21. hét

Baba

A magzat ebben a hónapban rohamos növekedésnek és hízásnak indul. Testén zsírréteg alakul ki, ami szükséges lesz ahhoz, hogy testhőmérsékletét szabályozni tudja, és ne hűljön ki, amikor elhagyja az anyaméhet. Egész testét finom babaszőrzet takarja, amit lunagónak hívnak. A szemhéjai még mindig szorosan csukva vannak, ezért olyan, mintha mindig aludna, de ez távol áll az igazságtól. Gyakori kis mozdulatai, rúgásai és kézmozdulatai elárulják, mikor van ébren. Csuklani is szokott, amit lehet, hogy már érez az anyukája. Azok a kis, ütemes mozdulatok a hasadban azt jelentik, hogy a baba készül az önálló lélegzés nehéz feladatára.

A baba hossza e héten 26,7 cm (ezt most már a feje búbjától a sarkáig mérik, ez nem az ülőmagassága), súlya 360 gramm, ami azt jelenti, hogy méretben akkora, mint egy sárgarépa.

Anya

A tested most már hozzászokott a terhesség állapotához és a megemelkedett hormonszintekhez. Ez azt is jelenti számodra, hogy rosszulléteid elmúltak vagy elviselhetővé váltak, és a fáradtság is túlélhető. A melleid és a hasad már nem olyan érzékenyek, de a viszketés továbbra is probléma maradhat, ahogy a bőröd tovább nyúlik, a terhességi csíkokról nem is beszélve. A baba egyre több helyet foglal el a hasadban a belső szerveidet félretolva, ezért a gyomor- és emésztési panaszok, és a gyomorégés egyre zavaróbbá válhatnak. Azok a bosszantó hangulatváltozások és pityergések már nem olyan rémesek, mint pár hónapja, de helyüket átveheti a szüléstől és az anyaságtól való félelem.

Nem kell a babához való kötődéssel a szülésig várnod! A terhesség egésze alatt foglalkoztathat az, hogy milyen természete lesz a kicsinek. Spekulálhatsz abból kiindulva, hogy melyik napszakban szokott legtöbbet mocorogni, vagy milyen zene, hang, étel dobja fel legjobban. Ezek mind egyszerű ötletek, amik megkönnyíthetik azt, hogy közel érezd magadhoz.

Természetesen beszélhetsz is hozzá, ha akarsz, hiszen már minden szavadat hallja, és figyel is rád. Több kutatás szerint a meg nem született babák nemcsak, hogy felismerik, de minden más hang közül a legjobban kedvelik a saját anyjuk hangját. Szívverésük felgyorsul, és megörülnek, amikor azt hallják. Segíthetsz neki abban, hogy megismerjen téged, azáltal, hogy sokat beszélsz hozzá. Jó alkalmak erre, amikor az autóban utazol, és énekelsz neki, vagy ha éppen olvasol valamit, akkor azt hangosan tedd. A többi családtaggal is megoszthatod ezt, ha vannak nagyobb testvérek, őket is vond be a mókába nyugodtan, és párodról se feledkezz meg.

Az biztos, hogy a magzatok jól hallják a zenét az anyaméhben, a kutatók most már csak abban nem értenek egyet, hogy mennyire hallják azt, és hogyan reagálnak rá. Lehetséges, hogy nem fogod tudni egy életre megszerettetni kedvenc zenekarodat a gyerekkel, de bevonhatod a zenehallgatásba. Ha lehet, keress egy bizonyos dalt, amit gyakran lejátszol neki. Ez bármi lehet, klasszikus, vagy modern zene, a lényeg, hogy neked tetsszen. Azután amikor a baba megszületett, érdekes lesz újra lejátszani neki, és figyelni a reakcióját.

Készítsd fel előre a babaszobát! A dekorálás jó móka, és segít elképzelni, milyen lesz az élet a kisbabával. A színek kiválasztása, a textilek elrendezése, mint például a lepedők felhúzása, afüggönyök felrakása, és a fehér falak díszítése képekkel mind elősegítik a kötődést, mert az anyaság eddig absztrakt érzése valóssá válik. Ugyanez vonatkozik a babaruhák beszerzésére. Gyönyörködj nyugodtan az aprócska zoknikban („Hogyan lehetséges, hogy valakinek ilyen kicsi a lába?!”) és rugikban. Ha valamit megveszel, akaszd fel látható helyre a gyerekszobába, hogy gyakran láthasd.

Ha az első babádat várod, valószínűleg nincsenek még gyerekkönyvek a lakásban, de ezen könnyű segíteni. Ha még megvannak a saját régi gyerekkönyveid, kérd el őket szüleidtől, és egészítsd ki őket újakkal. Olyan könyveket válassz, amiket kismilliószor el tudsz majd olvasni. És ne felejtsd el, hogy nem kell a szülésig várnod az olvasással, láss neki bátran akár most, a gyerek már hallja a meséket.

Blogolj a terhességedről, vagy vezess naplót. A blog előnye, hogy megoszthatod rokonaiddal és ismerőseiddel. Posztolhatsz ultrahang képeket is, vagy ha bátor vagy, fényképeket a növekvő hasadról. Így mindenki, aki olvassa, támogatni és segíteni is tud, és nem kell minden kisebb-nagyobb hírt vagy változást ezerszer elismételned a sok ismerősnek. Amikor a gyereked nagyobb lesz, biztosan szívesen elolvassa majd naplód, vagy blogod tartalmát, és megtudhatja, milyen sok szeretettel vártak rá.

Apa

A terhesség hónapjai alatt nem minden cukormázas, és ez természetes. A kismama számára nagyon nehéz feladat a hirtelen megjelent extra kilók cipelése mindenhova. Ha ehhez a folyamatos cipeléshez hozzáadjuk a kellemetlen terhestüneteket és a mindennapi feladatok tömkelegét, nem nehéz elképzelni, hogy a kismama teste többet dolgozik, mint eddig valaha. Egy olyan egyszerű feladat, mint egyetlen lépcsősor megmászása, vagy az autótól a bejárati ajtóig való eljutás, nagyon nehéz lehet. Az az igazság, hogy a terhességre minden egyes nő máshogyan reagál, és képtelenség előre megmondani, hogy a te párodat mennyire befolyásolja. Ezen felül, ha bármilyen más komplikáció, vagy egészségügyi probléma áll fenn, a te feladatoddá válik, hogy mindent megtegyél az érdekében.

Ha a terhesség normális lefolyása helyett olyasmi történik, amire senki nem számított vagy készült fel előre, ez hatalmas sokk lehet mindenkinek. Azzal nagyon sokat segíthetsz, ha rugalmas és kreatív maradsz. Lehetséges, hogy a kismamának több, vagy másfajta ételre vagy folyadékra van szüksége egy speciális diéta miatt, vagy sokat kell pihennie, fekvő helyzetben. Ha kell, rendezzétek át a lakást, hogy elérhető közelben legyen minden, amire szüksége lehet. Szerezz be sok egészséges rágcsát, amit párod ehet, filmeket, amiket nézhet, vagy könyveket, amiket olvashat.

Ne feledkezz meg arról, hogy pároddal egymásra időt szánjatok kettesben, és a szórakozásra és az élet jó dolgaira koncentráljatok, ne csak a bajra, rosszra. Hiszen kettőtök kapcsolata, és egymás iránti szerelme juttattak ebbe a helyzetbe. Ugyanez a szeretet segít majd túlesni a nehéz napokon is.

Tippek

Ha a lábaddal problémáid vannak, nézd meg azonnal, nem a cipőddel van-e baj.

A gyógycipők, a cipőbetétek, az alacsonyabb sarok, és az egy számmal nagyobb cipő sokaknál megoldják a problémát. Ha nem, nézesd meg specialistával, mielőtt a probléma súlyosabbá válik!

Kérd el a régi fényképalbumokat, és nézegess fényképeket kisbabakorotokról pároddal. Kérdezd ki a jövendő nagyikat, hogy milyenek voltatok pici korotokban, milyen volt a természetetek és szokásaitok. Eséllyel ezekből sokat viszontláttok majd a saját kisbabátokban, a genetikai érdekes és vicces dolgokra képes.

M.

Terhesség hétről hétre

1. hét>>>          2. hét>>>          3. hét>>>          4. hét>>>          5. hét>>>          6. hét>>>          7. hét>>>          8. hét>>>          9. hét>>>          11. hét>>>          12. hét>>>          13. hét>>>          14. hét>>>          15. hét>>>          16. hét>>>          17. hét>>>          18. hét>>>          19. hét>>>          20. hét>>>

Terhességgel kapcsolatos összes cikkünket ide kattintva olvashatod.