Annyira elképesztő, hogy elkezdődött a 12. hét! Nagyon-nagyon várom a jövő heti ultrahang vizsgálatot, amire végre a férjem is el tud jönni. Bár ez a várva várt nap egyben azt is jelenti, hogy valószínűleg vége a „nyaralásomnak”, és nem home office-olhatok tovább minden nap, de hát nyilván annak örülök a legjobban, ha a babánkkal minden rendben, szóval szívesen kibírom, hogy megint korán kell kelni, hogy egy irodában ülhessek egész nap a kert és a kanapé helyett. Így is hihetetlen mázlim volt, hogy hat hetet kaptam a főnökeimtől.
Még mindig nem tért vissza az átlagon felüli étvágyam, de érdekes megfigyelni (mondjuk ez minden valószínűséggel csak nekem érdekes), hogy 2-4 napokra mindig rácuppanok egy-egy kajára, aztán rá se tudok nézni többet. Megvolt a rozskenyér pulykasonkával és csemege uborkával korszak, a szójaszószmánia, a vajmánia, a pizzaimádat, és most eljött a túrótorta szezon. Ezek nem extrém dolgok, mint amiket a filmekben találnak ki néha, de az utóbbiak elég furák nekem, mert az ilyesmiket már évek óta kerülöm, de úgy döntöttem, hogy most nem korlátozom magam, jöhet minden mértékkel, úgyhogy az improvizatív mindenmentes sütijeimet lecseréltem egy rövid időre.
Már több barátnőmet is megríkattam a hírrel. Élőben szeretném majd mindenkinek elújságolni, de ez csak nagyjából fog sikerülni, mert az egyik lány a világ másik felén kötött ki egy évre, úgyhogy csak videóban tudtam megosztani vele a hírt, de az is olyan szép volt, mintha egymás mellett ültünk volna. Nagyon megható, amikor más is úgy örül neki, mint én. A négy év babátlanság alatt mindig borzasztó lelkiismeret-furdalásom volt, hogy más pozitív tesztjének csak pár hét, vagy hónap után tudtam igazán örülni. Még akkor is, ha egy barátnőmről, nem csak távolabbi ismerősről volt szó. Ez szerencsére a nővérem bejelentésével megtört, mert semmi rossz érzésem nem volt, csak döbbenet (nem tudtam, hogy tervezik), izgalom (hogy ez egyszerre történik velünk) és öröm.
Kiderült, hogy a koncertre járás már/még nem nekem való. A 8. héten is elmentünk egy Leander koncertre a férjemmel, ahol felfedeztem, hogy baromi szarul esik, ha a fejemen kívül más testrészemet is mozgatom a zenére, de teljesen jól elvoltam úgy is, és nagyon élveztem az estét. A 11. héten viszont a Park nyitó koncertjére mentünk el, ahol 200 ezren voltunk összesen. Valahogy előre nem gondoltam bele, hogy minden ötödik ember dohányzik, és nem találok majd olyan négyzetmétert, ahol nem füstöl rám senki. Egész nap iszonyú fülledt volt a levegő, úgyhogy még csak a légmozgás se tudott megmenteni.
Borzasztó rosszul lettem pár percen belül, rázott a hideg, elszédültem, leizzadtam, úgyhogy gyorsan elmenekültünk a tömeg háta mögé a „gyerek sarokba”, ahol csak a (számomra undorító) sült kolbász szagot kellett belélegeznem a hotdogos kocsiból, ami még mindig jobb volt, mint a dohányfüst... Leültem, találtam egy olyan fejtartást, amivel nem érzem a zsírszagot, és felcsendült a kedvenc számom is, úgyhogy hamar helyreállt a világ. Nagyon jól jártam, hogy ott kötöttünk ki, mert csupa iszonyatosan édes kislány bulizott a szüleivel körülöttünk. Hát teljesen elolvadtunk. Annyira megható volt nézni, hogy hogy szeretik egymást, és milyen jól eltáncolgatnak együtt. Igazán szimpatikus jövőkép…
Itoshii
A TERHESNAPLÓ ELŐZMÉNYEI
Négy év után lett csíkos a terhességi teszt
Ennyi mindent tettem már, hogy összejöjjön a baba
Zokogva léptem ki az ultrahangrendelő ajtaján
Tuti, hogy nem szülök a kerületi kórházban!
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
