendégséget, sokat volt a dédi kezében, akivel az első 10 percnyi, tátott szájú csodálkozás után (szerintem a szemüvege nyűgözte le ennyire) rögtön jóbarátok lettek. Hazafelé szerencsére nem aludt el a kocsiban, pedig láthatóan lefárasztotta a vendégeskedés, úgyhogy miután itthon megette a vacsoráját és gyorsan lefürdött, már ment is az ágyába. Nagyon jól aludt: hét után tettük le és reggel hétig húzta a lóbőrt.
Szombaton késő délelőtt aztán húgom és a szüleim lejöttek megnézni, mire jutottunk az egész heti munkával. Persze volt még bőven tennivaló, úgyhogy apukám bevetette magát a kertrendezésbe, és a férjemmel az utolsó utáni pillanatig dolgoztak még (tudjátok milyen az, amikor már mindenki haptákban áll, hogy induljunk, ők meg még „már csak öt perc!” címszóval még javában ásnak munkaruhában). Végül fél öt felé zártuk le a házat és indultunk el.
Ahogy megérkeztünk a szüleimhez és behordtuk a két kocsinyi cuccot, megint minden úgy nézett ki, mintha bomba robbant volna. Nem volt erőm elpakolni, miután a Balcsin az elmúlt órákban mást se csináltam, mint csomagoltam, úgyhogy miután megérkezett az öcsém is, inkább nekiálltunk az ünnepi vacsorának és tortának (a család egyik tagjának névnapja volt). Kornél ezt is nagyon élvezte: tetszett neki az új környezet és hogy itt is engedtem mászkálni mindenfelé, ő pedig lelkesen ment is felfedezni és megpiszkálni mindent, ami térdmagasság alatt volt.
Az alvásai viszont elromlottak, mióta a Balatonról feljöttünk Pestre…. sok neki itt a fény, az ingerek, a sok új arc a családban. Éjszaka is nyugtalan, folyton elmászkál az ágyában és többször sírva ébred. Így aztán én sem vagyok túl kipihent…
Vasárnap elmentünk a fiúkért a „kutyusos nagymamához” alias anyósomhoz, aki az elmúlt héten a nagypapával közösen pesztrálta őket. A Nagy már a náluk töltött harmadik napon azt mondta nekem a telefonban:
„Anya, nagyon hiányzol! Mikor jössz értünk?”
- pedig előtte hónapokon át minden nap elmondták, hogy ők már ott szeretnének lenni náluk. Szívbemarkoló amúgy, mikor az ember gyereke ilyet mond a telefonba - az anyai énem legszívesebben eldobott volna kapát-kaszát (vagy inkább festéket és ecsetet) és repült volna hozzá azonnal. Kicsit olyan ez nekem, mint amikor először hagytam bölcsiben őket. Tudja az ember lánya, hogy jó helyen vannak ott és jól érzik magukat, mégis, amikor búcsúzásnál sírnak meg a kezüket nyújtogatják, legszívesebben felkapná őket az ember és addig futna velük, míg a lába bírja.
Azért természetesen jól érezték magukat - és persze alaposan lefárasztották a férjem szüleit egy hét alatt. Én azért úgy láttam, hogy mind a négyen élvezték az együtt töltött időt. Persze az abszolút sztár most nekik Kornél volt, akit konkrétan már a liftből kilépve kaptak ki a kezemből - az elmúlt nyolc hónapban ugyanis csak felvételről vagy fotón látták és már nagyon várták, hogy magukhoz szoríthassák.
Hétfőtől aztán nyakamba szakadt a régóta halogatott, magyarországi elintézendők hada - még szerencse, hogy anyukámék vigyáztak a kis manókámra otthon, míg én a köröket róttam a városban. A nőgyógyásznál pl. kiderült, hogy (véleménye szerint) a franciák rosszul varrták össze a gátmetszés után a gátamat, és egy kis darabkája a méhnyálkahártyának a végbél felőli szakaszra került, ami endometriotikus tüneteket okoz. Megoldás? Szedjek fogamzásgátlót, hátha az segít, mert műteni ilyet nem lehet. Az is kiderült, hogy a méhszáj is eléggé nyitva van a normál állapothoz képest, mert „nem varrták össze, ahogy itthon szokták”. Hát nem tudom, mit mondjak erre… az orvos fagyasztást javasolt, szerinte az helyrehozza. Brrr, belegondolni is rossz.
A fiúk szerencsére élvezik, hogy most az én szüleimnél lehetnek és a nap jó részét kint töltik a kertben. Egyik délután például, mikor én is otthon voltam, nekiálltak hintázni. Annyira cukik voltak, ahogy hárman egyszerre hintáztak a kerti hintán: egyik a nagyoknak valóban, másik a fészekhintában, a harmadik meg a babáknak való dudálósban - és csak lengett egy ütemre a három testvér. Olyan hihetetlen, mikor ilyenkor rájuk nézek, hogy mindegyiket én szültem!
Kornél itt is előszeretettel tanulmányozza a többszáz négyzetméteres kert füveit, és óriásiakat röhög egy félig leeresztett labdán (amit titokban nyilván meg is nyalt, míg azt hitte, nem figyelek). A fiúk közben bicikliznek, játszanak, építenek - vagy ahogy a Nagy mondta nekem, mikor kérdeztem, mit csinál épp: „Munkázok!” Érdekes, hogy a magyar szókincsük egyszerre fejlődött is, meg romlott is, mióta itt vagyunk.
A szép napoknak most már lassan vége szakad - jövő héten biztos, hogy haza kell mennünk, mert elkezdődött az iskola. A kérdés már csak az, hogy melyik nap induljunk el.
Shadow
A babanapló előző részeit itt olvashatod:
Négyesben szoptattuk a gyereket negyven percen át
Felborult a babakocsi a boltban, de senki nem segítettRettegek, hogy meghal a kisfiam
Nem fér bele a fejés az életünkbe
Gyulladt mellből fejni maga a pokol
Megint begyulladt a mellem - álljak le a fejéssel?
Lefejelte a fiam a 10 éves kisöccsét
Csomókban hullik a hajam
Ha még egyszer meghallom, hogy Pokémon...
Anya hiába beteg, nincs ideje pihenni
Covid-pozitív volt a karácsony előtt nálunk járt barátnőm
Senki más nem tudja elaltatni a gyereket, csak én
Anyuka, ne rohangáljon a gyerek ágyához minden nyekkenésre!
Idegösszeroppanást kaptam: az eladó mégsem akarja eladni a lefoglalózott házat
A gyerek a saját szobájában sírt, én az enyémben
Sokkot kapott a kisfiam a vérvételen
Valaki szabadítson meg a gyerekeimtől egy hétvégére!
Rohantam, hogy beoltsák a kisfiamat
Mindenkit lefáraszt a hisztijével a fiam
Kornél folyton lehányja a szőnyeget
Én örülnék neki, ha az öcsi meghalna
Balul sikerült a névnap
Beleőrülök, hogy megint be vagyunk zárva egy hónapra
Fél kezemmel a babát tartva próbálom tanítani a gyerekeimet
Három kisgyerekkel indultunk haza Franciaországból
Anyának kullancsa van, lehet, hogy meg is hal tőle, haha
