31. hét

Múlt héten négy barátnőmmel végre eljutottam egy high tea-re. Már olyan régen szerettem volna kipróbálni, milyen egy elegáns étteremben egy puccos délutáni teát elfogyasztani kedves barátnők társaságában. Nem tűnik nagy dolognak, de eddig valahogy sose volt rá alkalom. Most viszont a férjem elkezdett noszogatni, használjam ki a még rendelkezésre álló időt, és menjek el bandázni a lányokkal, amíg még megtehetem. Persze lelkesen bólogattam, de tenni nem tettem érte semmit. Na, ezt az emberem megunta és ráállította a témára az egyik barátnőmet, aki velem ellentétben nem halogatós típus, és a lányok rittyentettek nekem egy kis babaváró high teadélutánt. Bár nem szeretek a figyelem középpontjában lenni, ez most nagyon jólesett.

A délután pezsgővel indult, én persze csak módjával kóstolgattam, aztán kihoztak egy háromemeletes tortaállványt, ami tele volt válogatott finomságokkal, úgy, mint mini szendvicsek, mini piték és jó pár édesség. A vége felé kaptunk teát is, és hagytak minket trécselni egészen záróráig. Szinte egész nap esett az eső, és az előrejelzés vihart és jégesőt jósolt, így a kényelmesebb és biztonságosabb megoldást választottam, és igénybe vettem a férj-taxit az állomásig, és vonattal mentem be a városba. Nekem már ez is kikapcsolódás, mert az órás zötykölődés alatt tudok pihenni, olvasni, vagy csak nézni ki bambán a fejemből, nem zavar bele senki. Végül jégeső nem volt, de sebaj, jólesett a pihenés a vonaton, na, meg persze kicsit nosztalgiáztam is, mert a melbourne-i napjaim elején pont azon a környéken laktam. Számtalanszor rohantam a nap különböző időszakaiban pont ahhoz az állomáshoz, ahol most le kellett szállnom, de akkor nem high tea-re igyekeztem szép ruhában, hanem otthonról siettem munkába, buliba vagy edzésre, szokás szerint mindig az utolsó utáni pillanatban elindulva. Ott laktam még, amikor a férjemmel megismerkedtem, aminek már majdnem tíz éve, hihetetlen, hogy szaladnak az évek. Azóta azért sok minden változott, de az utolsó utáni pillanatban indulás sajnos maradt.

A szombati csajos délután után vasárnap már nem lehetett lazítani, mert elkezdődött a gyerekeknek a magyar ovi, ahhoz pedig időben kellett kelni. Brrr. Az ovis csoportból az enyémen kívül több másik gyerek is most kezdte el az ausztrál sulit, jó volt kicsit kidumálni a tapasztalatokat a többi anyukával, sokukkal a karácsonyi ünnepség óta most találkoztam először.

Az iskola első hetében nem tudtam bemenni dolgozni, mert mindkét fiú csak rövid napokat volt suliban meg pre-schoolban, így maradt az otthonról dolgozás. Ámde ezen a héten már eljutottam dolgozni is csütörtökön és pénteken, és végre volt időm megbeszélni a főnökömmel a szülési szabadságom adminisztrációs részét. Rábólintott az általam felvázolt tervre, ami azt jelenti, hogy a 37. héttől szabadságon leszek, utána kiveszem a tízéves szolgálati idő után járó „long service leave”-emet, ami plusz nyolc hét fizetett szabadság, és majd ezután kezdődik el az állami fizetett szülési szabadságom, ami ugye 16 hét. Hogy azután bedolgozom-e majd otthonról heti pár órában, az a jövő kérdése.

Ezen a héten a nagyobbik ugrifüles már teljes napokat volt iskolában, épp csak szerdára kapnak még szünnapot az első négy hétben, azaz márciusig. Ezen a héten viszont be kellett mennünk szerdán a fiam szintfelmérésére. A tanár minden kis diákkal eltölt egy órát, és egy központosított teszt alapján felméri minden gyerek jelenlegi tudását. A felmérés kiterjed a gyerkőcök betű- és számismeretére, és más, korosztályuknak megfelelő logikai képességeikre. Ez nem vizsga, nincs elvárt minimum tudás, amit nekünk, magyar szülőknek nehéz elfogadni, de itt más a rendszer. Bár van egy tanterv, ami meghatározza, hogy milyen készségeket szeretnének a gyerekekkel elsajáttíttatni a tanév során, de a gyerekek mind a saját szintjüknek megfelelő feladatokat kapnak. Van, aki gyorsabban halad, van, aki lassabban, de a lényeg, hogy saját magukhoz képest haladjanak, és menet közben megtanulják a kitűzött képességeket. Ez az elmélet, majd lassan azt is meglátom a gyakorlatban, hogyan is működik a dolog.

Csütörtökön igyekeztem korán elindulni dolgozni, mert a férjem vállalta a suli-fuvarokat. És bár élvezem a benti nyüzsgést, a vezetés azért rendesen hozzáad a napi teherhez. Ráadásul pénteken kempingezni mentünk, amire már csütörtök este igyekeztünk annyira összepakolni, amennyire csak lehetett. Pénteken ugyanúgy próbáltam korán kezdeni a napot, de azért a nagyobb fiúnak még összeraktam az uzsonnáját, meg elkészítettem a kisebbik fiú reggeli kakaóját, úgyhogy csak nem sikerült 7-kor elindulnom. Délután 4-kor meg már indulnom is kellett haza, hogy még világosban odaérjünk a kempingbe, és fel tudjuk állítani a sátrat.

Először tavaly húsvétkor voltunk a gyerekekkel kempingezni, előtte csak kettesben voltunk még a gyerekek előtt. Húsvétra beszereztünk egy három helyiséges sátrat és kényelmes kempingmatracokat, így már kimondottan fényűző keretek között, már-már hajlok azt mondani, hogy túlságosan is kényelmesen kempingezünk. A gyerekek nagyon élvezték már tavaly is, meg most is. Lelkesen segítenek pakolni, sátrat építeni, aztán meg felfedezik maguknak a terepet. Az autó pukkadásig meg volt pakolva, de nem hiányzott semmi, sőt, sikerült most is úgy pakolnom, hogy ha valami miatt nem két éjszakára maradtunk volna, akkor négy-öt napig is bőven jutott volna mindenből.

A kemping a múltkori cseresznyézős helytől nem messze volt a tengerparton a Mornington félszigeten, alig másfél órányira tőlünk. Rajtunk kívül volt még négy ismerős család különböző korosztályú gyerekekkel. Azt hittem, végig kellemes, napsütéses idő lesz, és szombaton mást se csinálunk majd, mint ki-beszaladgálunk a tengerbe, homokvárakat építünk, és ha kellően kiszívott minket a nap, jót pihenünk a sátorban. Ehhez képest szombat reggel kellemesen meleg, de felhős napra ébredtünk, így a strandolásról le kellett mondanunk. Helyette elmentünk kirándulni a félsziget egyik sziklás széléhez, ahol egy közel egy kilométer hosszú kiépített deszkaösvényen lehetett kimenni a sziklás részhez egy csomó lépcsőn föl-le haladva. A táj gyönyörű volt, épp csak a szél volt olyan erős, hogy majdnem elvesztettük a sapkáinkat. Érdekes módon a pillesúlyú gyerekeim jobban ellenálltak a szélnek, mint én a kecses bálnatestemmel. Persze a férjem rögtön a segítségemre sietett, és elmagyarázta, hogy mivel már oldalról is legalább olyan széles vagyok, mint szemből, ezért akart állandóan elfújni a szél, míg a gyerekek olyan keskenyek, hogy őket csak kikerüli a fuvallat.

A kirándulás alatt végül a Nap is kisütött, úgyhogy egy kis pihenés után a homokvárépítésre is jutott idő. A fiúk a nagy ásás alatt találtak egy miniatűr homárt a homok vizes részén, ami azt hiszem, nekik a nap fénypontja volt. A sok friss levegő és séta után szombat éjjel végre tudtam aludni is. Igaz, a többi család is jobban aludt, mert nem ébredtem fél óránként gyereksírásra, és a szomszéd sátorban lévő család is aludt vagy fél 8-ig, ahelyett hogy az egyik gyereküket nevelték volna, aki nem tudott aludni. Bár az is igaz, hogy péntek este még a matrac is sokkal kényelmetlenebb volt, nehezen szoktam meg a szokásosnál puhább matracot, és eltartott egy ideig mire kiokoskodtam, ha egy pokróccal alátámasztom a pocakom, akkor kicsit jobb. Szombaton erre már nem volt szükség, tudtam aludni mindenféle trükközés nélkül is.

Vasárnap már csak reggeliztünk, aztán kezdhettünk is összepakolni. Szerencsére azon kívül, hogy nagyon el tudok fáradni, hajolgatni, guggolni, tenni-venni még mindig tudok, a férjem pedig kiválóan tudja az autó csomagtartójába betetriszezni a kismillió csomagot. Itthon aztán kipakolás, ebéd és a férjem már indult is a repülőtérre, mert a hetet Sydney-ben tölti majd a cég ottani irodájában. Csak hogy ne unatkozzunk, Sydney-ben pont özönvízszerű eső esett, egy darabig bizonytalan volt, repülővel be lehet-e utazni, vagy meg kell várni Noé bárkáját. Végül szerencsére nem volt gond, csak egy kis késés. A hétre nincs semmi extra tervem, minden energiámmal azon leszek, hogy mindenhova időben odaérjek a gyerkőcökkel, és ha lehet aludni is eljussak néha, ez utóbbi nem megy könnyen, amikor a férjem nincs itthon.

Jelentem, a baba lelkesen mocorog odabent, rendszeresen ad magáról jelet és kezd egyre nehezebb lenni. Igyekszem többet pihenni, de továbbra is teszem a szokásos dolgaimat.

Katz      

A terhesnapló előző részeit itt olvashatod:



1. KENGURU VAN A KERTEMBEN!
​Fogadjátok szeretettel új terhesnaplónk szerzőjét, aki exkluzív környezetből, Ausztráliából mesél nektek terhességéről hétről hétre.
Tovább>>>

2. NEM AKAROM, HOGY A HÁZIORVOSS VÉGEZZE A TERHESGONDOZÁSOMAT!
A shared care olyan terhesgondozási modell, amikor a rendszeres ellenőrzéseket a kismama egy megfelelő kiegészítő képzéssel rendelkező háziorvosnál végzi.
Tovább>>>

3. MINDENT MEGTETTÜNK, HOGY LÁNYUNK SZÜLESSEN
Ha fiunk lesz, nyilván annak is ugyanúgy fogok örülni, hiszen vele lesz teljes a családunk, de szeretném legalább magamban kipipálni, hogy igenis mindent megtettem, hogy lányunk is lehessen.
Tovább>>>

4. KÉT HETET KELLETT VÁRNI, HOGY MEGTUDJUK A BABA NEMÉT
Na, most én nem kérdeztem meg a baba nemét, mert azt szerettem volna, ha Hubby is jelen van, amikor kiderül. Erre két héttel később, a 12. heti ultrahang után került sor.
Tovább>>>

5. A MIKULÁS DECEMBER 6-ÁN JÖN, A TÉLAPÓ 25-ÉN?
Ez a Mikulás-Télapó kettősség gondot okoz nekem. Talán a Mikulás jöhet december 6-án az európai gyerekekhez, míg a Télapó jön mindenkihez 25-én.
Tovább>>>

6. KELLENE EGY JÓ LÁNYNÉV!
Sajnos a feltételek nem egyszerűek. Ugyanúgy ejtsék magyarul és angolul is, lehetőleg ugyanúgy is írják, jól illjen egy kislányhoz.
Tovább>>>

7. MEGJÖTTEK ANYÓSÉK, KÉNE EGY KIS TÜRELEM!
Alig négy napja érkeztek meg, és már vagy kétszer szólt a férjem, hogy legyek velük türelmesebb, mert már félnek tőlem, hogy bekapom őket keresztbe.
Tovább>>>

8. LEZUHANT A BOJLER A FALRÓL KARÁCSONY ELŐTT
Épp nyaraltunk, amikor jött egy késő esti telefon a szomszédtól, a nyaralás vége felé, hogy leesett a falról a melegvizes bojler, és mindenfelé ömlik a víz.
Tovább>>>

9. A POCAKOM MUTATJA, HOGY LÁNYOM LESZ
Sok ismerősöm tagadja, hogy a pocak formája utalna a baba nemére, de nekem eddig mindig hozta a pocakom a népi mendemonda szerint elvártakat.
Tovább>>>

10. KÉT-HÁROMNAPONTA ELLENŐRIZZÜK A BABÁNK SZÍVHANGJÁT
Kaptam egy ultrahangos Doppler-készüléket, amivel itthon is meg tudjuk hallgatni a baba szívverését, ezt a fiúk is nagyon élvezik.
Tovább>>>

11. MIÉRT KELL A KISPAPA A VÉRVÉTELHEZ?
A párok közül nem is egy a vizsgálóba is bekísérte a kismamáját. Egy sima vérvételre. Minek?
Tovább>>>

12. NEM HÍVTAK A KÓRHÁZBÓL, REMÉLEM, NINCS BAJ
A héten nem hívtak a kórházból, úgyhogy gyanítom a cukorterheléses eredményem jó lett, nem kell miatta külön bemennem.
Tovább>>>

13. ANYA, ITT VAN PÁR MEDÚZA, HALÁLOS?
A fiúk végül nem akartak nagyon belemenni a vízbe, mert találtak a homokban néhány kisodródott pici medúzát és az elvette a kedvüket.
Tovább>>> 

14. NEM ENGEDETT BETEGSZABIRA A DOKI A 37. HÉTEN
Az első terhességemnél egy kórházi doki nem is volt hajlandó nekem igazolást adni, amikor kértem, hadd maradjak otthon a 37. héten betegszabin.
Tovább>>>