23. hét

Mivel jövő héten nem leszek Melbourne-ben, ezért már most megejtettük a következő látogatásomat a kórházban a szülésznőknél. Ugyanazzal a kedves, fiatal szülésznővel volt most is randim, mint legutóbb. Annyi volt csak a különbség, hogy most egy tanuló szülésznő is volt vele. Nem túlzok, a tanuló szülésznő 15 évesnek ha kinézett. Kicsit összeomlott az énképem, mert most vagy én vagyok túl öreg és lerobbant, vagy akkorát fordult a világ, hogy a 20-22 évesek már feleannyinak néznek ki, szóval megint csak oda lyukadunk ki, hogy én vagyok rettentő öreg és leharcolt. Pedig már kezdtem elhinni a mostani szöveget, miszerint a 40 az új 30, de rá kell jöjjek, a számok bizony nem csalnak. Anyumnak mindig azt vágtam a fejéhez, hogy nem ért meg, mert túl öreg. Mikor is? Mondjuk amikor 10 éves lehettem, Anyukám meg 38, ehhez képest én leszek 37, amikor a lányom megszületik, talán jobb, ha hozzákezdek valami önerősítő gyakorlatokhoz, ne essen annyira rosszul, amikor majd utolér a sorsom és a kegyetlen gyermekkritika.

Terhesgondozás
 

Na, de elkanyarodtam a témától. A kórházban jókislány voltam és ráálltam a mérlegre, sőt, nem is nagyon lódítottam, amikor szóba került, hogy mennyi az annyi. Fél kilóval mondtam kevesebbet, annyi azért jár, a cipő, farmer nadrág, kardigán is nyom valamennyit. A midwife szeme se rebbent, csak beírta a lapra és mentünk tovább. Átbeszéltük a hasi panaszaimat, de mivel az enyhe hasmenésen kívül semmi más tünetem nem volt, ezért nem aggódott. Azt tanácsolta, hogy ha nagyon ráparáznék, akkor menjek el a házi orvoshoz székletmintát vetetni, abból kiderül miden, de mivel nem robbantam le teljesen, jó eséllyel a szervezetem megoldja a dolgot ripsz-ropsz.

És végül így is lett, mert az első tünet után olyan négy nap elteltével nagyjából helyre is állt a rend. Ezen kívül meghallgatta a baba szívverését a doplerrel, a tanuló mért nekem vérnyomást, és most már előkerült a varrócenti is. A centi teljesen kiborított az első terhességemnél. Dúlva-fúlva mentem haza a kórházból, amikor először előkerült, mert mégis hogy képzelik, hogy egy vacak centivel lemérik a hasamat, és az majd tudományosan megmondja rendben fejlődik-e a babám. A 21. században! Nem tértem magamhoz. És még most is hüledezem, de már csak kicsit puffogok. A centi szerint a méhem nagysága az előírt tartományban van, egy centivel nagyobb, de hát annyi belefér.

Legközelebb négy hét múlva megyek a kórházba és akkor lesz a cukorterheléses vérvétel is. Hátha lesz majd időm a könyvemmel is haladni, mert most alig fél oldalt olvastam, már hívtak is be. A midwife hallgató lány megkérdezte, hogy felhasználhatná-e az esetemet a tanulmányaihoz, amihez részt kell vennie négy terhesgondozásos időpontomon, és ha beleegyezem, ott lenne a szülésnél is. Igaziból semmi akadálya részemről, majd még leegyeztetem vele. Persze így félő, megint ugrik a békés, olvasgatós várakozós időm az időpontok előtt, már ha ő is ott lesz velem. Szegényke amúgy magával szúr ki, mert a gyerekeim mind hajnalban születtek eddig, nem számítok emeribb időzítésre a legkisebbtől sem.

Szocializálódás
 

Szerintetek az normális, hogy amikor gyereke lesz az embernek, akkor jobban igényli a hasonló helyzetben lévő nők társaságát? Tudatosan vagy félig tudatosan építgetem a kis falumat, és mióta láthatóan növekedik a pocakom, ez a késztetés határozottan erősödött. Aktívkodok és jegyzetelek az ovis szülőin, a sulis ismerkedős alkalmakkor aktívan beszélgetek a többi szülővel, ami normál esetben nagyon nem jellemző rám, és benne vagyok egy helyi FB kezdeményezésben, ahol környékbeki többedik gyerekes anyukák ismerkednének. Ennek az utolsónak az apropója a „mothers’ group”, amit a helyi védőnő szervezet szervez az elsőgyerekes anyukáknak. Általában a baba 6-8 hetes kora körül kezdődnek az alkalmak, és heti egyszer egy védőnő kiselőadást tart a környékbeli anyukáknak, akiknek hasonló korúak a babáik. Ilyesmikre kell gondolni, mint altatás, napirend, masszázs, hozzátáplálás, de igaziból nem is maga a kiselőadás a lényeg, hanem az ismerkedésre való lehetőség.

Nálunk anno a kezdeti 12-14 anyukából olyan 6-8 a hivatalos alkalmak után is tartotta a kapcsolatot. Ugyan úgy összejártunk hetente, és egy egészen szoros támogató hálozatot alakítottunk ki magunknak, egymásnak. Néha már az is rengeteget számított, ha találkoztunk, és egy kicsit kibeszélhettük magunkból a banális apróságokat. Na, de most az eredeti kismama csoportomtól 60 km-re lakom és hivatalosan ez a program csak az első babás anyukáknak szól. Ezért amikor láttam a kezdeményezést a többedik gyerekes anyukáknak hasonló ismerkedési lehetőségre az új otthonunk körzetében, naná, hogy érdekelt. Csak csodálkozom magamon, mert gyerekek előtt eszembe se jutott volna új barátságokat keresni ilyen-olyan mondvacsinált okokkal. Ti is tapasztaltok magatokon hasonló hirtelen és szokatlan szocializálódást?

Anyósék
 

Bárcsak anyósomékkal is ilyen fene mód barátkozós tudnék lenni. Alig négy napja érkeztek meg, és már vagy kétszer szólt a férjem, hogy legyek velük türelmesebb, mert már félnek tőlem, hogy bekapom őket keresztbe. Próbálom, de neehéééééz. Pedig nem velük van a baj, csak pöppet sűrűre sikeredett az elmúlt hét, és fene mód elfáradtam. A pocakom is bejelzett, mert a köldökömnél jelentkezett egy eddig ismeretlen húzó, feszülő érzés, ami szerintem a túlpörgés jele. Az elmúlt pár napban volt férjem céges karácsonyi vacsija, a fiúk év végi tornabemutatója, magyar iskolás évzáró, meg jöttek a nagyszülők is, na, meg le kellett zárnom a munkahelyi feladataimat is, mielőtt elkezdtem a szabadságomat, ja és közben el is utaztunk, amihez tervezni meg pakolni kellett. Tegnap estére fogyott ki a szusz, amikor is három órányi alvás után már nem volt erőm jópofizni és inkább ágyban maradtam vacsora helyett. Mára már majdnem barátságos embernek éreztem magam reggel egy kiadós és nagyon kellemes 7-8 órás alvás után.

Itt van egy példa, hogy értsétek, tényleg nincs velük semmi baj, csak nem egy hullámhosszon rezgünk. Újra meg újra beleesek abba a hibába, hogy amikor jönnek, belelkesedem, és elkezdek mindenféle programokat szervezni a fiúknak, amihez remélem, a nagyszülők is szívesen csatlakoznak. Volt már gyerekszínház, interaktív múzeum, ilyenek, most meg megyünk holnap állatkertbe. Nekem hatalmas segítség, ha nem egyedül kell mennem a fiúkkal egy potenciálisan zsúfolt helyre, ezért szervezem ezeket a programokat ilyenkorra. És rendszeresen pofára esem, amikor azt a választ kapom a felvázolt programra, hogy őket ez nem annyira érdekli, inkább csak elmennek a környéken sétálni. Így megyek holnap az állatkertbe két gyerekkel egyedül. Megint.

De ha megkérdezem, ők mégis mit szeretnének csinálni, akkor megy a vállvonogatás és a hümmögés. Ma például repülős múzeumban voltunk, amit nagyon élveztek, de ha előre megkérdeztem volna őket, tutira ment volna csak a hümmőgés szokás szerint. Olyan jó lenne élvezni az extra törődést és szeretetet, amit nem csak a gyerekeknek, hanem nekünk is hoznak, de néha úgy érzem, helyette a nyakamba szakadt még két gyerek, akikről nekem kell gondoskodnom. Ez egy nagyon furcsa kettősség.

Veszek pár nagy levegőt, és megpróbálok nem fennakadni a buta apróságokon, elvégre nyaralunk vagy mi a szösz. Tegnap elrepültünk Melbourne-ből Sydney-be, behuppantunk a 7 személyes bérelt autóba, és leautóztunk délre olyan 100 km-t, és ta-dám, meg is jöttünk. Nagyon féltem a nagy, bérelt autótól, mert amíg a férjem dolgozik, más önként jelentkező híján enyém a sofőr szerepe, de ma átestem a keresztpróbán és túléltem. Nem utolsó sorban a kocsi is ép bőrrel megúszta. Bár mi csak hajónak hívjuk, mert tényleg olyan „kecses” és „könnyed”, mint egy nagy óceánjáró. Viszont ki gondolta volna, hogy fent ülni magasan milyen magabiztosságot ad? Onnan fentről a buckák is teljesen jelentéktelennek tűnnek, épp csak az út lett hirtelen sokkal keskenyebb. Holnap újra kihajózunk az állatkert felé, ezúttal csak hárman. Igyekszem nem elfelejteni tájat is fotózni majd, ti is lássatok az útból valamit. Addig pedig érjétek be a múlt héten elmaradt pocakos képpel.

Katz

A terhesnapló előző részeit itt olvashatod:



1. KENGURU VAN A KERTEMBEN!
​Fogadjátok szeretettel új terhesnaplónk szerzőjét, aki exkluzív környezetből, Ausztráliából mesél nektek terhességéről hétről hétre.
Tovább>>>

2. NEM AKAROM, HOGY A HÁZIORVOSS VÉGEZZE A TERHESGONDOZÁSOMAT!
A shared care olyan terhesgondozási modell, amikor a rendszeres ellenőrzéseket a kismama egy megfelelő kiegészítő képzéssel rendelkező háziorvosnál végzi.
Tovább>>>

3. MINDENT MEGTETTÜNK, HOGY LÁNYUNK SZÜLESSEN
Ha fiunk lesz, nyilván annak is ugyanúgy fogok örülni, hiszen vele lesz teljes a családunk, de szeretném legalább magamban kipipálni, hogy igenis mindent megtettem, hogy lányunk is lehessen.
Tovább>>>

4. KÉT HETET KELLETT VÁRNI, HOGY MEGTUDJUK A BABA NEMÉT
Na, most én nem kérdeztem meg a baba nemét, mert azt szerettem volna, ha Hubby is jelen van, amikor kiderül. Erre két héttel később, a 12. heti ultrahang után került sor.
Tovább>>>

5. A MIKULÁS DECEMBER 6-ÁN JÖN, A TÉLAPÓ 25-ÉN?
Ez a Mikulás-Télapó kettősség gondot okoz nekem. Talán a Mikulás jöhet december 6-án az európai gyerekekhez, míg a Télapó jön mindenkihez 25-én.
Tovább>>>

6. KELLENE EGY JÓ LÁNYNÉV!
Sajnos a feltételek nem egyszerűek. Ugyanúgy ejtsék magyarul és angolul is, lehetőleg ugyanúgy is írják, jól illjen egy kislányhoz.
Tovább>>>