23. hét

Ami elromolhat...
 

Az elmúlt hetünk kvázi a túlélésről szólt. Szerencsére nem koronavírus, de ez az őszi nyavalya szépen kidöntött a sorból. A lakás szalad, mi meg nem érjük utol. Alapvető létfenntartásra futotta csak egészen a hétvégéig. Nemcsak a köhögés, vagy orrfolyás volt az, ami megviselt. Hanem úgy minden. Már egy 15 perces séta a suliig is lefárasztott.

Hétvégére már kissé jobb volt, ennek örömére elkezdtünk kicsit pakolászni. Kidobtuk a még tavasszal felázott komódot, eleget vártam már a mosógépszerelő cégre, hogy fizesse a biztosítást. Egy újabb telefonhívás után győzködtek, hogy most már továbbítva lesz a menedzsmentnek, persze... Öt hónapja várunk arra, hogy valaki a gardróbunk a szőnyeg, meg a komód felázását kifizesse, miután a szerelő elfelejtette visszakötni a szárító elvezető csövét a mosógépen belül. Jöhetne a kérdés, miért nem intéztük azonnal. Április óta kéthetente, havonta telefonálok rájuk. A szervizeseknek mind van amolyan vállalkozói felelősségbiztosítás, ha véletlen kárt okoznának. Az pont ilyenre van. Az idő telik, a szőnyeg csúnyul, hiába kapott azonnal takarítógépet. Ez csere lesz. Szerencsére a mosógépet annyiszor javították már, hogy végül visszakaptuk az árát, és új lett, ami nagyon szuper.

Most a sütő kezdte beadni az unalmast. Elkezdett összevissza ugrálni a hőmérséklet benne. Erre volt garanciánk, így szerviz, a héten még jönnek egyszer.

Férj is pakolt a kisházikóban, végre lett a hálóban kidobott komód helyére másik. Csak épp alig fért be a helyére. Na, mit tesz a férjem, hát toljuk akkor... Egy kis darabon fel is sértette a franciaágy műbőr bevonatát. Ha már franciaágy, el kell, hogy mondjam, mai napig nem jöttem rá, hogy rossz matracot választottunk, vagy mi a bajom vele. Magyarországról hozattuk még a beköltözéskor, nem is volt olcsó a matrac, de azóta sem tudom eldönteni, hogy nem jó nekem, vagy csupán terhesen vagyok Borsószem királykisasszony. 8 cm kókusz, felette szivacs. Aki aludt eddig rajta, mind kényelmesnek találta, kivéve engem, főleg terhességek alatt és után. Márpedig az elmúlt 5 évben szerintem többet voltam terhes, mint amennyit nem.  Fáj a derekam benne, aztán van, mikor nem. Aztán megint. Férj nem panaszkodik. Az biztos, előbb-utóbb le lesz cserélve, de akkor már nagyobb ágy, meg nagyobb lakás is kell.

A felújítandó dolgok sora ezzel nem ért véget, a fürdőben a kádcsaptelepet kéne lecserélni. Szeretek ilyesmit szerelgetni, most viszont inkább másvalakire hagynám.

Végre suli!


Ismeritek azt a képet, mikor nyár végén anyuka örül, hogy a gyerekek mennek vissza iskolába? Nem fogok köntörfalazni, ez a pár hónap, még úgy is, hogy volt segítségünk, de leszívta az energiánkat. Semmi baj nem lett volna, ha nem kellett volna mellette dolgozni. Mindkettőnknek. De kellett.

Fiunk már szerda óta, Mana csütörtök óta jár. Neki fél nap volt a beszoktatás, pénteken már teljes napot ment. Hazudnék, ha azt mondanám fájó szívvel engedtem őket. Dehogyis. Imádom mindkét csirimpókot, de hónapok óta az első alkalom, hogy kicsit úgy érezhettük, az élet tér vissza a normális kerékvágásba. De csak majdnem. Az iskola után klubok nem indultak el, szerintem sajnos nem is fognak, muszáj leszek valami  keleti sportot vagy hasonlót keresni neki a környéken. Az iskola utáni ügyelet viszont elindult, ezt kértük is, legalábbis addig, míg dolgozom biztosan így lesz.

Mana könnyedén beilleszkedett, mindent ért angolul, bár mondták, hogy sokat beszél, csak van, mikor nem értik. Persze, mert jórészt magyarul mondja. Viszont imádják ott őt, mi is imádjuk ezt a helyet. Tipikusan az a „nem olcsó, de jó” hely. Ráadásul végre hús is van ebédre. Valami nagyon szuper beszállítót találtak, most már nem helyben főznek, gondolom, emiatt nem volt korábban hús, meg a többféle gyerek miatt. De most van marha, bárány, csirke. Mindenki talál kedvére valót.

Na, mit talált meg a lányom oviban először? Hát persze, hogy a játékszámítógépet. Nem is tudom, két infós gyerekétől mit várunk. Nagyon sok dologban fiús, pedig nem direkt nevelem annak. Sőt, nekem az alapelvem a gendersemlegesség játékok terén. A fiamnak is volt babája, mondjuk játszani nem igazán játszott vele. Mana meg megfogja, messzire hajítja, vagy a másik opció, baba autózik, de kizárólag ő a sofőr, különben hiszti van. Amivel játszik, azok az autók. Múltkor egyik autó beteg volt, kitört a kereke, ment a mentő és gyógyította. Szóval azért vannak lányosabb vonások is, de már megkaptuk, hogy:

 „Miért neveljük fiúnak a lányunkat?”

Nem neveljük annak. Tehetünk mi arról, hogy oda meg vissza van a helikopterekért, autókért, repülőkért? Vagy hogy kedvenc bolygója a Jupiter, meg imádja a Holdat? Ahova oda is szeretne menni?  Nem mi neveljük ilyennek. Őt ez érdekli. Max. annyi áll rajtunk, hogy ezt a fajta kíváncsiságát kielégítjük.

Csütörtökön és pénteken délután nekem is suli volt. Totálisan fel vagyok pörögve tőle, imádom, imádom minden percét. Lesz bőven munka, leadandók, de egyszerűen nem értem, hogy eddig miért nem kezdtem bele. Beszélgettünk az iskolaérettségről, mégis miket figyelnek pl. az emberi alak rajzolásánál, miért fontos, hogy áll a kar, hol a fej. Beszélgettünk a mobbingról, miket lehet tenni, milyen érzékenyítő oktatást lehet ilyen esetben eszközölni, és még rengeteg dologról, de a lényege, hogy úgy érzem  akkor is jól fog jönni, ha nem állok be a közoktatásba tanítani. A hospitálást még mindig nem tudom, hogy fogom elvégezni így, hogy nehézkes a Magyarországra utazás. Meg aztán az otthoni adatok sem biztatóak a járvánnyal kapcsolatban.

A tanulásról annyit még, hogy a fiam minap megjegyezte, hogy ő 3 nyelven beszél, hát mesélj akkor, kicsi fiam. Magyarul, angolul, meg klingonul ... Ahogy apa meg Mana is. Hát nem kicsit lepődtem meg. Közben a férjem nem tudom, mennyire átgondolt ígéretet tett: 2021 végére a német középfokot lerakja. Tudni kell róla, hogy utálja a német nyelvet, bár szerinte a hanghordozás nincs messze a  klingontól.

Szerinte mindenki meg tud tanulni egy nyelvet középfokon, sokan csak kifogást gyártanak. Szerintem meg sok embernek nem áll rá az agya, úgy. Van, akinek a matek megy, valakinek a nyelv.

Pindúr pandúr
 

Bár a nap jó részében nem is érzem, hogy babát várok, végre megjelentek az első rúgások. Nagyon boldog vagyok tőle, innentől már másabb a terhesség. Ami persze aggodalommal is tölt el néha, minap néztem pl., hogy már csak egy hét, és 60-70 százalék esélye van a túlélésre. Az, hogy milyen áron, az más kérdés. Egyelőre bőszen mondom neki, maradjon még benn jó sokáig. Közben pörög az agyam, mi is lenne jó, császár, nem császár és elköttetés vagy sem. 

Őszintén megvallva, félek. Mi történik, ha bevállalom az elkötést, de netán sérült gyerekem születik, vagy meghal pár héten belül? Persze, alapból nem erre készül az ember, de annyira véglegesnek érzem. Miközben biztonsági játékos is szeretnék maradni, a gyerekeimnek anya kell, nem biztos, hogy egy negyedik terhesség jó lenne, negyedik császárral, ha éppen úgy adódik. Azt hiszem, az elkövetkezendő hetekben ezen fogok rágódni, ismerve magam. Van pro, kontra, mégis bizonytalan vagyok.

Ráadásul eddig ez a legnehezebb terhességem az eddigiek közül, márpedig ugye ez szám szerint a kilencedik. Meddig bírom? Én, a nagy „terhesség nem betegség” szószóló meddig bírom majd erővel, lelkiekkel? Kell-e bírnom? Mi az a pont, mikor az orvos azt mondja, ne dolgozzak? Vagy én? Eddigi terhességek gyaloggalopp voltak, de van az a pont, mikor a szervezet megálljt parancsol? Majd az idő kiforrja.

Tildy

A napló előző részeit itt találod:

18. hét: A földön fetrengve bírtam ki az első heteket
Szabadidőmben a földön fetrengtem, mert kizárólag a kemény padló volt a legkényelmesebb. Rengetegszer eszembe jutott, hogy csak ezen legyek túl.
Tovább>>>

19. hét: "Ha terhesen megütöd magad, meglátszik majd a gyereken!"
A hasamon van egy hatalmas anyajegy születésem óta, anyukám pedig csak hajtja, hogy ez amiatt van, mert mikor terhes volt velem, a hasára esett a meggy.
Tovább>>>

20. hét: Még iskolatáskát sem vihetnek a suliba a gyerekek Angliában
Tanárok és a  gyerekek egy „buborékban” vannak, nem keveredhetnek. Egy osztály két tanár. És csak ott.
Tovább>>>

21. hét: Kinőttük a lakást - és a melltartómat is
Be kell valljam, a lakást így 5 év után, a plusz extra kis műhellyel együtt is, de biza kinőttük. A melltartóim szűkek és szúrnak. Elegem lett.
Tovább>>>

22. hét: Először a gyerek kezdett el köhögni, aztán mi is elkaptuk
A lányom is elkezdett köhécselni, sőt, hétfő reggelre a férjem is ágynak esett. A felnőttek abszolút totálisan kidőltek a sorból.
Tovább>>>