A hét igazán vacak hírrel kezdődött. KicsiFiú nem kell az új sulinak. A próbanapon jól érezte magát, bár volt, amin kiakadt... nem tudom, miként kezelte. Talán itt lehetett a gond. De a tanítók nem vállalják.
A Nevtanból is hívtak. Na, az legalább jólesett. Az IQ-teszt szuper lett, átlag feletti. Összességében sincs gond vele. Döntsek. Ha akarom, azt írják, kell fejlesztés, mert annyira határeset, hogy dönthetek úgy is, hogy nem kérem. Mégsem tudom se áttenni, se semmi. Még nem adom fel!
Akkora volt a hajtás év közben, hogy már végigvették az anyagot, kb. filmezni járnak be. Na, ez is no comment. A nyári szünetre kiadott kötelező olvasmány-olvasónapló kombó meg egyenesen nonszensz. Könyörgöm! Első osztályról beszélünk! Egyszerűen muszáj innen kimentenem.
Már mindenki nehezen indul suliba, és próbálkoznak megúszni mindent, amit csak lehet. És amit lehet, azt hagyom is. NagyFiú pl. inkább itthon sziesztázik, meg kártyaversenyre megy, mint három nap Balcsi osztálykirándulás keretében. Megértem, mivel ismerem őt.
Ezzel szemben NagyLány leeresztett és repkedve csomagolt. Néhány feltétlenül fontos ruhadarabot is vásárolt a zsebpénzéből, mint napszemcsi meg sapi, mert ezek nélkülözhetetlen darabok.
Most úgy érzem, kicsit jó lesz a szünet. Kicsit. Amíg nem unják a halálba magukat. Mondjuk az első két hét. Aztán már kapkodhatom a fejem, hogy olyan progit találjak, ami mindenkinek tetszik, és még főzzek is olyat, amit mindenki megeszik. Lehetetlen küldetés, de mindig megpróbálom. Egyelőre élvezem, hogy nincs hetente spagetti.
Sajnos a játszóterek állapota sokat romlott az elmúlt években, a covid alatt pedig megtanultak az udvaron létezni (van hinta meg homokozó és gyíkok-bogarak-csigák), de mennének. Ami hétköznap is oké távolság, az most heti 2-3 napon zárva van. Mehetünk világgá. Majd erdőzünk meg strandolunk. Pláne, hogy Kedvesnek elég szívás lesz a június. Minden hétvégére jut egy leltár. Egyedül letolni a nyarat már rutinos vagyok, bár cseppet sem hiányzott, azért valahogy túlélem, ahogy tizenévig is ment.
Egyik nap a nagy kapkodásban csak gyorsan a babakádba kapirgáltam ki a mosógépből a tiszta ruhát. Csakhogy... PiciLány telibe nyomta nyakig, és hát szuper a popsikendő, de kellett a fürdés. Mi van kéznél...ugye... Egy nagy vödör, amiben anno narancsot lehetett venni. Most abban van a babaszennyes. Adta magát a dolog.
Nem gondoltam, hogy ez ekkora sikersztori lesz. Eltűrte eddig a fürdést, de a vödörben imádta! Önelégült mosollyal pöffeszkedik benne azóta is minden alkalommal. Próbáltam lőni babadézsát a neten, de az új pofátlanul drága egy majdnem felmosóvödörért.
Végül sikerült értelmes áron szerezni. Nagy boldogságban hoztam haza és vártam, hogy kipróbáljuk. Hát azt kell mondjam, a narancsos vödör a tuti. Ez persze jóval nagyobb, gondolom ezért nem volt még a komfortos, összecsomagolt érzés.
Kedves persze nyomban meglátta a másodlagos funkciót.
„Majd teletoljuk jéggel, és kész az italhűtő, mikor grillezünk!”
Okkké... sőt, ha kifogyott és a víz is felolvadt, már mehet is bele a gyerek, nem? Nem. Viccnek azért jó volt. Bár az italhűtés nem is hülyeség.
Az elmúlt két hét elég nehéz volt. Kedves végig délután dolgozott, ami ebéd után indulást és éjfél után érkezést jelent. Azaz a gyerekekkel nem találkozik egyáltalán, hiszen fél 8-kor még alszik. Az estéket letolni sem volt egy vigadalom, de ahogy a nyárnál írtam, van rutin. Viszont a két délutános hét közé még becsúszott az apás hétvége is. A kisebbek viszont nagyon hiányolták Kedves jelenlétét. Szóval inkább lelkileg nehéz ez. Meg persze simi a lelkemnek (meg az övének), hogy ennyire fontos a gyerekeknek.
Beszéltünk róla, hogy ki hogy érzi az enyém gyerek-miénk gyerek dolgot. Igazából az stimmel, hogy részéről semmi nem változott a csakenyémek felé, csak ahogy ez tök érthető, PiciLány sokkal több szeretetet kap, mint bárki, és ebbe a sorba én is beállhatok.
Párszor fájt a szívem nézni a sóvárgó tekinteteket, mikor Kedves PiciLányt szeretgeti. Hát őket így csak én szeretem. KicsiLány egyszer meg is jegyezte, hogy PiciLánynak van a legjobb apukája a világon. Na, és ilyenkor ne szoruljon össze az ember szíve?! Átérzem a helyzetet. Apa nekem sem jutott jobb, mint nekik. Nevelőapa már jobban, csak aztán lett egy tesóm, de leginkább kamasz lettem. Ezeket a buktatókat igyekszem kerülni vagy átugrani. Szerencsére Kedves partner ebben.
Nyilván én is más hangszínen beszélek PiciLányhoz, meg koránál fogva ugye több figyelmet kap, de az én szeretetem egyértelműbb számukra. Kedvesé törékenyebbnek tűnik a szemükben.
Ő pedig kínosan figyel, hogy igazságos legyen és szeretetet is adjon. De hát szigorú és következetes. Ezt viszont KicsiFiú és NagyLány úgy értékeli olykor, hogy nem szereti őket. Igaz, ezt nekem is odatolják, miután kihúzták a gyufát, vagy csak nemet mondok valami vágyott dologra. A lényeg, hogy figyelmeztetjük egymást, ha hiba csúszik a gépezetbe. Igen, ő is engem, ha mondjuk valakivel nem voltam igazságos, vagy csak figyelmen kívül hagytam... mert hát az is előfordul.
Hétvége, gyereknap. Tömegrendezvény kizárva. Értem, hogy ingyenes, de akkor is meg akkor sem. Hát ezt most félresöpörtem és elzötyögtünk a Hungária Kocsiszínbe villamosokat nézegetni meg próbálgatni. Jó későn érkeztünk, tömegnyomor nem volt legalább. Minden villamosra felszálltak, de valami hihetetlen volt, hogy KicsiFiú nem akart csengetni, meg állomást bemondani. Kész mázli, mert a sort kiállni úgysem lett volna türelme. Valószínűleg ismeri a határait. De tényleg. A villamoshajtogatás sem érdekelte egyik kicsit sem (a nagyok nyilván el sem jöttek). Hát én nekiálltam, de PiciLány megéhezett, így Kedves folytatta. Bennünk volt alkotási vágy.
Mivel csak a dohányzónál volt pad, felpattantam egy trolira, és most már ezt is kipipálhatom. Szoptattam a troli hátsó ülésén. Nyihaha. És abban a 15-20 percben azt is megtudtam, hogy az én gyerekeimnél is vannak vállalhatatlanabbak, de ugyanolyan gázosak minimum... nem is kevesen. Ez a felismerés újabb szárnyakat adott. Azt biztos senkinek nem kell bemutatni, hogy milyen, amikor drága porontyunk rommá aláz egy nyilvános helyen... Gonoszság, de jó volt, hogy az enyémek most épp halál normálisak voltak, bezzeg másé... Nekem is megvolt a Gyereknap. De felért akár egy Anyák napjával is!
Nanta
A babanapló előző részeit itt olvashatod:
Négy gyereket tudtam szoptatni, az ötödiket nem tudom?
Sokadik gyerek: szokd meg és éld túl
Kiderült, miért nem tud szopizni a babám
Mégis inkább a másik nevén szólítjuk a babát
Kivagyok a tehetetlenségtől - állandóan sír a babám
Ki mondta, hogy babával nem lehet kimozdulni?
Apa is hordozós lett
Ezért nem tudok lefogyni szülés után
A babának kell belesimulni az életünkbe - nem nekünk az övébe
