A kismama-kényeztetés szerencsére múlt héten is tovább folytatódott, ráadásul hatványozottan. Bár most kabrió és működő légkondi nélkül, de elautóztunk Montenegróba. Szerencsére nem vagyok kanyartól hányós típus, úgyhogy nagyon jól ki tudtam élvezni a hegyi szerpentinen keringést az elképesztően szép tájban gyönyörködve, egészen addig, amíg bele nem botlottunk a következő útépítés miatti dugóba. Akadt egy pár… Az ácsorgás közben viszont több regényt is kiolvastam, úgyhogy az anyósülésről nem volt ez olyan kellemetlen, ráadásul mire végre túljutottunk ezen a vánszorgós szakaszon, elérkeztünk a málnaparadicsomba, ahol két euróért hatalmas doboz málnát lehetett venni. Még sose volt részem ilyen málna habzsidőzsiben, nagyon jó volt.

Azért a sok ücsörgés után eléggé vártam már, hogy megérkezzünk az apartmanba. Elképesztően lelkes montenegrói házigazdáink voltak, a férjemet gyorsan leitatták házi rakijával (szőlőpálinka lényegében), és nagyon akartak beszélgetni mindenről, annak ellenére, hogy hármuk közül csak az egyikük beszélt idegen nyelven, de ő mindent lefordított a szüleinek, amit mondtunk. Aranyosak voltak, és szerencsére megfogadtuk a tanácsukat, hogy melyik halas éttermet válasszuk a környéken, tényleg istenire sütötték a tengeri sügért meg a garnélát. Ezeknek nagy rajongói vagyunk a férjemmel. Én még sose láttam dinnyeföld mellől árult, leveles dinnyét, úgyhogy nekem ez is külön élmény volt, hogy ilyet tudtunk venni és enni.

Iszonyúan el voltam kényeztetve, mert végre nem keltem fel hajnalban a hólyagomra, csak 8-9 körül, amikorra a férjem már meg is járta a halpiacot, és visszatért a zsákmánnyal: rengeteg gyümölccsel, garnélával és sügérrel. Minden nap a rezsón megsütötte ezeket, még jobb is volt, mint az étteremben. Amikor nem volt brutál hőség, akkor kisétáltunk a strandra, ami itt, Ulcinjnál nagyon kismamabarát, mert homokos, olyan magas a víz, mint a Balaton déli partjánál, és kicsik a hullámok, szóval nem kellett sziklák közt evickélni, és félni, hogy beütöm a hasam valamibe. Már voltunk ugyanitt egyszer pár éve, de akkor nem tűnt fel, vagy nem volt még divat, de nagyon különleges „fürdőruhát” hordanak a muszlim nők. Viselik a szokásos fekete kendőt, de alatta ilyen széldzseki anyagú, rikító színű kabátot meg hosszúgatyát hordanak, és ebben mennek bele a vízbe. Nem bírtam nem bámulni őket, annyira érdekes ez, de persze vissza is kaptam, mert a pókhas is nagyon különös látvány.

Odafelé aludtunk egyet Szerbiában, hogy ne legyen annyira hosszú az út, de visszafelé gondoltuk, letoljuk egyben. Tudtuk, hogy megint várni kell majd a határnál, és nem is keveset, de ahogy közeledünk Magyarországhoz, a megérkezésre becsült idő valahogy sose akart igazán csökkenni a GPS-en. Már vagy 15 órája utaztunk a becsült 12 helyett, amikor beálltunk a magyar határon kígyózó sor legvégére. Régóta haladhat a határátlépés rendszeresen ilyen tempóban, mert már kiépült az ablakmosó biznisz is rá…

Már elég késő volt, normál esetben órák óta aludni szoktam éjfél körül, de most szolidarítani akartam a férjemmel, úgyhogy zenét hallgattunk, és énekeltem a babának. Nem értettem eddig, hogy miért csak 2-3 órát mocorog egy nap, de most csúnyán lebukott, hogy azért, mert éjjel pörög. Egész éjjel… Olyan jó volt, hogy az apukájával is tudott most kapcsolódni, mert rengeteget tornázott a keze alatt. Ez a 3 óra melegben állás viszont nem jött be túlzottan a kocsinak, szegény elfolyatta a hűtőfolyadékot. Aztán kimúlt az akksi. Én ezt a részt már sikeresen átaludtam, úgyhogy arra keltem, hogy a férjem szól hajnali 3 körül, hogy toljuk odébb a kocsit, hogy be lehessen bikázni.

Szerencsére neki valami elképesztően jó kisugárzása van, úgyhogy rögtön ott termettek valakik segíteni, és már újra úton is voltunk. Hűtőfolyadék pótolva, már csak fél óra hazáig, minden remek. Aztán kigyulladt az akksi lámpája. Aztán az ABS. Aztán a légzsák. Aztán minden lehetséges hibajel. Aztán csak izomból lehetett kormányozni. Még 10 perc volt hazáig. Együtt szurkoltunk a kocsinak, hogy már csak kicsit bírja ki, már alig van pár perc hátra. Aztán ahogy a férjem felkattintotta a reflektort, minden hibajel eltűnt, és éppen becsorogtunk az udvarra. Aztán szegény autó nem mozdult többet. Nem csak mi jártunk így, mert a határnál volt egy sor, ahol több autót is toltak az utasai… Hát a kocsi azt hiszem, nem kényeztetésnek élte meg ezt az utazást.

Itoshii

A TERHESNAPLÓ ELŐZMÉNYEI



1. Négy év után lett csíkos a terhességi teszt

2. Ennyi mindent tettem már, hogy összejöjjön a baba

3. Zokogva léptem ki az ultrahangrendelő ajtaján

4. Tuti, hogy nem szülök a kerületi kórházban!

5. Nem volt jó ötlet terhesen koncertre menni...

6. Mi a fenét csináljon a kismama, ha köhög?

7. Végre nem kell titkolnom, hogy babát várok

8. Rosszul lettem a boltban, mentőt akartak hívni

9. Kommunikáltam a magzatommal

10. Mit rejt a babaváró csomag?

11. Egy buborékban töltöttem a hétvégét

12. Villantott a babám az ultrahangon

13. Végre több vagyok, mint 50 kiló

14. Gólyatréningen készülünk a szülésre

15. Kabrió-randira vitt a férjem

16. Megkérdeztem a magzatomat, hogy milyen nevet adjunk neki

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>