Miután egyszer elmentem a magzati kommunikációt megtanulni, azt gondoltam, hogy többet nem megyek a prenatális szaktanácsadóhoz, mert megy ez nekem egyedül is. Gyakran kérdeztem a babát, hogy mit szeretne enni, egyszer érdeklődtem, hogy szerinte hogyan viselkedjek olyan családtaggal, akivel nem jövök ki jól, de muszáj vele találkozni, meg az ő életében is benne lesz, vágyik-e valamilyen változásra, felismeri-e az apukája hangját. Ezekre mindig reagált, a komolyabb kérdésekre meglepően különleges képeket láttam válaszként.

Az például nagyon tetszett, hogy a férjemet nem is a hangjáról ismeri fel főleg, hanem az én érzelmeimből, ahogy hirtelen kisimulok, és iszonyú boldogság áraszt el. Innen tudja, hogy találkoztam az apukájával. Egyébként szereti a hangját is, a férjem sokat énekelget hülyeségeket neki, és utána ráteszi a fülét a hasamra, mire kap egy lelkes fülberúgást, hogy „folytasd!”. Én legalábbis így értelmezem ezt.

Néha azt éreztem, hogy most nincs kedve kérdésekhez, inkább aludni akar, vagy csak úgy csendben egymást figyelni. Azt viszont, hogy mennyire nagyon szeretem, szinte minden nap elmondom neki magamban és hangosan is, gyakran én is egy hülye kis dalocskában. Aztán láttam, hogy a szaktanácsadó meghirdetett egy csoportos alkalmat azoknak a kismamáknak, akik szokták gyakorolni a magzati kommunikációt, és a program ismertetéseként elég izgi kérdéseket tett fel. Tetszik-e a babának a neki szánt név, miben vár támogatást születése után, miért minket választott szüleinek. Ezek elég érdekes témák szerintem.

Kíváncsi voltam, hogy ezeket a dolgokat meg tudom-e egyedül beszélni a kisfiammal. Feltettem neki a kérdést, hogy van-e valami olyan nagyobb célja az életében, amihez támogatást vár tőlem. Válaszként megjelent előttem ő kb. 20 évesen, ahogy egy óceánjáró hajón zongorázik, meg valami fúvós hangszeren játszik este, nappal meg eldugott szigeteken mászkál boldogan. Gondoltam, biztosra megyek, és újra rákérdeztem, hogy ezt úgy érti, hogy konkrétan zenélni szeretne és óceánjárón dolgozni, vagy ez egy jelkép volt. Ezután szóban válaszolt, hogy kaland, felfedezés öröme, erre emlékeztessem majd.

Aztán azt is megkérdeztem, hogy miért engem választott anyukájának. Erre egy nagyon szép napsugarat láttam, ahogy beragyogja őt. Itt kicsit bizonytalannak éreztem magam, ahogy szerintem mindenki a magzati kommunikáció gyakorlásának az elején, hogy most ezt ki válaszolja valójában. A névkérdés is eléggé érdekel, mert mi két névben állapodtunk meg az apukájával, az egyik mindkettőnknek tetszik, a másik csak a férjemnek, de neki iszonyúan. Semmi más nem közelíti meg, ez az abszolút kedvence, és már azt is hatalmas sikernek könyveltem el, hogy sikerült egy olyan nevet találnom, amit ezen kívül el tud fogadni, így a nekem nem tetsző név a második helyre szorul. Szóval elcsábultam végül, és elmentem a csoportos alkalomra.

Érdekes volt, hárman voltunk kismamák. Már mindenkinek volt névihlete, úgyhogy azt meg is kérdeztük a babáktól, hogy mit szólnak hozzá. Nem azt kellett kérdezni, hogy tetszik-e nekik, hanem, hogy akarnak-e XY lenni, mert ez két külön dolog. Engem megnyugtatott, hogy a szaktanácsadó is leírta, hogy ő milyen választ kap, mert ebben a kérdésben nem éreztem magam pártatlannak, de végül megkapja majd a babánk mindkét nevet. Az első neki is tetszik, a másodikról meg azt gondolta, hogy különleges, de úgyse derül ki túl sűrűn, ha valakinek két neve van, szóval őt nem zavarja.

A többi kérdéshez kicsit kacifántosan jutottunk el, konkrétan a baba egyik előző életét például véve: megnézve a fontos mozzanatokat, és abból levonva a tanulságot. Régen sokat foglalkoztatott ez a téma, aztán fölöslegesnek tartottam, mert nem kell egy másik életet nézegetni, hogy tudj a jelenlegiből tanulni, de mindegy, most belementem ebbe a játékba. A lényeg végül az volt, hogy a változás, változatosság megélése lesz neki a fontos. Engem azért választott, hogy megmutassam neki, hogy az élet szép, és mert a férjemmel mindketten negatívnak tartjuk/tartottuk a változást, és mutassunk neki példát, hogy a változás jó is lehet. Szóval nem bántam meg, hogy elmentem, jó volt tanárral gyakorolni a kommunikációt, és közben végig olyan élénken mozgolódott a kisfiam. Imádom, amikor mozgolódik. Meg mindig.

Itoshii

A TERHESNAPLÓ ELŐZMÉNYEI



1. Négy év után lett csíkos a terhességi teszt

2. Ennyi mindent tettem már, hogy összejöjjön a baba

3. Zokogva léptem ki az ultrahangrendelő ajtaján

4. Tuti, hogy nem szülök a kerületi kórházban!

5. Nem volt jó ötlet terhesen koncertre menni...

6. Mi a fenét csináljon a kismama, ha köhög?

7. Végre nem kell titkolnom, hogy babát várok

8. Rosszul lettem a boltban, mentőt akartak hívni

9. Kommunikáltam a magzatommal

10. Mit rejt a babaváró csomag?

11. Egy buborékban töltöttem a hétvégét

12. Villantott a babám az ultrahangon

13. Végre több vagyok, mint 50 kiló

14. Gólyatréningen készülünk a szülésre

15. Kabrió-randira vitt a férjem

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>