28. hét
A hét elég vegyesre sikeredett, lévén a pocakom egyre nagyobb, a gyerekek pedig ugráltak körülöttem. Őszinte leszek, alig vártam már ezt az egy hét lazsát, ami rám vár (na, várjuk még ki a végét). Így az őszi iskolai szünetre fel is készítettem magam rögtön első nap egy jóleső délutáni szunyával. Annyira jólesett, hogy arra sem ébredtem fel, hogy jött az Amazonos ember, nem baj, a férj átvette a csomagot.
Említettem már, hogy karanténban vagyunk? Mármint nem kötelezően, hanem olyan önként vállaltban. Egyrészt ugye már hét elejétől a fiamnak online oktatás van egy csoportbéli pozitív covid-eset miatt. Csütörtökön reggelre sajnos neki is 39 fok fölé ment a láza, gyorsan kértem is tesztet. Szombaton érkezett az eredmény, szerencsére mind negatív. Huhh. Hát ennyire negatív tesztnek még nem örültem. Mindenesetre most ezt a pár napot itthon töltjük, amit tudunk, azt házhoz rendelünk.
Covid-para, kivesszük a lányunk az oviból
Mivel a kilátások egyáltalán nem biztatóak, rosszabb az esetszám, mint az USA-ban, ezért ezzel kapcsolatban volt egy hosszabb beszélgetésünk a férjemmel. Igazándiból mindketten veszélyeztettek vagyunk, és valamennyire cukorbetegség miatt a lányunk is. Így arra az elhatározásra jutottunk, kivesszük őt teljesen az oviból. A kéthetes kényszerpihenő - amit ugyan mi vállaltunk önként - után nem megy vissza. Nem volt egyszerű döntés, mert imádjuk az ovit, és ha nem lenne ez a járvány, akkor pillanatig se lenne kérdéses, hogy ott a helye. Nagyon odafigyelnek a higiéniára, tehát ők mindent megtesznek, hogy lehetőleg senki ne fertőződjön meg. Ha még itt élünk akkor, mikor a legkisebb bölcsis lesz, biztos oda visszük.
Nem lesz egyszerű, de mivel rengeteg dologban igaza szokott lenni a férjemnek, és tényleg veszélyes ránk nézve a vírus, mindent összevetve igazat kellett adnom neki. Férjemen megint vannak plusz kilók, ahogy rajtam is, ő anno terhelési asztmás volt, én meg ugye cukorbeteg, autoimmun beteg. Nem merünk kockáztatni. Tavasszal már kevesebbnél is lezárták a várost, most meg...
Megoldjuk. Férjem három napot megint éjszaka dolgozott, a gyerekekkel volt nappal. Az óraállítós éjszaka is dolgozott jó pár órát, mert befutott egy olyan gond. Szerencsére megoldotta, de látom rajta is, hogy elege van a hajtós környezetből. Az elmúlt hónapban három hetet ügyeletben volt. Plusz múlt hónapban túlóra. Semmi nem fizettek ki belőle! Hogy most ez a pénzügyön csúszott el vagy hol, próbáljuk kideríteni. Fizupapírjához már hónapok óta nem fér hozzá. Egy teljes hónapnyi keresetével megegyező összeg lóg a levegőben, nem kapta meg.
De visszatérve az ovira, abszolút nem lenne ideális ki-be rakosgatni a lányunk kéthetente. Leginkább azért, mert december közepén ment volna utoljára. Marad itthon. Férjem szíve szerint a fiunkat is itthon tartaná. Nem tudjuk, milyen legális lehetőségünk van rá. Online oktatás neki, vagy hogy. Természetesen ez „borítja” az eredeti tervet: azzal, hogy itthon lesznek, valamiről le kell majd mondanom. Amit meg is fogok tenni! Nagy kérdés, hogy az egyetemet vagy a munkahelyi előléptetést adom fel. Igencsak az utóbbi lesz az. És ennek nemcsak az ő itthon maradásuk az oka, sőőőőőt. Nagyon is örülök, hogy velük lehetek.
Baby bump, tütütütütü
Az elmúlt napokban nehezemre állt felállni, leülni, vagy csak ülni. Leginkább feküdnék csak. Nem jó sehogy sem. Energiaszintem rém távol áll a szokásos Tildincs-féle pörgünk vagy egyszerre tíz dolgot is csinálunk szemlélettől. Nyom a pocakom. Belülről kifelé. Ez lenne a keményedés? Nem érzem annak, inkább feszülésnek. Viccesen meg is jegyeztem, ki tette ezt a lassan forgó görögdinnyét a hasamba. A babó odabentről egy határozott rúgással hozta tudomásomra nemtetszését a dinnyéhez hasonlítás miatt.
A héten egyébként is lesz orvosi időpontom, rákérdek több dologra is. Nem, az elköttetés még mindig olyan dolog, amit nem tudtam eldönteni teljes lélekkel. Egyik nap egyértelműen igen, másik nap egyértelműen a nem oldalán vagyok. Itt inkább arról van szó, fizikailag meddig terhelem a testem. Nem tagadom, elfáradtam, nehéz. Azt nem mondom, hogy nem bírom, mert tudom még csinálni, de nagyon nem olyan, mint a lányommal vagy a fiammal volt. Akkor kisujjból ment. Most? Most meg kell erőltetnem magam. A fizikai része a legrosszabb, érzem, hogy feküdnöm kell. Akkor meg olyan haszontalannak érzem magam.
Persze nem is én lennék, ha erre nem lenne már tervem. Mint írtam, megbeszéljük orvosilag mennyire indokolt, de elképzelhető, hogy 30-31. hét lesz az utolsó, mikor dolgozom. Átadom a dolgaim, és cső-cső, puszi-puszi. Az egészségem és a baba egészsége az első, az esetleges előléptetés megvár. Jelen helyzetben az érdekel legkevésbé.
A másik kérdésem lesz majd, hogy a lányunk születése óta érzéketlen a hasam a köldököm alatt. Múltkor már mondta egyik szülésznő, hogy ez így nem oké, most lehetőségem lesz áttárgyalni. Félek emiatt a császártól. Mi lesz, ha nem érzem, hatott-e az érzéstelenítő, ha eleve érzéketlen az a terület? És azt sem tagadom, már számolom vissza a heteket. Bármennyire imádtam anno terhes lenni, ez most nehéz.
Jó hír viszont, hogy valószínűleg már a gyerek születése előtt tudni fogjuk, mody diabos vagy sem. Ehhez csak a férjemtől kell nyálmintát venni és elküldeni. Nagyjából karácsonyra már több infónk lesz.
Fészekrakó ösztön
Megtörtént a kórházi csomagom előkészítése, na, meg az első kisruhák előszedése és mosása is. Okos fejem hova tette anno a ruhákat? Hát persze oda, ahol tuti, hogy le kell hajolni. Mehh. Nagy a pocak. De inkább nagy legyen, mit ne legyen. Nekem már ez is öröm.
Férjem persze oltott, szerinte nem muszáj elővenni, vehetünk újakat is. Némely darabok bennem azonban olyan jó érzéseket keltenek. Max 1-2 t veszünk. Sajnos van, amelyiket többször át kell mosni, fehérek, de a nyakuknál sárgás némely. Pedig hipóztam, előmostam őket.
Kevin persze jót kacagott, mikor meglátta az egyik ruhát, ez jó volt rám? Jó, ha a törzsét takarta most. A kórházi táskámba még megy bimbóvédő, meg egy köntös is. Szerencsére, se evőeszköz, se vécépapír nem szükséges. Még a szokásos mamabugyijaim vannak hátra, mármint a betétbugyik, nagyon jól jött korábban is. Jó érzéssel tölt el, hogy szedhetem elő ismét.
Bár csak áttételesen fészekrakás, de ma elültettük a lányommal a tavaszra szánt virágokat is. Imádom a nárciszt, többféle színben vettem. Ültettünk még tulipánt és jácintot. Ezzel megvolt a napi testmozgás is, Mana pedig serényen öntözgette. Nagy szívfájdalmam, hogy idén nyáron nem tudtam petúniát venni, pedig olyan gyönyörűek szoktak lenni. A szokásos helyről nem lehetett, máshonnét meg... Nem nagyon járkáltunk ki a városba, legyen a bejáratott helyemen és kész. Így bizony minden petúniára mogorván tekintettem, hogy honnan a csudából szerezte be a gazdája...
Mi romlik még el?
Mintha mondtam volna múltkor, hogy remélem semmi nem fog elromolni. Nem így történt. Valamit csinálnunk kell a káddal. Rohad. Eddig nem látszódott ennyire durvának, kvázi csak felületi sérülésnek, de most egy hatalmas darab rozsda esett ki a szélén. 10 éves, vagy 12. Nonszensz. Attól tartok, jó angol szokáshoz mérten, ha csak a kádat cseréltetnénk ki, akkor kiderülne újabb turpisság... És nincs az az isten, hogy én a következő két hónapban egy teljes fürdőfelújításba belekezdjek, márpedig érzésem szerint ez lenne a vége. Így marad a sufnimódszer, purhab, meg szilikon, meg festék. Aztán majd jövőre valamikor sajnos neki kell állnunk rendesen.
A férj által hazaküldött gépet a szállító cég valószínűleg dobálta, alaplapnak annyi, itt még ment. Hát nem vagyunk tőle boldogok. Közben vagy a brit vagy a magyar királyi posta is elhagyta egy fontos levelem.
A biztosítási pénzt sem kaptuk még meg a mosógép miatt elázott bútorokért. Fél éve tesznek ránk, havonta hívom őket, mindig ígérgetnek. Most már csúnyán fogok nézni!!!
Tildy
A napló előző részeit itt találod:
18. hét: A földön fetrengve bírtam ki az első heteket
Szabadidőmben a földön fetrengtem, mert kizárólag a kemény padló volt a legkényelmesebb. Rengetegszer eszembe jutott, hogy csak ezen legyek túl.
Tovább>>>
19. hét: "Ha terhesen megütöd magad, meglátszik majd a gyereken!"
A hasamon van egy hatalmas anyajegy születésem óta, anyukám pedig csak hajtja, hogy ez amiatt van, mert mikor terhes volt velem, a hasára esett a meggy.
Tovább>>>
20. hét: Még iskolatáskát sem vihetnek a suliba a gyerekek Angliában
Tanárok és a gyerekek egy „buborékban” vannak, nem keveredhetnek. Egy osztály két tanár. És csak ott.
Tovább>>>
21. hét: Kinőttük a lakást - és a melltartómat is
Be kell valljam, a lakást így 5 év után, a plusz extra kis műhellyel együtt is, de biza kinőttük. A melltartóim szűkek és szúrnak. Elegem lett.
Tovább>>>
22. hét: Először a gyerek kezdett el köhögni, aztán mi is elkaptuk
A lányom is elkezdett köhécselni, sőt, hétfő reggelre a férjem is ágynak esett. A felnőttek abszolút totálisan kidőltek a sorból.
Tovább>>>
23. hét: Elköttessem magam a harmadik szülésnél?
Miközben biztonsági játékos is szeretnék maradni, a gyerekeimnek anya kell, nem biztos, hogy egy negyedik terhesség jó lenne, negyedik császárral, ha éppen úgy adódik.
Tovább>>>
24. hét: Te is zombi lettél terhesen?
Mostanában úgy nézem, totál nincsenek nálam otthon.
Tovább>>>
25. hét: Túl sokat hízok a terhesség alatt, emelkedik a cukrom
Két hónap alatt felkúszott 5 kiló, és a korábbi szülési súlyaimat már most elértem. Jelenleg így 25. betöltött hét közepére +6 kilónál járok összesen. Sok.
Tovább>>>
26. hét: Ennek a nőnek semmi sem jó
Fordult kissé a kocka, amennyire sok dolgom volt az elmúlt hetekben, most annyira nem találom a helyem.
Tovább>>>
27. hét: Fejbe vágott a fiam a gitárral
Pont telibe talált a gitár feje. Fejemhez kaptam, vérzik. Na ekkor aztán kiborultam, világgá kiáltottam, hogy elegem van és hatalmas zokogásban törtem ki.
Tovább>>>
