6. hét
Első nőgyógyászati vizsgálat és a nagyik öröme
A férjemmel való nagy hír közlése után nekiláttam hát nőgyógyászt keresni, és meg kell, hogy mondjam, nagyon nehezen találtam olyat, akinek a hírneve is biztató, meg szabad időpont is akadt még az idén nála. Pár napi emailezgetés, telefonálgatás után találtam egy dokit, akire azt mondtam, hogy legyen, ez jónak tűnik, és időpontot is kaptam nála.
Nem tudom, hogy ha ismeritek-e az osztrák rendszert, de Ausztriában a terhesgondozás nőgyógyászok által történik, tudtom szerint az országban nem ismert a védőnői rendszer. Az egyes alkalmakkor a nőgyógyász és asszisztense válaszol minden felmerülő kérdésre, és a szükséges vizsgálatokat is ők végzik el.
Eljött hát a várva várt időpont, sajnos emiatt a csodás vírus miatt a férjem még a kapun sem jöhetett be, így hát egyedül vágtam neki az ismeretlennek. Lázmérés, különböző papírok kitöltése, hogy nem vagyok beteg, nem voltam beteg, nem érzem rosszul magam stb. után, mikor már nagyon stresszeltem, hogy elkések az egész procedúra miatt, pedig hamarabb érkeztem fél órával, épp, hogy a doki ajtaját megtaláltam, már szólított is.
Rövidebb csevej után következtek a vizsgálatok, rákszűrést is végzett, meg ami nekem volt a legizgibb, ultrahangot is. Miután megerősítette, hogy minden jónak tűnik, a baba ott van, és szívhangja is van már, nagyon aranyosan gratulált. Ezután megbeszéltük, hogy a következő találkozónk január elején legyen, akkor lesz vérvétel is, meg minden olyan vizsgálat, ami nem kötelező, de igényelhető (mint például a kombinált teszt). Akkor fogja kiállítani az úgynevezett Mutter-Kind-Passomat (Baba-Mama-Könyvecskét). Ezt vinnem kell majd mindenhova, minden vizsgálatra, és a munkahelyemen is ezzel igazolom, hogy babát várok. Később a születendő baba kötelező vizsgálatait, oltásait is ebbe jegyzik fel.
A doki nagyon szimpatikusnak tűnt, ő az osztályvezető az adott kórházban, mindent elmagyarázott, minden kérdésre válaszolt. Búcsúzáskor leírta az emailcímét, telefonszámát, hogyha bármi kérdésem van, vagy akármi bajom, nyugodtan jelentkezzek.
Boldogan libegtem ki a friss levegőre, a férjem már izgatottan várt, aztán miközben nézegette az ultrahangon a kisbabánkról a bizonyítékot, én próbáltam részletesen elmesélni neki, hogy mi és hogyan történt.
Nem tudom miért, de úgy döntöttem, hogy addig nem szólunk senkinek sem a terhességemről, amíg ezt egy orvos meg nem erősíti. Anyukámnak elmondtam volna már, de azért csak tartottam magam az elhatározásomhoz. Eljött hát a vizsgálatot követő este, türelmetlenül vártam már, hogy szóljon anyu, hogy hazaért a munkából, hogy végre hívhassam már. Amint írt, hogy otthon van már hívtam is videochaten... Persze próbáltam semmi gyanút nem keltve kérdezgetni, hogy telt a napja, hogy van, mit csinál, de nagyon hamar kiszúrta, hogy valamit akarok mondani! Nem hiába ő az anyukám... Nagy boldogság következett, örömkönnyek, végül meg abban maradtunk, hogy ő nagyi lesz, és nem mama, mert ő tényleg fiatal anyósomhoz meg a dédikhez képest. Másnap meg bevallotta, hogy egész éjjel nem aludt izgatottságában, meg boldogságában, hogy úton van az unoka.
Másnap elmondtuk a hírt a férjem szüleinek is, ők idősebbek egy picit, már nagyon vágytak az unokára, úgyhogy nagy volt az öröm ott is. Miután megosztottuk a hírt a férjem testvérével és a legjobb barátnőmmel, lezárult a kör, mert az eggyel tágabb családi kör már akkora, hogy túl sok ember tudná már a hírt ilyen korai szakaszban. Így hát úgy döntöttünk, hogy a januári vizsgálatok után avatjuk be a nagyszüleimet, barátainkat, unokatesóinkat.
7. hét
Terhességi tünetek?
Nem szeretném elszólni magam, de egyelőre nem küzdök még semmiféle rosszulléttel szerencsére. Vannak viszont, a férjem által elnevezett „éhségrohamaim”, amik nagyon idegesítenek. Az abból áll, hogy egyik percben még nem vagyok éhes egyáltalán, de rá öt percre meg éhen tudnék halni, és érzem, hogy ha nem eszem valamit, akkor nekem végem, kinyúlok. És abszolút nem kell nagy kajálásokat elképzelni, egy kis keksz, vagy gyümölcs meg szokta oldani. A fontos, hogy akkor és ott, semmiképp sem öt perccel később. Nagyon vicces volt a hétvégén, amikor végre alhattam sokáig, fél 11-kor, ahogy kinyílt a szemem, a szokásos kedves „Jó reggelt” helyett a férjem egy romantikus „Éheeeees vagyok” -ot kapott.
A melleim nehezítik meg a mindennapjaim, igazából nem is napközben okoznak gondot, hanem inkább lefekvésnél és felkelésnél. Határozottan nagyobbak lettek, és szúrnak, nyomnak, fájnak.
8. hét
Szabadság, első karácsony Ausztriában
A munkahelyemen december 18. volt az utolsó munkanap, csak január 7-én kell újra menni. Ez nagyon jól hangzik ugyan, de a vírus miatt minden zárva. Minden, minden. Beletörődtem ugyan nagy nehezen abba, hogy mi sem tudunk hazamenni, és a szülők sem tudnak idejönni, de az nagyon zavar, hogy be vagyunk ide zárva. Semmi lehetőség egy gyönyörű, osztrák hegyekben lévő hotelben lazulni, szilveszterkor legalább egy étteremben enni, és nagyon úgy tűnik, hogy még az ismerősökkel összeülni sem megengedett. Mivel Ausztria nyugati részén élünk, gondoltuk, akkor Németországba, Svájcba, netán Liechtensteinbe átmehetnénk, hát biza megoldották azt is, karantén meg teszt várna ránk onnan visszajövet.
Így hát nem maradt más, mintsem megpróbálni kihozni a legjobbat ebből a helyzetből. Ez lesz az első itt töltött karácsonyunk, úgy, hogy megpróbáljuk hát olyanná tenni, amire azért akárhogy is, de szívesen emlékeszünk majd vissza. Már nagy gondossággal írjuk a karácsonyi menüt, és próbáljuk azokat az ízeket ide hozni, amiket otthon is jó étvággyal ennénk. Anyutól már megvan a töltött káposzta recept, mamától meg az eredeti zserbó… A férjem gondosan pucolja már az ablakokat, én meg sunyiban csomagolom a túl jól elrejtett ajándékait, amit fél napba telt megtalálni… Így lesz emlékezetes ez a karácsony!
Zserbó
A terhesnapló előző részét itt találod:
A hatodik teszt után mondtam el a férjemnek, hogy gyerekünk lesz
Munka után első dolgom beszerezni minimum még öt tesztet. Ugyan tudtam, hogy reggel kell ezt csinálni, de estig mind az ötöt elfogyasztottam, és mind pozitívak lettek.
Tovább>>>
