12.hét

Havas téli kaland
 

Mielőtt még az orvosi vizsgálatról számolnék be röviden, el kell, hogy meséljem, mennyire kalandosra sikeredett az adott napunk. Nem tudom, hallottátok-e, de komoly havazások történtek Ausztriában, és itt tényleg a komolyan van a hangsúly. A helyiek szerint több mint tíz éve már, hogy nem hullott le ilyen hirtelen ekkora mennyiségű hó.

Szóval pár napja tartott már a havazás, kisebb szünetekkel, sütött néha a nap is, ezzel még simán ment tovább az élet. Csütörtök hajnalban viszont, úgy neki fogott óriási pelyhekben, sűrűn hullani, hogy nem is akart többet megállni. És tényleg, péntek reggel még mindig hullott, egy perc megállás nélkül. Mivel társasházban lakunk, a férjem csütörtök este magára vállalta a hó eltakarítását, járdáról, mélygarázs elől, mindenhonnan, és bíztunk abban, hogy reggelig hátha mégsem lesz újra akkora nagy a hó. A biztonság kedvéért az autónkat nem hagytuk lent a mélygarázsban, mert egy elég meredek emelkedőn kell feljönni, inkább fent parkoltunk, ezzel is biztosabbra menve, hogy másnap gond nélkül tudunk munkába menni.

Na, hát eljött a másnap, és mi, naivan mentünk le az autóhoz, mintha egy szokványos nap lenne. Hát nem kis meglepetés ért minket. Ugyanis nemhogy a parkolóból nem tudtunk kimenni, mert a hó magassága jóval meghaladta az autó orrát, hanem esélytelen volt mindenki számára elhagyni az utcát. Mivel nem a főút mellett lakunk, hanem egy kis csendes mellékutcában, ami nagyon szép és kellemes tavasszal, nyáron és ősszel a sok zöld meg csend miatt, most pont annyira járhatatlanná vált. Ugyan látszott, hogy takarították valamikor, de a folyamatos hóhullás miatt nagyon gyorsan visszanőtt a hóréteg. Miután lemondtunk az autóról, felöltöztünk hát vastagabban, és nekivágtunk egy kis havas túrának így reggel, hogy elérjünk a legközelebbi buszmegállóba. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy ahol ,,el volt már takarítva”, a hó magassága a térdemen felül ért. Oké, hogy nem nőttem én nagyra, de ez azért mégiscsak túlzás. Áldottam az eszemet, hogy pakoltam cserecipőt, zoknit, mindent, ami kellhetett egy ilyen kaland után.

Elértünk hát a buszmegállóba, több mint félórás késés után becsúszkált a komoly hóláncokkal rendelkező buszunk is, úgyhogy egy lépéssel már közelebb voltunk a célhoz. Gondoltam én, hogy nem fog ez gyorsan menni, de a máskor maximum 10 perces autóutunkból lett egy több mint egyórás buszozás. Ugyanis mindenhol elakadt, kicsúszott autók váltották egymást.

Írtam is lelkiismeretesen a főnökömnek, hogy késni fogok, a válasz rá meg az volt, hogy ne stresszeljem magam, mert ő mivel egy elég magas dombon lakik, teljesen fent ragadt, és semmi esély, hogy ő le tudjon ma onnan jönni. Egy másik munkatársam autóval próbált meg elindulni reggel, előtte meg ledőlt egy hóval túlterhelt fa, így ő is ott elakadt egy időre.

Miután ilyen kalandosan indult a napunk, már előre stresszeltem magam, hogy hogy fogunk mi ilyen körülmények mellett délután az orvosi vizsgálatra elérni. Szerencsére elállt a havazás kicsivel dél után, az utakat is takarították, amennyire csak bírták. A hazautunk kicsivel rövidebb volt, mint a reggeli kalandunk. Úgyhogy miután hazaértünk, felszerelkeztünk hóláncokkal, és kb. több mint egy órát rászámolva a máskor 25 perces utunkra, elindultunk hát az orvosi vizsgálatra. Előre ellenőriztük az autópályás kamerák segítségével, hogy melyik szakasz van nyitva, és így végül időre becsúszkáltunk a dokihoz.

Alapjáraton szeretem a telet, a havat, főleg a havas tájakat, de azért valahogy a mosolyom csak azután tudott őszinte lenni, miután tényleg oda is értünk késés nélkül.

Az alábbi kép a vizsgálat utáni sétánkon készült, ilyenkor tényleg tetszik a tél:

Fejlődik a kisbabánk
 

Hogy röviden az orvosi vizsgálatról is ejtsek pár szót, a múltkori vérvizsgálat eredményei jók lettek. Úgy rám nézve, mint a babára. Miután átbeszéltük az értékeket, az esetleges genetikai rendellenességek esélyeit, következett a várva vár ultrahang vizsgálat.

A doki nagyon alaposan mindent megnézegetett, lemért, elmagyarázott. Nagyon rendes volt és megengedte, hogy még egy rövid videót is készítsek a férjemnek, amin úgyszintén magyarázta, hogy mi is látható.

Annyira jó érzés látni a babát, ahogy ott bent fejlődik! Vizsgálatról vizsgálatra csak egyre közelebbinek érzem az időpontot mikor végre találkozhatunk. A videó, amit készítettem, végül nem csak a férjemnek okozott örömöt, hanem én is számtalanszor nézegettem utána. Ugyanígy anyukám sem tud betelni vele.

A következő vizsgálat február közepére várható, úgyhogy addig is remélem, hogy továbbra is minden rendben lesz.

Meghosszabbított lockdown
 

Ha már a február közepéről beszélek, Ausztriában meghosszabbították a jelenlegi lockdown-t, és most már semmiféle enyhítés sem várható január 24-én. Elméletileg egyes üzletek nyithatnak február 8-án, de az éttermek, hotelek egész február végéig zárva maradnak.

Ez most különösen keresztbe tesz a terveimnek, ugyanis február közepén lesz a férjem születésnapja. És nem is akármilyen szülinap, hanem egy komoly kis kerek szám, amit különlegessé szerettem volna tenni, amennyire csak lehet.

Már ajánlatokat is néztem hosszú hétvégére, igazi osztrák minőségű wellness hotelekben. Gondoltam, egy jó kis lazulásnak mindketten örülnénk. Még a dokimat is kifaggattam, hogy most szabad-e hosszabb ideig meleg vízben fürdeni, mennyire is lehet meleg az a víz. Még fürdőruhát is rendeltem az alkalomra. Valamint kiválasztottam a férjem kedvenc éttermei közül egyet, ahová szerettem volna foglalni helyet vacsira, pont a szülinapja estéjén. De úgy fest, hogy ezekből semmi sem fog megvalósulni. Persze lesz ajándék meg torta, meg lufi, amin virít majd a kerek szám, de valamit mindenképp szeretnék még kitalálni, hogy még különlegesebbé tegyem a szülinapját, ha már nem jönnek össze az eredeti terveim.

Zserbó

A terhesnapló előző részeit itt találod:



A hatodik teszt után mondtam el a férjemnek, hogy gyerekünk lesz
Munka után első dolgom beszerezni minimum még öt tesztet. Ugyan tudtam, hogy reggel kell ezt csinálni, de estig mind az ötöt elfogyasztottam, és mind pozitívak lettek.
Tovább>>>

6. hét: Anyukám nagyi lesz, nem mama
Nagy boldogság következett, örömkönnyek, végül meg abban maradtunk, hogy ő nagyi lesz, és nem mama, mert ő tényleg fiatal anyósomhoz meg a dédikhez képest.
Tovább>>>

9. hét: Rosszul vagyok a kávé szagától
Az éhségrohamokon kívüli furcsa dolog, ami felütötte a fejét, a kávé iránti undor. Hihetetlen ez számomra, hisz nem tudom hány éve már, minden reggelem fénypontja a kávé.
Tovább>>>

10. hét: A véremmel együtt az életemet is kiszívják belőlem
Nem tudom elmondani azt az érzést, ami elfog, amikor szívják le a vérem, mintha vele egyszerre szívnák ki az életet is belőlem.
Tovább>>>

11. hét: Elkerülhetetlen volt a terhesnadrág-vásárlás
A régi nadrágjaim nagyon zavartak már, több sikertelen próbálkozás után lemondtam róluk, és beszereztem az első terhesnadrágjaimat.
Tovább>>>