Ha egy családban kisgyerek érkezik, az első kérdések egyike mindig az: ki marad otthon vele? Sokak fejében még mindig él az a kép, hogy ez szinte kizárólag az anya feladata. Pedig egyre többen választják – vagy kényszerülnek rá –, hogy az apák maradjanak otthon egy időre.

Már a hetvenes években is voltak gyeses apukák, igaz, ebben az időben még kérvényezni kellett, de működött a dolog. Az én apukám is gyeses apuka volt, a családi legendárium szerint a játszótéri anyukák annyira megsajnálták, hogy elkezdtek rá főzni egy idő után, engem meg segítettek pesztrálni, amikor a csúszdáknál és a mérleghintáknál nyomtuk az ipart apával. Pedig nem biztos, hogy apa megmentésre szorult volna. Szerintem mindent jól csinált. Még a babapapit is, amivel nyilván minden nap összekentük a konyhát, de kit érdekel, a cél az volt, hogy valahogy felnőjek. Sikerült.

A téma alapjául szolgáló átfogó kutatás Drjenovszky Zsófia és Sztáray Kézdy Éva (2023). A munka és a magánélet közti egyensúly alakulása a kisgyermekkel otthon lévő apák családjában. /Szociológiai Szemle, 33(2): 29–55. DOI: 10.51624/SzocSzemle.2023.2.2./ két évvel ezelőtt kifejezetten azokat a családokat vizsgálta, ahol az édesapa vállalta a fő gondoskodói szerepet, míg az anya visszatért a munka világába. Az eredmények sok szempontból megerősítik azt, amit sokan éreznek: a megszokott felállás felborulása hozhat konfliktusokat, de akár egy kiegyensúlyozottabb élet alapja is lehet.

Nemcsak anya gondja a munka és a család

Gyakran hajlamosak vagyunk a munka és magánélet összeegyeztetéséről úgy beszélni, mintha az kizárólag az anyák problémája lenne. Azonban minden családban eljön a pillanat, amikor az egyensúly megtalálása közös ügy. Az apák otthonléte nemcsak az édesanyák karrierjét segíti, hanem hosszabb távon is átrendezheti a család működését.

A kutatásból kiderült, hogy bár a törvényi lehetőségek adottak, a gyakorlatban kevesen élnek vele. Ennek több oka is van: a társadalmi beidegződésektől kezdve a munkahelyi elvárásokon át a család anyagi helyzetéig sok tényező befolyásolja, hogy végül ki marad otthon a gyermekkel. Még mindig él az a képzet, hogy az „igazi” modell az apa dolgozik, és a család anyagi biztonságáért felel – miközben egyre többen bizonyítják, hogy a gyerekekről való gondoskodás is lehet ugyanolyan értékes szerep.

A nehezebb út – és amit nyerhet vele a család

Az apák, akik végül otthon maradnak, gyakran találják magukat szemben a környezet értetlenségével. „Te mit csinálsz egész nap?” – hangzik el nem egyszer, mintha a kisgyermekkel töltött idő valójában nem is számítana igazi munkának. Közben azonban az otthonlét hatása messze túlmutat a pelenkacserén: a kutatás résztvevői közül sokan számoltak be arról, hogy a kapcsolatuk a gyermekükkel mélyebb lett, és a családi egyensúly is könnyebben megteremthetővé vált.

Gyeses apuka otthon őszinte dokumentumfilm: https://index.hu/video/2013/11/28/gyes1/

Érdekes módon az anyák sem élik meg egyformán ezt az új helyzetet. Míg egyesek számára felszabadító érzés visszatérni a munka világába úgy, hogy otthon megbízható kezekben van a gyermek, mások számára lelkiismeret-furdalást okozhat, hogy „kilépnek” a hagyományosan nekik szánt szerepből. Illetve szoronganak azon, hogy ha nem ők vannak otthon a kicsivel, akkor minden felborul, vagy az apa nem azt a rendszert követi, amit már korábban anyaként ők kialakítottak a gyerekkel.

A kulcs itt is az, hogy a család milyen mintázatot alakít ki magának: a kutatás négy eltérő típust is azonosított, attól függően, hogy a felek mennyire érzik komfortosan magukat ebben a felállásban:
 

  1. Kielégítő váltás: Ebben a családtípusban mindkét fél elégedett az új szerepekkel, az apa szívesen marad otthon, az anya pedig motiváltan tér vissza a munkába. A háztartás és a gyermeknevelés feladatai gördülékenyen oszlanak meg. Ez lehet az ideális állapot.
  2. Belső feszültségekkel terhelt felállás: Az apa vállalja az otthonlétet, de belső vagy külső elvárások miatt nem érzi magát komfortosan ebben a helyzetben. Az anya is bizonytalanságot élhet meg a karrier és az anyaszerep egyensúlyában. Ez már korántsem hangzik annyira jól.
  3. Kényszerű döntés: A család elsősorban külső tényezők – anyagi helyzet, munkahelyi lehetőségek – miatt választja ezt a megoldást, nem pedig tudatos elhatározásból. Ez gyakran feszültségekhez vezet, és az otthon maradó fél nem feltétlenül érzi magát hosszú távon jól ebben a szerepben. Elég rosszul hangzik. Vajon a gyerek mennyire érzi ezt az egészet?
  4. Ideiglenes megoldás: Az apa csak egy meghatározott időre marad otthon, átmeneti időszakként tekint erre, miközben tervezi a visszatérést a munka világába. Ez a típus gyakran egy karrierváltással vagy egy új munkahely keresésével is összekapcsolódik. Ez átmenetileg mindenkinek jó lehet. Az apa is fel tud készülni egy új karrier állomásra, kicsit feltöltődik a családdal otthon.

Apák a játszótéren – mit szól a világ?

A társadalmi elvárások lassan változnak, és az apák otthonléte továbbra is sokszor furcsállt jelenség. Egy játszótéren például, ahol túlnyomórészt anyák vannak jelen, egy otthon maradó apát könnyen még manapság is különcként kezelhetnek. Ez a furcsa kettősség jól mutatja, mennyire mélyen gyökereznek azok az elképzelések, hogy kinek „illik” bizonyos szerepeket betölteni. Pedig a kutatás szerint azok a családok, ahol az apák is aktívan részt vesznek a gyermeknevelésben, hosszú távon harmonikusabb működést alakíthatnak ki.

A megkérdezett apák közül sokan számoltak be arról, hogy idővel magabiztosabbá váltak az otthoni szerepükben, és kevésbé érezték úgy, hogy bizonyítaniuk kell. Az anyák számára pedig ez az időszak lehetőséget adott arra, hogy a karrierjüket újraépítsék anélkül, hogy folyamatos kompromisszumokat kellene kötniük. A kérdés nem az tehát, hogy ki a „jobb” szülő, hanem hogy milyen dinamikában érzi magát a család a legjobban.

Bár a kutatás nem talált univerzális megoldást, nagy közös igazságot, egy dolog biztos: minél nagyobb rugalmasságot engedünk meg magunknak a szülői szerepek terén, annál nagyobb eséllyel találunk egy működőképes egyensúlyt. Az otthon maradó apák példája azt mutatja, hogy a családi döntések nem feltétlenül kell, hogy külső elvárásokon múljanak. Egy gyermek életében a legfontosabb tényező az, hogy szerető, jelen lévő szülői figyelmet kapjon – és hogy ezt végül ki biztosítja, az másodlagos kérdés.

A legfontosabb tanulság? Nincsen egyetlen jó megoldás. Minden családnak saját magának kell megtalálnia azt az egyensúlyt, amelyben mindenki jól érzi magát – még akkor is, ha ez olykor a megszokott forgatókönyvek újraírását jelenti.

Nálatok ki maradt otthon a kicsivel?

Galuska