terhesség terhesnapló kismama vajúdópóz Itoshii

Az utóbbi pár nap eléggé babaközpontúra sikeredett. Szerettem volna kismama-papa fotót kitenni a falunkra az esküvői képünk mellé otthon, de tudtam, hogy ezek a beállított babacipőt/UH fotót lengetős, meg hason szívecskét formázós képek nekem nem jönnek be, úgyhogy megkértem egy barátnőmet, aki tök ügyes, hogy csináljon rólunk pár fotót.

El is mentünk a közelünkben egy holtághoz fotózkodni, mert nekem a természet tetszik a legjobban, mint fényképháttér. Nagyon élveztem, ez így sokkal lazább volt, mint pl. az esküvői fényképezkedés, bár az is tök jó volt, mert minden programot szeretek, ahol ölelgethetem és puszilgathatom a férjemet, de most meg azért vagyok nagyon boldog, mert már hárman vagyunk.

Most csak viccelődtünk meg kerülgettük a sok kacsapottyantást a stégen, nem „kellett” sehogy se beállni, semerre se nézni, és nem volt időkeret, úgyhogy pont olyan természetes, vidám, egymást imádós képek születtek, amilyeneket majd szívesen nézegetek szoptatás közben a falon. Aztán jött a nővérem is, és vele is készült néhány testvér-kismamafotó. Azok közül még egyet se láttam még, de kíváncsi vagyok! Véletlenül pont vittünk hasonló váltóruhát magunkkal, így összeöltöztünk csíkos cuccokba, úgyhogy nem csak a hasunk illik jól egymáshoz.

Másnap pedig elmentünk egy apás szülésfelkészítő tanfolyamra. A nőgyógyászomén nem tudunk majd ott lenni, mert nem leszünk itthon, úgyhogy kinéztem egy random tanfolyamot a neten, és reméltem, hogy a férjem nem tartja majd humbugnak, ha nem egy orvos tartja, „csak” egy dúla-természetgyógyász-sokgyerekes anyuka, és még sorolhatnám, hogy miket végzett.

Tök jó volt, hogy kipróbáltuk a páros vajúdós pózokat, meg a fájdalomcsillapító akupresszúrás pontokat is kimértük. Már a kismamajóga-oktató képzésen kinéztem magamnak azt a páros testhelyzetet, hogy az anyuka szemben beleül az apuka ölébe, átkulcsolja a nyakát, és lecsúszik annyira, hogy a térdhajlatánál fogva lógjon az apuka combján. Szerintem ez tök jó meghitt helyzet, és a gravitációt is elég faszán ki lehet benne használni, a férjemnek is ez volt a kedvence. Meg persze az anyuka derekát masszírozós pózok is eléggé szimpatikusak nekem…

Szaglásztunk mindenféle illóolajat, ami jól jöhet a szülés beindításához, és tanultunk pár légzési technikát is. Meg egy csomó mást persze. Az különösen jó volt, hogy kaptunk egy szülési terv mintát. Engem nagyon megnyugtat, hogy a férjem végighallgatott egy ilyen előadást, és csomó kérdést is feltett. Kaptunk jegyzetet is fotókkal, amiből majd élesben lehet puskázni. Mivel én már évekkel ezelőtt rápörögtem a babatémára, nem sok újat hallottam, mert elég sok előadásra elmentem a témában, de most nem is azért akartam ezt meghallgatni, hogy én tanuljak.

Aztán következett egy látogatás a védőnőnél. A rendelőjében lenni annyival értelmesebb, mint amikor ő jön hozzánk! Most már nagyon kíváncsi voltam, hogy hány kiló lehetek, mert otthonra továbbra se vettem mérleget. Kiderült, hogy két hónap alatt négy kilót szedtem fel, úgyhogy mára elértem az 55 kilót.

De a legjobb az volt, hogy meghallgathattam a kisfiam szívhangját. Tök jól meg lehet különböztetni a köldökzsinór surrogásától ezt a kis vágtató patadobogást. Ezeket még eddig nem hallottam felváltva, vagy lehet, hogy ultrahang vizsgálatnál igen, csak nem erre figyeltem, mert épp a testrészeit próbáltam kivenni, de nagyon izgi volt. Bár én napokig tudnám hallgatni a szívhangját, a baba kétszer is megrúgta az eszközt, hogy jelezze, most már elég lesz a jóból, találjunk magunknak egyéb szórakozást.

Itoshii

A TERHESNAPLÓ ELŐZMÉNYEI

terhesség terhesnapló kismama vajúdópóz Itoshii

1. Négy év után lett csíkos a terhességi teszt


2. Ennyi mindent tettem már, hogy összejöjjön a baba

3. Zokogva léptem ki az ultrahangrendelő ajtaján

4. Tuti, hogy nem szülök a kerületi kórházban!

5. Nem volt jó ötlet terhesen koncertre menni...

6. Mi a fenét csináljon a kismama, ha köhög?

7. Végre nem kell titkolnom, hogy babát várok

8. Rosszul lettem a boltban, mentőt akartak hívni

9. Kommunikáltam a magzatommal

10. Mit rejt a babaváró csomag?

11. Egy buborékban töltöttem a hétvégét

12. Villantott a babám az ultrahangon

13. Végre több vagyok, mint 50 kiló

14. Gólyatréningen készülünk a szülésre

15. Kabrió-randira vitt a férjem

16. Megkérdeztem a magzatomat, hogy milyen nevet adjunk neki

17. Kocsival mentünk Montenegróba terhesen

18. Másfél órát késett a védőnőm, nem is telefonált

19. Üvöltős metálra őrjöng a baba a pocakomban

20. Csak nehogy agyonnyomjam a gyereket!

21. Mi hogy lesz a baba születése után? Mindent eldöntöttem!