20. hét

Boldogan jelentem, hogy elértem a várva várt félidőhöz. Így visszagondolva nagyon gyorsan repültek el az elmúlt hetek. Hihetetlennek tűnik, hogy már öt hónap is eltelt, mióta izgatottan vettük tudomásul, hogy nemsokára kisbabánk születik.

Nagyon vártam már ezt a hetet azért is, mert végre újra láthatom a babát. A hét második felében kerül sor a 20. heti genetikai ultrahang vizsgálatra. Izgatott vagyok már nagyon, remélem, mindent rendben talál majd az orvos, és a kicsi egészségesen fejlődik.  Örülök, hogy végre a férjem is bejöhet, és átélheti azt, amit én is minden egyes ultrahang vizsgálat során szoktam érezni. Nagy eséllyel a nemét is megtudjuk a babának.

Kislány vagy kisfiú?
 

Ezzel kapcsolatban, szinte már-már néha idegesít, hogy úgy a családot, mint a barátokat jobban érdekli, hogy fiú vagy lány lesz, mint minket. Persze mi is szeretnénk tudni, de engem elsősorban az érdekel, hogy minden rendben legyen vele, és egészségesen fejlődjön. A múltkori vizsgálat után szinte már csalódottak voltak, hogy nem derült ki a neme, hiába volt rengeteg pozitív információ, aminek lehetett volna örülni. Nagyon zavar, hogy sokan ezt a kérdést tartják a legfontosabbnak a babával kapcsolatban, miközben annyi minden más sokkal lényegesebb.

Megfordult már a fejemben, hogy mi lenne, ha nem mondanánk meg senkinek sem, sőt, mi is csak a szülés után tudnánk meg. Én ugyanannyira örülnék a terhesség további részének a nemétől függetlenül is, és legalább mindenki leszállna erről a témáról. Vannak kifejezetten lány- vagy fiúpárti szurkolók a család és a barátok között. Ilyenkor felmerül bennem a kérdés, hogy ha kiderül, hogy a másik nem képviselője lesz a baba, akkor már nem is fogják annyira várni meg szeretni?

Van egy kifejezetten idegesítő családtag, akinek véletlenül megmertem említeni egy kedvenc lánynevet. Erre ő, nem elég, hogy már annyira túlzásba vitte a becézését az adott névnek, hogy elvette minden varázsát. Hanem annyira nem szeretné, hogy fiú legyen, hogy még arra sem méltatja, hogy amikor beszél a babáról, ne az adott lány nevet használva referáljon rá. Mikor mondtam neki, hogy nem biztos, hogy lány, tehát nem biztos, hogy X-nek fogják hívni, a válasz az volt, hogy:

„De igen, ő kislány KELL, hogy legyen!”

Szóval értitek, miért zavar ez a téma ennyire.

Családi örökség: magas vérnyomás
 

Az utóbbi részekben említettem már, hogy itt kötelező a 18. és a 20. hét között ellátogatni a háziorvoshoz, akinek részletes vizsgálatot kell elvégeznie a kismamán. Ez volt az első alkalom, hogy találkoztunk a háziorvosunkkal, mivel eddig szerencsére nem volt szükségünk semmiféle orvosi ellátásra. Egy nagyon szimpatikus, kedves nő személyében ismertük meg, aki végtelenül részletes és alapos vizsgálatot hajtott végre.

Kezdte a füleimet, az orromat, a fogaimat, a torkomat vizsgálni, majd lefelé haladva a melleimet, hasamat, bokáimat. Ez után készített hasi ultrahangot meg nyaki ultrahangot is. Természetesen a tüdővizsgálat sem maradt ki. Egy alapos bőrvizsgálat után kiírt egy krémet, amivel javasolta, hogy kenegessem a hasam, mivel nagyon kiszáradt a bőröm. Ezzel megelőzhetjük, amennyire csak lehet a nagyobb repedéseket. Megállapította, hogy teljesen egészségesnek lát, és hogy egy fitt, fiatal kismama vagyok.

Sajnos ezután következett, amitől én a legjobban tartottam, a vérnyomásmérés. A családban jelen van a magas vérnyomás úgy a szüleim, mint a nagyszüleim szintjén is. Éreztem, hogy nem fogom ezt megúszni, és én is érintett leszek benne.

A doktornő már töltötte ki a terheskönyvem az előző vizsgálatok eredményeivel, miközben az asszisztense kezdte mérni a vérnyomásom. Persze, hogy magas lett. Az eddig boldog, pozitív doktornő azon nyomban átváltozott egy komoly orvossá, aki máris nyomtatta a vérnyomásmérés dokumentálásához szükséges táblázatot. A lelkemre kötötte, hogy napi háromszor mérjem, reggel, délben és este. Ezt órára pontosan vezessem az általa adott táblázatban, és ha hét mérésből egynél több magasabb érték lenne 135/85-nél, azonnal jelentkezzek nála. Úgyhogy azóta hűségesen méregetem és dokumentálom a vérnyomásom. Szerencsére eddig egyik mért érték sem lett nagyobb a megengedettnél.

Itt a tavasz... vagy mégsem?
 

A háziorvosnál letudott vizsgálat után, érkezett is a várva várt hétvége. Szombat reggel annyira szép, tavaszias időre ébredtünk, hogy még fel sem keltünk, de már eldöntöttük, hogy valamit muszáj csinálnunk a szabadban. Először túraútvonalakat böngésztünk a neten, de lassan feladtuk, mivel a magasabb pontokon még hó van, meg minden olyan sivár még.

Akkor elhatároztuk, hogy egy hosszabb biciklitúrára indulunk. Elgurultunk a Rajna partjához, ahol piknikeztünk egy jót, sétáltunk a part mentén, majd egy másik útvonalon hazamentünk. Annyira jó volt a napsütésben, a zöldülő fák és színes virágok között tekerni. El nem tudom mondani, mennyire jólesett mindenemnek, hogy jön a tavasz.

Nem mondom, hogy nem fáradtam el egy kicsit. Miután hazaértünk, el is aludtam, csak a férjem által készített vacsora illata hajtott ki az ágyból. Vacsora közben elterveztük, hogy másnap merre mehetnénk még, hol tudnánk a legjobban kiélvezni ezt a jó időt.

Tudjátokt mire ébredtünk vasárnap reggel? Havazásra… És azóta is folyamatosan vagy hull a hó, vagy esik az eső…

Zserbó

Zserbó terhesnaplójának előző részeit itt találod:



A hatodik teszt után mondtam el a férjemnek, hogy gyerekünk lesz

6. hét: Anyukám nagyi lesz, nem mama

9. hét: Rosszul vagyok a kávé szagától

10. hét: A véremmel együtt az életemet is kiszívják belőlem

11. hét: Elkerülhetetlen volt a terhesnadrág-vásárlás

12. hét: Betemetett minket a hó, február végéig minden zárva marad

13. hét: A járványveszély alatt is kötelező bejárni a munkahelyemre

14. hét: Mindent bevetettem, hogy elmúljon a fejfájásom

15. hét: A szülés előtt nyolc héttel abba kell hagyni a munkát

16. hét: Nem látta még a babánkat a férjem

17. hét: Ijesztő hangulatingadozásaim vannak

18. hét: Brutálisan megnőttek a melleim

19. hét: Babaholmik: Miért ne vehetnék mindenből újat?