30. hét

Nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan elszaladnak a hetek. Azt sem, hogy színváltószeműlány nyomdokaiba lépek, már ami a kórházba hirtelen beszaladást illeti. Nem volt könnyű hetem, az biztos. Pénteken egyszerre két megbeszélésen is próbáltam a lehető legjobban jelen lenni, a suliban is, meg a munkahelyen is. Nem megy egyszerre, főleg, hogy a munkahelyen lassan már nem vagyok lélekben sem ott. Természetesen próbálok amolyan támogató, háttérben segítő lenni, de a frontvonal, na, az már nem hiányzik.

Múlt hét elején két megbeszélésem volt a továbbiakról a személyzetissel meg a főnökömmel. Szóltam nekik, hogy aggódom a pulzusom miatt, meg kezd az egész dolog nehéz lenni, feszül a hasam, kényelmetlen ülni, bármilyen pozícióban. Azt beszéltük, hogy megvárom, csütörtökön mit mond a háziorvos, de az biztos, hogy december elejétől már nem dolgozom. Nem bírom.

Nem vagyok orvos, így önmagamat max. pár nap betegszabira tudom kivenni, de érzem, hogy fáradok. Nagyon. A pulzusom már korábban is kardió tartományban mozgott gyaloglás esetén is, de a nyugalmi pulzusom is kezdett fentebb kúszni. Csütörtökön beszéltem a háziorvossal, aki arra kért, ha kapok időpontot, akkor menjek be a kórházba, lehetőleg minél hamarabb, nézzenek rám. Persze pénteken már jobban voltam, így úgy voltam vele, ejh, ráérek még, úgyis lesz hamarosan orvosi konzultációm, be kell mennem, na, majd akkor.

Nem egészen így történt végül. Vasárnap, amikor a férjem még délben is aludt, persze a gyerekek már fenn, dél körül elkezdtem érezni, hogy nehezen veszek levegőt. Ülve és fekve is. Közben még a szívem is elkezdett szúrni, miközben ülő helyzetben a pulzusom 115 körül mozgott. Vérnyomás rendben, bár inkább alacsonyabb: 98/68 mmHG. Na, hát ennek fele se tréfa, szegény férjem, miután már megint megjegyezte, hogy mindig akkor van valami rosszullét, mikor ő épp az igazak álmát aludná.  De sec perc alatt vészüzemmódba kapcsolt és intézkedett: Te menj a sürgősségire, majd én figyelek a gyerekekre. Szegény azt hitte, hogy a helyi kórházba megyek, de én szépen bemetróztam a kezelő kórházamhoz, ha már véletlen bennfognak, akkor ott tegyék inkább. Őszintén megvallva nem ilyen terveink voltak a férjemmel az egyik legfontosabb évfordulónk napján. 12 éve együtt, 11 éve külföldön.

A kórházra visszatérve: nem első eset már, hogy rengeteget kell várni. Kettő óra után értem be vasárnap, majdnem este 8 volt, mikor kijöttem. Pedig azon kívül, hogy vérnyomást mértek (127/80 mmHG, 122-es pulzus), egy órára ctg-re raktak, és ekg-t csináltak, nem sok minden történt.

Volt, mikor fél órát vártam rájuk, hogy valamit egyáltalán mondjanak, valami történjen már.

Közben az órám is jelzett, 10 perce folyamatosan nyugalmi helyzetet érzékelt, nekem meg 120 vagy afeletti pulzust. Nem volt boldog a midwife, hogy én már csak ilyen dilis vagyok, monitorozom magam, vegyem le az órám, szerinte nem használ, sőt, izgatottá tesz. Én meg úgy vagyok vele, mint egyesek a Covid-számokkal, vagy a szavazatszámlálással, hogy nem attól lesz magas, mert tesztelünk, mérjük.

Az csak egy indikátor, az csak egy visszajelzés. Mai napig a világ egyik legjobb dolgának tartom a vércukormérő szenzorom pl. Nehogy már valaki azt mondja, azért magas valakinek a cukra, mert méri??? NEM! Az csak egy érték. Szerencsére a cukrom most rendben.

Odabenn a gyerekkel minden szuper, jól érzi magát, legalább ez a rész megnyugtatott. A midwife bár aranyos volt, szólt, hogy nem túl jó a melltartóm, legközelebb milyet rendeljek. Szegény nehezen tudta felrakni a tappancsokat.

Miután kész lett az EKG, újabb 40 perc várakozás után megjelent egy doktor. Megnézte, nem lát semmi különlegeset, de azért biztos, ami biztos alapon megsétáltatott, véroxigént nézett pár percig. 97-95-94%.... Akkor menjünk megint egy kört. 94-97 közt (otthon én mértem 91-92t is), pulzus 2 perc séta után 135bpm. Nincs semmi gond, nem gond a 107-110es átlag pulzus sem, fekve. Én ugyan sokalltam, de ő az orvos, tán csak tudja, ha valami gond van, szúr megint a szívem, menjek vissza. Azért majd konzultál egy kollégával.

A legnagyobb nyugalomban ültem hát fel a metróra, nincs semmi gond. Hazaérve vettem csak észre, miket nyomtatott az ekg a papírra.

Szinusz ritmus, gyanított anteroseptal myocardial infarktus? (v1, v2), inverz t hullám (v3), túlzott túlterhelés a bal pitvarban, gyenge R hullám progresszió(v4).

Na, ha korábban nem is kaptam infarktust, ettől majdnem. Miközben akörül járt az agyam, hogy nem fogtak benn, hazaküldtek. Senkinek nem kívánom ezeket a perceket, talán az utóbbi időben először fordult meg a fejemben, hogy mennyire könnyen meghalhatok.

Abban a pillanatban megszületett a döntés az elköttetésről is, igen, megcsináltatom. Nem fogok én még itt kockáztatni. Megijedtem. Nem kicsit, ámde nagyon. Nem gondoltam én bele, hogy ennyire sokat vállalok. Nem éreztem. Mondhatni majdhogynem ez a természetes, a kevesebb esetén hiányérzetem van. Ez most jel volt. Ennyi, és ne tovább. Nem kell mindig „hősnek” lenni, akkor sem, ha ez nem másnak, hanem az önmagamnak megfelelésről szól, csak egy életem van, igencsak múlandó.

Írtam a főnökömnek, bocs, most két nap betegszabi, több infó a szerdai konzultáció után majd. Férjem igen erősen ragaszkodik hozzá, hogy ennyi, és ne tovább, írassam ki magam. Azt kell mondjam, nemcsak, hogy hajlok rá, de így fogok tenni. Nincs hazardírozás, a testem jelzett. Azt hittem, egy héttel még ki tudom tolni. Nem. Nem tudom és nem is akarom. 

A gyerekekkel itthon
 

Első hetünk a szünet után, immár önként vállalt itthon tanulással nem telt egyszerűen. A fiunkat lehetetlen rávenni írásra, olvasásra, nem igazán szereti a betűket. Ha csinálja is, ugrál a széken, jár a lába. Szerencsére tudom, hogy vannak ilyen gyerekek, így próbálok beiktatni neki plusz köröket, mászkálás, limbó-hintó, birkózás apával, ennek ellenére az írás nem akar menni. Makacs. Mondhatni pont olyan, mint az anyja. Mindezek mellett persze Youtube-on szóban videókat keres, most épp a hajók vízrebocsátásáról, miközben dumál folyamatosan arról, hogy hogyan vezeti az autót a szimulátorban, és az mennyivel megy. Amivel viszont tiszta apja. Az is három dolgot csinál úgy egyszerre, hogy mindegyiket érti, tudja, megjegyzi.

Figyelünk rá, de érdekes látni, mennyire extrovertált személyiség, és őszintén, nem is akarjuk letörni ezt a fajta érdeklődését. Lewis Hamilton is ötévesen kezdte az autóvezetést, szimulátoron.

A matek, na, a matek viszont fantasztikus. Számol, le tudja írni, el tudja olvasni. Felismeri a különböző térbeli formákat, és azok síkba kiterített képét. Gúla, kúp, kocka, téglatest, henger, minden kisujjból megy. Csak a betűk a mumusok. Egyre több kérdést tesz fel a világ dolgairól is. Minap azt kérdezte, mi a panír. Miből van, hogyhogy nem folyik ki a sajt belőle? Kis cukkermukker, imádom.

Mindezek ellenére az itthon tanítás ilyen pici gyereknél nehéz. A motiváció olyan téren, ami nem érdekli. Pedig rengeteget rajzolunk, azzal is segítve a finommotorikus mozgást. De nem.

Az is tény, hogy az elmúlt hetek időjárása miatt nincs tökéletesen lemozgatva, néha már azon a szinten vagyok, hogy elveimmel ellentétben mégiscsak kéne az a trambulin. Igazság szerint csak a földbe süllyesztett változattal van kibékülve a lelkem.

A suli is írt, mi van a gyerekkel, igazoljuk, ha beteg. Már egy hete megírtuk nekik, bocs, a fiunk nem megy, kvázi azon okból, hogy az én egészségemet védje. Megkapták, visszaigazolták, mégis jött az email róla, hogy úristen, nem jár be. Az online tanítás kb. vicc. Nincs. Elvileg kötelező lenne bejárnia, de hasonlóan az egyik magyar ovis esethez, itt sem igazán akarják engedni, hogy itthon tanuljon. 

Lányunkról annyit, hogy itt a dackorszak nála, meg a hiszti. Jönne a fiunk ölelni (reggeli ölelés mindenkinek), és odakap meg hisztizik, hogy nem. Szófogadó viszont, ha alvásról van szó, napközben nincs neki alvás, emiatt este 7-8 és reggel 8 közt alszik, mint a bunda. Reggel már jön, hogy anya, pisi, és megy ráülni a bilire. Napközben is egyre gyakrabban mondja, este fürdés előtt is ez a természetes. Jól megy a bilire „szoktatás”, nem véletlen az idézőjel, mert én ugyan nem erőltetem rá, magától mondja.

Sajnos neki kedvence lenne a hasamra ugrás, nem először kellett mondani neki, és eltolni, hogy anya hasában baba van, pocakra ne. A fiunk persze nem hagyja ki a lehetőséget, hogy okos bátyó szerepben tündökölhessen bármely olyan esetben, mikor a lányunk „butaságot” csinál. Fogja, és elmagyarázza mit és miért nem lehet. Ügyes.

Számolom vissza a heteket
 

Kicsit fura, hogy jelenleg nagyjából minden megvan a picur érkezéséhez, egy doboz ruha már elő is készítve. Úgy voltam, nem fogok venni semmi nagyobb dolgot. Mégis meggondoltam magam. Az ikeás etetőszék ugyan jó, de minden ismerősöm ódákat zengett a tripp-trappról, így vicces vagy sem, de a harmadiknak az az etetőszék lesz. Pontosabban már van, még a Mana születésekor kapott ajándékkártyát költöttem el rá, így igen jó áron jutottam vadonatúj székhez. Az első sajnos hibásan jött, nem lehetett összeszerelni, vissza kellett küldeni, de azóta itt az új. Amit miután kivettem a nagy dobozból, azon nyomban el is foglalt a két kis törpe. A széket is. No, meg a dobozt is, amely szerintem a végén már nagyobb figyelemnek örvendett, beleköltöztek. Fagyiskocsi (is) lett belőle. Valaki egy fagyit így novemberben?

Egyelőre a szék helye a kerti irodában lesz, mivel mindig kivitték oda az egyik ebédlős széket. Apropó iroda: szigetelnünk kell. Ez egy fából készült kis házikó, ami tök jó műhelynek, meg irodának is, de sajnos nyáron meleg, télen hideg. Nem készültünk arra, hogy megint majd egy évet onnét fog dolgozni a férj, nem csináltuk meg korábban. Most kénytelenek leszünk.

A kád már szerencsére bepurhabozva, viszont az alján a festék alatt felsejlettek rozsdapöttyök. Ami azt jelenti kvázi, hogy rohad belül, alul a 12 éves kád, te jó ég. Lelki szemeim már most fürdőfelújítást vizionálnak. Jövő nyáron kénytelen lesz a csipet-csapat ismét Magyarországra költözni pár hetet, hogy akkor megcsináltassuk. Talán addig még kibírja. 

Tildy

A napló előző részeit itt találod:

18. hét: A földön fetrengve bírtam ki az első heteket
Szabadidőmben a földön fetrengtem, mert kizárólag a kemény padló volt a legkényelmesebb. Rengetegszer eszembe jutott, hogy csak ezen legyek túl.
Tovább>>>

19. hét: "Ha terhesen megütöd magad, meglátszik majd a gyereken!"
A hasamon van egy hatalmas anyajegy születésem óta, anyukám pedig csak hajtja, hogy ez amiatt van, mert mikor terhes volt velem, a hasára esett a meggy.
Tovább>>>

20. hét: Még iskolatáskát sem vihetnek a suliba a gyerekek Angliában
Tanárok és a  gyerekek egy „buborékban” vannak, nem keveredhetnek. Egy osztály két tanár. És csak ott.
Tovább>>>

21. hét: Kinőttük a lakást - és a melltartómat is
Be kell valljam, a lakást így 5 év után, a plusz extra kis műhellyel együtt is, de biza kinőttük. A melltartóim szűkek és szúrnak. Elegem lett.
Tovább>>>

22. hét: Először a gyerek kezdett el köhögni, aztán mi is elkaptuk
A lányom is elkezdett köhécselni, sőt, hétfő reggelre a férjem is ágynak esett. A felnőttek abszolút totálisan kidőltek a sorból.
Tovább>>>

23. hét: Elköttessem magam a harmadik szülésnél?
Miközben biztonsági játékos is szeretnék maradni, a gyerekeimnek anya kell, nem biztos, hogy egy negyedik terhesség jó lenne, negyedik császárral, ha éppen úgy adódik.
Tovább>>>

24. hét: Te is zombi lettél terhesen?
Mostanában úgy nézem, totál nincsenek nálam otthon.
Tovább>>>

25. hét: Túl sokat hízok a terhesség alatt, emelkedik a cukrom
Két hónap alatt felkúszott 5 kiló, és a korábbi szülési súlyaimat már most elértem. Jelenleg így 25. betöltött hét közepére +6 kilónál járok összesen. Sok.
Tovább>>>

26. hét: Ennek a nőnek semmi sem jó
Fordult kissé a kocka, amennyire sok dolgom volt az elmúlt hetekben, most annyira nem találom a helyem.
Tovább>>>

27. hét: Fejbe vágott a fiam a gitárral
Pont telibe talált a gitár feje. Fejemhez kaptam, vérzik. Na ekkor aztán kiborultam, világgá kiáltottam, hogy elegem van és hatalmas zokogásban törtem ki.
Tovább>>>

28. hét: Amikor végtelenül örülök a negatív tesztnek
Hét elejétől a fiamnak online oktatás van egy csoportbéli pozitív covid-eset miatt. Csütörtökön reggelre sajnos neki is 39 fok fölé ment a láza, gyorsan kértem is tesztet.
Tovább>>>

29. hét: Nem engedem a gyerekeimet iskolába
Az egészségem védelme érdekében nem sok opció maradt. Elköltözöm valahova; vagy a fiunkat kivesszük a suliból egy időre.
Tovább>>>