Elsősorban hálás köszönet mindenkinek, aki tolta a tudjukhogyhívják cumisüveget! Tényleg szuper! Ahogy a védőnőnk is. Járt nálunk délben, minden oké volt, PiciLány éppen szopizott. Csakhogy délután is megéhezett, mert ezek a babák ilyenek... Na, akkor már sírva ment csak a dolog. Sikeres másfél nap után újabb jajj. Minden kommentből kiszedtem a hasznos infót (köszipuszi nektek), és már írtam is az üzit. Másnap reggel jött a telefon, hogy akkor randizzunk a rendelőben, és lássuk, hol lehet a hiba. A miénk mellett egy másik védőnő is odajött, szóval maximális volt a figyelem. Nagyon cuppog, nem nyit nagyra, akárki akármit is csinál, és valahogy nem úgy szipókol, ahogy kéne. Ez látszik a mellemen is. De legalább veszett tempóban benyakal 50 grammot. Hát dől a kaja, az tény. Imádom a szoptatós teát! De tényleg! Olyan íze van, amit egész nap bírnék. Fini. 

Mivel kaja van, akkor pihenjen a mellem. Megy a fejés. Szerencsére villámgyorsan. A szoptatási tanácsadó, akivel kapcsolata van a védőnőnek, hétfőn lesz. Ő azt is meg tudja mondani, ha esetleg van egy kis izomfeszesség, amin a Dévényesek pikkpakk segítenek. Nekik már alapból hálás vagyok. KicsiLánynak sokat segítettek, mikor kiderült, hogy hypotóniás az izomzata. Hát nem a tesi a kedvence most sem.

NagyFiúban kezdenek feltörni azok az ösztönök, amiket Kedves csak legendának vélt, hiszen finci baba mellett még nem látta létezni. Hittem benne. Meg reméltem is, hogy nem veszett ki belőle a kamaszsággal. És nem! Kellett majd' két hét, mire ez a kis falat baba kicsalta belőle a védelmező, törődő énjét. 

„Szerintetek szeretni fogja, ha Picsinek hívom?” 

Kérdezte ezt olyan igazi szeretettel dörmögve.

Azért mégis az volt a kedvencem, mikor a kezébe nyomtam, és csak nézte mosolyogva, majd ennyit mondott:

„Na, Picsi, két választásod van... Radnóti vagy Tóth Árpád.”

NagyFiútól biztosan nem a „Bújj-bújj zöld ág”-at fogja hallani...

NagyLány végre kimászott a göthösségből, szóval babázhat. Ő spec. Kölöknek hívja PiciLányt, de fura módon nem hangzik rémesen a szájából, mert ő is szeretetbe csomagolja. Elmagyarázta, hogy neki a Kölök, mint szó, kicsi, hempergő oroszlánokat juttat eszébe. Hát jó. Imádás felőle is van. Mert hogy lehet valami ennyire pici és cukiiii!?!?!

Boldogan hurcibálja, kissé bátortalanul még, de vetkőzteti.

Imádtam a napsütéses tavaszt! Minden nap lementünk egy sétára, fagyira, valamire. Napoztattam a lelkem. Bepróbálkoztam a délutáni sétaval is, hogy elballagunk KicsiFiúért a suliba, de az egy nagyon rossz időpont. Kb. 20 percet tudtam vele lent lenni a sportpályán, már kenyérét se jutottam el babakocsival. 

Az valami varázslat számomra, hogy lazán felcsengetek

„Édes, felviszed a bébit? Elszaladok kenyérért.”

És teljes lelki nyugalommal betolom a kapun a nyikorgó babát, majd KicsiLánnyal kettesben irány a bolt. Nem kell izgulnom, aggódnom, hogy meddig fog nyüszögni, mert tudom, hogy pont úgy oldódnak meg a dolgok, mintha én lennék vele. Azért ez ad egy nagy adag szabadságot amellett, hogy nagyon jó látni Kedves magabiztosságát és gondoskodását. Pl. pénteken délelőtt NagyLánnyal jártuk meg a gyerekorvost igazolásért, délután pedig a cumisüveg-bizniszemet bonyolítottam. Teljesen egyedül. Azért ez nagyon menő érzés volt! Füles be. Zene bömböl, én meg vigyorgok, mint a tök. Kb. repültem. Kell a zene. Hangosan.

És hogy még mi a menő? Hogy a terhesség előtti gatyáimat fel tudom húzni! Oké, van egy kis nagyibugyi csalásnak a szűk felsők miatt, de azért az első sorban a bélésem gyorsabb visszarendeződése miatt van rajtam. Igazán csábos vagyok benne. Heh... na persze....

Ezt most figyelmen kívül hagyom. Kell a léleksimogatás. 

Az egészalakos tükrök szerencsére takarásban. Hahaha. Az egyik előtt a babakocsi parkol, a másik meg a forgós szekrényen, aminek most a polcai hasznosabbak, mint a tükör. 

Végre a bakancsom is kényelmes, de a gyűrűimet még nem igazán tudom könnyedén levenni. A terhesség előtti kabátom viszont necces. Derékban még oké, de ha eddig elefántméretűek voltak a melleim, akkor most átléptek mamutba. Nehezített pálya felhúzni cipzárakat, kedvenc pólók is repednének szerteszét. Pedig mennyire vártam, hogy megint hordhassam őket. Nyüssz. 

Félre a búbánattal! Elvégre a 17 kg pluszból csak 6 kg van rajtam. Az most legyen mellékes, hogy 4 kilót kellett volna gyorsba’ lefogyni mielőtt terhes leszek, dehát PiciLány nem adott erre időt. Na, majd karácsonyra talán ledobom mind a 10-et. Kemény tudok lenni, ha arról van szó. És elismerem... kegyes a sors hozzám, de nem minden szülés után jártam ilyen jól! NagyFiú után szintén, de minden egyes grammért keményen kellett küzdenen a többieknél.

A nagy sírásos szülés utáni harmadik nap kimaradt. Helyette most bőgtem át egy délelőttöt. Fájt az egész élet. Vagy éppen olyan megható volt a gondolat... Hol ez, hol az. 

Mikor a buszon ültem egyedül, a fülemben zene, mintha a Spoty pont arra játszott volna, hogy buszonbőgjek. Dobálta be a csupa szerelmetes emlékeket idéző számokat, én meg csak nyelegettem a boldogságkönnyeket. Most ez hormontól független, mert mindig így van, de milyen fura is az agyunk... és csodálatos. Van egy szám, amit a zene miatt is imádok, nem csak az emlék miatt. Ahányszor meghallom, azonnal érzem az illatot, amit akkor, meg a pillangókat a hasamban. Ezer parfüm közül is felismerném bármikor, pedig Kedves már rég másikat használ.

Szóval hormongombóc vagyok. Nem könnyű velem. Amúgy sem, mert a hangulatom, mint a szélirány hormonbomba nélkül is... Aki ért hozzám, annak némileg könnyebb a dolga, bár Kedves arcát elnézve ez sem mindig igaz.... De legalább egyelőre nem zombizok. Egészen jól bírom a kevés alvást. Kevés. Kinek mi a kevés. Én amúgy sem vagyok egy nagy alvó. Kedves viszont zombizik helyettem is. Ő mormota. 

Azért a szemeim karikásak, mi tagadás. Ezt hol uborkával, hol friss citromlével, esetleg csodakencével próbálom eltünteti. Néha az összes együtt sem használ semmit. Az ilyen napokon fogják megkérdezni:

„Unoka?”

Najóóó, talán nem, de én már mindenre fel vagyok készülve.

A hétköznapokat tekintve egészen jó a helyzet. A lakás nem vállalhatatlanabb, mint azelőtt, ebéd is van kb. időben. Már keverdsüssdmeg sütit is csináltam meg Fantaszeletet KicsiFiú neve napja alkalmából. Mondjuk a három nonstop fullos szárítóról öltözünk. Jó esetben a fotelból, ahová hajtogatok. Könyörögni nem sok időm-agyam az elpakolásuk miatt. Ezer másért úgyis jártatjuk a szánkat. 

Eljutok fürdeni is, egy ötpercesre, de azért amikor a teljes szőrtelenítés is megvolt... az nagyon wellnes feeling! A hajmosást viszont csak 3 nap csúszással tudtam megvalósítani. Jólvanazbegumizva. Fejem is nyúzott... hajam is milyen.

De! A két hét alatt, már egy egész részt megnéztünk a Valhallából! És azt az 50 percet egyben! 

PiciLány pedig nyiladozik. Ahogy múlik a sárgaság, a hangja is egyre nagyobb. Illetve egyenes arányban erősödik a sírása az éjszakai - melegítem a tejet, persze melléöntöm, mert kapkodok - bénázásommal. Pláne, ha úgy elvarázsolom a cumit (ebben mester vagyok), hogy Kedves a félhomályban sehol nem találja.

Sokszor van ébren és ahogyan eddig is, imád nézelődni a hatalmas csillagszemekkel. Még mindig nagyon szülőbarát darab. Elmúlhat, nincsenek illúzióim. Bár hat emberből gondolom mindig akad majd egy, aki bábozzon neki, ha éppen magányosnak érezné magát. 

Báb... NagyFiú kitalálta, hogy a sok fél pár zoknijából készít zoknibábot és azzal adja majd elő a kis történeteit PiciLánynak. A bababarát elkészítésen elmélkedik. Eszemmeg.

Rendes baba, igen.... de pelenkagyilkos. Mint a macskák. Tiszta alomba kell a szagminta, tiszta pelusba kell robbantani. Nyakig. Fürdés után. Murphy. 

A köldökcsonk leesett, és ezért igen hálás voltam, mert olyan csomagot kaptam, amit fürdetés nélkül nem lehetett volna megúszni. 

Egészen jól ment. Azt állítani, hogy élvezte azért erős túlzás, de figyelt és tűrt. Nem is nagyon szoktam kádazgatni a finci babákat. Be a csap alá, víz-szappan-víz-kész.

Szegény sokadik gyerekeknek ez van. A rugalmasság, a szokd meg és az éld túl. Kelni kell, amikor a többi miatt menni kell, hangzavarban is lehet aludni, és a kizárólagos szoptatós étrend is felejtős. Az a helyzet, hogy igen, betoltam a lencsefőzit. Semmi nem változott. Semmi nyígás, tekergés. Annyi, hogy miután visszhangzott a szoba, kérdőn néztem a fiúkra, hogy biztosan nem ők voltak-e, mert egy ilyen pici babából ekkora hang nem is törhet ki. Pedig de... 

Azért egyelőre nem tervezek csülkös bablevest főzni.

Nanta

A babanapló előző részét itt olvashatod:

Négy gyereket tudtam szoptatni, az ötödiket nem tudom?