A negyedik trimeszter is véget ért. Brühühü.

PiciLány meg már óriás. A rizsszemnyi lábujjacskák meg csak kedves kis emlékek. A három hónapos mázsáláson 6260 gramm és 61 cm. A csodálatos percentilis táblázat szerint nagy. Mitagadás. Van benne anyag. 

A pillái brutálisak. Nincs ember, aki ne jegyezné meg. És ehhez tartozik még a két hatalmas szem. 

Ugyan képes hasról hátra fordulni, de sokszor csak kínlódik. Esküszöm, izomlázam van egy ilyen után, mert ott szorítok mellette. Hozzáérni, segíteni lenne jó, de nem kéne. Maradnak a befeszített izmok. Mintha attól jobban menne neki. Hahaha. Hátról hasra már többször perdül. Egészen új tudománya az ujjszopás. Szomorú szmájli. Cumi messzire repül. Sokszor olyan kis undok, hogy bekajál, lecuppan és már dugja is be az ujját a szájába. Szinte sértő! Napközben egyszerűen nem hajlandó szopizni, ha álmos. Nem. Kizárólag akkor, ha éppen álmos és éhes is egyszerre. Másként neki az kell, hogy felkössem. A ringatás sem jó. Akkor kilát. Ha akar, ha nem. Ezt pedig szereti maga szabályozni. Sokszor már attól csend lesz, hogy meglátja a mei-tait a kezemben. Ebben a bazimelegben is muszáj. A hátmra csapok egy rózsaszín pelust. Mint egy palást libeg utánam, ahogy a pólóm pántja alá begyűröm a csücskét. Én vagyok SuperWoman. Hihihi.

Babakocsiban sem akar elaludni. Elalszik, csak hát hogy... addigra szívem szakad vagy elringatom a kezemben valameddig, a varázsdalt dúdolgatom, aztán mikor leteszem, akkor ugyanez szól a telómról a babakocsiban. Agyrém, szóval inkább nem. Ha alszik, akkor viszont nagyon. Holmi ajtócsapkodás vagy üvegrepesztő hiszti ritkán ébreszti fel. Még szerencse, mert ebből még így is sok a balhé. Ha ébred, ha nem, neki is jár/na a nyugodt pihenés. Nem kell a csendszoba, de azért...

Alapvetően egy igazán nyugis bébi. Mosolygós és csicsergős. 

A nyári szünet nem bababarát. Sokszor csak azt érzem nap végén, hogy

1. végre csend van

2. kinyiffanok

3. nem is volt időm babázni.

Persze elláttam, de kb. ennyi. Nincs idő csak nézni, ahogy szuszog, kevesebb marad tornáztatni, ölbenjátszani, babusgatni. Ezen muszáj változtatnom. Nekem kell, hogy többet babázzak! Nem hagyom sírni, meg akkor is dumálok neki, ha a játszószőnyegen kalimpál, míg én mellette főzök, de az nem olyan. Kell a komolyabb kontakt. Bekerül a heti kötelezőbe.

„Bocsi, de ma 9-10 felé babatorna van!”

Ez a rossz abban, ha sok a gyerek. A picibaba kb. észrevétlenül lesz nagy. Kevesebb az idő a bambulázásra, meg a tesók élvezik ki inkább a babával játszást. És nem, nem szólsz rá, hogy menjen odébb, mert te akarsz.... Hiszen baba is és tesó is boldog. Most úgy érzem, annyi pillanat folyt el. Hogy nem tudtam kiélvezni az icipicibabámat. Vacak fejés... a fél életemet elvitte. 

Most már olyan nagy. Oké, nem is, de azért de. Nekem viszont még mindig csodaszámba megy, hogy az álmodozásokon túl valósággá vált ez a picike lányzó.

Az apa-lánya szerelemről nem sokat írtam eddig. Pedig létező jelenség. Imádom nézni őket. Kedves töretlenül elolvad minden mosolytól. Nincs nap, hogy ne játszana vele. Lehet akármilyen félhulla, akkor is babázik. Ha mást épp nem, akkor elringatja és együtt alszanak. Az a kedvencem, mikor Kedves hazajön és PiciLány még nem látja, csak meghallja a hangját. Azonnal mosolyog minden porcikája. Megértem. Kedves pontosan olyan lökött pasi/apa, mint akikről készülnek a vicces/cuki videók a fészen. Mondtam én.... lesz itt tütüben ugrándozás meg közös körömlakkozás! 

Bár sajna igen keveset látjuk egymást és kifejezetten undi napok is vannak, mikor totál a béka segge alatt a hangulatom itt a nagy magányban, Kedves nagyon cuki volt, hogy szombaton meló után kicuccolta a virágpalántákat és egyebeket az asztalra, hogy akkor most hobbizzak a növényekkel. Ő tartja a frontot és el is takarít majd utánam. Pihizzek. 

Már nem tart sokáig ez a fostalicska időszak. Hiába próbáltuk kimaxolni, nem sokat használt, hogy minden nap kimentem elé a bébivel a villamoshoz, mikor jött haza, vagy lementünk hármasban kenyérért... Komoly randi, mi?! Azért jó kis tízpercek voltak. Az elemeink totál lemerültek. Engem a jövő hét tart életben. Most, hogy felhomályosítottam, hogy mindjárt itt van a tatai kiruccanás, kicsit neki is több lett az életkedve. 

A zene, a zene... biztos nem vagyok a szomszédaink kedvence, amikor főzök. Minél nehezebb a lelkem, annál hangosabb a zene. PiciLányt szerencsére cseppet sem zavarta. Elpogózgatott a sarokban a játszószőnyegen. Hehehe. 

NagyLány mintha kicsit kivirult volna. Már egyszer régen, mikor Kedves beköltözésével új szabályok is megjelentek, mondta, hogy sokkal jobb ez a szigorú keret. Kicsit ugyan vacak így hirtelen, de igazából könnyebb neki ennyi korláttal, mint nélküle. Mivel most non-stop velük vagyok, így a szabályok is megsokasodtak. Másként megkattannék.

NagyFiú ezennel középiskolás tanuló lett. Soha az életben nem várta a sulit. Utálta ezeket a kérdéseket ovis korában. Most nagyon várja. Remélem, nem fog csalódni. Azt gondolom, jó helye lesz itt. Igaz, nem asztalosnak fog tanulni, hanem szakácsnak, mert ezt a sulit akarta nagyon. Ha nem indul a vágyott szak sem baj, de ebbe a suliba akart járni akármilyen szakra. Igazából amíg Kedves nem lakott nálunk, ő szakácsnak készült. Kétévesen kapta az első játékkonyhát és imádta. Jó sokáig játszott vele. Aztán élesben is főzni kezdett. Csakhogy Kedves is szakács. Szerinte túlstrapás ez a meló és meggondolta magát. Pedig Kedves minden kreatív főzését fotózta és küldte a volt séfjének, aki azt mondta, hogy szívesen tanítaná NagyFiút, mert az ízek, amiket összetesz és a tálalás arra utal, hogy nagyon is tehetséges. Én hiszek abban, hogy a dolgok mindig okkal történnek. Szerintem olyan, hogy véletlen, nem létezik. Ezzel az iskolaválasztás dologgal végképp így vagyok. Hogy igazam lesz-e? Muszáj, hogy úgy legyen!

Nanta

A babanapló előző részeit itt olvashatod:

Négy gyereket tudtam szoptatni, az ötödiket nem tudom?

Sokadik gyerek: szokd meg és éld túl

Kiderült, miért nem tud szopizni a babám

Mégis inkább a másik nevén szólítjuk a babát

Kivagyok a tehetetlenségtől - állandóan sír a babám

Ki mondta, hogy babával nem lehet kimozdulni?

Apa is hordozós lett

Ezért nem tudok lefogyni szülés után

A babának kell belesimulni az életünkbe - nem nekünk az övébe

Vödörben fürdettem a gyereket és imádta

Az oroszlánt csak nem ordítom túl az állatkerti szoptatás közben!

A legjobb döntésem volt az ötödik gyerek

Bárcsak az én nagyim is megérhette volna...