Kik azok az e-sportolók?
Az e-sportolók professzionális szinten űzik a videojátékokat, akár napi 8-10 órás edzésekkel készülve a versenyekre. A csapatjátékokban (pl. League of Legends, Counter-Strike) különböző szerepkörök léteznek, akárcsak a hagyományos sportokban. A sikerhez nemcsak gyors reflexek, hanem stratégiai érzék, kitartás és csapatmunka is kell.
Bár sokan még mindig nem tekintik „igazi sportnak” az e-sportot, egyre több elismerést kap. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság is vizsgálja a lehetőségét, hogy valamilyen formában bekerüljön az olimpiai programba.
Az első e-sportként jegyezett esemény, egy videójáték verseny 1972-ben zajlott és mára már egy elismert iparág ez a műfaj, ahol profi csapatok, szponzorok, edzők, pszichológusok és dietetikusok segítik a játékosokat.
A profi e-sportolókat ma már szinte ugyanúgy kezelik, mint a hagyományos sportolók elitjét. Sokan jelentős szponzori támogatásokat kapnak, szerződéseik vannak csapatokkal, és hatalmas pénzdíjakért küzdenek. Egyes országokban (például Dél-Koreában vagy Kínában) az e-sport nemzeti sportnak számít, és a legjobb játékosok sztárként élnek.
A videójátékosokkal és az e-sportolókkal kapcsolatos előítéletek nem mások, mint rosszul beágyazódott sztereotípiák, amelyek abból fakadnak, hogy sokan nem ismerik igazán ezt a világot. Ugyanez történt annak idején a rockzenével (hiszen „aki ilyet hallgat, az biztosan csöves és erőszakos”), és lényegében minden új szubkultúra megkapja a maga hideg-meleg kritikáját azoktól, akik kívülről szemlélik. Nézzük csak meg közelebbről a leggyakoribb tévhiteket a gamerekről és az e-sportolókról, és nézzük meg, mennyi bennük a valóságtartalom.
Sztereotípia: Játszani gyerekes dolog!
„Fiam, már 18 éves vagy, és még mindig játszol? Mikor fogsz felnőni?” – ismerős mondat? Az életkor persze tetszőlegesen cserélhető, hiszen a játék sokak szemében gyerekes időtöltés. De vajon tényleg az?
Egy videojáték sokkal többet jelenthet, mint a kisautók tologatása vagy a babázás. Akadnak ügyességi, stratégiai, logikai és történetközpontú játékok, amelyek éppúgy megdolgoztatják az agyat, mint egy rejtvényfejtés vagy egy sakkjátszma. Ha pedig elfogadjuk, hogy a foci, a biliárd vagy a darts is „csak” játék, akkor miért ne lenne helye a videojátékoknak is a felnőttek világában?
Sőt, a profi e-sportolók semmivel sem kevésbé elszántak, mint egy klasszikus sportoló: napi órákon át gyakorolnak, edzenek, fejlesztik a reflexeiket és a stratégiájukat, hogy a legjobb formájukat nyújthassák a versenyeken. Ez innentől már nem gyerekes hobbi – ez egy komoly, felkészülést és koncentrációt igénylő hivatás.
Sztereotípia: A játékosok maguknak való különcök
Ha egy gyerek kevesebb időt tölt a hús-vér közösségi életben, az nem feltétlenül a játékok hibája, sokkal inkább a digitális kor sajátossága. Az internet mindent elérhetővé tesz egy kattintással, ismerősöket, információkat, szórakozási lehetőségeket, ez tény.
Paradox módon éppen a videojátékok segíthetnek csökkenteni az elmagányosodás veszélyét. Egyre több online, többszereplős játék épít a közös élményekre: a játékosok csapatokat alkotnak, együttműködnek, stratégiát terveznek, és közben barátságokat kötnek – akár más országok játékosaival is.
Az e-sport pedig a klasszikus sportokhoz hasonlóan klubokba, csapatokba szervezi a játékosokat, akik közösen készülnek a versenyekre. A profi szinten játszók nemcsak a játéktudásukat fejlesztik, hanem megtanulnak csapatban dolgozni, kitartóan gyakorolni és a sikereiket vagy kudarcaikat kezelni – akárcsak bármelyik hagyományos sportoló.
Sztereotípia: A játékok agresszívvá tesznek
Ez az egyik leggyakrabban hangoztatott félelem a videojátékokkal kapcsolatban. Tény, hogy sok játékban harcolni, lőni, küzdeni kell – de ez önmagában nem tesz senkit agresszívvá.
A kutatások nem igazolták, hogy a videojátékok erőszakosabbá tennék a játékosokat. Sőt, sok szakértő épp ellenkezőleg látja: a játékok segíthetnek a stressz levezetésében, és egy biztonságos térben engedik ki a feszültséget. Egy nehéz nap után egy lövöldözős játék nem feltétlenül gerjeszt agressziót – sokkal inkább segíthet megszabadulni a feszültségtől.
Érdemes itt megjegyezni azt a tévhitet is, hogy a videojáték és az e-sport „fiús” dolog. Valójában rengeteg lány játszik, és egyre több női e-sportoló ér el komoly sikereket. Ahogyan a kisautó vagy a LEGO sem csak a fiúké, úgy a játékok világa sem kizárólag férfiaknak szól.
Sztereotípia: A videójáték függőséget okoz
A függőség komplex kérdés, és nem maguk a játékok, hanem az azokat használó emberek pszichés állapota határozza meg, hogy valami problémássá válik-e. Egy kiegyensúlyozott, jól működő életben a videojáték ugyanolyan szórakozási forma lehet, mint a könyvek, a filmek vagy a sport.
Ha egy gyerek sokat játszik, a kérdés nem az, hogy mennyit, hanem hogy milyen hatással van rá mindez. Ha nem romlik az iskolai teljesítménye, vannak barátai, és a családi kapcsolatai is rendben vannak, akkor valószínűleg nincs szó káros függőségről. Sokszor a játék lehet egyfajta menekülés is – például egy bizonytalan, testképzavarral küzdő fiatal számára a virtuális tér lehetőséget adhat arra, hogy magabiztosabbnak érezze magát, egy másik „világban” hős legyen.
Sztereotípia: Az e-sportolók lusták és nem mozognak
„De hát csak ülnek a gép előtt!” – hangzik el gyakran a kritika. Pedig az e-sport nem pusztán gombnyomogatás, hanem komoly mentális és fizikai kihívás is.
A profi játékosok edzésprogramja gyakran tartalmaz fizikai aktivitást is, hiszen az állóképesség, a koncentráció és a reakcióidő fejlesztése elengedhetetlen a sikerhez. Sokan járnak konditerembe, futnak, jógáznak, hogy javítsák a teljesítményüket – hiszen egy többórás verseny során nemcsak az ujjaknak kell gyorsan reagálniuk, hanem a szellemnek és a testnek is frissnek kell maradnia.
Barátságok a virtuális térben – Amikor a játék összehoz
„Amikor anyukám meglátta, hogy megint a gép előtt ülök, rögtön jött a kérdés: Miért nem mész inkább a barátaiddal valahova?' Csak azt nem tudta, hogy éppen ezt csinálom.” – meséli Dani, a barátnőm kamaszfia, aki öt éve játszik egy népszerű online szerepjátékkal.
Dani barátai már régóta nem csak „netes haverok” – az egyikük Szegeden él, a másik Pécsen, a harmadik Debrecenben, és mindannyian egy klánban játszanak, ahol közösen hajtanak végre küldetéseket. Először csak cseteltek, majd Discordon beszélgettek, végül szerveztek egy találkozót Budapesten, ahol először élőben is találkoztak. Azóta évente többször is összejárnak, és már nemcsak a játék, hanem a való élet eseményei is összekötik őket. Ez például egy sikertörténet.
Sokan azt hiszik, hogy az online játékok elszigetelnek, pedig valójában az ellenkezője igaz: a közös célok, a csapatmunka és a közös élmények rengeteg barátságot szülnek, amelyeket sokszor a valóságba is át lehet ültetni. Egy jó csapatban ugyanúgy fontos az együttműködés, a stratégiai gondolkodás és a kommunikáció, mint bármelyik hagyományos sportban vagy társasági tevékenységben.
A sikeres e-sportolók nemcsak a játékban fegyelmezettek, hanem az életükben is. Tudatosan alakítják ki a napirendjüket, hogy jusson idő a tanulásra, mozgásra és a pihenésre is. Egy jól beosztott napban a játék nem elvesztegetett idő, hanem egy olyan tevékenység, amely kikapcsol, fejleszt és akár a jövő szempontjából is hasznos lehet.
Sokan nem is gondolnák, de a játékok rengeteg dolgot taníthatnak. A stratégiai játékok fejlesztik a problémamegoldó készséget és a logikus gondolkodást, az online csapatalapú játékok javítják a kommunikációs képességeket, és szinte minden játék hozzájárul az angoltudás fejlődéséhez – hiszen a legtöbb játék angol nyelvű, és a nemzetközi közösségekben ez a közös játéknyelv.
Az igazán sikeres gamerek nemcsak a képernyő előtt ülnek, hanem odafigyelnek a fizikai aktivitásra is. A jó reflexekhez, a gyors döntéshozatalhoz és a koncentrációhoz szükség van egészséges testre is – éppen ezért az e-sport világában egyre elterjedtebbek az edzéstervek, amelyeket a profi játékosok is követnek.
Mint mindenben, itt is a szülői figyelmen és nyitottságon múlik a dolog, szerintem egy alapvetően jó történet ez az e-sport, ha nem visszük a szélsőségek felé.
Bitter Blanka
