24. hét
Mindig is fontosnak tartottam, hogy tisztában legyek a férjem érzéseivel, gondolataival. Ezért rengetegszer érdeklődöm, hogy épp mi a véleménye valamiről, vagy csak mesélje el, hogy hogy lát, él meg bizonyos dolgokat/ helyzeteket.
Ebből kiindulva egyik nap eszembe jutott, hogy mi lenne, ha leírná a gondolatait a terhességről, és én ezt megosztanám itt veletek? Meglepetésemre egész nyitottan állt hozzá ehhez az ötlethez, úgyhogy fogadjátok szeretettel a kissé elfogult férjem írását.
Zserbó
Terhesség a férj szemszögéből
Szerintem egy férfi sem felejti el azt a napot, amikor megtudta, hogy apa lesz. A mi esetünkben a nagy bejelentés egy átlagosnak ígérkező hétköznapra esett. Mit sem sejtettem, hogy amíg engem a kávéfőző bütykölése annyira lefoglalt, a feleségem valami elképesztő hírt akart megosztani velem. Végül este a kanapéra letelepedve azon vettem észre magam, hogy egy kis ajándékdobozból apró kis zoknikat veszek elő. Annak ellenére, hogy a valóságban ez csak pár másodperc lehetett, számomra abban a pillanatban leállt az idő.
Először is felfogtam, hogy nem egy előrehozott Mikulás-ajándékról van szó, ezután meg leesett, hogy a hónap azon bizonyos napjaiban vagyunk. Aztán felpillantva a feleségem örömkönnyekkel betelt szemeire, tiszta volt minden. Szülők leszünk! Megcsókoltuk és átöleltük egymást és így teljesen szavak használata nélkül „letárgyaltuk” közös életünk egyik mérföldkövének első pillanatát.
Az ezt követő hetekben nagyon sok minden történt. Szerintem mindketten féltünk attól, ami ránk vár. Számomra a legnagyobb gond az volt, hogy egy bizonyos mértéken túl már nem tudtam segíteni. Sőt, a koronavírusnak köszönhetően az első néhány vizsgálatnál sem lehettem jelen. Így hát egy fontos dolgot döntöttem el magamban.
Ha már a baba tulajdonképpeni kihordásában és megszülésében nem tudok besegíteni, ezért minden másban kell támaszt nyújtanom, amiben csak lehet.
A terhesség első trimeszterében az „éhségrohamok” csillapítása jelentette a legnagyobb kihívást. Néha elég volt egy csoki, máskor egy többfogásos étel kellett, de a legfontosabb mindig az volt, hogy hamar jöjjön. Igyekeztem összeszedni azt a kevés főzési tudásomat, ami volt, tudtam, a környék összes étterme közül honnan lehetett rendelni, és hajlandó voltam teljes mértékben figyelmen kívül hagyni a vírus miatti kijárási tilalmat is, ha valamit épp a benzinkutas kisboltból kellett vásárolni késő este. Működött is a dolog. Abszolút nem bántam, hogy életünk ilyen fontos részévé vált a kajálás… Szerintem ez látszik a szimpátiakilóimon is, amiket felszedtem.
Csodálattal figyeltem, ahogy a feleségem kívánságai váltakoznak. Hol az édesség volt a menő, hol a savanyúság. A kenyér teret hódított életünkben, de a kávét már csak egyedül iszom. Kíváncsian várom, hogy alakul tovább mindez a jövőben, úgy a szülés előtt, mint után.
Szerencsére a munkával kapcsolatban is jól alakultak a dolgok, a home-office lehetősége szerintem egy terhesség alatt sok segítséget nyújthat. Elsősorban testileg, de nem utolsósorban stressz szempontjából is. Bár a munka nem lesz kevesebb, de legalább az atmoszféra egy fokkal meghittebb itthon. Mindezt elmondva, én még mindig azon a véleményen vagyok, hogy a nőknek több lehetőségük és kevesebb munkaórájuk kellene legyen a várandósság alatt. Sem a 8 óra üldögélés, sem munka, sem a stressz nem az, amivel ilyenkor szembe kellene nézniük.
Pontosan ebből a megfontolásból azt kell mondanom, hogy az utóbbi időben a feleségem a hősöm. Az elmúlt 6 hónapban szinte egy panaszt nem hallottam semmire. Szerencsére a rosszullétek elkerülték őt, és az éhségrohamok is hamar lejártak, de tulajdonképpen azt kell mondanom, hogy egy-egy nap teljesen megfeledkezek (vagy talán megfeledkezünk) arról, hogy várandós.
Nincs túlzott hangulatingadozás vagy megváltozott viselkedés, a kapcsolatunk jobb, mint valaha. Amit még érdemes tudni a lányunk jövendőbeli édesanyjáról, az az, hogy nem igazán hibázik vagy téved, a memóriája elképesztő. Ez már-már ijesztő, emberfeletti tulajdonság az én szememben. Az utóbbi hetekben viszont megtörtént, hogy valamit elfelejtett vagy valami lassabban jutott eszébe, és azt kell mondanom, hogy ezek a pillanatok is kimondottan tetszenek. A következtetésem az, hogy ez simán belefér, sőt, így tökéletesből kezd tartani az emberi fele.
A munka és a terhesség mellett még egy szuper 30. születésnapot is szervezett nekem. Tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy ez volt az első szülinapi „bulink” hármasban.
Sajnos még mindig úgy érzem, hogy nem tudok eleget erről az egész folyamatról és maga a szülésről vagy a csecsemőkről sem, de nagyon remélem, hogy a napokban bekövetkező szülés- és babagondozás felkészítő majd változtat ezen.
Addig is azzal pótlom tudatlanságomat, hogy mondogatok és éneklek a kicsinek a feleségem hasán keresztül. Csak abban reménykedem, hogy a zenei affinitásom teljes hiánya, az éneklésem hamissága vagy a zeneszövegek összekeverése nem árthat a gyerekünknek.
A tulajdonképpeni szülés gondolata még mindig meg-megijeszt néha. Nagyon zavar, hogy ott majd nem fogok tudni enyhíteni a fájdalmakon. Bárcsak ez az időszak valamiféle előrejelzés lenne arra, hogy milyen (könnyű) lesz majd a szülés! Sajnos azonban nem függ össze a kettő. Na, de bizakodó vagyok, hogy zökkenőmentesen zajlik majd az egész mindkettőjük számára.
Néha megfordul a fejemben az a gondolat, hogy talán ezt a várandós időszakot, ezt a háromnegyed évet még hiányolni is fogjuk a jövő során. De ez valószínű, hogy csak egy naiv gondolat és igazából hármasban majd jóval kalandosabb lesz az élet.
Zserbó férje (Mákosbejgli)
Zserbó terhesnaplójának előző részeit itt találod:
A hatodik teszt után mondtam el a férjemnek, hogy gyerekünk lesz
6. hét: Anyukám nagyi lesz, nem mama
9. hét: Rosszul vagyok a kávé szagától
10. hét: A véremmel együtt az életemet is kiszívják belőlem
11. hét: Elkerülhetetlen volt a terhesnadrág-vásárlás
12. hét: Betemetett minket a hó, február végéig minden zárva marad
13. hét: A járványveszély alatt is kötelező bejárni a munkahelyemre
14. hét: Mindent bevetettem, hogy elmúljon a fejfájásom
15. hét: A szülés előtt nyolc héttel abba kell hagyni a munkát
16. hét: Nem látta még a babánkat a férjem
17. hét: Ijesztő hangulatingadozásaim vannak
18. hét: Brutálisan megnőttek a melleim
19. hét: Babaholmik: Miért ne vehetnék mindenből újat?
20. hét: Miért olyan fontos, hogy fiút vagy lányt várok?
21. hét: Kiderült a babánk neme
22. hét: Végre érzem a babát mozogni
23. hét: Anyu egyetlen lánya terhes, de nem látta még élőben
