Nem tudom, ki tapasztalta már, de mintha szinte mindenkivel történne egy éles váltás, mikor a legkisebb is tizenkét éves lesz.
Mintha kidugnád a fejed a víz alól, ahová tizenkét éve (több gyerek esetén akár hosszabb idő óta…) lemerültél.
Körbenézel: nahát!
Azt már itt sokan megírták, hogy a gyerek egyik pillanatról a másikra változhat meg. Férfiméretű lába lesz, mély hangja, elkezd melltartót hordani meg erősen sminkelni, billeg a tükör előtt, hirtelen más kezdi érdekelni, sportolni kezd nagyon, vagy épp nagyon abbahagyja, vihartempóban önállósodik, tavaly még a sarki buszmegállóig nem ment el egyedül, most meg két cimbivel indulna a Deákra, csak vidd ki a metrómegállóig.
De most nem is ez a téma, ezt ugye kiveséztük párszor, hanem ami veled történik.
Te jó ég, ennyit változott a város? emlékszem, amikor rá se ismertem teljes utcákra, amiket valahogy hat-nyolc évig is elkerültem.
Elröhögöd magad, amikor önkéntelenül az ovi felé kanyarodnál: jajistenem, hát most töltöttük a felvételi lapot a hatosztályosba! Hány évig rohantál, hogy ne a tiéd legyen az utolsó, aki a dadus szemrehányó tekintete alatt ücsörög, mert te már megint késtél. Hány évig loholtál a napközi elé is, aztán egy nap valahogy sehogyse tudtad megoldani, apja se, nagyanyja se, és a következő héten magabiztosan közölte, hogy nem olyan nagy szám ez, jön ő egyedül. (aztán rémülten hívod, mert elfelejtette mondani, hogy suli után elindult a haverokkal az ázsiai kisbolt felé mindenféle Tiltott Édességet venni). Te pedig gyorsan megszokod, hogy nem loholsz, önfeledten válogatod a hiperben a bugyikat, ottfelejted magad a könyvfesztiválon (évek óta készültél menni, hol Covid volt, hol kisgyerekes évek…), kávézóba ülsz be kolléganővel vagy rég nem látott barátnővel.
Veszel pár ruhadarabot, illegeted magad a tükör előtt, nem is olyan rossz! (Vagy vadul diétázni és edzeni kezdesz, és sürgősen keresel egy értelmes fodrászt…) Moziba mész! Néha a gyerekkel is, mert döbbenten fedezed fel, hogy már nem a rajzfilmek érdeklik.
Ha még együtt a család, néha döbbenet, mit okoz, ha hirtelen megáll vagy lelassul a mókuskerék. Kilátsz a szülői értekezletek, farsangi jelmezek, legópakolás, vacsorakészítés és számlafizetés végtelen folyamából, és ránézel a másikra:
ez meg ki?
Mert van, aki csak társa évek alatt megszokott rutinjait látja, vagy emlékezetében a tíz évvel ezelőtti arca van, hiszen arra még jól ránézett. Most megint jól ránézel, és néha meglepődsz.
Nem azt olvassa már, nem olyan filmeket nézne, a haját is másként hordja, unott arccal veszi tudomásul, aminek úgy örült korábban, vagy éppenhogy valahogy izgalmasan más lett megint, amióta nincs minden percetek beosztva valamilyen munkaügyi vagy szülői szerepre. Felfedezitek egymást újra, vagy inkább „elfejlődtök” és távolodtok, csak a maradék rutin tart össze, és kigurulnak a szekér kerekei, ha már nincs elég közös szülői feladat?
Előkerülnek rég dédelgetett karrierálmok. Hurrá, van hétvégén egy egész fél nap, amit valami tanfolyamon lehet tölteni! Éjjel alszanak végre, lehet online is tanulni! Nem kell menni a napközibe valaki elé, edzésre is elmegy ő maga, szevasz, részmunkaidő, helló előléptetés! Vagy épp szakma-és állásváltoztatás. Van, aki vállalkozási álmokat dédelget, és vadul keresi a befektetőt meg az alkalmazandó jogszabályokat, most, hogy már nem kell farsangi jelmezt varrni, és a Mikulás-ünnepség sütikészítése meg hasonlók is elmaradtak.
A hobbikra-barátokra is több idő marad: van, aki német-vagy énekórára jár, kajakozni a középiskolai cimborákkal (már aki maradt), asztalosságot tanul, vagy hegedülni kezd negyvenöt évesen… Vagy akár felfedezi magában a spiritualitást: jógázni és meditálni tanul, elvonul és filozófiai irányzatokba ássa magát, esetleg vallási közösséghez csatlakozik, amit maga se hitt volna el magáról tizenöt éve még.
Vadabb forgatókönyvek is befigyelhetnek. Ottfelejti magát az ember fia vagy lánya valami céges vacsorán, csapatépítőn, osztálytalálkozón, kiállításmegnyitón, bográcsozáson, filmklubon…és mire észbekap, már egy drámai brazil szappanopera kellős közepén találja magát, főszereplőként (!) lángoló érzelmekkel, titkos üzenetekkel, lopott kávéházi randikkal meg az egész hóbelevanccal, aminek vagy könnyes beismerés vagy csattanós lebukás a vége (tán sose bukna le, ha letörülné azt a jóllakott vigyort a képéről, ne menne el otthonról feltűnően kirittyentve, vagy ne találna otthon hirtelen mindenben hibát…), dráma, veszekedés, válás vagy lassú, óvatos újraépítkezés, ha a romok alatt van még elég építőanyag, amivel mégis érdemes valamit kezdeni.
Persze szelídebb módon is le lehet vezetni a hirtelen megtalált energiát és mással tölteni a felszabadult időt. Sokaknál a nagyobb utazások vagy a nagy lakásfelújítások korszaka ez, esetleg sportolni kezdenek, kertet építenek, paradicsomot termelnek. Sajnos az is létező forgatókönyv, hogy pont eddigre merülnek ki az erőtartalékok, jön a kiégés, a középkorúak betegségei, a lefáradás, a lelki bajok, amikor már a muszáj nem tart a mókuskerékben, a lelkesedés meg elillant útközben valahol.
Ti mit kezdtetek magatokkal, mit kezdett veletek az élet, amikor a gyerek 12 éves lett?
Vakmacska
