23. hét
Újra itt a tél?
Amint a piros tojásból rakott krumpli lesz, és az utolsó csokinyuszinak is leharapja a férjem a fülét, azon gondolkodom, milyen gyorsan telik az idő. Hihetetlen, hogy csak most volt karácsony, de már a húsvéttól is búcsút veszünk.
A hosszú hétvége is olyan gyorsan elrepült, mintha egy órával sem lett volna több, mint az átlagos hétvégék. Épp, hogy csak sütöttünk, főztünk egy pár finomságot, pihentünk egy keveset, és máris újra kezdetét vette egy újabb munkahét.
Hétfőn még épp átjöttek hozzánk ismerősök egy pár órára, akikkel eltöltöttünk egy csendes délutánt, és már állíthattuk is be a következő napi csörgőórát.
Na, de a meglepetések meglepetése csak kedd reggel fogadott, amint kinéztünk az ablakon. Teljes fehérség borított be mindent! Nem hittem a szememnek… A hétvégi sétáink során gyönyörködtem a kivirágzott fákban, a színesebbnél színesebb virágokban. Tervezgettük már a magasabban lévő túrákat is, abban a reményben, hogy már lassan elolvadt a hó ott is.
Teljes mértékben átszellemültem a tavaszra már, semmiképp sem vágytam újra a télre. Nagyon rosszul esett, hogy kezdődik elölről a hideg, nedves idő. Újra elő kellett szedni a szekrény mélyéről a már jól elpakolt vastagabb ruhákat, a bakancsokat. Mintha az időjárás nem előre, hanem visszafelé fejlődne.
Hiányzik az otthon
Ha már bekerültem ebbe a letargikus hangulatba, megtetőztük ezt egy jó kis nosztalgiával. A férjemmel képeket nézegetve felidéztük a 2019-es évünket, amikor még az utazás annyira természetesen az életünk része volt.
Rengetegszer látogathattunk haza, egyik interkontinentális kirándulás után terveztük a másikat. Szabadon fedezhettük fel a világot. Nagyon hiányzik már ez a szabadság.
Amit a legnehezebben viselek, hogy már lassan másfél éve nem jártunk otthon. El tudom képzelni, anyunak mennyire rossz lehet, hogy az egyetlen lánya terhes, de még nem is látott élőben. Nem látta csak fotón a kerekedő pocakomat, nem látta, ahogy a lányából lassan anya lesz.
Az anyura hagyott kiskutyám sem tudja szerintem elképzelni, hogy hová tűntem ilyen hosszú időre, hol lehetek.
Persze napi szinten beszélünk telefonon vagy írásban a családdal, barátokkal. Képek segítségével próbáljuk a napjainknak a legrészletesebben megosztani egymással, amennyire csak lehet, de egy idő után már nagyon hiányzik anyutól egy ölelés, mamának a főztje vagy egy jó kis kávézás a barátnőkkel.
Tudom, ez legyen a legkisebb gondom, és tisztában vagyok vele, hogy más sokkal komolyabb problémákkal küzd, de attól nekem ez még nehéz, és néha egész szomorú hangulatba tud taszítani.
Hová lett a memóriám?
Az újonnan megjelent, egyre erősödő terhességi tünetem igazán segíthetne ezen, ha már van. Ugyanis néhány napja a memóriám valami hihetetlen mértékben romlott. Egyik pillanatban eszembe jut valami, amit meg szeretnék osztani a férjemmel, de ha valami oknál fogva nem sikerül épp akkor elmondanom neki, akkor már rá egy percre semmi esély, hogy emlékeznék rá.
Eljátszottuk rengetegszer az utóbbi napokban ezt, hogy én csak álltam ott és gondolkodtam, hogy akkor épp miért is szólítottam meg a férjem és mit is akartam mondani neki.
Olyan is történt, hogy kérdeztem tőle valamit, de rá egy kis időre újra megkérdeztem, és aztán meg újra. Egyszerűen képtelen voltam észben tartani azt az információt. Tudtam, hogy többször is kérdeztem már, de a válasz sosem maradt a fejemben.
Nagyon frusztráló érzés ez, főleg, hogy máskor simán előkapok bármilyen emléket, visszaidézek beszélgetéseket.
Most meg a jelenlegi helyzet úgy áll, hogy mindent, ami eszembe jut lejegyzem a telefonomba, és így többnyire nem vesznek el fontosnak vélt gondolatok.
Még csak vagy már a 23. hét?
Lassan kezd előtörni bennem a fészekrakó ösztön. Már egyre többször gondolkodom el azon, hogy hogy is kellene kinéznie a gyerekszobának, hogy miket is kellene már lassan beszerezni.
Néha úgy vélem, még korai ezzel foglalkozni, hisz még csak a 23. hetet töltöttem be, máskor meg lassan kezdek pánikolni, hogy miért nincs még semmink.
Májust tartottam egy olyan reális időpontnak amikor már szépen lassan neki kezdhetnénk a vásárlásoknak, az előkészületeknek. Annyira hihetetlen még, hogy tényleg kisbabánk lesz.
Jövő hét végén részt veszünk a férjemmel egy szülés és babagondozás felkészítő online tanfolyamon. Már nagyon izgatottan várjuk mindketten, hisz teljesen kezdők vagyunk ebben. Remélem, rengeteg hasznos információval leszünk gazdagabbak, és segít majd, hogy amennyire csak lehet felkészültek legyünk a baba érkezésére.
Zserbó
Zserbó terhesnaplójának előző részeit itt találod:
A hatodik teszt után mondtam el a férjemnek, hogy gyerekünk lesz
6. hét: Anyukám nagyi lesz, nem mama
9. hét: Rosszul vagyok a kávé szagától
10. hét: A véremmel együtt az életemet is kiszívják belőlem
11. hét: Elkerülhetetlen volt a terhesnadrág-vásárlás
12. hét: Betemetett minket a hó, február végéig minden zárva marad
13. hét: A járványveszély alatt is kötelező bejárni a munkahelyemre
14. hét: Mindent bevetettem, hogy elmúljon a fejfájásom
15. hét: A szülés előtt nyolc héttel abba kell hagyni a munkát
16. hét: Nem látta még a babánkat a férjem
17. hét: Ijesztő hangulatingadozásaim vannak
18. hét: Brutálisan megnőttek a melleim
19. hét: Babaholmik: Miért ne vehetnék mindenből újat?
20. hét: Miért olyan fontos, hogy fiút vagy lányt várok?
21. hét: Kiderült a babánk neme
22. hét: Végre érzem a babát mozogni
