„Maga nem beszélt itt senkivel” – mondta a rendelőintézet recepciósa

 
Gondolkoztam egy ideig, hogy megírjam-e az újabb sztorinkat az állami egészségüggyel kapcsolatban, hisz a dolgok ettől nem változnak. Aztán csak felmérgeltem magam, hogy hány meg hány olyan helyzet és esemény van, amikor inkább hallgatunk, „mert változás úgysem lesz”, és hányszor nem merünk tenni semmit. Úgyhogy most leírom mégis. Hétfő reggelre az...
A bejegyzés folytatódik
 

Szívat az egészségügy a lombikvizsgálatoknál

2015 szeptember végén ért véget az első lombikunk, és október negyedikére, a harmincnegyedik szülinapomra már tudtam az eredményt, vagyis hogy nem sikerült. December...
A bejegyzés folytatódik
 

A szülőn is múlik a gyerek látása

A gyerekszemész nem ugyanazt a vizsgálatot végzi és nem ugyanazokat a vizsgálóeszközöket használja, mint a felnőtt szemész, hiszen a gyerekszemésznek a kommunikációra...
A bejegyzés folytatódik
 

Kiszakadt a gumi, de az orvosok nem segítettek a kamaszlánynak

Hétvégén csörgött a telefonom, a barátnőm aggódó hangját hallottam a vonal túloldaláról. Azt kérte, SOS segítsek, hogy mit csináljon. Elmondta, hogy kamasz lánya,...
A bejegyzés folytatódik
 

Okostelefonnal a család egészségéért

PR cikk Egy új, okostelefonra készült alkalmazás segít abban, hogy folyamatosan nyomon követhesd és megőrizd családod egészségét, legyen szó akár a szüleidről,...
A bejegyzés folytatódik
 

Csupa szeretetből mérgeznénk a gyerekeinket?

Egy laboratóriumban egy csapat mindennapi ember épp laborköpenyt ölt, majd kis adag élelmiszereket kezd el kóstolgatni. A Marketing Sciences Unlimited független...
A bejegyzés folytatódik
 

Két hónapot kell várnom a mammográfiai leletemre

47 éves vagyok, hormont szedek, ezért minden évben járok kontrollra. Két éve voltam mammográfián, és tavaly magánrendelőben mell ultrahangon. Idén kaptam mammográfiára...
A bejegyzés folytatódik
 

Te hova sétálsz a mellrák ellen?

Szombaton egy kozmetikai cég szervez egész napos családi programot, közös sétát, tanácsadást, felnőtt- és gyerekkoncerteket a mellrák ellen a Széchenyi István téren....
A bejegyzés folytatódik
 

Kétszer fizetünk a terhesgondozásért

A terhesség és a szülés kapcsán gyakran felmerülő téma a gyermekvállalás finanszírozási kérdése. A Bezzeganyán többször végeztünk már felmérést arra vonatkozóan,...
A bejegyzés folytatódik
 

Gyakorlaton a gyermekkórházban

- avagy mit lát a gyakorlaton egy egészségügyisnek tanuló egyetemista? Előrelátólag leszögezném az alábbiakat, csakhogy érthető legyen, mire miért úgy reagálok: egészségügyi...
A bejegyzés folytatódik

Írj bármilyen, a bloghoz kapcsolódó témában posztot,
és mi szerkesztés után közzétesszük a Bezzeganyán.
Ha témajavaslatod, ötleted, kérésed van, azt is oszd meg velünk
a bezzeganya@bezzeganya.hu emailcímen!

Bezzeganya

blogavatar

Egy hely, ahol a terhesség és a gyereknevelés nem rózsaszín vattacukor. A blogot az olvasók (is) írják. Szerkesztők: Tünde és Vakmacska. Írásokat a bezzeganya@bezzeganya.hu címre várunk.

hirdetés

Utoljára kommentelt

Bezzeganya webshop akció

Hirdetés

Facebook

Címkefelhő

abortusz (46)absz (24)advent (32)adventi kalendárium (29)ajándék (22)ajánló (39)Almajemima (30)alvás (27)AMK (79)Anna (24)anya (109)anyaság (101)anyós (20)apa (47)apanapló (22)autizmus (26)Banyavári (23)banyavári (28)Barnalány (33)betegség (105)Bicse (21)Bojszy (27)Brumibaby (26)bébinapló (20)bölcsinapló (31)bölcsisek (26)bölcsőde (34)Center (265)Citabella (36)család (108)családtervezés (29)csecsemő (42)csecsemők (34)császármetszés (103)drlucifer (36)egészség (35)erőszak (43)etetés (28)fogyinapló (24)fogyókúra (40)főzés (145)gasztro (38)gyerek (273)gyereknevelés (298)gyermekirodalom (60)gyermekvállalás (44)gyász (25)Halacska (32)halál (41)heti kérdés (21)házasság (61)hétvége (70)húsvét (24)ikrek (64)interjú (51)Iphigenia (20)irodalom (28)iskola (144)iskolások (68)Juditty (119)játék (53)jótékonyság (35)karácsony (111)kertedi (61)Kicsidelfin (20)kiemelt (66)kismama (437)kiállítás (22)kreatív (29)kultúra (82)kutatás (65)kérdőív (21)két csík (28)kórház (78)kórházteszt (67)könyv (75)könyvajánló (44)külföld (37)Lapis Lazuli (21)lapszemle (40)Lhunara (21)Lilacsiga (20)lombik (26)lombiknapló (24)meddőség (65)Meni (76)mese (56)Minakó (25)Mirca (31)mozi (21)MsPoppy (23)MTI (121)munka (85)Másutt (91)nagycsaládos (25)nevelés (41)Nyina (40)nyár (47)(28)nők (59)oktatás (82)olvasó (20)OriasCJ (24)orvos (64)otthon szülés (20)programajánló (159)programok (20)pályázat (27)párkapcsolat (54)pénteki mese (48)recept (178)Rosa Rugosa (25)rotarix (22)rák (22)rövidhír (38)segítség (20)sulinapló (27)szex (40)Sziget (20)szolgálati közlemény (27)szoptatás (85)születésnap (20)szülés (494)szüléstörténet (336)terhesnapló (290)terhesség (585)terhesség hétről hétre (43)terhességi teszt (31)testvér (20)teszt (43)tinédzser (24)tippek (22)táplálkozás (33)Tünde (519)ultrahang (24)utazás (45)Vakmacska (448)vetélés (31)vicces (65)videó (36)válás (25)yzzma (26)Zizik (38)Zsuzsi főz (192)Zsé (37)állat (22)életmód (60)óvoda (67)óvodások (47)újszülött (22)ünnep (31)ünnepek (21)Őrjöngő Farkas (43)