19. hét.

A héten megvolt az első pocaksimogatóm a munkahelyemen. Alig két hete mondtam el a főnökömnek, hogy készüljön, mert március közepe-vége felé jó eséllyel kevesebbet leszek elérhető, aztán április elejétől egészen nem leszek egy évig. Azóta volt egy pár melegebb nap, amikor már ha akartam volna se tudtam volna takarni tovább a pocakom, így elég gyorsan körbeért a babahír, és jöttek a kollégák gratulálni. Szeretem ezt az időszakot, mert tudom, hogy velem örülnek, és mit tagadjam, élvezem a figyelmet (ami nem is nekem szól) és a sok felém áradó szeretetet. A fülöp-szigeteki kolléganőm bezzeganyás fogalmak szerint hírhedt pocaksimogató lenne, pedig csak egy nagyon kedves, közvetlen, túláradóan barátságos fiatal nő, aki kissé babonás és hisz benne, hogy egy kismama pocakjának a megsimogatása szerencsét hoz. Remélem velem is megosztja a nyereményét, ha telitalálata lesz a lottón.

Jövő hét izgalmas lesz, mert megyünk a 20. heti ultrahangra, és a kórházban is jelenésem lesz. Várom mind a kettőt, mert ilyenkor kicsit többet megtudunk a babóról, ami megnyugtat és feltölt türelemmel a következő vizsgálatig. A terhesség a legbrutálisabb zsákmacska-játék, amit csak el tudok képzelni, és minél jobban szeretném tudni végre, mi is van a csomagban, annál hosszabbnak érződik a várakozás.

A héten a férjem öt napig távol volt munka ügyben, ami teljesen lestrapált. Na, nem azért, mert a gyerekek rosszak lettek volna, pont a szokásos mértékben voltak elevenek, huncutok meg zabálnivalóan idegtépőek, hanem mert szívatom magam. Mielőtt anya lettem, az a naív elképzelés élt bennem, hogy ha majd babám lesz, akkor attól automatikusan leszokok majd az éjszakázásról, és akarva-akaratlanul átáll a szervezetem a kora reggeli aktív életmódra. Hát a nagy túrót. A keményebb időszakokban tényleg a szokásosnál korábban kidőltem, de a reggelek nem lettek könnyebbek, és amint a gyerkőcök jobban aludtak, újra azon kaptam magam, hogy éjfél előtt nagy ritkán jutok el az ágyig.

Aztán meg egész nap kókadozom, és a kávé tartja bennem a lelket, majd mikor eljön este 9 óra, én mint aki újjáéledt, elkezdek tenni, venni és pörögni. Ez aztán eldurvul, amikor a férjem nincs itthon és nem tud rám szólni. Na, nehogy azt higgyétek, hogy csupa hasznos dolgot csinálok ilyenkor, inkább csak leragadok a gép előtt vagy a tévé előtt, ez egy ördögi kör. Amikor aztán Hubby hazaér, átadom neki a stafétabotot, és mint aki jól végezte dolgát, megyek pihenni. Azzal szoktam cukkolni a férjem, hogy amikor távol van tőlünk munkaügyben, az neki az alvós nyaralása, mert lelkiismeretfurdalás nélkül elmehet aludni már 8-kor, és én nem vagyok ott, hogy cikizzem miatta. Viszonzásul rendszeresen felhív 8-9 körül már az ágyból, hogy jó éjszakát kívánjon.

Talán pont ezért újra elkeztdem kávét inni, igaz csak egyet, reggel vagy kicsit később napközben. Oh, kávé, de jó újra együtt, olyan nehéz volt nélküled! Jó lenne azt mondani, hogy tudatos kismamaként már a próbálkozás ideje alatt kiiktattam a koffeint az életemből, de ilyen elhamarkodott dolgot csak első babás kismamakoromban tettem. Azóta megtanultam, hogy ha attól a napi egy kávétól csak fél órára is embernek érzem magam, akkor az igenis jár nekem. Viszont a kölök ezzel nem értett egyet az első trimeszter alatt, és egyszerűen nem ment le az a fránya kávé. Na, de most eljött az én időm!

Furcsa, de még mindig szoknom kell a pocakot. Rendszeresen előfordul, hogy a szokásos lendülettel lehajolok valamiért, és már túl vagyok a mozdulat felénél, amikor visszapattanok a pólóm alatt sunyiban rejtőző kosárlabdámról. Tudatosan meg kell tanulom mostantól guggolva felvenni dolgokat, és nem hajolgatni. A másik, amit szoknom kell, hogy oldalról már most szélesebb vagyok, mint szemből. Az megvan amikor pl. egy étteremben két szék között próbálnál elosonni anélkül, hogy bárminek nekimennél? Én még mindig automatikusan oldalazva futok neki a feladatnak, csak hogy ráébredjek, úgy se férek el. Akkor jön a hasat behúz, lábujjhegyre pipiskedik és megpróbál a pocakkal az akadály fölött elsuhanni manőver, ami még szerencsére legtöbbször működik. Mi lesz még itt, a felénél se tartok még!

De amiről igazán szerettem volna nektek mesélni, hogy vajon fiunk vagy lányunk lesz-e. Jót mosolyogtam szinvaltoszemulany megjegyzésén, hogy ő bizony reméli, harmadikra is lányuk lesz. Nálunk kicsit más a helyzet. Mikor belevágtunk a papás-mamás játékba a férjemmel, azt a megrendelést kaptam, hogy csupa lányunk legyen, mert ő szeretne teadélutánosat játszani velük. Na, meg legyen mindnek pont olyan zöldesbarna színű szeme, mint nekem, és ha már itt tartunk, jó lenne, ha szőkék lennének. Na, most a szőke, mint olyan eleve lehetetlen volt, egyrészt mert nekem és a közvetlen családomban mindenki másnak is sötétbarna haja van, a férjem meg ugye indiai származású, tipikusan ők se szőkék. Szóval ezek után van két fiunk, és mindkettőnek mély, sötétbarna, igéző gombszeme van és sötétbarna haja.

A második terhesség váratlanul ért, nem így terveztem, a testem még nem állt készen. Végig fáradt voltam, nem volt erőm megélni a folyamatot, sokkal inkább a túlélésre játszottam. Már rég a harmadik trimeszterben jártam, mire kiderült, túl alacsony volt a vasam, azért voltam olyan gyenge és fáradékony. Mindenesetre megfogadtam, a következő babára jobban felkészülök, és megpróbálom megélni, és az emlékeimben elraktározni a kis és nagy pillanatokat is. Fel is készültem az új babára fizikailag és elméletben is, vagyis utánanéztem mit kell csinálnunk, hogy lányunk legyen. Amikor az első babánkat vártuk, kimondottan megkönnyebbültem, amikor kiderült, fiunk lesz, valahogy sokkal inkább fiús anyukának láttam magam mindig is. Ugyanakkor tiszta szívből kívánom a férjemnek, hogy megélhesse ugyanazt a különleges apa-lánya kapcsolatot, ami nekem az apukámmal volt. Apukám már több, mint tíz éve nincs köztünk, már nem élte meg, hogy nagypapává válhasson. De amíg itt volt, ő volt a példaképem, a bizalmasom, a legjobb barátom, a támaszom, bármibe is vágtam a fejszémet. Elmondhatatlanul hiányzik. Olyan jó lenne, ha a férjemnek is megadatna egy hasonló, különleges élmény a lányával.

Ha fiunk lesz, nyilván annak is ugyanúgy fogok örülni, hiszen vele lesz teljes a családunk, de szeretném legalább magamban kipipálni, hogy igenis mindent megtettem, hogy lányunk is lehessen, a vége meg úgyis 50-50 százalék esély mindkettőre. Az elmélet nem ördöngős, ha a peteérés napján vagyunk együtt, akkor jó eséllyel fiunk lesz, mert a fiú spermák gyorsabban úsznak, viszont rövidebb ideig élnek. Tehát ha lányt szeretnénk, akkor ki kell várni, hogy a fiú spermák feladják, azaz 3-4 nappal a peteérés előtt kell próbálkozni, aztán meg ülni a szoba két ellenkező sarkában, és remélni, hogy a pete és egy lány sperma tudják mi a dolguk.

Egyes elméletek szerint szigorú diétával rá lehet segíteni a dologra, ami gyakorlatilag teljes alkohol- és kávémegvonást jelent a leendő apukának, az anyukának meg csökkentett sóbevitelt és egyéb nyalánkságokat. Például: semmi kávé vagy tea, kevés vagy semmi hús, minimális vagy inkább semmi gyümölcs és édesség, ami pedig javasolt, az a sok zöldség, olajos magvak és még több tejtermék. Ezzel a diétával elméletileg egy a lány spermáknak kedvezőbb lúgos állapot érhető el a szervezetben. Na, meg persze egyes források javasolják, hogy a férfi vegyen forró fürdőt pár nappal a tervezett együttlét előtt, hogy csökkentse a fiú spermák számát, illetve hordjon szűk alsónadrágot. Őszintén szólva a diéta meg a spermák szabotálása nálam már kiütötte a biztosítékot, csak az időzítésre koncentráltunk. Legalábbis ez volt a terv, aztán ahogy a dolog kezdett elhúzódni, úgy fogyott a türelmem is. Hogy végül mennyire volt beleszólásunk, hogy mi is lakik odabent, sose fog kiderülni. De a lelkem nyugodt, mert ami rajtam múlt, azt megtettem a cél érdekében.

A héten kirándulni voltunk a vasárnapi magyar iskola családjaival, onnan küldöm a heti képet. Csodaszép helyen jártunk és igazi kellemes tavaszi időnk volt.

Katz

A terhesnapló előző részeit itt olvashatod:

1. KENGURU VAN A KERTEMBEN!
​Fogadjátok szeretettel új terhesnaplónk szerzőjét, aki exkluzív környezetből, Ausztráliából mesél nektek terhességéről hétről hétre.
Tovább>>>

2. NEM AKAROM, HOGY A HÁZIORVOSS VÉGEZZE A TERHESGONDOZÁSOMAT!
A shared care olyan terhesgondozási modell, amikor a rendszeres ellenőrzéseket a kismama egy megfelelő kiegészítő képzéssel rendelkező háziorvosnál végzi.
Tovább>>>