21. hét
Nagy utazás
Pont egy hete, hogy már itthon vagyunk. Az indulás napján még dolgoztunk reggel, meg persze összeraktuk a maradék dolgokat a kiküldendő csomagba. Jesszumpepító, hogy lett ez 100 kg? Egyszerűen. Férjem kitalálta, hogy kihozza az otthoni hanglemezeket. Igen, bakelit mind, 38 kg. Ide a lakásba be nem teszi, így is fullon vagyunk (haha, na, olyan lemez nincs közte, de azért Jean-Michel Jarre akad). Szóval kereshet szabad helyet a kisházikójában, pakolhat, ha helyet akar neki.
Ha már rend, egyet kértem tőle, mire hazaérünk, rend legyen. Hát ő ugyan szólt, hogy a nagyszobában ott a gépe - szoba közepén persze, teljes felszereléssel, mikrofonállvány, monitor - de azt elfelejtette mondani, hogy a fürdő teli száradó játékkal, meg a gyerekek szobájába is jobb, ha be sem teszem a lábam.
Legszívesebben letekertem volna a fejét és visszatettem volna fordítva, erre fiam meg is jegyezte, hogy anya, te viccelsz... Így maradjon komoly az ember... Feladom, tuti, hogy palira vesz mindkét jóember.
Szóval a csomagok... Érkezik majd vissza a kávégép, amit végül nekem nem sikerült megszerelnem, de találtunk egy jó szervizest odahaza, aki megtette helyettem. Plusz visszakerült pár dolog a bébinek is, mérleg, bébiőr, ruhák. Meg még pár dolog, amiből otthon bevásároltunk, mert itt vagy nincs, vagy drágább jóval.
Az utazás kissé hektikusan, de szó-szó rendben ment. A kisebb mocsok álmos volt már este hatkor. Mintha ördög bújt volna belé, de a gépen végre bealudt. Délután nem altatom, így este 7 után neki már indul az esti alvás, de szerencsére reggel 8-9-ig simán húzza. Tesó persze nem állta meg, hogy ne nyúljon hozzá, esküszöm néha direkt csinálják a fesztivált, akár önszórakoztatásra is.
Majdnem teljesen teli volt gép, de mindenki barátságos volt. Több magyarnak is segítettünk wifivel, akkumulátorral, eligazítással. Este 10 után valamivel haza is értünk. Bezzeg, ha nem törlik az eredeti gépünket, akkor 15 perc alatt itthon lettünk volna a reptérről. Romlandó dolgokat gyorsan kipakoltuk, gyerekeknek megcsináltam az ágyat.
Kórházi körök
Nekem ugyan elég lett volna az otthoni privát ultrahang, az NHS viszont nem fogadja el, így a genetikai ultrahangnak itt is el kell készülnie. A csütörtöki alkalmat férjem munkája, plusz a gyerekek itthonléte miatt is, de le kellett mondanom. Szombatra kaptam új időpontot.
Gondoltam előszedem a terhesharisnyám, meg valami kis ruhát, hát körülbelül az utca végén megbántam a döntésem. Akinek esetleg nem volt ilyen harisnyája, elöl van egy toldás kifejezetten a pocakra, nagyon kényelmes tud lenni. Amennyiben le nem csúszik. Nem fáztam nem is azzal volt a gond, hanem hogy folyamatosan nyúlkálhattam a lábam közé, meg a derekamhoz, hogy felhúzzam, mert csúszott lefelé. Förtelmesen vicces látvány lehettem. Terhesagyamra jellemző, hogy egy nappal később ugyanígy jártam vele, abban mentem vásárolni, a lakásba már leginkább úgy értem be, mint egy tojós galamb, combra csúszott harisnyával.
Ultrahangon minden rendben itt is, de kislányunk bujkált megint a placenta mögé, bizonyos részeit meg kell ismételni az ultrahangnak.
Háziorvossal is beszéltem, ő meg a lábujjam miatt küldött sürgősségire. A kislábujjam valószínűleg eltört kb. három hete, de röntgen nélkül ez csak találgatás, röntgenezni meg nem röntgenezhetnek a terheség miatt. Szóval tartsam szépen magasan a lábam, pihentessem, jegeljem, ha kell, már csak pár hét és nem fog fájni. Szuper.
Dinnyék
Hogy a testem változásai ne csak deréktól lefele legyenek érdekesek, melleim elkezdtek nőni. Minek, hova és miért? SÍÍÍÍROK! (hisztis picsa, szólt közbe a bennem rejlő animus)
A melltartóim szűkek és szúrnak. Oké, jó részük olcsó csipkemelltartó - szerencsére nem lila - úgyhogy nagyjából ezzel a lendülettel repültek is a kuka irányába. Pár évvel ezelőtt sikerült egy jót kifogni, örömmel jelentem, ismét betáraztam belőle párat. Annyira boldog vagyok, hogy itt kapok magamra megfelelő méretet. Ha meg minőségi, akkor az meg csak hab a tortán. Remélem jók lesznek, mert már kezdtem magam kalodában érezni. Szorított, van amelyikből már kis is buggyant. Elegem lett.
Otthon, édes otthon
A fiam kifejezett kérése volt még szülinapjára egy emeletes ágy. Bár nekem nagyon tetszett a Shadow által mutatott márka, meg még egy, amely londoni emeletes buszt formáz, a fiam hajthatatlan volt: pont a legolcsóbb, sima, fából készült kellett neki. Az indok egyszerű, de nagyszerű: lehet játékbarlangot kialakítani alatta. És valóban. Tényleg lehet. Mondjuk valami kihúzható tárolós szekrény kelleni fog annak a sok játéknak.
Egyértelmű volt, hogy a babaágy a múlté, Mana elégedett mosollyal nyugtázta, hogy a középső szint az övé az emeletesen.
„Én ágyam”
- mondta büszkén.
Félünk persze, hogy nehogy kitörjék a nyakukat, anno én estem le uncsitesóméknál a felső szintről 5 évesen, és bár nagy bajom nem lett – bár lehet fejben azért valami nincs rendben teljesen – biztos, ami zicher alapon rendeltem direkt emeletes ágyra való sátrat. Viszont a kicsi folyamatosan menne a legfelső emeletre, még szerencse, hogy az utolsó lépcső jó nagy lépést kíván.
Be kell valljam, a lakást így 5 év után, a plusz extra kis műhellyel együtt is, de biza kinőttük. A nagy hálóba került az emeletes ágy, egy kiságy meg egy kanapé. Teli van, azt se tudom „a kislány” ruháit hova teszem majd. A kislány jelzőt amúgy a fiam aggatta rá, azóta úgy beszélünk mi is róla, hogy a kislány.
Férj már most is mondta, egyszerűbben mozdultunk volna, ha albérletben vagyunk, már rég elmehettünk volna olcsóbb helyre. A cégek jó része úgyis be fogja jobban hozni home officet, mi is köt ide akkor? Igazándiból nem sok, mondjuk jók a szomszédok, de a környék nem annyira, és még évek, mire változik. Nem tudom, mi lenne jó döntés, mert azért szívemhez nőtt ez a lakás. De kicsi most már. Vagy sok cuccunk van, ezért neki is állok hamarosan selejtezni.
Így lassan egy hét itthonlét után azt kell mondjam, jó itthon. Kellett, hogy elutazzunk, de jó végre itthon. Tudjuk értékelni, mennyire fontosak vagyunk egymásnak. Mindenki nyugodt, gyerekek is nyugodtabbak. Férjemmel is megbeszéltük, mi volt, hogy volt, miért úgy volt úgy, ahogy. Tudtuk mikor jövünk, otthon nem akart balhét. Eljövünk, most lehet 1-2 évig nem is megyünk. A vírust sem tudjuk, hogyan alakul. Ne legyen már balhé. Szerencsére egyetértettünk abban is, hogy azt szeretnénk, ha a gyermekeink a barátjuknak tekintenének, később is. Egy valódi háló, ami engedi kipróbálni önmagukat, kvázi szabadságot ad, de felfogja őket, ha esnének. Ők ők, mi mink vagyunk, és igazán fontos, hogy a gyermekeink érezzék, nagyon szeretjük őket. Igen, ebbe az is belefér, ha netán hibázunk, hisz minden gyerek más, ami egyiknél működik, a másiknál nem biztos, hogy fog. Ami az egyik gyereknek szűk ketrec, a másiknak lehet egy hatalmas terem. Nem tudjuk. Majd az idő igazolja, hogy jól dolgoztunk-e.
Tildy
A napló előző részeit itt találod:
18. hét: A földön fetrengve bírtam ki az első heteket
Szabadidőmben a földön fetrengtem, mert kizárólag a kemény padló volt a legkényelmesebb. Rengetegszer eszembe jutott, hogy csak ezen legyek túl.
Tovább>>>
19. hét: "Ha terhesen megütöd magad, meglátszik majd a gyereken!"
A hasamon van egy hatalmas anyajegy születésem óta, anyukám pedig csak hajtja, hogy ez amiatt van, mert mikor terhes volt velem, a hasára esett a meggy.
Tovább>>>
20. hét: Még iskolatáskát sem vihetnek a suliba a gyerekek Angliában
Tanárok és a gyerekek egy „buborékban” vannak, nem keveredhetnek. Egy osztály két tanár. És csak ott.
Tovább>>>
