Belevágtunk a nyári szünetbe. Azt látom, hogy a határvonalakat gyorsan és biztos alapokra kell fektetnem, mert másként őskáosz lesz. Az utolsó sulinapot azzal ünnepeltük, hogy nem főztem. Kedvessel tartottunk egy inkább praktikus, mint romantikus instant randit és retró burgereztünk. Gyerekeknek meg rendeltem pizzát délután. 

A legtöbb évzárón és biziosztáson túlvagyunk. Már csak NagyFiúnak van a beiratkozás, és egy hónapig eszünkbe sem fog jutni, hogy létezik olyan, hogy iskola. Legalábbis remélem, mert ez a Kréta elképesztő... Csütörtök délután és még a hétvégén is jönnek az üzenetek, hogy "A" gyereknek (múlt)hétfőn megváltozott az órarendje, "B" gyerek 4-est kapott németből, "C" gyerek magatartása változó. Már a bizi is a kezünkben, köszi az infót, pont nem érdekel... agymenés...

Nekem egy kis előtöltekezés, hogy Kedves szabival indított a szünetben. Oké, hogy ezt a rettenet időszakot akarta kipihenni, de ettől még itthon van, és ha akarom, hozzábújhatok vagy cirógathatom félálomban, és az mindkettőnknek jó. Vagy épp fújunk egymásra valami hülyeség miatt. Ez ugyan nem jó, de az élet része ez is. Ha most ennyi jut, akkor ennek kell örülni. Már mindketten eléggé le voltunk merülve. Persze hamarabb is ugrottunk minden baromságra. Kész mák, hogy tisztában vagyunk ezzel, és mindig ki is mondjuk. Az sem utolsó, hogy mindketten tudunk bocsánatot kérni. Így nem marad bennünk tüske egy-egy elcseszett mondat miatt. Legalábbis nem megy olyan mélyre. Meg át tudjuk dumálni az aktuális lelkinyomort.

PiciLány nem vacakol. A hátról hasra most már annyira tudatos benne, hogy csak! Azért még nem napi rutin. Viszont a fogacskák... hát utálatos egy dolog. Oké, hogy tömköd, meg bugyborékol, de látszik a két kis csíkocska is! Hova ez a nagy rohanás?! 

Végre belerázódtunk a szopizásba. Hallelujah! A titok az volt, hogy résen lenni és kaja-time elején sokszor elvenni tőle. Akkor, amikor kezdi nehezen nyelni, de még nem akarja engedni. Így nem tudja csattintani a kis ínyét, mert ideje sincs agyban eljutni oda, hogy ez neki kezd rossz lenni. Gyorsabb vagyok. Szóval egészen flottul megy a dolog. Csak néha siránkozom, de már nem rettegek. Erre most jön majd a harapdálás. Szupervidám kilátások.

NagyLányban valami átkattant. Már hetek óta figyelem. A kezdeti lelkesedést követően egy darabig úgy volt PiciLánnyal, hogy bottal se nagyon piszkálta. Aztán a kezébe nyomtam egy reggel, mert muszáj volt. PiciLány nyomban elvigyorodott és azt hiszem, itt tört meg a jég. Azóta egyre jobban kapcsolódik. Játszadozik, vigasztal. 

KicsiLány egész jól a helyére került. Már mást is tud csinálni, nem csak a babázás van a napjaiban. Persze szívesen bármikor, de nem liheg a fenekemben naphosszat. 

KicsiFiúban viszont mostanság robban a féltékenység. Kamaszokat megszégyenítő stílusban és szókészlettel nyomja. Mióta szünet van ilyen vicces mondatok süvítenek ki a száján, mint

 „Alig voltam ma levegőn!”

„Nem is mozogtam eleget! Ennyi kevés!”

Mindezt úgy, hogy már reggel 8-kor a pályán rombol a rollerrel. Ebédre szokott előkerülni.

Tipikus utcagyerek... muhahaha.

NagyFiúnak most van itt a Kánaán. Lehet tespedni egész nap! Ebben világelső. Igazi antiszoc, de azért minden nap elő-előkerül, hogy valamelyik testvérét kártyázni, PS-ezni hívja. Rosszabb esetben csak bosszantja őket. 

Jót tesz neki a (fantasy)kártyázás. Ez egy elég zárt kör egyrészt, másrészt kimozdítja. Most például a város másik felére ment versenyre. Egyedül, egy full ismeretlen helyre. Másfél órát utazott csak oda. Nem hittem, hogy lesz valaha valami, amiért ennyire kilép a komfortzónájából. De hál'isten... 

Hétvégén megint grilleztünk. Az apropó a Dédi 89. szülinapja. Jövőre nagy buli lesz! 

Májusi ő is, ami Kedvesék családjában szinte kötelező. Sajnos viszont egy hosszú és bánatos utazáson volt, így jócskán eltoltuk a tortázást. Ugyanemiatt még nem volt lehetősége meggyurmázni PiciLányt. Látta már élőben, de akkor meg úgy alakult... Most viszont boldogan ringatta. Jó volt őket nézni. Nekem mindig olyan megindító, mikor ez a két korosztály találkozik...az élet eleje és vége. Dédi arcán annyi kedves érzelem és gondolat látszott gyors egymásutánban... 

Hogy a lánya milyen régen volt ilyen pici és Kedves is milyen rég...

Most meg...

„Itt ez a Nagy Ló meg ez a Kis Vacak…”

Cuki volt, ahogy elmerengett a gyerekkorán meg a testvérei születésén, miközben a nyolcadik dédunokáját dajkálta...

„A nyolcadik! Érted, te Kis Vacak! Nyolcadik vagy! Ej, de öregítetek engem!”

Olyan szeretettel a hangjában... Megható volt nézni őket. Közben arra gondoltam, bárcsak az én Nagyikám is megérte volna... legalább néhány gyerekem születését...

(Még hogy az idő mindent... Hát nem. Már 19 éve... de nekem sokszor hiányzik.)

Azt biztosan tudom, hogy odafönt fogja a fejét, mikor engem néz... a szája szélén egy kis szeretetmosoly...

„Jaaj, Fiam! Egyszer a fejedet is elhagyod!”

De azt hiszem, azért büszke lenne rám...

Nanta

A babanapló előző részeit itt olvashatod:

Négy gyereket tudtam szoptatni, az ötödiket nem tudom?

Sokadik gyerek: szokd meg és éld túl

Kiderült, miért nem tud szopizni a babám

Mégis inkább a másik nevén szólítjuk a babát

Kivagyok a tehetetlenségtől - állandóan sír a babám

Ki mondta, hogy babával nem lehet kimozdulni?

Apa is hordozós lett

Ezért nem tudok lefogyni szülés után

A babának kell belesimulni az életünkbe - nem nekünk az övébe

Vödörben fürdettem a gyereket és imádta

Az oroszlánt csak nem ordítom túl az állatkerti szoptatás közben!

A legjobb döntésem volt az ötödik gyerek