26. hét
Reggel nézem, ahogy a kisebbik fiam békésen szundít a nagy ágy közepén. Szinte minden reggel beoson, amikor először megébred, és ha olyanja van, még visszaalszik egy órára közöttünk. Most is ez történt, de lassan már 8 óra, ilyenkorra azért ébredezni szokott a ház. Ez is lehet az oka, hogy már ébren vagyok. A fiam békésen szuszog, és egy bájos mosollyal az arcán még mélyen egy mesebeli álomvilágban kalandozik. Feje a párnámon, a hátán fekszik, és az egyik ökle az alvó apja arcán, majdnem a szájában pihen, a másik kezével meg éppen pár pillanattal ezelőtt csapott kupán, ki tudja, lehet, az ébresztett. Olyan békés ez a kép, nem is küzdünk ellene, jó így kezdeni a napot. Vajon mennyire fog ez megváltozni, ha már öten leszünk? Milyen lesz, ha már nem a pici fiam lesz a baba a családban?
Még nem tudom elképzelni, de már lassan engedem beszökni ezeket a gondolatokat a fejembe. Nemsokára tényleg öten leszünk, itt lesz majd mellettem a kiságyban egy új pici lény, és hasonló, lassan ébredezős reggeleken már három ember szuszogását figyelhetem. Az idill addig tart, amíg hirtelen ki nem pattannak a már nem is annyira pici fiam szemei, és teljes alvásból fél pillanat alatt tettre kész éber energiabombává nem alakul. Azonnal menni kell kakaót csinálni, mert az még az ágyban jár neki. De amíg várja, hogy kikászálódjak az ágyból, még gyorsan átszalad a másik szobába a bátyjáért, hogy teljes legyen a létszám. A bátyus nem szereti, ha ébresztik, de ha már egyébként is ébredezőben van, akkor jön rohanva, és nekifutásból vetődik az apjára, hiszen neki is jár az ébresztő. Ezzel kezdődhet is a reggeli birkózás, én meg tényleg jobb, ha menekülök, mert négyen már nem férünk el kényelmesen az ágyban, lustálkodni így meg már pláne nem lehet. Majd a kistesó megmutatja, mennyire kell ennek a hétvégi reggeli rutinnak megváltoznia, egyelőre nem tudom még elképzelni se.
Itt a hetedik
Lassan elérem a hetedik hónapot, kezd egyre igazibbá válni ez a kaland. Élvezem a lusta, pihenős napokat, de ugyanakkor kicsit bennem van a félsz, hogy vajon csak azért lustultam be ennyire, mert szabadságon vagyunk, vagy a testem próbál jelezni valamit, és ez nem ideiglenes állapot már. Az előző terhességemnél tisztán emlékszem, a hetedik és nyolcadik hónap érződött a legnehezebbnek, mert addigra elnehezedtem annyira, hogy küzdött és panaszkodott a testem, de ott volt még előttem több hónapnyi út. Ehhez képest a kilencedik hónapra teljesen megbékéltem az állapottal, és meglepő módon kivirultam. Nem éreztem már magam nagyobbnak, vagy az egész helyzetet kényelmetlenebbnek, cserébe viszont rendesen kezdtem beparázni a többgyerekes család veszélyesen közeledő, ismeretlen kihívásától. Akkor és ott úgy éreztem, nagyon terhesnek lenni még mindig kezelhetőbb versenyhelyzet, mint a vadiúj pici baba ellátása, ami ugyanolyan ismeretlennek és ijesztőnek hatott, mintha még sose csináltam volna. Most próbálok erre tudatosan emlékezni, hátha hamarabb elérem a békés, beletörődő várakozás állapotát, mert ha lehet, a nyüffögős fázist szívesen kihagynám.
Szülinap
Időközben hatéves nagyfiúvá vált a legnagyobb ugrifüles. Tavaly először volt szülinapi bulija, ami az időzítés miatt össze lett vonva a házavató bulival. Akkor és ott el is döntöttük, hogy ilyet többet nem csinálunk, mert egyrészt a gyerkőcök teljesen elkanászodnak a sok szülinapi ajándéktól, másrészt meg mindenkit teljesen kifacsar a buli nyüzsgése és koordinálása. Reggel amúgy is piknikre voltunk hivatalosak, így valamiféle felhajtás így is volt, délután meg megkapta a tortát, amit kért. Most a Jetikölyök című film (Abominable angolul) adta az ötletet a tortamegrendeléshez, amit egy kis fejtörés után sikerült is teljesíteni.
A kakaós piskótát már előző este megsütöttem, délután pedig a férjem segítségével megalkottuk a Mt Everest formát, amihez a havas tájat természetesen tejszínhab biztosította. Erre jött a Lego-család, mint a főhősök, nápolyiból készült híd és cukorvirágok díszítésnek. A férjem leginkább a cukorcsillámok művészi elhelyezésében remekelt. Ez már ilyen hagyománnyá váló közös alkotómunka, amit mindketten kimondottan élvezünk. A fiúk pedig szabadon választhatnak, hogy milyen tortát szeretnének. Remélem, húsz év múlva, majd a terápiáikon nem az lesz az egyik fő feldolgozandó sérelmük, hogy nem profi bolti tortát kaptak a születésnapjukra. Csak viccelek, bár igaziból nem tudhatom.
Iskola
Közben családilag elmentünk megvenni a nagyfiú iskolai egyenruhájához szükséges még hiányzó darabokat. A fiam iskolájában az iskolai címeres pólókat, sapkát, táskát meg lehet venni az iskolától, és bár nadrágot is árulnak, de elfogadják a sima, egyszínű fekete melegítőalsót és a rövidnadrágot is. Ezeket vettük meg most, mert az iskolától beszerzendő darabokat már a férjem megvette, amikor a legutolsó ismerkedőnapon voltak együtt. Már tudjuk, melyik osztályteremben lesz a nagyfiú, és tudjuk a tanár néni nevét is, akit Miss S...-nek kell majd szólítani és érdekes módon az osztályokat is a tanár nénik alapján nevezték el. Így jár majd a kis iskolásom a Prep S nevű osztályba. Már nagyon várja a szentem, legszívesebben rögtön kezdené is. Mit ne mondjak, határozottan jóképű iskolás gyerek lesz belőle, lesz majd néhány elmorzsolni való könnycseppem az első napon, az garantált. A kisebbik ugrifüles meg persze duzzog, mert ő is egyenruhát szeretne, de a preschoolba, ahol ő kezd majd január végén, még nem kell egyenruha. Esetleg egy címeres sapkát majd rendelek neki is, az azért van.
Baba
Ami a babát illeti, kicsit olyan, mintha hetek óta róla nem lenne semmi hír, pedig ő is itt van, és mocorog és növekszik és tagadhatatlanul kezd beépülni a családi köztudatba. Minden este kap jóéjtpuszit a tesóktól, sőt, a kisebbik bátyustól napközben is többször, és már akkor is érzem, néha látom is a mozgását, ha nem épp oda figyelek. Az esti alvás előtti tánc kezd állandósulni. Pár napja annyira intenzíven rugdosott, az a gyanúm támadt, talán az apja kezét akarta lerugdosni a hasamról. Persze apuka ezt mind békésen átaludta. Én köszönöm, jól vagyok, bár tagadhatatlanul kezdem nehéznek és nehézkesnek érezni magam és egyre kevesebb ülő- vagy fekvő testhelyzet kényelmes, de nem érzem magam korlátozva vagy magatehetetlennek. Kaptam egy ultrahangos doppler készüléket, amivel itthon is meg tudjuk hallgatni a baba szívverését, ezt a fiúk is nagyon élvezik. Persze az egyik barátnőm rögtön felvilágosított, hogy nem szabad az ilyen készüléket túl gyakran használni, mert zavarhatja a babát, de szerintem két-, háromnaponta pár perc nem fog semmi galibát csinálni.
Babaholmik
Gyűlnek az egyéb babaholmik is. Olyan sok ismerősöm ajánlja fel, hogy szívesen ad ezt meg azt, néha nem tudom, hogyan utasítsam vissza kedvesen. A legtöbb holmit megőriztem az előző babázások idejéből, így nem kell új babakocsi, kiságy, büfizős kendők, alapvető ruhák, játszószőnyeg vagy későbbre etetőszék, kiskanalak, edénykék, ilyesmik, mert ezek még mind megvannak. Azt a néhány játékot is eltettem, amik valami miatt a szívemhez nőttek, ezért szilárd elhatározásom, hogy babajátékot senkitől nem fogadok el. Több dobozzal adtam tovább annak idején, mert valahogy a gyerekjátékoknak van egy olyan sunyi tulajdonságuk, hogy észrevétlenül, pofátlan mértékben megsokasodnak. Ráadásul van egy olyan sanda gyanúm, hogy a kicsinek úgyse a babajátékok kellenek majd, hanem a nagytesók sokkal izgalmasabb bizbaszai.
Név
Időközben voltam látogatóban a barátnőmnél, akinek héthetes a kislánya. És nem, nem lőtték el a mi neveinket, de hozzánk hasonlóan gondolkodtak és választottak egy kedves, egyszerű angol keresztnevet, és mellé egy szintén rövid és egyszerű magyar keresztnevet. A férjem amúgy leszavazta a dupla keresztnevet, mert a fiúkhoz hasonlóan a baba is megkapja majd az én vezetéknevemet középső névnek és szerinte négy név már sok lenne a jóból. Ezért jelen pillanatban van két olyan név, amire úgymond mindketten rábólintottunk, ezek közül lehet majd választani. Az indiai neveket átnéztem, sajnos tök reménytelenek, de még azért lapozgatom az ausztrál utónévkönyvet, hátha jön egy késői ihlet. Megnyugtat a tudat, hogy még van időm, nem kell semmit se kőbe vésni még.
Katz
A terhesnapló előző részeit itt olvashatod:
1. KENGURU VAN A KERTEMBEN!
Fogadjátok szeretettel új terhesnaplónk szerzőjét, aki exkluzív környezetből, Ausztráliából mesél nektek terhességéről hétről hétre.
Tovább>>>
2. NEM AKAROM, HOGY A HÁZIORVOSS VÉGEZZE A TERHESGONDOZÁSOMAT!
A shared care olyan terhesgondozási modell, amikor a rendszeres ellenőrzéseket a kismama egy megfelelő kiegészítő képzéssel rendelkező háziorvosnál végzi.
Tovább>>>
3. MINDENT MEGTETTÜNK, HOGY LÁNYUNK SZÜLESSEN
Ha fiunk lesz, nyilván annak is ugyanúgy fogok örülni, hiszen vele lesz teljes a családunk, de szeretném legalább magamban kipipálni, hogy igenis mindent megtettem, hogy lányunk is lehessen.
Tovább>>>
4. KÉT HETET KELLETT VÁRNI, HOGY MEGTUDJUK A BABA NEMÉT
Na, most én nem kérdeztem meg a baba nemét, mert azt szerettem volna, ha Hubby is jelen van, amikor kiderül. Erre két héttel később, a 12. heti ultrahang után került sor.
Tovább>>>
5. A MIKULÁS DECEMBER 6-ÁN JÖN, A TÉLAPÓ 25-ÉN?
Ez a Mikulás-Télapó kettősség gondot okoz nekem. Talán a Mikulás jöhet december 6-án az európai gyerekekhez, míg a Télapó jön mindenkihez 25-én.
Tovább>>>
6. KELLENE EGY JÓ LÁNYNÉV!
Sajnos a feltételek nem egyszerűek. Ugyanúgy ejtsék magyarul és angolul is, lehetőleg ugyanúgy is írják, jól illjen egy kislányhoz.
Tovább>>>
7. MEGJÖTTEK ANYÓSÉK, KÉNE EGY KIS TÜRELEM!
Alig négy napja érkeztek meg, és már vagy kétszer szólt a férjem, hogy legyek velük türelmesebb, mert már félnek tőlem, hogy bekapom őket keresztbe.
Tovább>>>
8. LEZUHANT A BOJLER A FALRÓL KARÁCSONY ELŐTT
Épp nyaraltunk, amikor jött egy késő esti telefon a szomszédtól, a nyaralás vége felé, hogy leesett a falról a melegvizes bojler, és mindenfelé ömlik a víz.
Tovább>>>
9. A POCAKOM MUTATJA, HOGY LÁNYOM LESZ
Sok ismerősöm tagadja, hogy a pocak formája utalna a baba nemére, de nekem eddig mindig hozta a pocakom a népi mendemonda szerint elvártakat.
Tovább>>>
