Mondhatnám, hogy mennyire megható volt ez a hét, hiszen a mi pici lányunk egy hónapos lett és cukormázas csillámpónik repkedtek meg minden. Jah... volt ez is úgy öt percig, csak aztán jött a zombi apokalipszis.

Ahogy az lenni szokott a tüneményes újszülöttekkel, egyszer csak elromlik az alvókájuk. PiciLány konkrétan átment kismacskába. Naphosszat miákol 10-15 perces alvásszünetekkel. Ilyenkor semmi és sehogyan nem jó. Kizárólag vállon lógatva, sétálgatva. Ha csökken a tengerszint feletti magasság, kezdődik a nyaff. 

Kismacska. Szereti a magasból nézni a világot, imádja a tejet és nyávog. Nem a klasszik bébisírás. Ez másért idegesítő. Mert sosem tudod, hány percet kapsz, mielőtt újra rákezd a nyifogásra. A legvacakabb mégis az, hogy tudod, látod, hogy valami nem kerek a kis Cukorka babáddal, és foggggalmad nincs hogyan segíts neki, mert már MINDNET kipróbáltál, bevetettél, még az elveiddel is szembe mentél, hogy megnyugodjon, de semmi nem használ. 

Persze, hogy vele és felette sír az ember lánya egy idő után. Nap végére, mikor már totál kivagyok a tehetetlenségtől és horrorra sírtam a sminkemet, mindig oda jutok, hogy

ELMÚLIK!

Mert NagyLánnyal volt hasonlóan nehéz és az is elmúlt. A helyzet akkor lett jobb, mikor már tudta magát szórakoztatni a játékokkal, kezével-lábával. És már csak egyszer aludt egy nap. Ezt olyan 9 hónaposan hozta össze. Mármint az alvás részét. Banyek.... az még 8 hónap.... vidám kilátások. Persze nem minden nap rettenet, de azért kemény egy Kismacska ez a lány. Amikor éjszaka is ment a műsor három órán keresztül, az brutál volt! Hajnali fél 3-kor magamra kötöttem, kikúsztam a konyhába, hogy hasznossá tegyem magam. Összedobtam a suliba készülő melegszendókat. Végül is jól jött, hogy reggel csak megsütni kellett. Minden rosszban van egy kis jó. Ezentúl este, kényelmesen előkészítem, mert az szuperpraktikus!

Szerencsére jobb napok jöttek. Na, nem jók, csak jobbak. 

Nyugiban tudtam beszélni az iskola pszichológussal KicsiFiúról, mert PiciLány pont akkor dőlt ki. Végre. 

Jó volt hallani, hogy minden oké, nem a gyerek a hülye és nem mi vagyunk a szarszülők. Másik suliba vele, de mielőbb. Amit eddig is próbáltam megvalósítani. Most viszont a pszicho is segít ebben. Majd gyermek hazajött a suliból délután, én meg majdnem elsírtam magam. Az egyik szemén  egy centi hosszan kitépve a pillák. Azok a csodaszép sűrű pillák. A helyzet rosszabb, mint sejtettem. Őszintén remélem, hogy most, hogy már csak két hét a nevtanos vizsgálat és az iskolapszichológus is mellénk állt, gyorsan ki tudom menekíteni innen.

PiciLány névváltozása egész jól átment a gyakorlatban. KicsiFiú ugyan ragaszkodik az eddig használatoshoz, a nagyok meg kb. egyik nevét sem használták eddig sem, csak a saját becézésüket, mi meg teljesen áttértünk a második névre. Persze néha kicsúszik a másik is, dehát mindkettő az övé, szóval jó ez így.

És eljött a Nagy Nap. Egy egész hónapos lett PiciLány! És már nem is olyan pici. Brühühü...

Nőtt 7 centit és magára kapott bő 1 kilót. Kicsit fájó szívvel csomagoltam el az első adag kinőtt rucipakkot. Több gyerekre nem vágyom, köszi! De azt sajnálom azért, hogy az utolsó kis porontyom ilyen gyorsan nő. Mondjuk minél többedik gyerek, az idő annál gyorsabban múlik. Kettőt pislogsz és már féléves... bezzeg az elsőnél....

Egy hónap alatt azért az ember már egész jól kiismeri a babát.

Nyilván a nyaka és a háta feszessége miatt, de csak oldalt fekve szeret aludni, háton se igazán. Hason lenni utál. Kézben lenni imád. És nézelődni. Azt nagyon és már régóta. Aludni se nagyon szeret emiatt. Ha már nagyon fáradt, akkor el kell dugni a világ elől. Ilyenkor ráhúzom a kendőt, de rés kell kukkolni. Ha nem elég fáradt, akkor nyafog, hogy nézelődni szeretne.

Mióta több a szopi, mint a cumisüvegezés, azóta elaludni is így szeret. Ki is harcolja... Viszont a cumit, amit eddig muszáj helyzetben elfogadott, jó messzire köpi. Akkor is, ha muszáj helyzet van. A cumisüveggel gondolom azért elnézőbb, mert kaja jön belőle. Brutál haspók ugyanis! Igaz, egyszerre nem tolja be az adagját. Olyan hobbitosan nyomja. Két reggeli, két uzsonna és harmadik vacsora is kell.

Arra is rájöttünk, hogy mi baja a sétálással. Hát a sapka! És a mózes. Nem lát ki.

Aligvalami ruhát lehet ráadni, ha nem akarom megfőzni. Nem többet, mint amit én veszek fel. Doki néni szerint az is sok neki. Látszik a bőrén, hogy sokat van melege. Pedig kb. alig van rajta ruha! Takaró meg csak egy vékony rongy... na jó... kendő. Éjjel azóta rövidujjú body talpasnacival. Takarónak meg egy vékony vászonanyag. Így oké. 

NagyLány ilyen.

Ő volt szintén sapiundoros. Csak akkor tudtam rá adni, ha már elaludt. Azért ez egy 4 hónapossal novemberben egy komoly trauma volt nekem!

Azóta se nagyon hord sapit. Idén talán kétszer volt rajra. Ahogy télicipő is. Télikabátja nincs is évek óta. Minek. Nem veszi fel. Egy szőrős pulcsiban, átmeneti kabáttal és futócipővel csinálta végig a telet. Régebben ugyanez csak mondjuk a cipő volt kicsit melegebb változat. Ez pedig nem a kamaszság. Mindig ilyen volt.

Úgy fest, PiciLány is ilyen melegvérű csajszi. 

Az első szándékos mosoly kipipálva. Én az ölbenjátékért kaptam (egészen pontosan a "Cirmos cica, haj" kapta az arcmasszázskor), Kedves meg a bokszedzéssel csalta elő, ahogy az ölében fektetve tanítja..

"Alapállás, jobb horog, bal horog. Védd az arcod! Figyelj a lábtechnikára! Pörgőrúgás ballal, most jobbal..."

Viccesek és cukik egyszerre.

A második Dévényes kezelés nagy változást hozott. Még fáj a mellem, de már nem sebesedik ki és a fájdalom is sokkal elviselhetőbb. Annyira jó, hogy a cumisüveget elfelejthettem éjszaka. Nem is ébred fel úgy, jobban alszunk. Nyekken, cuppan, alszik. Nem kell várni, míg kislattyogok, melegítek. Nem fulladozik a cumisüvegen. Nincs az a technika és üveg, amivel ne tenné. Nyilván azért, mert jóval erősebben szívja, mint a legtöbb baba. 

Nem is ébredek zombifejjel. Persze a sok nyüszögés, nem alvás, cipelgetés azért megteszi a hatását cserébe. A derekam is imádja a kendőzést, naná... hogy nem.

Még két hónap és kapom elő a mei-taiomat és csapom a hátamra! 

Volt némi reményem, hogy lazább napok jönnek, és nem lesz úgy betáblázva a hetem. Muhaha, én kis balga! 

Egyrészt be van. Vajon meddig tart ez???? A nyári szünetben gondolom, EZ jobb lesz. Ott más miatt leszek zizzent. Lassan hozzászokom. 

Másrészt most KicsiLányt kapta el a hányás. Reméljük, nem nagyon. Részemről hányni utálok a legjobban, ha rangsorolnom kell a betegségek tüneteit. Így a gyerekeimet is ilyenkor sajnálom a legjobban. Meg magamat is. Hányást mosni is mindennél jobban utálok.

Mivel KicsiLány gyorsan túl lett a betegségnek sem nevezném valamin, együtt mentünk a hivatali dolgokat intézni. Suliba úgysem engedi a doki a héten, de szerintem zárthelyen maszkban oké.

Tudtam, hogy gyorsak leszünk, de legalább Kedves nyugiban alhat az éjszaka után kicsit, mi meg élvezzük a napsütést a Rakparton. Ügyintézés 10 perc, shopping a csarnokban 1 óra (most fedeztem fel a helyet egy csomó hasznos bolttal), aztán jött a CHILL a Duna-parton. 

Azt hiszem, gyakran beiktatom majd ezt a progit. Csak pár megálló, de nekem tiszta nagykiruccanás!

Nanta

A babanapló előző részeit itt olvashatod:

Négy gyereket tudtam szoptatni, az ötödiket nem tudom?

Sokadik gyerek: szokd meg és éld túl

Kiderült, miért nem tud szopizni a babám

Mégis inkább a másik nevén szólítjuk a babát