Ennyi mindent tettem már, hogy összejöjjön a baba

8. hét

Miután megbeszéltük, hogy szeretnénk babát, elmentem orvoshoz. Nekem ez elég rémisztően kezdődött, mert kb. tíz éve volt egy sérvem, ami miatt sokat feküdtem, és ez alatt lett egy trombózisom. Azt mondták a kórházban, hogy hajlam miatt alakult ki a sérv is és a trombózis is, és a lelkemre kötötték, hogy ezt majd babatervezésnél mindenképp említsem az orvosomnak. Meg is tettem, és gondoltam elvégeznek egy új vérvételt, de nem tették, merthogy a hajlam az örökre megmarad. A terhesség nagyon emeli a trombózis kockázatát, ezért ha megfoganna bennem egy baba, akkor azonnal meghalna, és valószínűleg én is, hacsak nem kezdek el azonnal véralvadásgátló injekciót használni. Igazán szívderítő volt ez a gondolat… Öt orvossal beszéltem, mindenki ezt mondta, úgyhogy elkezdtük az injekciózást.

Rettenetes volt. Allergiás lettem rá, tele lettem kiütéssel. Emiatt kaptam egy másik márkát. Nincs igazán zsír a hasamon, úgyhogy izomba ment a tű, és tele lettem csomókkal, lila foltokkal. Minden este végig kellett ezt szenvedni. Hát egyikőnk se bírta túl jól, pláne, hogy már nem szinte maradt rajtam hely, ahol nem volt bekeményedett csomó. Arra nem tudtam rászánni magam, hogy saját magamnak adjam be az injekciót. Egy idő után nem lehetett kapni azt a márkát, amire nem voltam allergiás, és nem is éreztem úgy, hogy ez a stressz majd bevonzza a babát, úgyhogy abbahagytuk a szurkálást. Bár gyanítottam, hogy ha tíz éve, fekvéstől lett trombózisom, az nem jelenti, hogy igaz, amivel riogatnak, de borzasztóan megijedtem.

Később azért egy magánklinikán elvégeztettem egy tesztet trombózis hajlamra, és nem volt kimutatható… Több vizsgálatot kértem fogantatási nehézség miatt, úgyhogy kiderült vashiány, D-vitamin hiány és alacsony progeszteronszint. A férjemről meg csak annyi derült ki, hogy tökéletes. Soha nem volt rendszeres, normális a ciklusom, csak abban a rövid időszakban, amikor fogamzásgátló tablettát szedtem. (Természetesen ezzel a problémával is jártam orvosnál az évek során, legalább húsz nőgyógyász vizsgált meg, de semmire nem jutottak.) A hiányokat gyorsan pótoltam, de a ciklusom rendezése már nem ment olyan könnyen. Úgy éreztem, hogy az orvosi vonaltól el szeretnék távolodni, nem az az én utam.

Rengeteg fórum hozzászólást olvastam „nekem ettől sikerült a baba” témában, de valahogy sose értettem, hogy hogy tudják emberek ezt ennyire egyértelműen. Eléggé kétlem, hogy egyszerre csak egy dolgot változtatnak az életükön, ha babát szeretnének, de ha mondjuk így van, akkor honnan tudják, hogy nem attól fogant meg a baba, hogy egyszerűen végre hittek benne, hogy sikerülni fog? Vagy hogy az életük javulására került a fókusz az aggódás, a félelem helyett? Vagy nem a férjük egy random mondata hatott, amitől megnyugodtak? Vagy nem egy új hobbi volt a hatásos, amitől örömtelibb lett az életük? Vagy BÁRMI más a világon?

Én azért biztos, ami biztos alapon az összes ilyet kipróbáltam, amiről csak hallottam. Szedtem barátcserje kapszulát, shatavari kapszulát, méregdrága babaváró vitaminokat, amik különlegesebbek a gyógyszertárban kaphatóknál, ittam palástfű teát, kentem a yam gyökér kivonatos krémet, ettem méhpempőt, szedtem Bach-virágcseppeket, masszíroztam a megfelelő talpreflexológiás pontokat, elvégeztem az alap és a haladó intimtorna tanfolyamot, ráadásul mindent kitartóan csináltam, de semmi nem hozott változást. Elvégeztem a termékenység tudat tanfolyamot is, hogy felismerjem, hogy mikor vagyok termékeny. Jártam kineziológusnál is, az nagyon furcsa volt, nem tudom pontosan, hogy mi történt, és hogy jó volt-e ez nekem.

Elmentem egy neves természetgyógyászhoz, több dietetikus előadást meghallgattam. Teljesen megváltoztattam az étrendemet. Drasztikusan lecsökkentettem a tejtermékek, búzaliszt, cukor és a hús mennyiségét az étrendemben. Ettől sokkal-sokkal jobban éreztem magam, és a menstruációs görcseim teljesen megszűntek, de a ciklusom nem rendeződött.

Elmentem pszichológushoz, de teljesen hülyének nézett, hogy ilyen fiatalon mit pattogok. Vegyek ovulációs tesztet, és csábítsam el a férjem a megfelelő időben, és kész.  Jártam prenatális szaktanácsadónál, aki rengeteg nőnek segített, hogy megfoganjon a babája. Eleinte lelkesítettek a javaslatai, hogy miket változtassak az életemen, amitől vonzóbb leszek egy baba számára, de aztán egyszerűen borzasztó volt ebbe belegondolni, hogy megfelelési kényszerem, bizonyítási vágyam legyen a még nem létező babám felé. Nem vagyok úgy jó, ahogy vagyok? Mások miért felelnek meg, ha a nekem javasolt javítások az ő életükben egyáltalán nincsenek jelen? Van egy lista, amin ki kell pipálni mindent, hogy anya lehessek?

Mindig volt egy rövidebb-hosszabb pihenő rész, amikor nem próbálkoztam új dolgokkal, amik segíthetnek, de az újabb csalódás általában egy újabb lehetőséget hozott. Nem bírtam csak nyugiban várni, mindig tenni akartam valamit a babáért. Így például elmentem újraélni a születésemet. Ez szenzációs volt. Éreztem, átéltem, tudtam, hogy mi történt, aztán lelkesen elmeséltem anyukámnak is, aki mondta, hogy „hááát ez azért nem egészen így volt…” Aztán elolvasta a naplóját, amit a születésem után írt, és de, tényleg úgy történt, ahogy megéltem, csak az idő megszépítette neki az élményt. Jártam szomato-drámára és családállításra. Ezek úgy érzem, hogy sokat könnyítettek a lelkemen, és jó, hogy elmentem rájuk, amikor mélyponton voltam, de ez is egy olyan végtelen folyamatnak tűnt egy idő után, mint amit a prenatális szaktanácsadónál is tapasztaltam. Mindig lesz min javítani, mindig lesz múltbeli seb, amit be lehet gyógyítani, de mégis meddig érdemes ezt csinálni? Érdemes ezt csinálni?

Már fogalmam sincs egyébként, hogy mi milyen sorrendben történt, de a kismama és baba-mama jógaoktató képzésnek is nagyon örülök, hogy elmentem rá. A képzésnek része volt az is, hogy hogyan kell szülésfelkészítő tanfolyamot tartani, ami rengeteg információt adott, így elég sok szüléssel kapcsolatos félelmemet fel is oldotta. Nagyon jó volt ennyi anyukával beszélgetni a szülésről, szoptatásról, nevelésről, stb. Ha minden jól megy, akkor a második trimeszterben majd tartok is kismamajóga órákat egy családi klubban.

Nem tudhatom biztosan, hogy végül mi segített benne, hogy pozitív legyen a teszt. Lehet, hogy mindez együtt, lehet, hogy ebbe egyáltalán nem lehet beleszólni, és egyszerűen jön a baba, amikor jönni akar, és kész. Próbálkozhatok, amivel akarok, de semmi értelme. Én viszont három dologra gyanakszom. A férjemre (a nyilvánvaló fizikai hozzájárulásán felül), a tudatosságra és a képmedicinára.

Ami ez alatt a négy év alatt a legnagyobb segítség volt nekem, az az, hogy csodálatos férjem van, akiért mindennap hálás vagyok. Állandóan megnevettet, de könnyesre, és amikor együtt vagyunk, az olyan, mintha egy szeretetbuborékban élnénk. Őt ez a négy év valahogy egyáltalán nem viselte meg. Nem értett vele egyet, hogy ennyi helyre járok, ennyi dologgal próbálkozom, ő inkább az orvosi vonalat támogatta volna, de nem szólt bele, hogy mit csinálok. Ő teljesen biztos volt benne, hogy lesz babánk, és az csodálatos lesz, de neki mindegy volt, hogy mikor. Most az utóbbi évben éreztem, hogy ő is jobban örülne, ha azért inkább előbb, mint utóbb lenne gyerekünk.

Az egyik babagörcsről való figyelemelterelő akcióm az volt, hogy végre rászántam magam a vezetésre. Mondanom se kell, hogy halálfélelem közben nem nagyon pörögtem a babatémán… Ahogy közeledett a vizsga időpontja, és meg is buktam az elsőn, világossá vált számomra, hogy ez nem az én műfajom, és még rengeteg pénzembe fog kerülni, hogy valaha átvergődjek a forgalmi vizsgán. A férjem viszont már régóta biztos volt benne, hogy ez nekem sikerülni fog, és tök jó sofőr leszek. (Nyilván nagyon várta is, hogy legyen, aki megmenti, amikor egy buli után hazafelé elszundít egy éjszakai buszon, és a város különböző végeiben ébred egy garázsban…) Szóval a második nekifutás sikeres volt, pedig nem adtam borítékot akkor se, és egy hangyányit se hittem benne, hogy sikerülhet, és iszonyúan izgultam is rajta. Ez nem a legegészségesebb hozzáállás… Na és amikor az évek óta halogatott és rettegett jogosítvány összejött, akkor ez egy óriási ajándék volt nekem, merthogy van még egy ilyen dolog, amiben már csak a férjem hisz, én meg görcsölök rajta kitartóan… Akkor ezek szerint ez se akadály. Nincs akadály! És a következő hónapban meg is fogant a babánk.

A kettes számú gyanús oknak a tudatosságot jelöltem meg. Évek óta járok olyan programokra és előadásokra, ahol megtanultam, hogy mi az a tudatos jelenlét, és hogy a figyelmem alakítja az életemet. Ebbe most nem akarok hosszan belemenni, de a fentiek alapján szerintem kiderül, hogy sokat szenvedtem, sajnáltam magam, féltem, haragudtam, hogy nem jön a baba. Azért sikerült csak rövidebb időkre összeomlanom egy-egy vérfolt vagy negatív teszt láttán, vagy amikor egy ismerősöm közölte, hogy terhes, vagy amikor megláttam egy várandós nőt az utcán, mert észrevettem, hogy belehergelem magam egy borzasztóan kellemetlen érzelembe, és ilyenkor elkezdtem tudatosan lazítani. Figyeltem, ahogy ellazul a vállam, figyeltem a lábam, ahogy jár, a mellkasom, ahogy emelkedik a légzéstől, figyeltem a légzést, ahogy lelassul, ahogy rajtam keresztül történik. Majd elkezdtem valami aktuális teendővel foglalkozni. Házimunkával/ munkával/ sporttal/ vagy csak minden érzékszervemmel egyszerre figyeltem a környezetemet. Vagy ha mázlim volt, és épp ott volt a férjem, amikor behergeltem magam a szörnyű érzésbe, akkor csak megöleltem, és elteltem a hála érzésével, hogy ő itt van nekem, és mennyire szeretem a közös életünket. Kicsit még ott volt a kellemetlen érzés, de már eltávolodtam tőle, és nem az volt a figyelmem középpontjában, inkább a hála vagy a csend. Az évek alatt sokat fejlődtem ebben, és míg az elején napokig nonstop tartott a borzasztó csalódás érzet, miután megjött a menzeszem (ráadásul ez évekig havi kétszer történt meg), később ez az érzet órákra, percekre, olykor másodpercekre rövidült. Soha nem múlt el teljesen, nekem nem sikerült elengednem az akarást, a baba utáni vágyat, de mint kiderült, ez nem baj. Csak én hittem azt, hogy ez baj.

A harmadik ok pedig szerintem a képmedicina. Nyáron kezdtem el egy gyógyítóhoz járni, aki nem igazán mesélt róla, hogy egészen pontosan mit csinál, de mikor azonnal simán elviselhetővé enyhült a gyötrelmes derékfájásom, akkor nem is feszegettem a témát, és gyorsan felvetettem a babadolgot. A ciklusom rögtön rendeződött, miután foglalkozni kezdett velem, és továbbra is kentem a yam gyökeres krémet, úgyhogy abszolút megbízom benne. Nagyon jó érzés volt, hogy ő teljesen átérezte a fájdalmamat, mert ő is várt egy évet az egyik babája foganására. Végre valaki nem azzal jött, hogy ne aggódj, fiatal vagy, majd összejön, csak ne görcsölj, meg egyéb üres biztató frázisok, hanem tudta, hogy ez mennyire rettenetes érzés, mennyire meghatározó. Nekem ez nagyon kellett. Hozzá nemrég ketten is elmentünk a férjemmel, és akkor már valószínűleg két hete lakott bennem a kisbabánk, aki most már az orvosi számítás szerint 8 hetes!

Itoshii

ELŐZMÉNYEK



Négy év után lett csíkos a terhességi teszt

Az arcüreg felszúrása helyett van egy sokkal kíméletesebb módszer. Az orrátmosás egyrészt segít a már kialakult arcüreggyulladás kezelésében, és allergiák esetében is hatásos.

Tovább>>>

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>