33. hét

Nem mindig jó, ha több ország rendszerét is ismered
 

Ennyi, vége, letelt. Mármint a betegszabadságom. Bár a pulzusom ugyanúgy magas, főleg ha állok, vagy megyek, de a kórházban nem láttak semmi kizáró okot, hogy visszatérjek a munka világába. Ami így szorgalmi időszak vége előtt, két kisgyerekkel itthon, hamarosan a karácsonyi munkahelyi hajtással mindkettőnk oldalán egyáltalán nem villanyoz fel. 

Mondhatnám, visszanyal a fagyi.  Megérdemlem? Megérdemlem részben, hisz én voltam mindig az, aki azt mondta, hogyha bírja az ember, miért is ne dolgozhatna akár szülésig. Fiamnál 37 hét plusz pár nap, lányomnál 36. héten jött el ez az időpont, egy héttel később mindkét esetben babáztam. Viszont se fiatalabb nem lettem, se fittebb, ez a terhesség visel meg a legjobban. És most itt állok 41 évesen, sokadik terhességgel a hátam mögött, és rá kellett jönnöm, az egészség mily sokat ér. Be kell valljam, hogy ez itt és most nehéz. Fizikailag is, meg mentálisan is. 

Nem segít emberen az angol rendszer sem, mint ahogyan már korábban írtam, ha nem haldokolsz, akkor nagyjából az a mentalitás, hogy menj dolgozni. Nem lóg még félig kinn a gyerek? Akkor vajúdni se gyere be addig, míg kétperces fájásaid nincsenek.

Nem vagyok az a típus, aki lódítana, már ettől a két héttől is kényelmetlenül éreztem magam, pedig tudom, hogy rám fért, tudom, hogy nem kéne ilyen gondolatomnak lennem. 

Adok most egy hetet magamnak, megnézem, mit bírok, és mit nem. Nem akarom elkezdeni a szülési szabadságot, bár megtehetném. Nem akarom, ha fizikailag nem bírom, akkor igenis úgy vagyok vele, írjon ki az orvos, ne a szülésit kezdjem már. Ez, ami kérdéses itt, nem számít a korábbi négy vetélés, a méhen kívüli terhesség, vagy hogy hány terhességem volt. Nem számít, hogy veszélyeztetett vagyok. A veszélyeztetettség itt semmit nem jelent szinte, mondhatnám úgy állnak hozzá, mint a 12. hét előtti vetéléshez. Természetes szelekció. 

Aztán lehet, én érzem csak így, vagy lehet, a statisztika ezt mutatja, hogy hát így is működnek a dolgok. Nesze neked, evidencia alapú orvoslás. Itt kegyelmet ne várj. Most nem szúr a szíved? Hát akkor végül is nincs akadálya a munkának, nem indokolt a további táppénz. Szerintük normális a 120-as pulzus állva. Azért minden nap mérjek ám vérnyomást.

Tudok dolgozni? Hát éppen tudogatok, bár rengetegszer kell felállnom, nyomja a gyerek felfele a szerveket, meg az agyam sem fog annyira. Nem bírom? Részmunkaidő akkor a következő három hétre, olyan fizuval. Vagy szabadság. Vagy kezdjem a szülésit. Könnyített munka, ahogy a munka törvénykönyvében van? Ugyan már. 

Régi munkahelyen a munkaidőbe beleszámított a terhességgel kapcsolatos időpont. Most külön betegszabadságként ki kell vennem. Őszinte leszek, amennyire azt mondtam az elején, hogy túl szép ez, hogy igaz legyen, hááát. Az volt túl szép, és talán igaz se. Most már nem álmaim munkahelye. Eszemben fogom tartani ezt a pár hónapot, mikor majd visszajövök. Mert visszajövök, de észnél leszek. 

Egyelőre a terv a következő: megnézem ezt a hetet, bár részben könnyed lesz egy háromnapos konferencia miatt. Ha nem vagyok jól, akkor orvos, és a 36. hétig megint betegszabadság. Ha kiír. Ha nem ír ki, akkor szabadságot veszek ki, szintén a 36. hétig. A 36. héttől pedig kezdem a szülési szabadságot. A fejemben a folyamatábra már kész. Hm, mit is mondtam múltkor arról, hogy nem akarom túlkombinálni? Főnökömmel beszéltem, hát terhesség ide, kényelmetlenség oda, ha nem tudok 100%-on teljesíteni, akkor lehet kb. a fentiekből választanom. Ez már nekem, mint közismerten munkamániásnak is sok. 

Meg kell valljam, nem feltétlen örültem volna, ha már az első pozitív terhességi teszt után pihenőre küldenek, mint ahogy Magyarországon tették volna velem valószínűleg. Kénytelen vagyok azonban úgy gondolni, hogy itt erősen a ló túloldala dominál. Az ember, az érzelmei, a félelmei meg valahol elvesznek a nagy „lazaságban”. 

Kicsi-nagy lányunk
 

A múlt heti, 32. heti ultrahangon 34-35 hetesnek mérték a lányunk haskörfogat alapján. A fejkörméret 32 hetesnek felel meg, súly 2450 g. Ja, ha eddig nem mondtam volna, mindig a betöltött hetek alapján írom a naplót. Persze megfogalmaztam a félelmem, hogy úgy érzem, nem fogjuk a 38. hétig vinni, de a kórházban ezen nem aggódtak. A 36. betöltött héten lesz újabb ultrahang.  

 A név még mindig kérdés, mármint van egy olyan érzésem, hogy hiába van fix nevünk, de majd ott dől el, mikor megszületik, hogy illik-e rá. 42 nap van alapból eldönteni, és beregisztrálni. Már ha be tudjuk: apropó regisztráció (ügyintézés, tűnés a fejemből), a magyar rendszer most áll. Babát anyakönyveztetni nem lehet, időpont nem foglalható.

Férjem nélkül nem menne
 

Ebben a terhességben férjem is maximálisan kiveszi az itthoni dolgokból a részét.  Persze van olyan helyzet, mikor az én vállamon van több, ilyen volt a múlt hét is, de az már a múlté. 

Már én szégyellem néha magam, mikor bejön szünetre és kipakolja a mosogatógépet, bepakolja a mosógépet, vagy este vacsorát főz. Ő tipikusan ugye az az apukának való típus, főz, mosogat, pakol, kárpitot tisztít, mondhatni kenyérre lehet kenni (amit persze ő dagaszt), tényleg szerencsés vagyok vele, de mikor határozott, akkor nem kicsit az. Márpedig mikor dönteni kell, akkor az. 

Be kell valljam tényleg ő a következetesebb a gyerekekkel, hogy is mondjam, ami velem kapcsolatban működik, az a gyerekekkel is: ha kezébe veszi az irányítást, akkor kezeket felrakom, ő a főnök.

Nem véletlen nem volt ellenvetésem, mikor kivettük a gyereket az iskolából. Extra teher itthon a vállamon persze, legalábbis a betegszabadság ideje alatt. Mondhatnám egy kanál vízben meg tudtam volna fojtani. Miért komplikálja nekem itt az amúgy sem egyszerű életet? Engem akart védeni, mint krónikus problémákkal küszködőt a covidtól. Cserébe ugye majd január környékén ismét be kell íratnunk valahova gyereket, lehet, máshova veszik csak fel. De halleluja, én élek. Ilyenkor puffogok magamban kicsit, aztán rendszeresen kiderül, hogy neki volt mégis igaza. 

Sulis időpontjaim alatt vele vannak a gyerekek, ilyenkor ő többnyire nem, vagy félgőzzel dolgozik, azt később pótolja be. Szerencsére eddig szép eredményeim vannak, a zárthelyik mind 95% felettiek lettek. Sokat köszönhetek neki, főleg a kidolgozós kérdésekben néztük át közösen, hogy van-e olyan téma, ami nekem esetleg nem jutott eszembe az adott területről, de neki igen. Imádom, hogy olyan dolgokra is rávilágít, amire én nem is gondoltam hirtelen, pedig, ha kicsit mélyebben átgondolom igazán eszembe juthatott volna. Ilyen volt az informatikaoktatás esetén az egyik nagy pozitívum, hogy ezzel lehetősége van a diáknak kiemelkednie szegénysorból. Pedig pont a saját életem jó példa erre. Na, többek közt erre is mondom, egymás keze alá dolgozunk.

Több tárgyból is van megajánlott jegyem zárthelyikből, ráadásul olyan tárgyak, amikből így vizsga sem lesz. Ezt jórészt neki is köszönhetem, szó nélkül veszi át ZH íráskor a csipet csapat felügyeletét. Másképp nem is menne. Az expat lét megtanítja sok mindenre az embert. Láttam már párokat szétmenni és együtt maradni. Minket megerősített, hogy egymásra számíthatunk, úgy érzem. Még akkor is, ha néha nagyon nehéz. 

Anya, apa sosem elég a fiunknak
 

Ma le kellett ülni a nagyobbal beszélni. A hétvégén már kicsit túltolta, hogy mit és mennyit figyeljünk rá. Mert csak annyi és akkor jó, amikor ő igényli. Ha éppen akkor mondjuk épp a lányunkkal játszom, vagy pelust cserélek, vagy csak szimplán a mosogatógépbe pakolok, az már nem felel meg. El lehet képzelni, hogy úgy pakolom a mosogatógépet, hogy a fejem 90 fokban kifacsarodva, mert nézzem, ahogy ő játszik. De nem ám csak úgy fél szemmel, neeeem. Folyamatosan nézi, nézem-e. Miközben előtte fél órát ott ültem vele, és csak azt néztem, miben leli örömét, sőt tanította nekem.

Minden mindig azonnal kell, víz, almalé, szendvics. Egy ideig elég volt annyit mondanom mindjárt, mostanában viszont megelégelte, és lazán állít be egy kétperces időzítőt Alexán, hogy időben megkapja, amit akar.  A mindjárt az két perc… Ha lejár, akkor pedig szól, anya, azt mondtad, mindjárt. 

Félek, a legkisebb érkezése megint meg fogja borítani, és megint vele leszek itthon szülési szabadságon, nem a kismanóval. Mana teljesen szófogadó, ő mindig megy és csinálja, amit kérünk, bár néha ő is tud azért türelmetlen lenni. Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak hozd a cipőt, kimegyünk kertbe, vagy fürdés. Ha elsőre van is minimális nem akarom, másodjára már mondja: oké anya, oké apa, gyere, és fogja a kezünk és megyünk. Nem várunk el nagyobb dolgokat a nagytól sem, kivétel talán a házi feladat. Teljesen más a két gyerek, és be kell valljam, a lányunkkal jobban megvan az összhang. Ez pedig zavar, mert nem akarom, hogy a fiunk azt érezze, hogy nem szeretjük, mert ez egyáltalán nem igaz. Sőt, rengeteg dolgot megkap, és imádjuk, de vele nem lehet bújni, már az is  nagy eredmény, hogy azt elértük, hogy a  nap egy hatalmas öleléssel kezdődik reggel, és azzal fejeződik be este. 

Viszont mióta itthon vannak mindketten, és biza hiába volt betegszabadság a részemről, akkor is minél több időt töltöttem vele, egyszerűen azt érzem, sosem elég a fiamnak  az az idő, amit vele töltök. Tipikusan a kisujjad nyújtod, a karod kellene. Megint 90%-ban igényli a figyelmünket, mind az energiánkat. Az itthonlétünkkel nemhogy javult volna a helyzet, hogy megkapja a figyelmet, amit szeretne, de követeli, minél többet, minél jobban, úgy és akkor, amikor neki szüksége van rá. Ha véletlen más csinálnánk, akkor meg megy a morc, ha házi feladatra próbáljuk rávenni, vagy alvásra, akkor meg szerinte bántjuk. Mert nem csinálhatja azt, amit szeretne. Azt mondja, bántasz úgy. Szerinte bántjuk úgy, ha pl. valamihez kötjük, hogy pl. a kedvenc számítógépes játékával játszhasson. Pl., hogy házit csináljon, vagy hogy ne nyaggassa a húgát, és akkor utána játszhat az autószimulátorral.

Nagy kérés lenne? Szerintem nem. És persze ezzel együtt jön a hiszti is. Amivel rendszeresen cincálja az idegeinket. Persze hogy volt, hogy ráhagytuk, csak végre nyugalom legyen. 

Nem igazán tudom, mi lenne a legjobb. Bárcsak lenne itt pl. TSMT vagy egyéb hasonló torna. Hogy más fejlesztésekről ne is beszéljünk. Tehetetlennek érzem magam, hogy mi rontunk el valamit, vagy tényleg van szenzorosság, vagy egyéb. Olyan jó lenne, ha lenne hozzá felhasználói kézikönyv. Idén ősztől vittem volna sportra, de a covid keresztülhúzta a számításaim. Szinte 100%, hogy nincs lemozgatva rendesen, folyamatosan pörög, ugrál, szalad idebenn. Ha viszont kimegyünk a kertbe, sosem akar kijönni. Mindig csak az autók vagy a szimulátor. Ha ráveszem, akkor meg bántom, mert ő nem azt akarta. Így legyen okos az ember. A lányunkkal azért mi rendszeresen kimegyünk, múltkor ültettünk, meg leszedtük a fán lévő leveleket még. 

Közben mindenféle hírek érkeztek otthonról. Egyik idős, beteg közeli családtag koronavírusos lett. Bízunk a felépülésében, mi mást tehetnénk. Apunak is sikerült végre több mint fél év küzdelem után elintéznünk a nyugdíját. Évtizedeket dolgozott egészségre fokozott veszélyt jelentő munkakörben, emiatt korábban mehet normál nyugdíjba. Megérte a sok küzdés. Bízom benne ezt magunkról is elmondhatom hamarosan.

Tildy

A napló előző részeit itt találod:



18. hét: A földön fetrengve bírtam ki az első heteket
Szabadidőmben a földön fetrengtem, mert kizárólag a kemény padló volt a legkényelmesebb. Rengetegszer eszembe jutott, hogy csak ezen legyek túl.
Tovább>>>

19. hét: "Ha terhesen megütöd magad, meglátszik majd a gyereken!"
A hasamon van egy hatalmas anyajegy születésem óta, anyukám pedig csak hajtja, hogy ez amiatt van, mert mikor terhes volt velem, a hasára esett a meggy.
Tovább>>>

20. hét: Még iskolatáskát sem vihetnek a suliba a gyerekek Angliában
Tanárok és a  gyerekek egy „buborékban” vannak, nem keveredhetnek. Egy osztály két tanár. És csak ott.
Tovább>>>

21. hét: Kinőttük a lakást - és a melltartómat is
Be kell valljam, a lakást így 5 év után, a plusz extra kis műhellyel együtt is, de biza kinőttük. A melltartóim szűkek és szúrnak. Elegem lett.
Tovább>>>

22. hét: Először a gyerek kezdett el köhögni, aztán mi is elkaptuk
A lányom is elkezdett köhécselni, sőt, hétfő reggelre a férjem is ágynak esett. A felnőttek abszolút totálisan kidőltek a sorból.
Tovább>>>

23. hét: Elköttessem magam a harmadik szülésnél?
Miközben biztonsági játékos is szeretnék maradni, a gyerekeimnek anya kell, nem biztos, hogy egy negyedik terhesség jó lenne, negyedik császárral, ha éppen úgy adódik.
Tovább>>>

24. hét: Te is zombi lettél terhesen?
Mostanában úgy nézem, totál nincsenek nálam otthon.
Tovább>>>

25. hét: Túl sokat hízok a terhesség alatt, emelkedik a cukrom
Két hónap alatt felkúszott 5 kiló, és a korábbi szülési súlyaimat már most elértem. Jelenleg így 25. betöltött hét közepére +6 kilónál járok összesen. Sok.
Tovább>>>

26. hét: Ennek a nőnek semmi sem jó
Fordult kissé a kocka, amennyire sok dolgom volt az elmúlt hetekben, most annyira nem találom a helyem.
Tovább>>>

27. hét: Fejbe vágott a fiam a gitárral
Pont telibe talált a gitár feje. Fejemhez kaptam, vérzik. Na ekkor aztán kiborultam, világgá kiáltottam, hogy elegem van és hatalmas zokogásban törtem ki.
Tovább>>>

28. hét: Amikor végtelenül örülök a negatív tesztnek
Hét elejétől a fiamnak online oktatás van egy csoportbéli pozitív covid-eset miatt. Csütörtökön reggelre sajnos neki is 39 fok fölé ment a láza, gyorsan kértem is tesztet.
Tovább>>>

29. hét: Nem engedem a gyerekeimet iskolába
Az egészségem védelme érdekében nem sok opció maradt. Elköltözöm valahova; vagy a fiunkat kivesszük a suliból egy időre.
Tovább>>>

30. hét: Majdnem infarktust kaptam, amikor hazaértem
Senkinek nem kívánom ezeket a perceket, talán az utóbbi időben először fordult meg a fejemben, hogy mennyire könnyen meghalhatok.
Tovább>>>

31. hét: Magányosan fogok szülni karácsonykor?
Ki tudja, lehet, hogy a férjem nélkül szülök. Nem lelkesedek a gondolatért, viszont sajnos abszolút lehetséges szcenárió.
Tovább>>>

32 hét: A férjem azt hiszi, hogy már nem fontos nekem
A férjem szerint ő az utolsó a sorban, hogy nem érdekel, mi van vele. Pedig ez egyáltalán nem igaz!
Tovább>>>