9. hét

Elrepült egy év

Amilyen gyorsan elrepült ez az év, annyira gyorsan a karácsony is… Hihetetlen, hogy telnek a napok. Szinte felfoghatatlan. Épp azon gondolkodtam, hogy régebb is így volt ez, és csak nekem nem tűnt fel, vagy csak mostanában gyorsult így fel minden?

Az idei karácsony nekünk is, mint oly sok más embernek, másként telt a megszokottnál. A családtól távol, kettesben. 23-án meglettünk az eltervezett karácsonyi menüvel, takarítással, úgyhogy 24-én csak nyugodtan felkeltünk, feldísztettük a fát, és bekerülhettek az ajándékok a fa alá. Innentől elkezdődött a pihenések, filmezések, társasjátékozások, és evészetek ideje. 25-én még átjöhetett hozzánk egy pár a kisfiukkal, és ezzel ki is merítettük a szociális lehetőségeket, ugyanis 26-ától már komolyabb szabályok léptek hatályba. Ezzel a lehetséges szilveszteri terveinket is felborítva. Tehát úgy néz ki, hogy a szilvesztert is kettesben töltjük, annyi különbséggel, hogy nem előzi ezt meg komoly főzés, hanem majd rendelünk valami finomat. Az alkoholmentes pezsgőmet én már be is szereztem ezen csodás alkalomra.

Épp a napokban idéztük fel a férjemmel, hogy idén miket is tudtunk csinálni, így a vírus árnyékában, mikért is lehetünk hálásak. És hát igen, akárhogy is nézzük, igenis meg kell köszönnünk rengeteg mindent, annak ellenére, hogy pár tervünk nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Szerencsések vagyunk, mindkettőnk családja egészséges, mindkettőnknek érintetlen maradt a munkahelye, sőt, azt is pofátlanul kijelenthetem, hogy az utazások, kirándulások, mozizások, éttermezések kárának kivételével minket szerencsére nem érintett másképp ez az év. A legrosszabbul az utazások korlátozása érintett, néha nagyon mentem volna már haza. Legalább csak egy-két napra, hogy találkozzak szeretteimmel, és élőben is láthassam őket. Viszont így is rengeteget segít, hogy videohívásokon keresztül bármikor láthatjuk egymást. Mikor látom a 78 éves nagymamám, hogy mekkora örömmel videochatel velem, és mennyire boldog, hogy lát, újra szóba állok magammal, hogy igenis legyek hálás azért, amim van, és felejtsem el a kicsinyes panaszkodásokat.

Terhességemről pár szóban

Mivel egy terhesnapló írására vállalkoztam, jó lenne a terhességemről is egy pár szót ejteni. Továbbra is, félve ugyan, de kijelenthetem, hogy nem küzdök rosszullétekkel. Esténként, ha picivel megerőltetőbbet eszem vacsorára, akkor mintha lenne kisebb émelygés, de ebbe viszont könnyen bele tudok aludni. Az éhségrohamokon kívüli furcsa dolog, ami felütötte a fejét, a kávé iránti undor. Hihetetlen ez számomra, hisz nem tudom hány éve már, minden reggelem fénypontja a kávé. Jó erősen, cukor és tej nélkül, forrón. Most viszont még a szagát sem bírom, amikor a férjem issza. Pedig néha azt próbáltam megfejteni, hogy a kávé vagy az illata a jobb. Most viszont mindkettővel ki lehetne űzni a világból. Az első kávémentes napomon fájt is a fejem, ezért megpróbáltam a fekete teát beiktatni a reggeleimbe, és eddig úgy tűnik, hogy bevált.

A másik dolog, ami kellemetlen, hogy az arcbőröm teljes mértékben ellenem fordult. Rengeteg pattanásom lett, és nekifogott csak úgy hámlani a bőröm is különböző pontjain az arcomnak. Minden reggel és este gondos rituálém van tisztításra, ápolásra, eddig jó pár évig be is vált, de most úgy tűnik, valami mégsem tetszik neki. Remélem ez csak átmeneti dolog, és amilyen hirtelen jött, annyira hirtelen el is múlik majd.

Egy másik érdekes tünet, amit álmomban sem gondoltam volna, hogy köze lehet a terhességhez, hogy abban a percben, ahogy este lefekszem, bedugul az orrom. Eleinte nem értettem, hogy mi van. Hisz napközben semmi bajom, csak este, és csakis, ha fekszem. Megpróbáltam utánajárni ennek, és úgy tűnik, más is küzd ezzel. Ugyanis várandóság idején a progeszteronszint megemelkedik, a vérellátás fokozódik, ezért a nyálkahártyákban vérbőség alakul ki, aminek következménye az orrnyálkahártya-duzzanat. Az orrjáratok beszűkülnek, ezért csökken a levegő áramlása, és kialakul az orrdugulás. Továbbra is azt tartom, hogy az emberi szervezet egy lenyűgöző alkotás, és egy élet sem elég ahhoz, hogy megértsük és megismerjük saját testünket teljesen.

Ha már a testemről kezdtem filozofálni, büszkén jelentem, hogy elhatároztam, hogy bevezetem az esti sétákat. Nem vagyok egy sportember, ugyan sokat szoktunk biciklizni, meg túrázni, de ez szerintem nem nevezhető még aktív sportolásnak, inkább szabadidős tevékenységnek. Viszont mivel ülőmunkát végzek, meg autóval közlekedünk szinte mindenhova is, úgy éreztem, kellene egy kis extra a mindennapokba. Akkor határoztam el, miután kiderült, hogy kisbabánk lesz. Eddig nagyjából sikerült is tartanom magam a tervhez, persze van mikor naaagyon nehezen veszem rá magam, hogy kibújjak a melegből, de minden séta után büszkeség tölt el magammal szemben.

Zserbó

A terhesnapló előző részeit itt találod:



A hatodik teszt után mondtam el a férjemnek, hogy gyerekünk lesz
Munka után első dolgom beszerezni minimum még öt tesztet. Ugyan tudtam, hogy reggel kell ezt csinálni, de estig mind az ötöt elfogyasztottam, és mind pozitívak lettek.
Tovább>>>

6. hét: Anyukám nagyi lesz, nem mama
Nagy boldogság következett, örömkönnyek, végül meg abban maradtunk, hogy ő nagyi lesz, és nem mama, mert ő tényleg fiatal anyósomhoz meg a dédikhez képest.
Tovább>>>